Solymosi Judit: Aranymosás[1]
Sebestyén Péter atya új könyve
A közelmúltban Sebestyén Péter atya, csíkszenttamási plébános, szentszéki tanácsos két új könyvét is kezünkbe vehettük. Péter atya „házi szerzőnknek” számít, akinek írásait szinte minden héten élvezhetik olvasóink is.
Számunkra szinte elképzelhetetlen, hogyan marad ideje egy hivatását gyakorló, zarándoklatokra járó, napilapokban, hetilapokban, online oldalakon rendszeresen publikáló (ráadásul zenét gyűjtő és gyakran és tehetségesen zenélő) papnak arra, hogy több mint két tucat könyvvel is jelentkezzék olvasói örömére. Minden bizonnyal, ahogyan ő maga írja, a Szentlélek ”sürgeti folyton, az ösztönzi, piszkálja, hajtja, lendíti, sodorja, nyugtalanítja, hogy ne érje be a minimummal”.
Most megjelent két köteténél különbözőbbet, eltérőbbet még elképzelni is nehéz. Az Ősbizalom című kötet kilenc megszerkesztett tematikus beszédet tartalmaz, amelyek 2023-ban a csíksomlyói kegytemplomban hangzottak el a Páduai Szent Antal ünnepét megelőző kilenc héten keresztül. A Szent Antal nagykilenced imádság keddenként sok katolikus, főleg ferences templomban szokásos.
A vers- és novellaidézetekkel, történetekkel, anekdotákkal gazdagon dúsított elmélkedések bővelkednek életvitelünkre vonatkozó, hitünket erősítő tanácsokban. „Keressük meg a testre szabott küldetésünket, amit Isten nekünk szánt.” „Változtassunk a hozzáállásunkon, hiszen ami negatív, az is a javunkra válhat.” „Tudatosítsuk magunkban, hogy Isten a szenvedésekkel is csiszol bennünket.” „Lássunk mindent a jóság szemével, viseljük el szeretettel, ha a másik élete, szavai, tettei elütnek a mi elképzelésünktől.”
Egészen más jellegű az Aranymosás című kötet. Címe, a hátoldali szöveg nyomán, azt idézi, hogy „hajdanán, a folyók aranyhalászai egy-egy zivatar után sátrat a parton, és a kimert homok- és ásványszemcséket vízzel addig rázták, öblögették, … míg a fenékre csíkokban elhelyezett gyapjúszöveten fennmaradtak az érces aranyrögöcskék”. Péter páter az aranymosókhoz hasonlóan gyűjtögeti napról napra a különféle aforizmákat, „rakoncátlan igazságokat”, véleményeket, felismeréseket, amelyek „nemegyszer szembe mennek a hivatalos tájékoztatásokban közölt „valósággal”, hogy pótolják vagy kiegészítsék a normalitást.” Van köztük saját ötlet, és van mástól, akár híres szerzőtől származó gondolat is, mindenféle, amit Péter atya elmélkedésre, átgondolásra méltónak ítélt és át akart adni nekünk.
A könyv mindenféle tematikai csoportosítás nélkül, ömlesztve közli egymás után a 2021., 2022. és 2023. év „cetlijeit”, amelyek között egyaránt találunk hitéleti, aktuálpolitikai, vicces vagy nagyon is komoly, híres írótól, tudóstól származó vagy éppen anonim szerzeményt, alapigazságot vagy csak kis fintor-megjegyzést. Akármik is legyenek, egyik élvezetesebb, mint a másik. Engedje meg a kedves olvasó, hogy egy kis önkényes válogatást nyújtsunk át belőlük.
A cigánykereket ma etnikai fordulatnak hívják.11
A rossz győzelméhez nem kell más, mint a jó tétlensége. 12
A politikai fortyogó üstjébe dobott bármilyen fokú emberi érték elvész. 15
Célozd meg a mennyet, s ráadásként megkapod a földet is. Célozd meg a földet, s egyik sem lesz a tiéd. 22
Aki ad, mindig gazdagabb, mint aki csak kap. 23
Olyan baloldali vagy, hogy tőled még Marx is jobbra van. 24
A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. 27
Az életszentség nem szabadon választott műfaj. 27
Az értelmes ember és az értelmiségi nem ugyanaz. 38
Maradj távol a negatív emberektől. Minden megoldásra van egy problémájuk.38
Isten-szeretet dömpinget élünk: a legkisebb jó érzésnek is az a neve, hogy „megtapasztaltuk Isten szeretetét”, a vallásosságunk egyetlen fogódzója, hogy Isten szeret bennünket. Hogy a szeretetnek követelményei is vannak, az más kérdés. 46
Nem kell fejlődésnek nevezni, ami csak új. S még csak nem is jó. 35
A hihetetlen hazugságot egy hihetővel kell helyettesíteni. 46
A demokrácia egy olyan izé, ahol a sátán szavazata annyit ér, mint Jézus Krisztusé. 63
Ma már idiótának lenni sem könnyű. Hatalmas a konkurencia. 65
Oda jutottunk, hogy a hernyó parancsol a fakopáncsnak. 68
Attól, hogy hat sánta összeáll, attól még nem futnak gyorsabban. 69
Lassan a feketepiacon – s mindenhol – a feketék hátrányba kerülnek a melegek javára. 81
Posztmodern párkereső kérdés: „És mondd, életedben eddig végig lány voltál?” 92
Isten nem a szegényeket nem tudja jóllakatni, hanem a gazdagokat. 106
Sokan köpnek abba a kútba, amiből másnap inniuk kell. 117
Meg akarod nevettetni Istent? Beszélj neki a terveidről! 128
Most, hogy lassacskán, észrevétlenül kattan rajtunk a globális, digitális bilincs, rájöhetnénk, hogy nem a bolygót kell megváltani, hanem a lelkünket. 131
Sebestyén Péter atya elérhetősége:
sebipater@gmail.com
[1]https://zarandok.ma/aranymosas-sebestyen-peter-atya-uj-konyve/
« vissza