Cetlik bezúzás előtt
-gondolatok nyárra-
Túl sok a papírdarabka az íróasztalomon. Újra felgyűltek a fecnik. Ideje kiselejtezés előtt összemásolnom egy helyre mindazt, amit érdemes. Ízelítőnek össze is férceltem néhányat:
- A hattyú nyakán 6000 toll van.
- A kacsák sosem esznek halat. Noha mindig vízben vannak, sosem áznak meg…
- Haszontalan, mint focimeccsen a mozgásérzékelő…
- Ha bosszantasz, kirúgom alólad a sámlit…
- Tudod, ki találja ki, hogy mit vegyél föl? A ravatalozó!
- Elég, ha a telefon okos, a népnek nem kell tudás…
- Ha nem akarsz sötétben maradni, menj ki a fényre!
- Nem a szólót kell csak megtanulni, hanem az egész dalt!...
- Brazíliában irtják az esőerdőket, hogy génmódosított szóját állítsanak elő, itt meg féltjük a vizet az öntözőrendszerektől… Közben az EU a világ legnagyobb exportőre…
- A válás túl korai vereség. Az egymásért folytatott küzdelem fegyverletétele. (Váradi Péter)
- Nem mindent lehet eldönteni demokráciával.
- Az emlékezetet kellene ápolni s nem a sérelmeket.
- Előre megrágott tanulságok helyett az olvasóra kellene hagyni a végső döntést. Vonja le ő a konklúziót…
- A házasság nem vadászat, nem lesben állás, nem a magam útját járom, hanem a kétfős csapat együtt megy, közös mindenük, együtt erősítik az eresztékeket, nem átmenetileg, hanem életre szóló szövetségben, a sírig.
- Most oltották be veszettség ellen, mégis elveszett…
- Kézről kézre jár, mint a kenőpénz a beruházásoknál…
- Ha a halál ellen tüntetünk, hol marad az élet?
- Az ember nem a létezők ura, hanem a lét pásztora. (Heidegger)
- Két hely van, ahonnan hitelesen lehet megszólítani az embert: a színpad és a szószék. (Orza Calin)
- A táncban az ember vallomást tesz önmagának: mettől meddig ő… Ez az igazi önazonosság és lefedettség. Sűrített létmód. Itt megszűnik az elidegenedés. Dalban lakik az ember… (Orza Calin)
- A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz. (Saul Klee)
- A művész onnan hoz üzenetet, ahova a többi ember nem fér oda. Mint a próféta.
- Kitért a válasz elől, mint egy raliversenyző.
- A sminkes arc nem a halálra készült, hanem elzárkózott előle…
- Az illatot nem lehet körüljárni…
- Nem csinált semmit, csak otthon kényeztette a nemesebbik felét különböző ülő garnitúrákkal…
- A halálra nem lehet inni…
- Az életet nem lehet programokkal megváltoztatni…
- Az értelmiség egyre bizonytalanabb: nem tudja, mit akar az élettől…
- Nem karrierépítéssel kellene foglalkozni, hanem karakterépítéssel…
- Mai kórképek: egyéni szabadságjogok (önelégültség, öntetszelgés), kezdeményezőkészség bátorítása, vállalkozói szellem, magas toleranciaszint, szilikon völgyi high-tech uralom, érdemekre épülő díjazás, egyéni teljesítmény felértékelése, társadalmi sokszínűség. Ugyanakkor ott az árnyékos oldal is: a dekadencia, a versenyszellem, a féktelen ambíciók, a szabadságjogok túlzásai, az elvárások elharapódzása, a férfiak hozzáértésének megkérdőjelezése, lebecsülése, lefokozása, az édesanyák fiatalabbnak akarnak látszani leányaiknál (kocogásban le is körözik őket…), elkényelmesedés, elidegenedés…
- A hit mélységélmény… a szent, az túlerő…(Vasadi Péter)
- Minden rajtunk múlik, de közben úgy kell élnünk, hogy semmi sem múlik rajtunk…
- „Iszonyú minden angyal, – keresztülnéz rajtad, áthatol…” (Rilke)
- A hit centrum – a dolgok szíve. Tehát elrejlik és dobog…(Vasadi Péter)
https://katolikus.ma/cetlik-bezuzas-elott-gondolatok-nyarra/
https://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-cetlik-bezuzas-elott-gondolatok-nyarra/
Toldi Éva kedvenc idézetei -válogatás- A HAZÁRÓL Bábel Balázs érsek írásából: „… A függés gazdasági és kulturális vonatkozásban megmaradt. A rabtartók most nem egy itt állomásozó hadsereggel, hanem a pénz hatalmával akarják kikényszeríteni, hogy engedelmeskedjünk. Fájdalmas, hogy a magyarok közül is sokan a szolgálatukba lépnek, rossz hírét keltik az országnak. Még fájdalmasabb, hogy olyanok is vannak közöttük, akik a „másik uniónak” is feltétlen hívei voltak. A minden rezsimet kiszolgáló Talleyrand mondta: „A hazaárulás csak időpont kérdése.” Az Európai Unió fényévnyi távolságra van attól, amit az alapító atyák megálmodtak – azok az alapítók, akik hívő keresztények, mi több, katolikusok voltak. Jelenleg az unió agonizál, egyetlen életben tartója a pénz; a szélsőséges szabadosság kötelezővé tételét tudja felmutatni, és nem az értékekét.” (2012) Jászai Mari: „Hazaszeret nélkül nincs nemzet, csak horda … a hazaszeretetet nem lehet magyarázni, mint nem lehet az egészséget, ami nélkül meghal a test. Mibelőlünk, magyarokból – hát nem veszitek észre?! - évtizedek óta próbálják azt kilopni, és vele egyetlen erőnket, a lelkünk önérzetét! Egyforma nemzeti kincsünk a vagyonunk, az eszünk, a becsületünk és az időnk! Ezeket a kincseinket lopjuk mi meg mindennapi, apró hazaárulással!” Nyírő József végső fohásza a magyarságért „..., áldd meg ezeket a magyarokat … tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld el a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük … és áldás fakadjon számukra minden elejtett vércseppből és verejtékből … Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a virág ...” Márai Sándor: „A horizontális haza omladékony, változékony. A vertikális haza tömör, ércnél maradandóbb. Néha csak egy verssor.” Nyirő József: „Mint az Isten, a haza sem eszme csupán, mindkettő valóság. Akkor is, ha elűztek alóla, idegen hatalmak igáztak le vagy birtokolják. Emlék csak akkor lenne belőle, ha az utolsó magyar is megszűnnék a földön, aki magában hordozza. A hazának is lelke van, mint neked is, te is a lelke vagy. Ehhez tartsd magad! A haza is te vagy.” (A Megfeszített – előszó) EGYÉB Quintus Horatius Flaccus: ódája „Exegi monumentum aera perennius regalique situ pyramidum altius.”- Áll emlékművem, ércnél maradandóbb emlékem. Pilinszky János: „Az egyszerűséget nemhogy ki kellene nőnünk; az egyszerűség kell, hogy életünk legbensőbb programja legyen.” „Amit szívedbe rejtesz, „Szemem tavában magadat látod: (Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak…) Pilinszky írta, amikor József Attila meghalt: „Meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle…” „Ha Szent Ferenc szerint az öröm a lélek olaja, akkor a vers a lélek vitaminja.” (Cs. Varga István – Látókör) „A keresztémy esztétika szerint a művészet a tökéletesség utáni vágyból fakad. Létrejötte az Abszolútumra utal, aki az embert képére és hasonlatosságára teremtette és az alkotás adományával is felruházta… Legnagyobb művész a teremtő Isten, aki kozmoszt, rendet teremtett, a szó erejével. Isten legtökletesebb alkotása a Fiú, „ars Patris” (Szent Ágoston). Tökéletes és szent Fia azt is bizonyatja, hogy az „isteni művészet” is áldozat, legmélyebb mozgatója a szeretet, mint az igaz művészeté is.” (Michael Edwards: De poetica christiana. Hermeneutikai Füzetek 14. BP. 1997.) „Nyelvész urak jobban ’tudják’, / A költő jobban ’érzi’.” (Arany János: Aisthezis (Megérzés). „mert annyit érek én, amennyit ér a szó / versemben” (Radnóti Miklós: Tétova óda) „Ha műveinkben nincs benne Jézus, akkor semmi sincs benne; nem néven nevezve kell benne jelen lennie, hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentés-mozzanatokból összerakott művembe – ha másként nem, hát, mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép híves patakra –, akkor nem hoztunk létre semmit.” Ottlik Géza a Vigília körkérdésére „A magyar író feladata a világi hatalom tobzódásában vele szemben is helytálló szellemit teremteni. Ha kétféle hatalom, temporális és spirituális közül az egyiknek meg kell alázkodnia a másik előtt, ne az alázkodjék meg, ami Istenhez közelebb áll.” (Németh László) „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Tamási Áron „A madárnak szárnya van s szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” Tamási Áron „Az állam nyelvét meg kell tanulnotok, de édesanyátok nyelvét nem szabad felejtenetek!” Benedek Elek „A léleknek is rétegesen kell öltöznie, álomba, emlékbe, hagyományba.” Kányádi Sándor „Ó, titkok titka: / szemet és szívet / és harcot és békét! – / Áldja meg az Úr, / áldja meg az Úr / a belülről látók / fényességét!” Dsida Jenő: Templomablak „…hogy már 500 esztendeje mint magyar lakosok és római katolikusok igaz hitben eddigelé megmaradtunk, sok viszontagság között mindeneket eltűrtünk, elszenvedtünk, megszaporodtunk, igaz hitben megerősödtünk, ezt csak szegény magyar papjainknak köszönhetjük.” Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság, hatodik kiadás 2001. Fekete Sas Kiadó) „Ép lelki élet nincs szülőföld nélkül” Németh László „A fény kimeríthetetlen kincsesház. Nem tudjuk, honnan jön, hova tart. Benne élünk, benne hisszük, hogy át tudjuk vinni a „Szerelmet a túlsó partra”. Testi létünk elmúlik, de hitünk szerint a lelkünk partot ér.” (Cs. Varga István: Látókör, Molnár Edit kiállítása elé „…az életünk mindvégig hegymászás. Jézus ma is ott áll a hegyen. Jézus a tökéletesség. Mindenki megismerheti: mily fokán áll a tökéletességnek akár maga, akár más. Minél jobban megérti Jézust, annál tökéletesebb. Kezdetben mindenki vak iránta. Egyszercsak világosodik a szemének. Egyszercsak bámul. Egyszercsak indul utána. Mind a hegy körül vagyunk. Valamennyiünknek fel kell jutnunk valamikor a hegyre.” Gárdonyi Géza „Egy gondolat ereje nem az, amit mond, hanem amit ad.” Németh László: Kisebbségben KÁROLYI AMY Wass Albert írja a következőket a szegénységről és az igazi gazdagságról: Móra Ferenc: „Az igazságkereső ember nem lehet nagy ember, mert a nagy embert nem érdekli az igazság.” József Attila: „Az én vezérem bensőmből vezérel!” (Levegőt) „A tanító legnagyobb tövise a hálátlanság. De mindig gondoljunk a legfőbb tanítómesterre, hogy neki e tövisekből egy egész koszorú jutott”. (Gárdonyi Géza) Hamvas Béla: „Az ünnep a közösség. Az ünnep minden ember közössége abban az isteni létben, ahová az ember csak énjének feláldozása árán jut el. Minden közösség ünnepi. Nincs is más ünnep, csak a közösségé.” József Attila: József Attila a Sursum corda gondolat inspirációjára írta: „Emeljük föl szívünket! Azé, aki fölemeli”. "Mit bánom én, hogy érdemes, vagy céltalan a dolgom? „Mint az Isten, a haza sem eszme csupán. Mindkettő valóság...Akkor is, ha elűztek róla, idegen hatalmak igázták le vagy bitorolják. Emlék csak akkor lenne belőle, ha az utolsó magyar is megszűnnék a földön, aki önmagában hordozza. A hazának is lelke van, mint neked, és – te is a lelke vagy. Ehhez tartsd magadat! A haza is te vagy.” Nyírő József: A Megfeszített – Előszó „Minden múltidézés kegyelmi kérvény a jelenhez”. Sütő András „Az ember az Ószövetségben ismert rá magára s világára, s az Újszövetségben az orvosságra és megváltásra.” Németh László: Az Ószövetség olvasása közben (1954) „Az értelmiség nem „másodrendű munkásosztály”, hanem elsőrendű termelőerő… Ma az értelmiség a Noé bárkája (...) benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában.” (Részlet Németh László beszédéből az 1943-as szárszói konferencián) „A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felülálló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.” (Wass Albert) "Herceg, ha egy hete, egy éve, (Francois Villon: Ballada a hajdani idők dámáiról - Szabő Lőrinc f.) Wass Albert írja: Tamási Áron: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan” – „Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.” Tamás Menyhért: „Versailles – vert száj”. Szentmihályi Szabó Péter: „Fekete Istvánból mindenki annyit kap, amennyit megérdemel” (ÉS) Böszörményi Zoltán költő vallja Az irgalom ellipszise című versében: „az ateista bigottéria neve/ materializmus. Ennek a vallásnak/ három dogmája van: lélek nincs, az ember állat,/ a halál megsemmisülés.” Sebestyén Péter: „Nem lehet akkorát esni, hogy az irgalmas Isten ne nyúlna utánad. Ha nem adtad el a lelkedet az ördögnek, mindig megmenthető vagy. Isten nem mondja fel a velünk kötött újszövetséget… Az Isten a keresztelés pillanatától hív, vonz, késztet, noszogat, próbál, int, jelez és döfködi az oldaladat: ne nyugodj bele, ne rendezkedj be a földi halandóságba. Ne hagyd, hogy beszippantson a semmi, amit a pénzért adnak. Merj remélni már most életed pillanatainak „örökkévalóság-potenciáljában”, mert érted Valaki meghalt, hogy te örökké élj!” Gárdonyi Géza: „Bíbor leplek ronggyá válnak, / Dicsőségek füstbe szállnak” (Írás a Bibliába) Tamási Áron: „Erdély fölött a magyar impérium azon múlik, hogy magunkkal törődünk, és nem másokat szorongatunk. Nekünk kell minőségben odáig nőni és mennyiségben odáig szaporodni, hogy a történelmi pernek egyszer és örökre vége legyen”. Tamási Áron: „Mindnyájunkat két tenyér tart és hordoz az életben. Az egyik tenyér az Istené, a másik pedig az ördögé. Olyanformán kell kormányoznunk az életünket, hogy apránként átalhúzódjunk egészen az Isten tenyerébe, s onnét röppenjünk el aztán, amikor megriaszt a halál”. (Jégtörő Mátyás című regényéből) Weöres Sándor: (Szembefordított tükrök – záró sorok) „Az igazság nem a mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.” Anatole France: „Az ember az Isten legszebb himnusza.” Márai Sándor: „Amíg az embernek dolga van a földön, él.” Tamási Áron: : „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan” – „Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.” Pilinszky János: „A legvégén azt mondanám, hogy bízom abban, hogy meg fogok halni, mert ez idáig mindenkinek sikerült. Nem tudom elképzelni, de bízom abban, hogy nekem is fog sikerülni.” Gárdonyi Géza: „Az író a fantázia orgonistája. Az ő orgonája azonban az olvasó szívében muzsikál.” Gárdonyi Géza: „Új kapcsolatokat kell keresnünk az élettel. Első kapcsolat az egészség. Második kapocs a szeretet, a családi szeretet. Mindenki iránt való szeretet, aki velünk egykenyérből szeli a falatját. Mindenki iránt való szeretet, aki magyar szavakat mond álmában. De van még egy harmadik kapocs is, vagyhogy talán az illik elsőnek: a bizalom a Magasságban. Bizony ez az első, a legelső. (Szunyoghy Miatyánkja) Sütő András: „Csak két dolgot adhatunk az utánunk jövőknek: gyökereket és szárnyakat.” Jókai Anna: „A művészetet én szolgálatnak fogom fel, szerintem azért van, hogy a földet közelebb hozza az éghez.” „Az ember legnagyobb kísértése, hogy azt gondoljuk, kicsik vagyunk, úgysem tudunk tenni semmit (…) Ne feledjék, ha gödörbe kerülnek, és úgy érzik, nincs tovább, mindig jön Isten mentőkötele. De nekünk kell megfognunk azt és felkapaszkodnunk.” „Tudnunk kell: a nem döntés is: döntés, a nem választás is választás: a nihil, a semmi pártján!” Wass Albert: „A látszat csal. Isten ma is a régi. / Te hagytad őt el, te s a többiek, / s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, / s a múlt hibáit le nem törlitek:// magyar földön nem lesz új / Magyarország, / Gaz és szemét nem terem nemzetet! / S a gyűlöletet nem mossa le semmi, / csak az összetartó igaz szeretet!” Jean-Jacques Rousseau: „Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.” (A magányos sétáló álmodozásai) Weöres Sándor: „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted. A természet a természeti-világban alkot, a lélek a lelki-világban. Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod, vagyis a lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a természetben, de a lélekben lévő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik belérögződött a keletkezésének perceibe. S aki nem a jelenben és nem az időben létezik, hanem az idő egészét áthatja: nézi alkotásodat.” (A gondolatok színe és visszája) Kosztolányi Dezső: „: „Jaj, hogy szerettem volna élni régen, / Vén századok bús mélyein, korábban, / Mikor a lélek nyílt, a jóság, s nem ma / A buta »modern technika« korában”. (Ének Virág Benedekről 1915) Márai Sándor: „Fáradt vagy élni? Igen, egy nap majd úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. De ez… a ’túl’, ez a ’sok’ adott rangot és értelmet életednek. Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod, hogy élj és elfáradjál!” (Füves könyv) Gárdonyi Géza: „Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet, S menj oda, hol fázik a szeretet.” „A gyilkosnak is hamarabb lehet megbocsátani, mint az árulónak” Márai Sándor „Az ember bőrbe kötött lélek” Gárdonyi Géza
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.” (József Attila: Amit szívedbe rejtesz)
mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”
Hit
Bizonyosabb nekem a repülő koffer
mint a fizika tételei
valóságosabb Mária mennybemenetele
mint a nők egyenjogúsága
az én hitem ott végződik
ahol a brosúrák elkezdődnek
az én hitem ott kezdődik
ahol Lázár felkel és jár
„Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A
rigónak sincs. Mégis ő a legvidámabb teremtmény. Igaz, neki nem kell cipő,
nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak egy füttyel. Lakásért sem fizet.
Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, s igazad van. A
rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején
elindította az első rigót. Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra! Tanulj
meg örvendeni. Örülni annak, hogy élsz. S mert élsz, gazdag vagy.”„A barátság nem eszményi hangulat. A barátság szigorú emberi törvény. A régi világban ez volt a legerősebb törvény, erre épültek fel nagy műveltségek jogrendszerei. Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. A barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen.” (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy habomat hova hordom?
Harcolok: nem tudom, kiért és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem."
Weöres Sándor
Ne keresd, hol a szép s a jó,
Hogy a refrén vissza ne kérdje:
No de hol a tavalyi hó?!..."
,,A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!"
LACKFI JÁNOS: MENTS MEG ENGEM, URAM!
Ments meg engem, Uram,
mert elképesztő intelligens vagyok,
bármikor elvégzek hihetetlenül
bonyolult számításokat,
igazán kár lenne értem.
Ments meg engem, Uram,
mert rengeteget tudok
az emberi kapcsolatokról,
tele vagyok empátiával,
tanácsaim aranyat érnek.
Ments meg engem, Uram,
mert elszántan figyelem
a világ sorsát, minden hírcsatorna
összes hírét szintetizálom,
halomszámra írom alá a petíciókat,
hallatom hangom a köztereken.
Ments meg engem, Uram,
mert családcentrikus vagyok,
életem és vérem falaztam
a gyerekeimbe, még ha nem is
túl hálásak érte.
Ments meg engem, Uram,
mert szakmám elitkommandójába
tartozom, és hát mi másért
küldtél a földre, mint hogy kiteljesítsem
a tőled kapott hivatást?
Ments meg engem, Uram,
mert nálam nincs jótékonyabb,
két kézzel osztom, amit kaptam tőled,
özvegyek, árvák áldják a nevemet,
sokszor meg mint szerény jótevő,
a háttérben kuksolok.
Ja, nem.
Ments meg engem, Uram,
ne vélt vagy valós teljesítményemért.
Hanem a te nevedért, a te hűségedért,
a te irgalmadért.
Ragyogtasd rám arcod,
és megmenekülök.
Szilveszteri sporthumor El- és beszólások, nyilatkozatok, nyelvi finomságok, aranyköpések
- Remekül vette észre Somogyi, hogy üres a labda. (Knézy Jenő)
- Úgy megy át a védelmen, mint vaj a késen. (Knézy)
- Ezt gyorsan felírom, aztán folytathatjuk tovább a mérkőzést. (Knézy)
- A kezdőrúgás fontos lesz, mert ezzel kezdődik a mérkőzés. (Knézy)
- Mindjárt vége a negyedik harmadnak. (Knézy)
- Y. X. csak 165 centi, de három gyereke van… (Dávid Sándor)
- A képen a dán kapitány. Szereti a vörösbort és az unokáját. (Knézy)
- Davids elment megkeresni a lábát. (Hajdú B. István)
- Te Szabolcs, és tudtál hárítani a gól előtt? (Rokob Péter)
- Fantasztikus milyen gyors: 2 méter hátrányból 5 méter alatt 3 méter előnyt szerzett. (Knézy)
- Belökte Kertészt a hatoson belülre, mint hazatérő gazda a kertajtót. (Gulyás, norvég–magyar kézilabda)
- Oda rúgta, ahol ő szokott lenni. Most is odarúgta, de most ott nem volt senki, mert ő ott volt, ahonnan rúgta (Hajdú)
- Keegan már nagyon ideges, ott flangál a kispad előtt a ketrecében, az ő kis türelmi zónájában. (Hajdú B.)
- Mint egy romboló, odakúszik. (Knézy, belga–holland meccs)
- A labdába bele tudott érni egy szemfüles belga láb. (Deák Horváth Péter)
- Roberto Carlos feldobta magát, mint egy éjszakai pillangó. (Gulyás)
- Lyukat rúgott, nagyon rossz megoldás! (Knézy)
- Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt. (Knézy)
- Elszállt Andersson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy)
- Azt kell mondanom, amit már Dobó István is mondott 1566-ban az egri vár védése közben: feljöttek a törökök. (Hajdú)
- Tipikus svéd kapus: beállt a kapuba, s véd. (Hajdú)
- A kapusnak komolyan kell összpontosítania, hogy ne dőljön el addig, amíg a labda odaér. (Hajdú)
- A gól nélküli döntetlen végeredménye nulla–nulla (Vitray)
- A pálya nem esik messze a stadiontól. (Szőnyi)
- Most pontot tehetett volna a továbbjutás kérdőjelére. (Hajdú)
- Az ellenfél egyszerűen nem tud eljutni a Porto kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül. (Vitár)
- Hrutka, jó lövés, bedobás. (Knézy)
- És most 22-es számmal beáll a 22-es játékos. (Vitár)
- De nagy gólt lőttél Preisinger! Mondhatnám, hogy ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor. (Siklós Erik)
- Dzurják a felső sarokba gurított. (Gulyás)
- Nem mondom a játékos nevét, mert nem látom mi van a hátára írva. (Vitár)
- És szenzációs gól!.. Lett volna, ha kapura megy. (Gundel Takács)
- Szegény Koszta, biztos elátkoszta ezt a pillanatot. (Gundel egy öngólról)
- A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert. (Vass István Z.)
- És góóóól, nem oldalháló, góóóól, oldalháló. (Gundel)
- Milyen jól el lehetne adni ezeket a játékosokat, ha gépkocsik lennének. Az eladónak csak annyit kellene mondania: ezt nézze uram, alig futott. (Vass István Z.)
- A kapuban Király, Sebők, Mátyus, Fehér. (Rokob P.)
- Zamorano kicsit későn tette be, és nem is volt jó. (Gundel)
- És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót nem látom. (Knézy az olimpián)
- Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a Balatonon. (Hajdú)
- Hogy tud egy nő ilyen okosan futni! (Gyulai)
- Kobaljov megvárja, míg kiáll a pattogás a labdából. (Gulyás)
- 11:11 a Fotex javára. (Gulyás)
- A pilóta kiszalad. Az autó elég. A szerelők szomorúak. (Palik egy boxtűzről)
- És most kiállították az egész csapatot!… Ja nem, sorcsere. (Vitár egy hokimeccsen)
- Az embernek tátva marad a szeme. (Gulyás)
- Első perc, még mindig nincs gól. (Vitray Tamás)
- „Nigéria kiesik, amikor kijut először a vb döntőre a csoportmérkőzések során” (Knézy mondta az Anglia-Nigéria csoportmérkőzés végén!)
- Benn maradt, ami kijött volna. (Hajdú B. Maldini rosszul sikerült köpéséről, míg az arcán csorgott a nyál)
- Nem egy bonyolult pálya egyébként az A1 Ring amióta átépítették: van rajta 9 kanyar, és azokat egyenesek kötik össze. (Palik egy Forma-1 versenyen)
- Möre ballal, lássuk, mörre megy vele? Semmörre. (Hajdú B.)
- A fekete mezes kubai vízilabdázó. (Gulyás)
- Nikosz Gallisz nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot. (Csisztu)
- Egy unalmas kispest meccsen egy kisfiú teljesen váratlanul belekiabál a pálya szélén levo mikrofonba: "Én vagyok a király!", mire egy kis csönd, majd Hajdu B.: "A királyt hallottuk!"
- Tóth Mihály szerény önvallomása a Gólban, miután 2 gólt fejelt a váci ifinek: "Köztudott, hogy nagyon jó a fejjátékom!"
- Tóth Mihály: "... tudatosan szöktettem hosszan magam..."
- „Nincs ekkora különbség a két csapat között, de ezt be is kellett volna bizonyítanunk” — Tóth László, a Szentes vízilabdacsapatának edzője a 20-5-ös tiszaligeti vereség után. Utóirat: ha szigorúan a tényeket nézzük, igaza volt a mesternek, hiszen két hónappal később, Szentesen „csak” 20-6-ra nyert a Szolnok.
- „Ha Rósa berúgja a tizenegyest, akkor még két perc van hátra” — ifj. Knézy Jenő sportriporter az FTC—Kecskemét bajnoki labdarúgó-mérkőzés hajrájában. Hogy mennyi lett volna még, ha kihagyja, nem derült ki, mert Rósa magabiztosan értékesítette a büntetőt.
- „Hétfőn sportszerboltot nyitunk, hiszen ha másfél óra alatt ennyi labdát eladtunk, akkor van jövőnk ebben a szakmában” — a BEAC női kosarasainak edzője, Balogh Judit szerint lányai a pályán kívül sem vesznének el.
- „Ma kellőképpen asszisztáltunk a játékhoz, így sikeresen lenulláztuk magunkat” — egy sommás értékelés Darók Viktortól, a jászboldogházi focisták edzőjétől.
- „Aki szerint 1,8 másodpercbe belefér a passz, fél lóba, majd lövés, az nemigen vízilabdázott” — Gerendás György, az egri pólósok szakvezetője, miután a Honvéd az utolsó pillanatban (vagy utána?) egyenlített csapata ellen.
- „Iszonyatos szégyenérzetünkben nagy bravúrt hajtottunk végre” — Elek Gábor, a Fradi női kéziseinek edzője, amikor a Debrecen elleni, hazai bajnoki zakót KEK-diadal követte Metzben.
- „Ha van der Saar 3 méter 20 centi lenne, talán védett volna” — Hajdú B. István, a BL-finálé kommentátora így reagált David Villa zseniális csavargóljára.
- „Egy jól sikerült bankett után ennyi tellett a csapattól” — a tiszaörsi Fényes Csabának már a kenderesi 1-8 előtt sem lehettek túlzott elvárásai.
- „Ha valaki meg tudja nekem mondani, hogy a múlt héten miért nem tudtunk így játszani, annak nagyon szívesen átadom a helyem” — a fegyverneki Faragó Attila elmélkedése.
- „Két csere a mieinknél: előbb Szécsi helyett jön Vajda, aztán meg egy időkérés” — Szaniszló Csaba riporter a magyar—finn női kosárlabda Eb-pótselejtezőn.
- „Nem tudom eldönteni, hogy a támadó- vagy a védőjátékunk volt gyengébb” — a zagyvarékasi Tóth Csaba dilemmája.
- „Kockázat nélkül nincs rizikó” — Kis Károly paksi tréner a támadó játékstílusról.
- „Egy-két játékosom azt hitte, foci helyett ultizik. Betliztek, ezért kikaptunk” — Lukács Kálmán tiszapüspöki edző a Cibakháza elleni fiaskó okairól.
- „A mai teljesítményünkről mindent elmond, hogy ellenfelünk még azt a luxust is megengedhette magának, hogy nehézsúlyú birkózóra hasonlító játékosát is pályára küldhette” — Horváth Csaba, a Szolnoki MÁV II. szakvezetője nem véletlenül érezte megalázónak a Tisza Volánnal szembeni 1-4-et.
- „Sok játékos azt sem tudta, milyen rendezvényen van” — a karcagi Orosz István a győzelem ellenére sem volt elégedett Kunszentmártonban.
- „Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács is” — Báder Márton, az Olaj kosárlabdázója a Pau-Orthez elleni nemzetközi kupameccs után, melyen orrba könyökölték.
- „Sajnos nem vagyok Brinkmann professzor! Ezt a meccset a baleseti sebészeten kellett volna játszanunk” — Pető Sándor, a sorozatos sérülések miatt alapembereit nélkülöző Szászberek edzője.
Ráadás:
Faragó Richárdtól
- Sípmegvonási tünetekkel kellene kezelni a játékvezetőt. Nincs nagy hibája persze, csak szétfütyüli a meccset.
- Elment a kép, mondhatnám, hogy akkor áttérek a rádiós közvetítésformára, de nem látok semmit.
- Góóól, Úristen, mekkora gól, de nem adta meg! És mellé is ment...
Hajdú B. Istvántól
- Az olaszok egy gólt kaptak az amerikaiaktól, azt is maguknak rúgták.
- A labdával és a fűvel hadakozik: legyőzte mind a kettőt.
- Totti úgy szerette Vieirát, hogy megölelte. Frisc nem hisz a pályán kötődő barátságokban, ezért lefújta.
- Gól nincs, meleg van.
- A két csapat teljesítménye nagyjából olyan volt, mint amennyi gólt lőttek.
- Mit meg nem tesznek azért az egy labdáért.
- Önök most élőben látnak egy felvételt...
- A kapufa is majdnem mellé, csak egy kicsit közelebb.
- Úgy fejbe vágta, mint rotációs kapa a vakondot.
- Lepattannak róla, mint ázott verebek a TV-antennáról.
- JÓ EB-hez szól a nóta.
Ifj. Knézy Jenőtől
- Egy csehszlovák hidegburkoló arckifejezésével koncentrál.
- Az opera az, amikor valakit hátba szúrnak és nem hal meg, hanem énekelni kezd.
- Nem azon múlott, hogy otthon nyertek idegenben...
†Knézy Jenőtől
- Onnan akár a rövid hosszúsarokra is csavarhatja a labdát.
- Adjuk át magunkat a himnuszoknak.
- Néhányszor beültette a brazil védőket a hintába.
- Mendieta zavarja egymást.
- Darabos ez a fiú, mint a dorogi szén.
Vitár Róberttől
- Ha továbbra is így véd, előbb-utóbb oázist fognak elnevezni róla.
Egri Viktortól
- Ha holnap reggel bekapcsolják a TV-t és így találnak, nem azt jelenti, hogy így maradtam, hanem, hogy visszajöttem.
- Olyan alacsony, hogyha nem nyírták volna le a füvet, nehéz dolga lenne a társaknak észrevenni.
- Nigéria rosszul ült rá az eredményre, mondjuk úgy: mellé ült.
Gundel Takács Gábortól
- Nem lehet könnyű sors ideges edző szájában rágóguminak lenni.
Gulyás Lászlótól
- Megszólal a labda, indulhat a síp!
- Polster kapásból, nem, egyből, mert lepattant!
- A cseheknek ezen a meccsen három pontot kell szerezniük, két pont nem lenne elég, főleg azért, mert olyan nincs is...
- Úgy eldobta magát, mint katona a kibiztosított rakétát.
Léderer Ákostól
- Apró lökés nem lökés.
- A szurkolók értetlenül állnak maguk előtt...
- Bartheznek szerencséje volt, hogy ott volt a keze mögött a teste...
Éljen a magyar nyelv!!!
Válogatta:
Lőrincz György, sp, net...
LINKEK:
https://mokalista.blog.hu/2009/12/19/sportkommentatorok_beszolasai
https://bouvet.cafeblog.hu/2014/06/07/sportriporteri-bakik-garantaltan-visitasz-a-nevetestol/
Szilveszteri humor: válogatás az év terméséből-2019-
- Melyik a legsavanyúbb madár? – A citrom héja.
- Két szőke a macskaszépségversenyen: – Tudtad, hogy ennek a bundája százezer lejt ér? Mire a másik: – És mit kezd a macska annyi pénzzel?
- Kérdi Mózsi bá a komájától: Na mejen-e a házasélet? – Háá, mejen, mejen: inni nem lehet, szivarazni nem lehet, a kocsmába járni veletek nem lehet, fehérnépre nézni nem lehet. – Sosztán bánode, hogy megnősültél? – Asse lehet!
- Nyugdíjasok: – Mama, egy szállító hozott az imént nekem tíz darab töltényt és egy papírt valami arab írással. Veszélyben az életem! Erre a mama: – Az nem töltény tee, hanem tíz darab kúp a doktor úr receptjével. Fejezd be már a hülyeségeidet!...
- Ötéves kislány kérdi a „barátjától”: – Mi a szeretet? A fiúcska így válaszol: – A szeretet az, hogy te mindennap kilopod a táskámból a csokit, és én mégis ugyanott tartom!..
- Miért áll a szőke nő a tükör előtt becsukott szemmel? – Akarja látni, hogy néz ki mikor alszik...
- Relatív igazság: Gizike annyira meg volt elégedve a férjével, hogy példaként állította az összes szeretője elé!!!
- Oroszhegyre túrista érkezik. Érdeklődik az egyik néninél a kapu előtt: – Nénike, tetszik tudni, hol főznek itt pálinkát? A néni így válaszol: – Fiam, látod ott azt a templomot? – Igen! – Na, azon kívül mindenhol!
- Aranylakodalmon dicsekszik a mama: – Annnak idején imádkoztam a Jóistenhez egy jó férjért, s jó férjet kaptam. Ő nem imádkozott, s kapott, amit kapott...!
- Kapufelirat: Vigyázat! A kutya harap! A feleségem is agresszív! Az anyósomat meg egyszerűen ki sem merem engedni!
- Kérdik a gondnokot, hogy kell meghúzni a harangot, amikor jő a püspök. Azt mondja: – Hát úgy, mint amikor nagyüdő jő!
- Pista bá felvilágosítja a tápos riportert: – Nem tudom magiknál hogy van, de nálunk, aki három liter pálinkával jő vendégségbe, ammá rokonnak számít!
- Ha valaki idén nyáron arra panaszkodik, hogy meleg van, a szánkóval verem fejbe!
- Büszke vagyok magamra! A tegnap felvettem egy öt évvel ezelőtt vásárolt ruhadarabot, és jó rám! Igaz, hogy csak egy sál, de akkor is!!!
- Tavasz Csíkban: Még jó, hogy a múlt hétvégén lenyírtam a füvet, mert most könnyebben el tudom nyomatni a havat...
- Gyerekek dicsekednek az apjukról. Mire az egyik: – Menj el, neked még apád sincs! Erre a másik: – Mi az, hogy nincs? Több van, mint neked!
- Székely gyerek matekje. – Ábelke, ti hányan vagytok testvérek?- Hát, hat fiú, s mindegyiknek van egy lánytestvére. – Tehát, ha jól értem, összesen tizenketten. – Á dehogy, csak heten!
- Tanárnő az órán: – Móricka, van házid? – Van, töltsek?
- A nyuszika s a farkas kockáznak. Azt mondja a farkas: – Na, most nyuszika, ha egyest, kettőst, hármast, négyest vagy ötöst dobok, megeszlek. S ha hatost? – kérdi a nyuszika. – Akkor dobhatsz még egyet...
- A legújabb csíki átok: Igyon rejád vizet a medve...
- Szőke sms-ezik: Kérlek bocsáss meg, hogy ilyen csúnyán írok...
- Pont ma van egy éve annak, hogy (elhatároztam) holnaptól futni kezdek...
- Még három hónap, s itt a nyár. A betervezett 5 kilóból, amit fogyni akarok, még maradt 8!
- Betörik a kocsma ablaka, és berepül egy sodrófa. Erre a kocsmáros felkiált: – Ébredj Mózsi, sms-ed jött!
- Tessék mondani: szalmapityóka magára van-e? – Mit magamra?...
- Aztán ne hagyd, hogy megint a fejedre csináljanak! - Ne félj, vigyázok magamra s kitátom a szájam...!
- Eladó áruk:- digitális, kiásott gödör, írható bakelitlemez, orosz McRoyal vodka, szárított kovászos uborka, kerékpárszimulátor, moldáv szappanopera DVD-n, sztereó lóvakaró, lézeres légycsapó
- Kijárt az erdőbe taposóaknát gyűjteni.
- Ha nincs aki szeressen, akkor menj föl a randivolnalra s tégy fel magadról egy panorámaképet.
- Úgy elúszott a lakásom, mint Cseh Laci.
- Nézel, mint a hal a szatyorban...
- Olyan szegény vagyok, hogy pénzre gyűjtök...
- Miért szereti Matolcsy az árfolyamot? – Mert nincs hitele...
- Mi a foglalkozásod? – Szemfelszedő vagyok a szemészeten...
- Kedves hallgató, a kért dalt majd faxon küldjük el...
- Ha a hülyeség hajtaná a biciklit, kontrázva mennél fel a Himalájára...
- Lerobbant Mitsubisi-hirdetés: Eladó Micu, nem működik, nem is fog, bármennyit költenél rá. Hűtő szétfagyott, fék nincs, gumi kopott, semmi nem működik. Ár: egymillió forint. Alku nincs. Tel...0011...lehetőleg ne is hívj!
- Két dolgot szeretek nagyon: a kolbászt, mert nem rugok be tőle,s a pálinkát mert nem megy a fogaim közé...
- Kánikula: – Még szerencse, hogy nincs hó. Kinek lenne kedve havat lapátolni ilyen dögmelegben?...
- Mi a kapa? – Humánmeghajtású, egynyomvonalú, analóg, biogyomírtószer...
- Inkább a kocsmában legyek az asztal alatt, mint kórházban az asztalon...
- Jön a szabadság! Drágám, mit vegyek fel, hogy a tengerparton mindenki engem nézzen? – Hát... síléceket!...
- Az igazi barát az, akihez ha éjjel háromkor bekopogsz, azt kérdi: pálinkát vigyek, vagy ásót?
- Hatalmas tömeg volt a sakkversenyen, csak lépésben lehetett haladni...
- Úgy elverlek, mint a segélyt...
- Kedves hallgatók, telefonos játékunk következik. Első kérdés: mi látható a képen?...
- A körtepálinka fesztivál meghívottja: az Alma együttes. Az arató-diszkó lemezlovasa: Kasza Tibor...
- Álljon meg a menet! – mondja a csavar az anyának...
- Megvan mindenünk, házunk, autónk és Lagzi Lajcsi összes CD-je...
- Száz év múlva hiába töröd magad, már be leszel mohásodva...
- Mit lát a kancsi a temetőben? – Egyik szeme sírt, a másik nevet...
- János bácsi magához kéreti mindhárom fiát: – Na, mondjátok meg őszintén, melyiketek dőjtötte fel a budit...? A fiúk megszeppenve állnak, sunyi csend, majd újra megszólal az öreg: – Figyeljetek ide. Ugye ismerős a nagy székely, Orbán Balázs. Azt írja róla a krónika, hogy amikor megkérdezte a fiait, ki vágta ki a meggyfát, felállt az egyik, s bevallotta őszintén: – Én voltam édesapám! Akkor Orbán Balázs megdicsérte a fiát: – Így kell ezt csinálni fijam. Ez a helyes magatartás! Ekkor a legkisebb fiú megszólalt: – Édesapám én voltam az, aki feldőjtötte a budit. Erre az öreg lekent egy jó nagy pofont neki. A gyermek visszakérdezett: – Hát édesapám, nem most mondta, hogy Orbán Balázs megdicsérte a fiát, mert őszinte volt? Miért ütött meg ingemet? – Azért fijam, mert Orbán Balázs nem volt a meggyfán, amikor kivágták...
- Édesapám, adjon ma 5 lejt kocsmára, mert ha csak holnap ad tíz lejt, sehogy sem fogom utolérni magamot...!
- Elmegy a szocialista polgármesterjelölt szavazni a feleségével. Este hallja a híradóban, hogy három szavazattal nyert. Mire az asszony: – Józsi, neked van valakid...
- Miért repült a szúnyog a falnak? – Mert légy ment a szemibe...
Hidegrázós sírfeliratok:
- Mondtam, hogy beteg vagyok...
- Na ugye, megmondtam...
- A halálról jót, vagy semmit
- A java még csak ezután jön...
- Itt nyugszik kedves orvosom, körülötte pedig akiket meggyógyított...
- Így még sosem jártam...
- Nos, ez szívás...
- Piramist reméltem...
- Ezt tényleg nem lehet kibírni...
- Itt tartunk most.
- El fogok késni...
- Jól van, haladjunk tovább...
- Az ejtőernyős balesetek többsége földet éréskor következik be.
- Mielőtt elvégezte az egyetemet, befejezte.
- A kígyóméreg eltünteti a ráncokat: egy kígyó sem ráncos.
- Csupa mész a koszorúér, indulj fiam, koszorúér...!
- Kedves jelenlévők, kellemes kikapcsolódást kívánunk, önnek és mobiljának!
- Rendőr a sofőrhöz: - Magát megszondáztatom. - Miért, nem hisz a szemének?
- Olyan lassú volt, hogy három traktor előzte meg rükvercben.
- Nála minden fenékberúgás egy lépés volt előre...
- Székely bújócska: asszony, ha az eldugott pálinka nem kerül elé, te bújsz
- Addig jár a korsó a kútra, amíg köcsög nem lesz belőle.
- Ritka, mint a fehér terror.
- Aki közelebb van a tűzhöz, az meleg.
- Ki(m) Ír Szem, úgy Ara(fa)t.
- Sötétben minden tehén horkol...
- Olyan hatalmas, mindenhová elér a keze, csak a saját fenekéhez nem...
- A rablónak sem a józan ész számít, hanem a lehetőség.
- A torreádor osztálytalálkozóra csak özvegyek járnak...
Forrás:
jereváni rádió, világháló, rádiókabaré, csepűtelefon, falu szája, székely szájhagyomány/memoár-irodalom
Források:
Kabaré-morzsák, gonosz (kodó) poénok, humor • Mi a leghatásosabb meglepi egy vendéglői vacsorán: – sós mogyoróevés közben tüsszenteni. • Mi a modern magány: – egyedül nyomkodni a mobilt. És mi a társas magány: amikor egy társaságban 50 ember egyszerre nyomkodja a telefonját... • A magtalanság nem örökölhető. • Miben hasonlít a szüzesség és az ételmaradék: – a szüzesség is olyan, ha túl sokáig őrizgeted, a kutyának se kell. • Ön miért fél a repüléstől? – Én a repüléstől nem félek, csak a zuhanástól, úszni tudok, de repülni nem... • Kóhn kiírja a fagylaltozójára: zsidóknak fogyasztani tilos. Mire Grün: – nem szégyelled magad, hát együtt szenvedtünk, s örültünk, hogy túléltük a holokausztot...! Mire Kóhn: – kóstoltad te már az én fagylaltomat?... • A szőke elmegy a javasasszonyhoz: – Mit tegyek, két pasi is szerelmes belém, vajon ki lesz a szerencsés? A varázsló, aki a kristálygömböt forgatja, válaszol: – Józsi fogja feleségül venni, tehát Béla a szerencsés... • A szőke szívátültetés után levelet ír: – Kedves donor...! • Csak három dolgot lehet véletlenül: teherbe esni, politikus vagy gazdag lenni... • Milyen a kemény székely: bicskával piszkálja a szemét... • Optimista a pesszimista barátjához: – nézd meg, a kutyám a vadászaton, a víz tetején idehozta a lelőtt kacsát... Mire a pesszimista: – hát milyen kutya az, amelyik nem is tud úszni... • Miért táncolnak a skótok mezítláb: hogy hallják a szomszéd faluból a zenét... • Ellopták a hortobágyi hídról a lyukakat... • Ahogy öregszem, egyre több ismerősöm hal meg, s még több ismeretlenem születik... • Elvesztettem a kistermetű, Béla névre hallgató férjemet, a becsületes megtaláló jutalom ellenében megtarthatja... • Olyan szerencsétlen, hogy csak a szemüveg tartja össze a fejét... • Olyan smucig volt, hogy talicskába vitte a gyereket óvodába... • A tanítónénim olyan vicsorogva kedves típus volt... • Apróhirdetés: elcserélném lovasszekeremet egy használható protézisért, fogat fogért...! • Apróhirdetés, amelyben egy üzleti eladótól szabadulnának: eladó alig használt eladó...! • Lehoztam volna érte a csillagokat is az égből, de szerencse, borús idő volt... • A potencianövelő szereket olyan későn reklámozzák a tévében, hogy már mindenki rég alszik, akinek szüksége lenne rá... • A régi tévék sokkal jobbak voltak a maiaknál: utóbbiakra már nem lehet sem csipketerítőt, sem nippeket rakni,... • Onnan tudom, hogy rágalom, hogy én terjesztem... • Úgy elröppent, mint szélviharban a kollektív szerződés... • Mi veszi el a vereshagyma szagát: a fokhagyma... • Olyan bátor volt, hogy sak a szotyiárust merte leköpni, amikor háttal állt... • „Különlegességek”: hímzett járókeret, kézzel faragott laboreredmény, a piszoárba befolyásos ember; használt gödör, kicsavart citrom, becsület másodkézből, olcsó naplemente eladó... • Olyan lassan ment, hogy három traktor előzte meg rükvercben. • Olyan volt a hasa, mint a sajtreszelő. • Az atomvillanás hozzá képest egy vödör korom... • Sorbannállás a kommunizmusban: Gyuri bácsi szinte kapott szalámit, de az utána levő egyáltalán nem... • Haladás: minden fenékbe rúgás egy lépés előre... • Székelyek: – képzeld el komám, miután felszálltunk, s egy cseppet még eregeltünk felfelé, olyan mocsok üdő lett, hogy egyszer csak defektet kapott a repülő. Félre kellett húzzunk, amíg a pilóta megreperálta. Egy szikrát bérezeltünk, de osztán mentünk tovább... • Székely bál: – édesapám, az este olyan verekedés volt, hogy csak annyi maradt az ingemből, ami bé volt csíptetve a nadrágba...! • A pap a templomi esküvőn üdvözli a mennyasszony szüleit, leánytestvéreit: – Szeretettel köszöntjük az örömapát, az örömanyát, az örömlányokat...! • Mit csinálnál, ha kapnál ajándékba öt milliárd dollárt? – megvenném a világbajnokságot..., – gyorsabban futnék, mint a gepárd... • Közös lónak túrós a csusza... • Addig jár a korsó a kútra, amíg köcsög nem lesz belőle. • Májusi eső, aranyér... • Úgy eltűnt, mint lazac az állófogadáson. • Gazsi dicsekszik házszenteléskor: plíbányos úúr, nézze meg a fiam milyen cifrát tud káromkodniii! – Fiam, hát imádkozni nem tud? – Ó plííbányos úr, ahhoz még kicsikeee! • Kik járnak a torreádor-osztálytalálkozóra? A (víg) özvegyek... • 50 éves koromban még a 100 méter magas gyárkéményre is felszereltem a térvilágítást és a villámhárítót, gyermekeim, akik a reform-étkezés kapcsán erősödtek, már 20 méteren szédültek, pedig még hátra volt 76, s két napig izomlázuk volt... • A válás nem egyéb, mint társadalmi fogamzásgátló... • A szerelem vak, de kacsintani azért tud. • – Nem gyerekrablás, hanem rögtönzött örökbefogadás volt, bíró úr...! • Az Instagram arra való, lássad: mit esznek mások vacsorára, reggel... • A kis párt olyan, mint a rossz számológép: nem oszt, nem szoroz... • A magyar rendőr úgy vadászik, mint a gepárd: rövid, rendkívül gyors üldözést hosszas döglés és lihegés követ... • A rablónak nem a józan ész számít, hanem a lehetőség... • Ostoba, mint marék molylepke a köbgyök alatt... • Székely legény az ékszerésznél: – Mester úr, karcolja ’szag belé, hogy Erzsinek Estántól..., de ejsze elég lesz annyi, hogy Estántól, osztán meglássuk...! • Fa dezodorból sem fűrészpor jön... • Kevés a csávó, mint a szoláriumban az afrikai vendég... • Magáé ez a járókeret? – Nem dehogy, csak őrzöm valakiét, aki átfutott a csokiautomatához... • Ha hullával szelfiztél, ne tedd fel a netre, úgyse jelöl vissza... • Apróhirdetés: elhízott tengerimalacok zsírleszívását vállaljuk... • Idegenben lerágott csont duplán számít... • Az ejtőernyős balesetek többsége földre éréskor következik be... • Egy 4000 forintos tengerimalacot ötezer forintért császárolnak meg... • A reformkorban csak egy haza bölcse volt, ma annyian vannak, biztos klónozzák őket... • A százas szög dicséri a fiát, a hetvenes szöget: – Derék+szög lesz belőled, fiam! • Karácsonyi székely apróhirdetés: élő fél disznó eladó...! • Székelyek a csikorgó hidegben: – Most es pont olyan üdő van, mint nyáron, csak nincs annyira meleg... • Reklám: a kígyóméreg eltünteti a ráncokat: egy kígyó sem ráncos... • Csupa mész a koszorúér, indulj fiam koszorúér... • 150 Ft. a kenyér. Ha úgy vesszük nem sok, de ha úgy vesszük... • Színházi bemondó felhívása: – Kellemes kikapcsolódást önnek és mobiljának...! • Gyurcsány ingyen ágytálakat osztogatott a nyugdíjasoknak, aztán kiderült, hogy mindegyik kacsa... • A szőkék tüntettek. Nem voltak sokan, a legtöbbjük nem talált ki a helyszínre... • Béla a feleségéhez: – Neked bezzeg mindig más véleményed van. – Hála Istennek, szól az asszony. Különben egyikünknek sem lenne igaza... • Plébános a híveihez: – Kedves testvéreim! Ma nem lesz prédikáció, mert szeretnék valamit mondani nektek... • Frici a barátjának: – A te feleséged mindig ilyen sokat beszél? – Mia az hogy: a nyaralásunkon még a nyelve is lebarnult... • Újgazdag úrinők: – Képzeld a villánk tele van Picassoval! – Na ne mondd! És mivelk irtjátok?... Forrás: saját gyűjtés, világháló, rádiókabaré
Koncert helyett hangverseny volt, Lárva helyett álcát mondtunk, Szélsőséges, rendkívüli Földrész volt a kontinens és Autentikus, hiteles volt, A gyógymód ma terápia ! Orvos ma nem megállapít, Már a nemzedék sem ízlik, Ifjúsági, junior lett, Fizikailag jön rendbe Fizikailag ? Kis csacsi ! Ibolyántúli sugárzás ? Tömegvonzás ma már nincs, csak Sztráda lett az autópálya, Opció helyett, ha igaz Zűrzavaros ? Paraszti szó ! Régen, aki rögtönzött, ma Hagyományos ? Micsoda szó ! Magánosítás ? Mily rémes ! Régi bombára találtak. Ugyanakkor a környéket Levegő most se ki, se be, Régen, egykor volt az anno, Visszapillantás – de szép szó ! És a szervátültetés ma Új divatszók sereglenek: S a virágpor – kérdem én, hogy A szerves ma organikus, Ám a rosszra még rosszabb jön, Emblematikust mondanak; Ki inspirál, ihlet, sugall, Identitás ? Azonosság ! Kemikáliának mondják, Elgondolkodtató........elgondolkodtató.....
fotó helyett fénykép.
idegenszók áradata
idegem nem tépték !
alga helyett moszatot.
Nem vettünk át más nyelvekből
fölösleges kacatot.
volt, ami ma extrém,
a tanfolyam ma csak kurzus.
Mi ez, ha nem agyrém !
ki tudja azt vajon még,
hogy a híres kompromisszum
egyszerűen egyezség ?
a horizont: láthatár.
És ki vette át a sztrókot ?!
Üldözte tán száz tatár ?
A viszály ma konfliktus.
Vetélytárs volt a rivális,
sértés volt – s nem inzultus...
hanem diagnosztizál.
A kétkedő szkeptikus ma,
tétovázó: hezitál...
csak a generáció !
És a minősítő verseny
ma kvalifikáció...
A döntős ma finalista,
s a döntő a finálé...
Számlát ezért olaszoknak
a miniszter kínál-é ?
új játékos debütál,
és a bőrápoló szerben
a formula hidratál...
a sportoló mára már.
Hogy testileg jobb szó lenne,
eltitkoljuk ugyebár...
– Csak azt tudnám, hogy hol élsz ? –
„Fizikálisnak” – mondják ma,
ezt hallod, merre csak mész...!
Ma úgy mondják: úvé...
Országot ma nyelvőrzőkért
senki sem tesz tűvé !
gravitáció !
S a tüntetést fölfalta a
demonstráció...
s ilyet ki hihet ?
Tünetet mondtunk vidáman,
szimptóma helyett !
nem is olyan rég,
bátran mertük azt mondani,
hogy lehetőség...
Jöjjön a kaotikus !
És az ősi túl rövid. S így
„menőbb”, hogy archaikus...
csak improvizál,
s aki régen elmélkedett:
teoretizál !
Említeni kár is,
hisz jóval elkelőbb a
tradícionális !
Kiszáradna Sió ?
Ha nem mondod azonnal, hogy
privatizáció ?
A lélegzetem is eláll:
a rendőrség nem kiürít,
embereket evakuál !!
elővigyázatosan
lezárták, de – Uram fia !
mindjárt hermetikusan !
s most már az is halottá vált,
kit a rendőrség előtte
hullává nem evakuált...
vagy más szóval hajdanán.
Melyik szó szebb ? Nyelvész gárda
kapjon ezen hajba tán...
Ám a kor szelleme megró,
ha a múltakon merengek
és nem úgy mondom, hogy retro...
csupán transzplantáció
(mely muskátli esetében
ugyanaz a büszke szó...)
regnál, ráta, dominál...
S aki régen beszélgetett,
ma már csak kommunikál !
mit vétett a magyarnak –,
mit a bárgyú pollen szóval
kiirtani akarnak ?
ünnepély ma fesztivál...
Összpontosít ? Régen kihalt.
Ma mindenki koncentrál !
s a koncentrál messze száll:
újmagyarban a „legkúlabb”
szorgalmasan fókuszál !!!
a jelképes mért nem jó ?
Sírjában forog szerintem,
mindegyik nyelvújító...
avagy akár ösztönöz.
Ki az aki magyar szókat
elűz és bebörtönöz ?!
Mért jobb itt az idegen ?
Petíció ? Folyamodvány !
Kit hagy mindez hidegen?
ami régen vegyszer volt !
Poloska pusztul e szótól
és a csótány szörnyet holt...
Édesanyám emlékének Úgy szeretnék gyerek lenni,
az időben, az időben
de szeretnék visszamenni,
visszamenni csak egy napra,
május első vasárnapra.
Egy ágynál állnék,
hol alszik Anyám,
kezeimben illatozna,
illatozna friss orgonám,
friss orgonák és tulipán
ébresztené alvó Anyám.
Kávét főznék,
jó feketét,
abba kettő darab,
kettő darab cukrot tennék,
belopóznék szobájába,
alvó Anyám, csodálnálak.
Úgy szeretnék gyerek lenni,
csak egy percig,
csak egy percig veled lenni,
neked adni gyöngyvirágos kedvem,
elmondanám, te vagy legszebb.
Jó reggelt, jó reggelt,
kedves Édesanyám,
ébredj fel, ne aludj,
ha lehet, pillants reám!
Május első vasárnapján
neked énekelek,
a nap is felkelt, te is kelj fel,
nyisd ki az alvó szemed!
Köszönöm az életet,
amit adtál nekem,
a fájdalmat,
mit elszenvedtél,
míg megfogtad a kezem.
Köszönöm a mosolyokat,
a békét szemeidben,
a türelmet, a szeretetet,
hogy virrasztottál velem.
Köszönöm, hogy
vigasztaltál,
ha az élet bántott,
köszönöm, hogy
mellém álltál,
ha utolért az átok.
Belőled csak egy van,
nincs belőled másik,
ha el is megyek,
tudd, ez a csepp szív
csak temelléd vágyik.
Angyalom vagy,
az oltalmam,
e világon legszebb,
ma köszöntelek,
Édesanyám,
álmod örök,
vigyázz reám!
Aludj, kedves,
örök álmot,
könnycsepp hullik,
üres ágyad,
rád gondolok,
téged látlak,
Anyák napján
hazavárlak.
Teremtőm, ki vagy Te, hol a képmásod? Alakod változik, mint a fellegek; hordozom magamban tünékeny másod; naponta rám ragyogsz – félve felelek. Olyan messze vagy, mint Naptól az árnyék, amilyent fák vetnek partján a víznek; szétragyognám: Ó, zengő habbá válnék, felhők és kövek nagy folyókra visznek… Teremtőm, képmásod fordul most Hozzád, szíve holt tó, alig van benne élet, sem nappalok, sem éjek hullámhosszán dicséretedre szó ott föl nem éled. De követ Téged, mint Napot az árnyék, amilyent fák vetnek partján a víznek; szétragyognám: Ó, zengő habbá válnék, felhők és kövek nagy folyókra visznek… Teremtőm, képmásod fordul most Hozzád, a szíve száraz sivatagi homok, felhőit a szelek máshová hordják, megrepedt kövén egy szélhárfa zokog. Fenségedtől függ, mint Naptól az árnyék, amilyent fák vetnek partján a víznek; szétragyognám: Ó, zengő habbá válnék, felhők és kövek nagy folyókra visznek… Teremtőm, tükröd vagyok, míg csak élek, nagymutató az eliramló időn, örökké igyekszem, gyakorta kések, mély sarakba süllyed rám szabott cipőm. Mutatlak Téged, mint Napot az árnyék, amilyent fák vetnek partján a víznek; szétragyognám: Ó, zengő habbá válnék, felhők és kövek nagy folyókra visznek… Teremtő tükröd vagyunk – minden ember az, ki alant s fönt a valót kutatja, épít a bölcs szív, eszes ezermester, balga, ki a nyilvánvalót firtatja Törpévé teszünk, mint Napot az árnyék, mit holmi bokrok szórnak szét a földre; szétragyognám: Ó, zengő fává válnék, tavaszi fává most és mindörökre… Teremtőm, tükröd a teremtett világ, molekula, atom, Mont Blanc, Everest, odút fúr az elmén a vad kapzsiság: mind ott tárolja, mit Benned észrevesz. Ellop a gőgös, mint Napot az árnyék, amit mohó lomb vet partján a víznek; szétragyognám: Harsogó habbá válnék, gőgös szív és gőgös ész hova visznek!? Teremtőm, tükröd kín- s éhhalál s véres arcok – mondják, s szidnak miattuk sokan. De ki érteni vél, Veled fáj, érez, sebeidet látja –, bár homályosan. Torzít az ember, mint Napot az árnyék, amilyent holt fa vet partján a víznek; szétragyognám: Harsogó habbá válnék, vas és vér kénköves folyókra visznek... Teremtőm, tükröd az is, ki nem kutat –- mondják –, s rombol, gyilkol, öl: fekete lyuk, feneketlen gödör, perverz öntudat, vak malmában nyögnek a Föld s a Tejút. Elnyeli fényed, mint Napét az árnyék, amilyent sötét lomb vet partján a víznek; szétragyognám: Harsogó habbá válnék, a fekete lyukak pokolra visznek… Teremtőm, ki vagy Te, s ki a képmásod? Kételyek kínoznak – ezért faggatlak. Hordozom magamban törékeny másod; naponta összetörsz, s én összeraklak. Olyan közel vagy, mint fényhez az árnyék, amilyent fák vetnek partján a víznek; szétragyognám: Ó, zengő habbá válnék, felhők és kövek nagy folyókra visznek…
20 magyar mondat, ami visszafelé olvasva is ugyanaz. Ezért a világ legkülönlegesebb nyelve a magyar: Indul a görög aludni Marad a madaram Sima haja hamis A kirakó karika A sah kerek hasa A tari pap irata Csak a mama makacs Csáp alakú kalapács Edit nem ment ide Életem Etelé Kegyelmes sem legyek? Kelemen nem Elek Kis Elek elesik Régi görög igér Sokáig él légi Ákos Te mező, neveled eleven őzemet Te pék, láttál képet? E teke fekete Géza kék az ég Goromba rab morog Igérete régi Márta halad, s dala hat rám És a csúcs; Kis erek mentén, láp sík ölén oda van a bánya rabja: Jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik. I. Gondolatmorzsák az elmúlt évtizedek politikai el-, ki- és beszólásaiból II. Szócsavarok, elmés bölcsességek az idei év sajtó- és kommentterméséből III. Vicces idézetek, magvas gondolatok Forrás: világháló+saját kútfő/www.citatum.hu
Kedves jegyesek!
Elmélkedésünket kezdjük vidáman.
•A szerelem egy édes álom. A házasság az ébresztőóra...
•Statisztikailag bizonyított: a válások száz százaléka házassággal kezdődik...
• Doktor úr, el akarok válni a férjemtől. –Miért? – Az a gyanúm, hogy a legutóbbi gyermekem nem tőle van...
•Ha egy férfit akarsz boldoggá tenni, akkor nagyon meg kell értened, és egy kicsit szeretned. Ha egy nőt akarsz boldoggá tenni, akkor nagyon kell szeretned és meg se próbáld megérteni...
•Tényleg otthagyott a férjed? – Tényleg, anyukám. – Biztos egy nő miatt...– Igen. És ki az a nő? –Te vagy, anyukám.
•Fiú: akkor is szeretnél, ha apám nerm hagyta volna rám ezt a nagy vagyont? – Ó te kis csacsi! Csak nem gondolod, hogy érdekel, ki hagyta rád a pénzt?...
•Két sebesült férfi a kórházban: maga hogy került ide?-nem akartam autót venni a feleségemnek, erre nekem esett s megtépett...-S maga?- Hát én megvettem az autót a feleségemnek, s azért...
•Minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert van egy csomó olyan dolog, amiért egészen egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni...
•Ha azt akarod, hogy még inkább meggyűljön a bajod az életben: nősülj meg, vagy végy használt autót...
•A nejem olyan, mint a kézigránát: ha leveszem a gyűrűjét, repül a házam...
•Vannak, akik azért válnak el, hogy frissítsék állapotukat a fészbukon...
•Első látásra szerelem volt, csak aztán feltettem a szemüvegemet...
Komolyabban:
-
Aminek nincs szárnya, az előbb-utóbb leesik.
-
Németországban 1 millió aranylakodalmas volt a tavaly(2016).
-
Hollandiában tavaly 6000 eutanázia volt.
-
Egy negyvenes éveiben járó újságíróhölgy pár hét alatt 19 barátnőjével beszélgetett, akik közül 11 elvált (2 kétszer is, 1 háromszor), a 11-ből 9 egyedül él, 8 eseben egy másik nő miatt váltak, 3-ban a férj kezdeményezte, és a 11 elvált barátnőnek 44 gyereke van. Megkérdezte őket miért válta el. A legtöben arra panaszkodtak, hogy kinőtték egymást, nem találták már a közös hangot, mindketten már mást szerettek volna csinálni. Panaszkodtak a férfiakra, hogy azok: féltékenyek, lusták, mosdatlanok, nagyképűek, lagymatagok, döntésképtelenek, okoskodnak- és egyszerűen már az agyukra mentek.
De a legmegdöbbentőbb az, hogy amikor azt kérdezte, mibe (miért) szerettél bele, akkor azt válaszolták: mert olyan különleges, van benne valami egészen más, mint a többiben. Most meg amiatt váltak el. Az választotta el, hogy nem olyan, mint ő...
-
Udvardy György püspök szerint: két személy kapcsolata nem információn, nem szabályokon alapul. Nem valami közös megegyetzésen, hanem a kölcsönös bizalmon, a kölcsönös ajándékozáson és elfogadáson. A kölcsönös szegénységen, amikor mindkét fél ki tudja mondani: te vagy a mindenem, nélküled semmi sem vagyok. A kölcsönös függés akarásán alakul a kapcsolat. Nem menekülni szeretnénk belőle, hanem akarjam, hogy életem a másiktól függjün. Akarjam őt szolgálni, akarjam a másik életének kiteljesedését. A bizalom és szeretet által lehetséges ez. Ettől szentség a házasság. Hiszen Istentől kapkuk ehhez az erőt és a példűát. Növekedni állandóan és fejlődni a hitben és a szeretetben. A másikat nem birtiokolnim nem feltételekhez kötve szeretni é s nem ideiglenesen, hanem végérvényesen. Megtanulni az öt szeretetnyelvet.
A házasság többlépcsős folyamat: párválasztás, jegyesség, majd egy életen keresztül gyakorolni a szeretetet, a megbocsátást, a lemondást, a hűséget.
-
Az Istennel és egymással való kapcsolat egymásból következik és összefügg. Kölcsönösen hatással vagyunk egymásra.
-
Az élet továbbadásának küldetését valamint a férfi és nő kölcsönös szeretetét éljük meg.
-
Van egy japán művészeti technika: a kintsugi. Ha egy kerámia edény eltörik, nem szabad kidobni, hanem aranytartalmú festékkel kell megragasztani, és ettől még értékesebbé válik- a mi aranyunk, ami újjáalkothatja a kapcsolatot, a megbocsátás.
-
A házasságon alapuló családeszmény az ami leginkább Isten akaratát tükrözi. Mi keresztények ezt próbáljuk megélni. Nem a magunk erejéből, hanem a szentség kegyelméből. A szebntség nem más, mint istennel járni. Ő van velünk, a kapcsolatunk által, az Ő akaratát érezzük a másikban, a szeretet erejében és mindent legyőző hatalmában. A szentség forrás, erőtartalék, figyelmeztetőtábla és mankó egyszerre. Iste a hatalmas harmadik. Így lesz szenháromságos kapcsolat a miénk is. Árad belőle a szeretet rajtam keresztül a másikba. Ez tart fenn, nem a szépség, a pénz, vagy a njogi szerződés... Ez olyan, mint a kézműves munka. Naponta kell tenni érte. Gondozni, vigyázni rá. Szeretetközpontú emberekké kell válnunk. Fogadjuk el önmagunk sebezhetőségét, a másikra való rá-szorultságát, legyenek önálló döntéseink és segítsük egymást.
modern hasonlatok, (el)szólások
Nyelvünk szóbokrai, képei duzzadnak az élettől. Halnak el ugyan száraz ágak, elavult formulák, de helyettük újak, más elágazások születnek, nyelvünk termékenységét, életképességét bizonyítandó. A modern élet változásai, helyzetei újfent kreativitásra sarkallják a gondolkodó magyart: és láss csodát, bevillanak az új ötletek, szólások, hasonlatok, képek, assszociációk. Néha humorosak, néha könnyfakasztóak, de mindenképp életízűek. Ezekből válogattam a nyári lazításhoz néhányat.
Ízlelgessük, derüljünk rajtuk, fontoljuk meg őket.
• Nem lett baja, csak fogai közé ütöttek néhány space-t.
• Rajzoljon körül téged a baleseti helyszínelő.
• Annyi benned az eredetiség, mint egy fénymásolatban.
• Ha nagyapámnak lett volna áramszedője, nyilván ő lett volna a villamos.
• Olyan kövér vagy, hogy a Greanpeace visszahúzna az óceánba a partról.
• Úgy bederivállak, hogy senki sem integrál ki.
• Olyan vagy, mint anyósom tévéje: nagyképű és homályos.
• Kevés, mint lépesmézben a zümmögés, mint madártejben a csipogás.
• Ha olyan magas lennél, mint amilyen hülye vagy, ülve nyalogatnád a Holdat.
• Sötét, mint a belső zsebem.
• Világos, mint a néger térdén a májfolt, alagútban, napfogyatkozáskor.
• Ijedtében lepisilte magát, mint a tacskó, amikor egy doberman közeledett hozzá.
• Kiakadt, mint a sezlonyrugó.
• Annyi a különbség, hogy amikor megszülettünk, a kezünkre kötnek egy cédulát, amikor meghalunk, a nagy lábujjunkra.
• A Titanic óta te vagy a legnagyobb roncs.
• A vadkacsa nem a regionális biocentrumra száll le, hanem a pocsolyára.
• A hosszú élet titka a jól gondozott szívbaj.
• A kisgyerekben az a jó, hogy mosható és hogy felnő.
• Hattyúdalként fogok visszavonulni.
• Az igazi kolléga nem csak segít, de be is tart.
• Álljon meg a fáklyás menet!
• Én csak az ügyészem jelenlétében vagyok hajlandó nyilartkozni.
• Én sem megyek toplessbárba táncosnőnek, marxista se legyen filozófus.
• Depi vagyok, öngyi leszek.
• Kevés vagy, mint Balaton szeletben a hullámverés.
• Kevés vagy, mint BKV-nál a kényelem.
• Kevés vagy, mint börtönben a vészkijárat.
• Kevés vagy, mint disznósajtban a röfögés.
• Kevés vagy, mint dobostortában az ütemérzék.
• Kevés vagy, mint erdőtűznél a vízipisztoly.
• Kevés vagy, mint Kemping sajtban a sátorfelszerelés.
• Kevés vagy, mint kompon a vészfék.
• Kevés vagy, mint lángolt kolbászban a lángolás.
• Kevés vagy, mint lúdtalpbetétben a gágogás.
• Kevés vagy, mint macskanyelvben a nyávogás.
• Kevés vagy, mint Medve sajtban (Mackó sajtban) a brummogás.
• Kevés vagy, mint ónos esőben a hajszárító.
• Kevés vagy, mint sivatagban a gémeskút.
• Kevés vagy, mint tőkés récében a dollár.
• Nehogy már a bogyó egye meg a madarat.
• Nehogy már a cipő húzza fel az embert.
• Nehogy már a csörgő rázza a gyereket.
• Nehogy már a fa tekeredjen a kígyóra.
• Nehogy már a fagyi visszanyaljon.
• Nehogy már a farok rázza a kutyát.
• Nehogy már a Lánchíd folyjon a Duna alatt.
• Nehogy már a lekvár keverje a nagymamát.
• Nehogy már a levél rázza a fát.
• Nehogy már a ló mondja meg, merre szántson az eke.
• Nehogy már a málna mondja meg a medvének, hogy mikor legyen a szüret.
Forrás:
Balázs Géza, saját kútfő és a világháló...
Uram, mi, a te híveid,
roppant rendes gyerekek vagyunk ám,
lehozunk téged az égből,
bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba,
megédesítjük a papit is, amivel megetetünk,
nehogy elcsapd a kis haskódat,
csinálunk neked babaházat,
elnevezzük templomnak,
ott majd minden habos márvány lesz
meg csipi-csupa aranyozás,
meg ájtatos tekintetű szentecskékkel
pakolásszuk tele a főhajót,
legyen mivel játszanod,
ha unod magad,
zenélünk is neked,
pihepuha zenéket,
mindenesetre semmi olyasmit,
amire amúgy szívesen rángatózunk
őrjöngve a fesztiválokon,
maradj csak meg, Uram,
a te kis álomvilágodban,
csíja, csicsíja, majd mi elringatunk,
suttogva motyogunk neked
szép szavakat, és engedelmesen
ráfeleljük a zsoltárválaszokat,
egyszerre vetünk keresztet,
mint a kiskatonák, és dehogy szólunk
vissza pimasz hangsúllyal,
mint szeretteinknek otthon,
négy fal között,
dehogy hánytorgatjuk fel a sérelmeinket,
dehogy kelünk ki fröcsögve magunkból,
hogy lepofozlak, te büdös kölyök,
vagy hogy fogja be a száját, anyuka, mielőtt rálépek,
vagy hogy inkább főzni tanulnál meg, te utolsó,
nem, Uram, a te házadban minden olyan
szelíden megy és olajozottan, még a Rózsikát
is csak halkan mószeroljuk, amiért
rosszul vasalta ki az oltárterítőt,
és már megint nem oda tette a virágot,
ahova illik, nem azért mondom, atyám,
de tudnék magának mesélni erről
az ájtatos asszonyszemélyről,
olyan cifra dolgokat, hogy esküszöm,
a füle is kettéállna.
És miután rózsaszín babaszobádat ilyen
szépen berendeztük, Uram,
nehogy találkoznod kelljen a valósággal,
te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz
a világban, nem maradsz meg a jó kis
kereteid között, én ezt nem is értem, Uram,
hát mindent megadtunk neked, öntettünk
harangot, hogy az órát se kelljen nézned,
építtettünk orgonát, hadd búgjon érzelmesen
a füledbe, erre te meg szabadon
kószálsz olyan utcákon, ahol még
az átlagembernek is veszélyes egyedül
járnia, nem hogy neked, akit eddig
pátyolgattunk, mindent alád tettünk,
s tessék, így hálálod meg nekünk.
Szóba elegyedsz a pénzváltókkal,
az illegálisokkal, a vágott arcúakkal,
és összevissza ölelgeted őket, még félreértik,
Uram, te nem tudod, micsoda rettenetes
félreértések vannak a világon,
ha már valakit ölelgetned muszáj,
hát babusgass minket, eleget fáradtunk
érte, megérdemeljük, és ezt most
minden beképzeltség nélkül mondom.
Uram, te odaheveredsz az utcalányok
mellé, és törölgeted a maszatos könnyeiket,
pedig valaki benézhet az utcáról,
és mit lát, Isten a bordélyban,
ez rettenetes szalagcím, ennek
nem tehetsz ki minket,
vajon gondoltál erre,
hogy honnan jössz,
hová tartozol,
hozzánk tartozol,
tartozol nekünk,
erre azoknak a szemérmetlen
szerencsétleneknek a vállát simítod,
mintha a koszos porontyaid lennének,
és a csuda egye meg, még csak
nem is azon járatod az eszedet,
amin mi járatnánk hasonló helyzetben,
csupa szívjóság vagy meg részvét,
hát meddig mész még el, azt mondd meg,
Uram, meddig, mert mi kezdünk
torkig lenni a te végtelen jóságoddal!
Csak egy kicsit lennél esendőbb,
csak egy kicsit gondolnál a látszatra
meg az illendőség re, de nem,
fütyülsz az egész renomédra,
amit olyan kínkeservesen építgettünk
évezredeken át kártyalapokból.
És odadőlsz az utcapadra,
a koszba, a hajléktalan mellé,
és eszünkbe juttatod, hogy nálunk
pince-padlás teli van cuccokkal,
ő meg két szatyorban hordja az életét,
hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet,
és idegesek vagyunk, ha nem szállítják
el azonnal a szép kis házunk elől,
ő meg a mi szemetünkből él, megpróbál
eltakarítani utánunk, lám, mekkora mocskot
hagyunk a Föld nevű táncteremben,
mennyi maradékot hajigálunk ki
fene nagy jómódunkban.
Uram, nem törődsz a kosszal, a fertőzésveszéllyel,
az élősködőkkel, átmásznak rád esetleg,
persze, tudom, őket is te teremtetted valahogy,
akartam is már kérdezni, ugyan,
minek, mi remekül ellennénk
bacilusok, poloskák, tetvek, bolhák,
egyebek nélkül, fene az ízlésedet,
szerintem a hajléktalanok is jól
ellennének ezek nélkül, de hát te tudod,
te vagy a főnök, bár ezt elég nehezen
nyeljük le, mi, a te híveid, akik hívek
vagyunk ugyan hozzád, de azért mindennek
van határa, odadőlsz amellé az árva fickó
mellé, és mindenféléket duruzsolsz
a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei
királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted
vele veszteségeit, és megsiratod mindet,
házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést,
mi mindent lehet elveszteni, te jó ég,
mi mindent lehet megszerezni, te jó ég,
közben igazából csak szétpergő homok
marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet,
Uram, te pedig megcsalsz minket,
ott heverészel úri kedvedben
a hidegben azzal az emberrel ott a padon,
és bennünk nincs elég bátorság,
hogy odaheveredjünk mellé,
hogy odaheveredjünk melléd.
Össze ne téveszd!
a boka táját a toka bájával,
a borztanyát a torz banyával,
a csárda zaját a zárda csajával,
a száradt füzet a fáradt szűzzel,
a fartőt a tar fővel,
a harcsa máját a Marcsa hájával,
a jó bor kulcsát a kóbor Julcsával,
a csokorban adott bókot a bokorban adott csókkal,
a foltos bölényt a boltos-fölénnyel,
a hős ember nevét a nős ember hevével,
a réti pipacsot a péti ripaccsal...
Nem mindegy...
hogy egyöntetű vagy ön egy tetű,
hogy vízibusz vagy buzi visz,
hogy mögöttem vagy nem öttem mög,
hogy teniszpálya vagy pénisz tája,
hogy rovarszervet ivartalanítani vagy ivarszervet rovartalanítani,
hogy mire fekszel: nedves kőre vagy kedves nőre,
hogy helyet cserélni vagy csehet herélni,
hogy vörös szalag vagy szőrös valag,
hogy véres párbaj vagy páros vérbaj,
hogy köhögve röpülsz vagy röhögve köpülsz.
Még két "mesteri" példa, egy irodalmi és egy népi
Nem mindegy, hogy Gödön van szobrod, vagy Szobon van gödröd.
No de Józsi bácsi, nem székletből sormintát végig az ajtóra, hanem
székletmintával a sor végére az ajtóhoz!
Megfigyelted már azt, hogy ezeknek a "cseréknek" az alapja az összetett szavakban rejlik? Bizonyos szavakat ugyanis lehet így is, úgy is társítani. S akkor állhatnak elő olyan felcserélhető, vagy egyáltalán felcserélhető párok a következő képlettel: ab = ba.
bérlőtárs - társbérlő
állampárt - pártállam
csónakmotor - motorcsónak
padlószőnyeg - szőnyegpadló
lisztcukor - cukorliszt
rádiómagnó - magnórádió
Az összetett szavak nemcsak megfordíthatók, hanem további összetételek alapjai is lehetnek. Ekkor keletkezhetnek egészen sajátos összetételek, amelyekben az első összetett szó utótagja egyszersmind a következő összetett szó előtagja, a következő képlet szerint: ab + bc= abc. A vicctechnika is előszeretettel megfordít szerkezeteket:
- Te, ha én kávét iszom, nem tudok elaludni!
- Nálam ez pont fordítva van!
- Hogyhogy?
- Ha alszom, nem tudok kávét inni!
- Mi a különbség a kés és a vonat között?
- A vonat tud késni, de a kés nem tud vonatni.
Mielőtt beletörne a nyelved, láss néhány nyelvtörőt az igen gazdag termésből! Kevesebb is volt a beszédhibás (legalábbis a logopédusok szerint), amikor ilyenekkel tornáztatták a gyerekeket:
Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög
szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsöggörcsök.
Meggymag. Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?
Piros csíkos cinkcsészében cukros csirkecomb.
Agostyánban agg atyák a gatyáikat aggatják!
A Moszkvics-slusszkulcs luxusszükséglet.
A képiség és költőiség összekapcsolásából fakad a Ki hogyan hal meg? sorozat.
A kertész a paradicsomba jut.
A hajóskapitány révbe ér.
A suszter feldobja a bakancsát.
A házmester beadja a kulcsot.
Az aratót lekaszálja a halál.
A nyelvtani formáknál maradva egészen egyedi magyar nyelvi lehetőség a szavak, nevek "ragozása" - ismét egy le nem írt, nem elemzett Magyar nyelvi "lehetőség"! Rendkívüli lelemény a kiinduló példánk, amely személyes névmásokkal "kezdődő" igéket tartalmaz - a humort egyébként a szerkezet szokatlan és szabálytalan széttagolása okozza.
Én ekelek, Te keregsz, Ő gyeleg
Mi nistrálunk, Ti vornyáztok, Ők lendeznek
Vagy egy még bonyolultabb ragozós mondóka, amelynek lényege, hogy egy kiinduló szerkezethez "paradigmát" (ragozási sort) talál ki alkotója:
Én sike te fuszos, Ő sike mi fuszos, Misike tífuszos.
Másfajta paradigma is megél szóvicc formájában: a melléknévfokozás.
- Ön inka?
- Igen, és ön?
- Én még inkább.
Természetesen véletlen, ami most következik, de aki meg/kitalálta (sok-sok játék és persze nyelvhelyességi hiba képzelhető el a magyar grammatika legmozgékonyabb kategóriájával, az igekötővel is), egészen különleges agyú ember lehetett. A leghosszabb magyar mondat, amely
visszafelé is ugyanaz:
Kis erek mentén, láp, sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában
a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.
Erre az előmintára alkotta meg elmés magyar ezt a versezetet:
Az utcán hideg szél söpör,
zsebemben egy marék töpör-
tyű, de hideg van!
A széttagolás vicc formájában:
- Miért nem találják Palikát az erdőben?
- Mert Pál ma fa!
- Mi az, fémből van és utazik?
- Vas utas.
Illetve a szabályok alapján történő, de mégis szokatlan (helytelen)
szóalkotásmód:
- Mi az aperitif ellentéte?
- Az utó-pia.
Hogy a magyar vicc egyedülálló, minden magyar tudja. Elsősorban csak a magyar, mert a szóvicc, a nyelvi vicc nem fordítható le. A vicc továbbra is a társadalmi-politikai dolgokra leggyorsabban reagáló műfaj: energiaital, pitbull, web aligha szerepelt néhány évtizeddel ezelőtt a folklórban.
- Milyen a falusi energiaital?
- Kutbul.
- Milyen a falusi harci kutya?
- Ólbul!
- Mit énekelnek a molyok a szekrényben?
- Edda blúzt!
- Miről lehet felismerni a számítógépes (internetes) kalózokat?
- Webhely van az arcukon.
A szóviccek egészen egyedi formája a szóvegyüléses alakokat létrehozó vicc.
- Mi lesz a mackó és a narancs keresztezéséből?
- Pandarin.
- Mi lesz a paripa és a grépfrút keresztezéséből?
- Lócitrom.
- Mi lesz a tehén és a macska keresztezéséből?
- Mú-mia.
Ebben az írásban kicsit nyelvtanoztam. A viccek is tudnak a
nyelvtanról, a nyelvtantanításról is:
- Az iskolában megkérdezi a tanár, hogy ki mit kapott karácsonyra.
- Pistike, te mit kaptál?
- Hátitáskát!
- Fiam! Háttal nem kezdünk mondatot!
- Kisfiam, etté'?
- Nem egy té, hanem két té!
- Pistike, mondj két névmást!
- Ki? Én?
Gyűjtötte: Papp Márton, Imecsfalvi plébános
P: Békesség e háznak! H: És a benne lakóknak! P: A mi segítségünk az Úr nevében! H: Aki az eget és a földet teremtette. Antifóna: Bölcsek jöttek napkeletről Betlehembe, hogy hódoljanak az Úr előtt. Leborulva imádták őt, majd megnyitották kincsesládájukat, és ajándékokat adtak neki: aranyat a nagy Királynak, tömjént az igaz Istennek, és mirhát az Úr temetésére. Alleluja. P: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és a Szentléleknek! H: Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. P: Könyörögjünk! (választható könyörgések) elmélkedéssorozat 1. Mire való az irgalom? Miért is van szükség irgalomra? Hiszen ott vannak a törvények, a jogszabályok, a szabadság sokféle eszköze, ami járható utat biztosít, hogy igazunkat megvédjük, jogainkat kiharcoljuk, lehetőségeinkkel éljünk. Először is jó tudatosítanunk, hogy irgalomra már csak azért is szükségünk van, mert vannak az életben olyan dolgok, amelyeket nem lehet erővel, kényszerrel, hatalommal vagy pénzzel megszerezni. Ahogyan a természetben is látjuk: Isten Irgalmas jóságával tartja fenn, újítja meg életünket és a világot. A bolygók törvényszerűségei, a Földet működtető élet rendszeres csodái, a kozmikus történések és íratlan szabályok is mind a teremtő Isten szelíd irgalmáról tanúskodnak. Valósággal megszégyenítenek ezek a látható és éreztető jelek, s rádöbbenünk, milyen parányi, semmi benne az ember. Isten mégis fenntart és éltet. Aztán azért is szükségünk van irgalomra, mert semmi más nem képes áttörni önigazolásunk páncélját, csak a jézusi irgalom. Annyira álságosan védjük szabadságunk vívmányait, benne az önszeretetet, a kapzsiságot, a vetélkedést, a bálványimádást, hogy belső egyensúlyunk már-már nemcsak megbillen, hanem képesek vagyunk teljesen az önsorsrontás szakadékába zuhanni. Eszünkbe juthat Dante Poklának (Isteni színjáték) legmélyebb bugyra is, ahol a költő jeges fuvallatot érez, ahol már a jégbefagyott lelkek mozdulatlan, kimerevedett állapotban vannak, nem nemesednek, nem tisztulnak, mint a keletieknél a nirvána, az örök semmi. De azt is tudjuk tapasztalatból, hogy ha valaki bezárkózott önmagába, elidegenedett, s nemcsak arcára fagy a mosoly, hanem bensőleg is megkeményedik, élőhalottként vegetál- mégis a szeretetnek, a szerelemnek, a jóságnak a tüze felmelegítheti és életet lehel belé. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy irgalmát szívünk szeretetén keresztül is kiárassza a másik emberre, hogy megkötözött lénye felszabaduljon, s lassan rájöjjön, hogy nem mások kell megoldják életét, nem annyira szerencsétlen, nem elveszett ember, hanem képes megváltozni, újjászületni. Ezt teszi velünk az isteni irgalom. Dr. P. Tóth Béla professzor beszél egy igehirdetésében arról a döbbenetről, amit átélt egy természetfilm nézése közben. A filmben arról van szó, miként vadásznak a krokodilok a bölénycsorda apró, frissen született és tapasztalatlan borjaira. Ott hűsölnek a bivalyok a vízparton, aztán a víz alól egy másodperc alatt előugró ragadozó lerántja magával a prédát. Ha nem elég mély a víz, ahhoz, hogy lehúzza és megfojtsa, akkor is fogva tartja a lábainál fogva. A borjú anyja bemegy a vízbe, nyalogatja a kicsinye fejét, ami kint van, biztatásul, hogy itt vagyok, szeretlek, – de nem tud mást tenni, nem látja a víz alatt rejtőzködő ragadozót. És a csorda többi tagja sem tud segíteni, – máskor körbeveszik a borjút és védik, de ezúttal tehetetlenek. Ha mozgó célpontot látnak, hatásosan összezárnak, még az oroszlán szájából is képesek kimenekíteni társukat. De amikor az ellenség láthatatlan, akkor nincs segítség. Az állatok nem tudják ésszel összerakni a képet, nincs intellektusuk, mint az embernek, és tehetetlenek, amikor szokatlan helyzetbe kerülnek. De mi Isten Lelkével felvértezve képesek vagyunk beazonosítani a láthatatlan ellenséget is. Csak ki kell fejlesztenünk lelki képességeinket, növekednünk kell az állhatatosságban és az irgalmas Istenbe vetett bizalomban, hogy az ilyen rejtőzködő veszélyt is hamar felismerhessük. Ez lehet a jó válasz részünkről Isten irgalmára. Isten tudja, hogy irgalomra szorulunk, épp a jövő bizonytalanságát, kilátástalanságát illetően is. Ezért küldte Jézust, hogy megszabadítson és kiemeljen minket a saját bűneink és a sátán kísértése okozta mocsárból, melyben nélküle megfulladnánk. A Magyar Hírlap 2015 Karácsonyán körkérdést intézett néhány közéleti személyiséghez, mondják el, számukra mit jelent az irgalom, az irgalmasság éve. Ezekből a vallomásokból idéznék néhányat. Fontoljuk meg, őrizzük meg szívünkben, s ha lehet, váltsuk tettekre. 1. Az is közhely, hogy nem csak karácsonykor kell irgalmasnak lennünk egymáshoz. Néha már annak is örülök, ha nem tapossák egymást halálra az emberek a plázában, vagy nem üvöltik le egymás fejét parkolóhelyre vadászva a mélygarázsban. És arra gondolok, hogy ha ennyi maradt nekünk az isteni irgalmasságból, akkor nem állunk túl jól .- Kis Tibor, Quimby 2. Az irgalom a kétszínűségnél sokkal tisztább és nemesebb dolog, és nem lehet csak úgy beszorítani a sarokba .-Légli Ottó, borász 3. Élményeim is kötődnek az irgalmassághoz: például amikor egy évvel ezelőtt megműtöttek, meghatódtam attól, hogy milyen kevés pénzért mennyit dolgoznak az orvosok, nővérek, betegszállítók. Ha igazán van irgalmasság, akkor ezekben az életekben találom meg. Sajnos napjaink társadalmában az önfeláldozás természetessé vált, pedig meg kellene becsülnünk.- Jankovics Marcell, filmrendező 4. Az iskolai ünnepségen egy kislány, otthonról saját maga sütötte süteményeket hozott és azt kínálgatta. Ki tudja, miért, nem volt nagy keletje a gyerek süteményeinek, ám a fiam, meglátva, hogy senki sem vásárol az osztálytársától, több süteményt is megvett a saját pénzéből, ezzel juttatva igazi sikerélményhez osztálytársát. Amikor megtudtam a történetet, sírva fakadtam. Bár eddig is tudtam, hogy Csanád áldott jó lélek.- Nagy Tímea, olimpiai bajnok, párbajtőrvívó 5. Világunkban, amikor hozzászoktunk ahhoz, hogy nem is ismerjük szomszédunkat, akkor megalázónak tekintjük, ha valaki csak úgy megsajnál, megkönyörül rajtunk, s azt nem is kértük. Vagy éppenséggel jólesik? Arra, hogy mi az irgalmasság, Jézus sem adott pontos választ. Példát mondott rá. Az irgalmasság az igazságosságot hajkurászó világunkban nem csak háttérbe szorult, de összeférhetetlen ellentétnek látszik. Az igazságszolgáltatás és az irgalmasság nem férnek meg a ma emberének fejében egymás mellett. Már magának Istennek az irgalmassága és igazságossága is szinte szembeötlő ellentétként tekint ránk a Biblia lapjaiból, ha az Ószövetség lapjai között is keresgélünk. Az irgalom, irgalmasság csak akkor nem ölt álruhát, ha nem alulmúlja, hanem felülmúlja az igazságosságot, ha Isten atyaiságát, anyaiságát annak legmélyebb emberszerető, ember fele hajló valóságában látjuk. Akkor igazi, amikor az nem csupán meddő megszánás s alamizsnaosztás, hanem provokáció, s a gondoskodás, a védelem kifejeződése. Céltudatos cselekvés: annak „utánzása”, amit az Atya velünk cselekszik, s amit mi is önmagunkkal szemben is gyakorolunk. - FB-egyetemista, Kolozsvár Isten úgy irgalmas, hogy szeret és megbocsát. Tegyük ezt mi is egymással.
Vissza
Elmélkedésemet Böjte Csaba szerzetes szavaival indítom, aki egyik prédikációjában így beszélt:
„Kegyetlen világban élünk, mossuk egymás fejét, szidunk, korholunk mindenkit, veszekedünk és kegyetlenül ítélkezünk! Milyen szörnyű világot építettünk, az irgalom ma már nem erény, hanem elítélendő korrupció! A tanár köteles irgalmatlanul büntetni, akárcsak a rendőr, az adóellenőr, mindenki! Jól menő vállalkozásokat zárnak be néhány lejes elírásért, mert nincs irgalom, mert senki semmit a másiknak nem mer, nem tud megbocsájtani!!! Félelmetes ahogyan harsogja a mindenkit feljelentő, törvényszékre adó mai ember, hogy nincs irgalom, zéró tolerancia minden téren!! Milyen világ lesz, ha mi sem tudunk kegyelmezni másoknak és más sem kegyelmez nekünk?! Egy marék porból születtünk, nem vagyunk tökéletesek, irgalom nélkül még több házasság fog felbomlani, a börtönök megtelnek, és a társadalmunk darabokra hull!”- Hát igen, valóban, ez lesz az emberiség sorsa, ha nem tanul meg irgalmasnak lenni.
Ebben a szentévben mi is próbáljuk eltanulni Jézus Urunktól, hogyan legyünk irgalmas szívűek a gyakorlatban is.
A hegyi beszédben Jézus azt mondja: „Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is, és attól aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem...”(Mt 5, 39-41)
Sokszor ezt a jézusi mondást meghunyászkodásnak, behódolásnak, túlzott engedékenységnek tartjuk. Úgy éljük meg, mint valami vereséget. Amikor fel kell adnunk álláspontunkat, oda lett az igazunk, a büszkeségünk, a méltóságunk. Valljuk be, nehezünkre is esik ez a megalázó szerep, mintha abba kellene belenyugodnunk, hogy mások lábtörlőnek használnak minket. Ezt kérné tőlünk Jézus?
Ha egy átlagember konfliktusba keveredik, és az ellenfél nem egyenrangú vele, a végkifejlet meg nem ígéretes, általában a következőképp szokott viselkedni: - megpróbál egyezkedni,
- támad,
- meghunyászkodik és behódol,
- esetleg megfutamodik.
De lehetséges egy másik megoldás is. A zsidóknál a megvetés legmagasabb kifejezése volt, ha valaki jobb kezének hátoldalával, kézháttal arcul ütötte a másikat. De ha az illető odatartja a másik arcát is, a támadónak nagyon nehéz azt is megütni. Ha az áldozat nem ijed meg, hanem odafordítja a másik arcát, a támadó erőszakja csökken, hiszen az erőszakot a félelem táplálja. Az áldozat, ha megrettenés nélkül fogadja az ütést, a támadó hamarabb abbahagyja. Ehhez hasonlóan a „ne tagadd meg a kabátodat sem” - tanáccsal Jézus gyakorlatilag azt mondja, hogy: úgy állj ellent a rossznak, hogy támadód mihamarabb észhez térjen és senki ne kerüljön veszélybe... Gerhard W.Hughes jezsuita atya szerint ezt a jézusi tanácsot egy bírósági tárgyalás összefüggésében kell elképzelnünk. Ha az áldozat egyetlen ruhadarabja a kabátja volt, akkor meztelenül áll a tárgyaláson vádlói előtt, és ők kellett helyette is szégyelljék magukat.
Ez a tett Jézus pedagógiájában tehát egyfajta sokk-taktika, sokk-terápioa, hogy az elvakult gonoszt is észhez térítse, illetve lefegyverezze.
Úgy kell tehát irgalmasoknak lennünk ilyen helyzetben, hogy ne összejátsszunk a gonosszal, nem megfutamodjunk, nem behódolunk neki, hanem erélyes szeretetünkkel fegyverezzük le! A bűnös pedig ajándékba kapja az irgalmat, amely felszabadítja őt. Nem azt kapja, amit megérdemelt, hanem, amit nem érdemelt meg, ami nem jár ki neki. Kegyelmet kapott. Nem az a lényeg ki az erősebb, hanem, hogy én tartsak ki az irgalmas szeretetben. Ezzel én késztetem megadásra őt. Eszünkbe juthat az erőszakmentesség prófétája, India nagy szentje, Gandhi is.
Ez az Isten útja. „Legyetel irgalmasok, ahogy a ti mennyei Atyátok is irgalmas.”(Lk 6, 36) Így lesz az isteni irgalom egyszerre szabadító, reményteljes ígéret, hogy ne zárkózzunk be múltunkba, ne ijedjünk meg a magunk és mások bűneitől, másrészt viszont így lesz feladat is a jövő felé. Hogy éljünk fiúi szívvel, kötelességtudattal, felszabadultan, bízva a másikban levő jóban. Ne mondjunk le a másik emberről, állandóan nyújtsuk kezünket feléje, reménykedjünk a javulásában, lássuk meg annak értelmét, hogy beteg, bűnös családtagjainkat, szomszédainkat támogatva, segítve, elfogadjuk őket, fenntartjuk bennük a remény pislákoló lángját, s nem zárjuk be őket bűneik ketrecébe, üres megállapításukba, hanem kimutatjuk konkrét együttérzésünk jeleit. Ahogyan Papp Miklós fogalmaz: „Az irgalom teremtő, jövőt ajándékozó, aktív cselekvésre sürget, küld, noszogat – olaj és bor a sebekre, a múltra, ugyanakkor puskapor, szikra a jövő felé.”
Közelítsük meg az irgalmasságot úgy is, mint egyfajta erőt, hatalmat, amelyet gyengédséggel, tapintattal, könyörülettel tudunk gyakorolni.
Tapasztaljuk egy munkahelyen, egy cégnél, vagy akár egy családban is, milyen könnyen vissza tud élni valaki erőfölényével, helyzetelőnyével. Milyen könnyen érzéketlenné válik a másik megértésére, ha neki több a pénze, biztosabb a státusza, nagyobb a befolyása, és így ellenőrzés alatt tarthatja munkatársait, a rábízottakat, alattvalóként kezelve őket.
Milyen más lenne körülöttünk az élet, ha sikerülne rendszert csinálni az irgalomból, ha felépítenénk legalább mi, keresztények magunk körül az irgalom kultúráját. Hogy ne eltapossuk, elhallgattassuk a velünk egyet nem értőket, a nekünk kiszolgáltatottakat, a tőlünk gyengébbeket, hanem sikerülne irgalommal felemelni őket. Egy csepp mézzel több legyet foghatsz, mint egy hordó ecettel – tartja a mondás. Az irgalom is ilyen: ha alázattal közelítek embertársamhoz, tisztelettel övezem emberi méltóságát, felragyog benne az istenarc. Mennyi irgalmat, tapintatot belevihetnénk egy üzleti tárgyalásba, egy cég stratégiájába is azzal, ahogyan például beszélünk az üzletfeleinkkel, megpróbálunk türelmeseknek lenni hozzuk, segíteni őket, akkor is, ha más a vérmérsékletük, felkészültségük, hogy rákattanjanak az ügyre, ha tisztességes szándékainkat nyílt szívvel, egyenesen, erélyesen, egyértelműen, de szeretettel és irgalommal adnánk tudtukra. Nem kellene egyből attól tartanunk, hogy átvernek, kihasználnak. Nem kellene folyton amiatt aggódnunk, hogy megbízhatatlanok, és nem akarnánk tőlük már rögtön, a legkisebb félrelépés után szabadulni.
Egyházunk azért szán egy egész évet az irgalomnak, hogy ne adjuk lejjebb a mércét: mélyítsük el jobban eme képességünket, iratkozzunk be Jézus iskolájába, az irgalom iskolájába. Popper Péter[1] pszichiáter meséli: „Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a katolikus költő megjegyezte: – Utállak benneteket, pszivel kezdődő foglalkozásúakat.
– Miért utálsz János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb. –, és összeomlik. A valóságban, - mondta Pilinszky- az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség. Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.”
A hatalom oldaláról megközelítve, az irgalom igazságtalan, szabálytalan, sőt egyenesen a gyengeség jele. Akik hatalmat kaparintanak magukhoz, azért akarják, akár istenítve is azt, hogy önző érdekeik szerint minél több embert manipuláljanak. Ehhez nem sajnálnak, pénzt, befolyást, fondorlatos trükköket, latba vetnek minden fortélyt, kompromisszumot, erkölcstelen alkut, mert a saját hatalmuk biztosítása a cél.
Istennél nem így van. Az Atya hatalmát nem veszélyezteti a Fiú befolyása, sem a Lélek áradása, Aki ott fúj ahol akar, de teremtményeinek szabadsága sem. Sőt azt írja szent Pál, „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2, 6-11)
Amikor pedig Krisztus Urunk az utolsó vacsorán tanítványait oktatja, azt mondja nekik: „az uralkodók zsarnokoskodnak a népeken, s akik hatalmat gyakorolnak rajtuk, jótevőiknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen...”(Lk 22, 25-25) Ahogy ezt már a szolgálatnál is érintettük. Isten az ő végtelen, mindenható hatalmát épp irgalmában mutatja meg. Ő úgy gyakorolja isteni hatalmát, hogy: végtelenül gyengéd és tapintatos. Nem vág, hanem simogat, nem fenyeget, hanem bekötözi a sebeket. Volna hatalma arra, hogy azonnal lesújtson, de ő inkább megsajnál, szívünkre beszél, és visszaszeret magához. Van hatalma a bűnök megbocsájtására, és szívesen meg is teszi.
A hívő emberben ezért nem lehet helye a félelemnek. Sem Istentől nem kell félnie, hiszen a mi oldalunkon áll, százszor jobban örvend a megtérő bűnösnek, mint a magát igaznak tartó farizeusnak, de az ellenségtől, a sátántól sem kell félnünk, hiszen Krisztus legyőzte. Tehát Isten hatalma maga az irgalom. Sőt az ő irgalma hatalom és erő, mellyel meg- és fenntartja a világot. Nem elvet, hanem országába, saját magához vonz minket.
Az irgalom azért is kap oly fontos hangsúlyt ebben az évben, mert rásegít arra, hogy hitünket megszilárdítsuk, szeretetünket komolyabban vegyük. Ha irgalmas szívűekké válunk, nehezebben nézünk le másokat, érzékenyebbé válunk a körülöttünk élők nyomorára. Megértőbbek leszünk szeretteinkkel, barátainkkal, munkatársainkkal szemben. Irgalmasabb lesz a kommunikációnk, kevesebb cinizmus, irónia, sértegetés és felületes ítélkezés lesz benne. Kevesebb fanyalgást, elégedetlenséget tapasztalnánk, nyitottabb szívvel figyelnénk egymásra. Érdeklődőbb, őszintébb emberi kapcsolataink alakulnak, tapintattal, jobb érzékkel, kevesebb önzés nélkül küzdhetünk a társadalmi igazságosságért, nemzetiségi jogainkért –, s mindezt anélkül, hogy feladnánk a Jézusban, egyházunk által megismert igazságot.
Csak az irgalom hatalma képes pótolni a szeretethiányt. Amit az arctalan, kegyetlen világ lerombolt, azt irgalmas szeretettel képesek vagyunk újra felépíteni. Istennek a mi irgalmunkra is szüksége van, hogy a bűn okozta sebeket, tökéletlenséget, űrt általunk gyógyítsa, befödje, kitöltse és szeretetét megéreztesse.
A családban napi szinten, a jelen konkrét helyzeteiben érezzük, megtapasztaljuk az irgalmas szeretetet, s mi is késztetést érzünk, hogy járjuk az irgalmasság iskoláját.
Nincs házastársi kapcsolat, nincs életre szóló hűség, családi béke, közösségi lét megbocsájtás nélkül. Ma a megbocsájtó irgalomról elmélkedjünk. Erről szól az egyik kedves történet is, melyet Bruno Ferrero-nál olvastam:
Egy halászfaluban, ahol a férfiak hosszú időt töltöttek a bárkában, távol otthonuktól, szigorú, régi törvény uralkodott. A házasságtörést halállal büntették. Azt az asszonyt, akit férje távolléte alatt házasságtörésen kaptak, kezét-lábát megkötözve a szikláról a tengerbe kellett dobni.
Megtörtént, hogy egy fiatalasszony megcsalta a férjét, mialatt az távol, a tengeren volt halászni. A felháborodott falubeliek elhatározták, hogy érvényt szereznek ősi törvényüknek. Szegény nő, hiába könyörgött kegyelemért. Megkötözték, aztán lelökték a szikláról.
De mielőtt a vízbe zuhant volna, mintha csak varázsütésre, hatalmas, erős halászháló nyúlt ki a vízből és tartotta fenn az asszonyt. A férje eljött, és megmentette őt...
Valójában Isten is ezt teszi velünk a szentségekben. Kiváltképp az irgalom szentségében, a szentgyónásban: utánunk nyúl, és kiment. Kiemel a lelki halálból. Mert ő komolyan veszi sebeinket és nagyobb a kísértőnél, mely bűnre csábított. Isten irgalma örökkévaló. Nem unja meg a megbocsátást, nem lesz elege belőlünk, nem azt mondja: takarodj a szemem elől, hanem elénk jön. De úgy, hogy vérével fizetett. Ezt tette a kereszten, ezzel mutatta meg a gyakorlatban, amit az irgalmas Atyaként, a tékozló fiú példabeszédében bemutatott. Ez az evangélium legszebb példabeszéde. Ilyen az Isten. Nem bagatellizálja a bűnt, de minket is „halálkomolyan” vesz. Irgalmával átölel, beborít, befödi szégyenünket, kiszolgáltatottságunkat. Nem hagy elveszni. A Teremtés könyvében van egy leírás, mely szerint, amikor az Isten az első emberpárt kikergette a Paradicsomból, –tulajdonképpen megbüntetve őket engedetlenségükért –, köntöst készített nekik, mintegy azt sugallva, hogy: védelmem alatt vagytok. Ott, „kinn” is vigyázok rátok, és nem hagylak el titeket.
Azt is mondhatnók: ez az irgalom kezdete. Isten irgalma megvéd, felöltöztet. A bűn levetkőztet, megszégyenít, az irgalom betakar. Tehát mehetünk hozzá bűnösön is, mert a kosz, a rossz, a bűn nem ragad rá. Ne szégyelljük magunkat bűnösen odaállítani, hiszen rongyokban, bűzlött és szánalmas volt a tékozló fiú is. De Isten így ölel magához. Menjünk tehát hozzá, hogy lemossa szennyünket. Kihoz a mélypontról. Már az neki köszönhető, hogy elindulhatunk feléje. Amíg nem hallottuk a felmentés szavait, amíg nem éltük át a megbocsátás élményét, addig magunknak sem tudunk megbocsátani. Addig foggal-körömmel ragaszkodunk igazunkhoz, a bosszúálló igazságosság sémájához, amelyben kötelező visszafizetni, amit kaptunk.
Az irgalom viszont elengedés. Megkegyelmezek, mert nekem is megbocsájtottak. Megszabadulok a terhemtől. Megkönnyebbültem. Fellélegezhetek, hisz nem nyomaszt az igazságtevés kényszere. A szeretet ereje megtöri kevélységem, önigazolásom, csökönyös megrögzöttségem páncélját, és behatol lelkem legbelsejébe, gyermeki énembe. Isten megérezteti velem, hogy több szeretetre van szükségem, – s ezt csak Ő képes megadni – mint amennyit megérdemlek.
Istennek öröme telik abban, hogy bűneinket megbocsássa.
A szeretet és az ebből fakadó megbocsátás ugyan nem szünteti meg a gonoszságot, a rosszat, de az ördögi kört, az erőszak láncreakcióját megszakítja.
Werner Bergengruen szerint, „a szeretet a hűség teszi próbára, de a megbocsátásban teljesedik be.”
Ha készek és képesek vagyunk, ha sikerül megbocsátani, óriási terhektől szabadulunk meg. Nem kell cipelnünk évekig a bűntudat, a bosszú, a harag súlyát. Megtisztul az emlékezetünk, és új fényben látjuk a másik embert. Nem sértettek leszünk, hanem irgalmas szívűek. És ha magunknak is meg tudtunk bocsátani, nem a másik embert ítéljük el, csak a másik által elkövetett rosszat. Leszokunk az elvárásokról, és alázattal döbbenünk rá, hogy mi magunk is állandóan mások bocsánatára szorulunk... Ez az első lépés a kiengesztelődés felé. Ez még nem kibékülés, megbékélés a másikkal, hiszen oda két fél kell, de én már elindultam feléje. Vagy legalábbis nem dédelgetem magamban az indulatot. A tüskét kihúztam a szívemből. Elkezdődhet a gyógyulás.
Évekkel ezelőtt, egy nagyböjti elmélkedésem kapcsán, a világhálón a következő hozzászólást kaptam:
„A történelmi-politikai bűnöket szerintem nem lehet idekeverni. Nekem csak azokat a bűnöket van jogom megbocsátani, amit kizárólag személyesen ellenem követtek el. De amit egy nép ellen elkövettek, azt senkinek nincs joga megbocsátani, mert egy politikus, vagy közszereplő, de senki sincs felhatalmazva arra, hogy megbocsásson olyat, amit nemcsak őellene, hanem egész népe ellen elkövettek. Sütő András sem biztos, hogy megtehette volna, hogy megbocsátott a szemét kiverő románnak, mert azt nemcsak személyesen ellene, hanem kollektíve az egész magyarság ellen követték el, az minden magyar ellen irányult. Kollektív bűnöket csak Istennek van joga megbocsátani, embernek nincs.”
Amikor irgalmas vagyok, feladom jogaimat, odaadom indulatomat Istennek. Nem dédelgetem a fájdalmat, hanem meghitelezem a másik ember jóságát. Nem táplálom a rosszindulatot, a gyűlöletet szívemben, s nem szítom az ellenszenv tüzét sem magamban, sem másokban. Inkább irgalommal tekintek rá, szenvedek és imádkozom érte. Hiszen a mennyországban azok lesznek együtt, akik egymásnak megbocsátottak. Ahogyan a Miatyánkban is mondjuk. A megbocsátás a szentté válás egyetlen útja. Henri Boulad SJ még hozzáteszi: „ A szenteket nem az jellemzi, hogy bűntelenek, hanem hogy bűneiket beismerték, mélységesen megbánták, így jutottak túl önmagukon, rátalálva Isten ingyenes kegyelmére, amelyet a megváltó Krisztusban tapasztaltak meg.”
Kedves hallgatók, ezért kell nekünk is gyakorolnunk az irgalmasságot. Jézusban megmutatta Isten, hogy olyanok lehetünk, mint ő: az irgalmas szeretetben. Nem vagyunk mindenhatók, hiszen csak teremtmények vagyunk. De Jézus Krisztus felszabadított minket az irgalmas szeretetre, hogy másikat is megtérésre vezessünk, általunk mások is megérezzék az irgalmat.
Engedjük el a gőgöt, az önimádatot, hagyjunk lejjebb a perfekcionizmusból, ne akarjunk azonnal minden sérelmet megtorolni, minden bántást megbosszulni, hanem legyünk irgalmasok. Mi a búzára figyeljünk, ne a konkolyra. Legyünk az Atya irgalmának valódi jelei.
Legutóbb arról elmélkedtünk, hogy az irgalmas szeretet együttérző. Az együttérző szívű ember beleéli magát a másik helyzetébe. Együttérez vele. Megérti a másik botlását, tévedését, és nem ítélkezik, nem marad közömbös, hanem igyekszik embertársát felemelni. Tudja, hogy ő is szüntelenül rászorul mások könyörületére. Nem él vissza azzal, hogy felebarátja rá van utalva az ő jóindulatára, szeretetére. Bizonyos szempontból így ő is kiszolgáltatja magát a másiknak. S benne Krisztusnak.
A mai alkalommal nézzük meg az irgalmasság szolgáló arcát. Ahogyan Ferenc pápa nem olyan rég nyilatkozott egy igehirdetésében: „A szeretet szolgálat. A Szeretettel másoknak segítünk. Sok ember éli az életét mások szolgálatában. A múlt héten kaptam egy levelet valakitől, aki köszönetet mondott az irgalmasság évéért. Arra kért, imádkozzak érte, hogy közelebb kerülhessen az Úrhoz. Ennek az embernek az élete abból áll, hogy édesanyjűát és bátyját ápolja. Idős édesanyja ágyhoz van kötve, szellemileg tiszta, de nem tud mozogni. Testvére pedig mozgássérült, kerekesszékre szorul. Ennek az embernek az élerte a szolgálat, a segítés. Ez a szeretet: amikor megfeledkezel magadról, és másokra gondolsz. Irgalmasnak lenni, mint az Atya – mondja a Szentatya – azt jelenti: követni Jézust a szolgálat útján.”
Az együttérző, irgalmas szeretet nem a múltba réved, nem a jövőn ábrándozik, hanem a jelenben mutatkozik meg: szolgál. Abban a konkrét helyzetben, amely adódik, ahol Isten kéri, a maga konkrétságában. Nézzük például a családban. Naponta meg kell bocsátanunk, elnézőnek kell lennünk gyermekünk vagy szüleink, testvéreink gyengeségeivel szemben. Felejtünk, pontatlanok, kényelmesek vagyunk, könnyen felbosszantjuk a másikat, nem mindig felelünk meg a követelményeknek, alulteljesítünk, szerencsétlenkedünk, bénázunk, elrontunk dolgokat, összetörünk tárgyakat, nem vigyázunk eléggé magunkra, személyes holmijainkra, kevésbé törődünk egészségünkkel és hasonlók. Rossz szokásainknak, szenvedélyeinknek hódolva figyelmetlenek vagyunk, felületesekké válunk. Ebből csak az irgalom ment meg, mozdít ki, lendít tovább. Napi imánkban kellene szerepelnie ennek a kérésnek: segíts Uram, küldd Szentlelkedet, hogy felismerjem, s legyen erőm megtenni, amit kérsz tőlem. Hogy berendezkedjem a másik szolgálatára, még akkor is, ha emiatt saját szabadságomból kell, hogy lecsípjek egy keveset.
A szolgáló, irgalmas szeretetnek négy tulajdonságát különböztetjük meg.
Először is: őszinte.
Belülről fakad. Ehhez viszont arra van szükség, hogy legyek tisztában a másik vágyaival, szükségleteivel. Beszéljek róla. Figyeljek a jelekre, találjam ki, mielőtt mondaná, de akár kérdezzem is meg: miben lehetnék segítségére? Miben találná örömét? Neki hogy esne jól? Még akkor is, ha én vagyok az erősebb, a bölcsebb, még akkor is, ha megbántott...
Kosztolányi Dezső: Öreg pap c. novelláját érdemes lenne elolvasni, amely egy idős szerzetestanárról szól. A költő saját tapasztalatát írja le, gyermekkorának állít emléket. Bár ő nem járt egyházi gimnáziumba, de a fia igen. Ott történik, amit leír, közvetlenül az első világháború előtt, a nagy világbéke idején. A gyermekek az angol-búr háború kellős közepén az iskolában is háborúsdit játszanak. A búrok püfölik az angolokat. Így többek közt az írót is. Az író ugyanis egyes szám első személyben mesél. Vasárnap van, a verekedő gyermekek diákmisére készülnek. Egyszer csak megjelenik közöttük az osztályfőnök, és gyorsan rendet teremt. Aztán észreveszi, hogy az egyik kisdiáknak, aki maga az író, elszakadt a zakója. Magához inti: –fiam, gyere fel mise után hozzám, a szobámba. A fiú közben végiggondolja, milyen iszonyú büntetésben lesz majd része. Ám az öreg tanár, amikor a gyermek odamegy, meg sem szólal. Leülteti a gyereket egy székre, leveteti a kabátját, tűt és cérnát vesz elő, és megvarrja a kabátot. Ne menjen haza a kölök ilyen rongyosan.
Kosztolányi leírásában a gyerek meg így tűnődik: „Közben gondolkodhattam arról, mi történt. Először is megdöbbentem: hogy közösséget vállal egy nebulóval. Cinkostársként leplezi azt, amit büntetni kellene. Hisz vasárnap tilos varrni, ezen a napon pihenni kell, elmélkedni, Istennek tetsző cselekedettel megszentelni ezt a napot. Aki varr, az bűnt követ el. Aztán azon tépelődtem, vajon nem jut-e bűnei miatt a pokolba, az örök kárhozatba. Ma már tudom, hogy nem. Azóta, ha szentekről, földi angyalokról hallok, mindig tűvel, cérnával képzelem el őket. És foltozófával.” – írja a költő. Gyermekként találkozott a szigorral és az irgalommal is.
Aztán az igazi szolgálat: reális.
A valós, konkrét tettek a fontosak, nem annyira a nagy szavak. A mai kommunikációtól hangos világban jó lenne egy kicsit visszafognunk magunkat a fölösleges beszéd terén.
Arany János Vándor cipő című költeményében is megjelenik az irgalom. A költő önmagát nevezi tékozló fiúnak. Ugyanis a gimnazista diákot elkápráztatja a vándorszínészek színes világa. Otthagyja a kollégiumot és beáll közéjük. Néhány hétig együtt járja velük az országot, eljutnak egészen Máramarosszigetig. De a költő rájön, hogy személyiségétől messze áll ez a vándorélet, az állandó kiszolgáltatottság, a komédiáslét romantikája nem neki való. Elköszön a színészektől, búcsúzóul kap egy kis pénzt, és gyalog visszaindul Nagyszalontára, a szüleihez. A pénzen vesz egy cipót, ezt eszegeti az úton. Debrecent is útba ejti, de a kollégiumba nem mer bemenni, nehogy meglássák a tanárai, a diáktársak, s megtudják, hogy megszégyenülve sompolyog haza. A szülői házba a fiú azzal a tudattal érkezik meg, hogy ő a tékozló gyerek, akinek gyorsan véget ért még csak el sem kezdődött karrierje. Mint írja, azt hitte, minden összeomlott. Azért is indult el hazafelé, mert azt álmodta, hogy meghalt az édesanyja. Néhány hónappal később az édesanyja valóban meghalt, de ekkor még élt, és a gyermek várakozásával ellentétben, nem tett neki szemrehányást, hanem szeretettel fogadta.
Itt nem az apa, hanem az anya bocsát meg a fiának, s a gyermek megérezte, hogy nem történt semmi jóvátehetetlen. Átélte a teljes megsemmisülés érzését, amiből az édesanyja irgalmas szeretete kiemelte. Ez nem azt jelenti, hogy olcsón adta az irgalmat, hanem, hogy mekkora volt benne a gyermeke iránti szeretet. S így idős korában is, amikor a költeményt írta, tudatosult benne, hogy pályája nem sötétült el ifjúkori botlása miatt, hiszen, ha színész nem is, de annál nagyobb költő lett, az egész nemzet javára.
Ilyen a mi Istenünk. Kevesebbet kellene beszélnünk, s többet cselekedjünk. Ne ígérgessünk könnyelműen, vigyázzunk jobban szavaink minőségére, igazságtartalmára. Hagyjunk fel az állandó kíváncsiskodással, magamutogatással, inkább tegyük a kötelességünket, s a szeretetszolgálatunkat úgyis megérzi a másik, ha az önzetlenül történik. Felesleges a sok szó, mert félő, hogy felhígítjuk, felszínessé tesszük a lényeget.
Harmadszor, a szolgálatunk legyen: önzetlen.
Akkor vagyok önzetlen, ha nincs hátsó szándék mögötte. Nem számításból teszem a jót. Ez azt is jelenti, hogy amikor szolgáljuk a másikat, segítünk valakinek, meg kell feledkeznünk magunkról. Ne az egónk, érdekeink, vagy saját benyomásaink körül forogjon az eszünk. És egyáltalán: nem kell mindent túlracionalizálni. Akkor kivesz a spontaneitás. Istentől is azt tanuljuk meg, hogy önzetlenné váljunk. Így tűnik el lassan az én hajszolása. Ez a magáról megfeledkező szeretet tesz minket boldoggá, ez az igazi jutalmunk, ettől válunk irgalmasokká.
Negyedszer, az irgalmasság, mely a szolgálatban testesül meg: hűséges.
Nem alkalmi fellángolás, nem hirtelen ötlettől vezérelt kedvtelés, hanem kitartó hűség. Talán néha unalmasnak tűnik, monotonná válik, hogy ugyanazt a feladatot mindennap el kell végezni, egykedvű beletörődéssel kénytelenek vagyunk robotolni, állandó feladataink végzésében semmi változatosságot, örömet nem vélünk már benne felfedezni, úgy érezzük: taposómalom az életünk – legyen az rendrakás, takarítás, mosogatás, a családfenntartás gondjai, újra és újra beindítani az autót az autót, hogy elvigyem a gyermeket iskolába vagy a feleséget a munkahelyre, tüzet tenni, korán kelni, rendbe rakni a holmit, szerszámot, – de ez a hűség, amellyel végezzük dolgunkat, adja meg a szolgálat, az irgalom aranyfedezetét.
Bruno Ferrero története jut eszembe, miszerint a házaspár harmincéves házassági évfordulóját ünnepelte.
Valaki szokás szerint megkérdezte a ragyogó arcú feleséget.
– Mi a titka a jó házasságnak?
Az asszony mosolyogva felelte:
– Az esküvőnk napján elhatároztam, hogy írok egy listát a férjemnek arról a tíz tulajdonságáról, amit minden körülmények között kész vagyok elnézni neki. Elhatároztam, hogy legalább azzal a tízzel együtt tudok majd élni.
Erre megkérdezték tőle, hogy mik voltak a listán szereplő rossz tulajdonságok, az asszony pedig azt felelte:
– Sosem írtam meg azt a listát. De valahányszor a férjem valami olyat tett, amivel felmérgesített, azt mondtam magamban: – Szerencséd, hogy ez rajta van...!
Jézus maga mondja apostolainak: ha valamiben ki akartok tűnni, legyetek a többiek szolgái. Igyekezzünk elmenni a hűségben, az odaadásban a végsőkig, a teljes odaadásig. Legyen ez életformánk. A csendes szolgálat, mint a Máriáé, az irgalom legszebb jele, bizonyítéka. Ismerősöm meséli, hogy még nyugdíjazása után tizenöt évig segédkezett egy étkezde konyháján, mert olyan volt ott a légkör, mint egy családban. Holott más, hasonló helyeken még öt év szolgálat is hosszú idő.
Ne röstelljük tehát elvégezni a „rabszolgamunkát”, az alantasnak hitt, kevéssé megbecsült tennivalókat, még ha le is szólnak, meg is vetnek emiatt, még ha anyagilag nem is érné meg, nem lenne kifizetődő, akkor is maradjunk becsületesek, s vállaljuk mindezt Krisztusért. Ne adjuk a sértődöttett, ne elvárásaink számláját nyújtsuk be családtagjainknak, ne dirigálni akarjunk, hanem sokkal inkább: szolgáljunk!
Abból az igazságból érdemes kiindulni, hogy ez az irgalmas szeretet első reakciója. Első rezdülése. Talán nincs is valóságos megismerés együttérzés nélkül. Ez azért van így, mert az együttérzés feltételezi a közös tapasztalatot: beleélem magam a te helyzetedbe. Átélem, amit érzel. Akkor tudok hasonulni hozzád, még inkább együttérezni veled, akkor tudok segíteni rajtad, akkor leszek még irgalmasabb szívű. Amiről nincs tapasztalatunk, azzal nem tudunk mit kezdeni. Tapasztalat nélkül nincs fogalmunk, milyen is lehet az az állapot, amelyben a másik ember van, amivel együtt kellene éreznünk. Ezért történhet meg, hogy felszínesek maradunk, könnyedén ítélkezünk, vagdalkozunk, nem ismerve a másik helyzetét. Ott van például az éhség. Tévében, rádióban, újságokban látjuk, halljuk, olvassuk, hogy a világon hány millió ember éhezik. De nem vagyunk képesek együttérezni, mert nekünk van, amit megennünk. Sohasem kellett koplalnunk. Amíg az embernek nincs személyes tapasztalata az éhezésről, el sem tudja képzelni, mit jelent éhezni. Nemcsak egy alkalommal éhes lenni, „megehülni”, hanem éhezni napokig, hetekig. Az éhhalál kapujában tengődni. Bármennyire is együtt akarunk érezni az éhezőkkel, bármennyire is sajnáljuk őszintén, hogy milyen sokan éheznek, ezek addig üres szavak maradnak, míg mi ezt nem éltük át.
Egy jezsuita páter mesélte el, hogy milyen tapasztalata volt ezzel kapcsolatban. A hajléktalanok közt élt, kukázott, hogy az élet keményebb oldalát is megtapasztalja. Ez a hivatásának a próbáját is jelentette. A jezsuita szerzeteseknél a képzés folyamán ún. probációk vannak. A jelölteket egy időre különféle szokatlan helyekre, munkákra küldik, hogy hivatásukat tisztázzák. Gyakorlatilag próbák elé állítják. Belekóstolhatnak az elmélet után a praxisba... Ez a páter kb. fél évig a hajléktalanok közé volt beosztva: hajléktalan szálló volt a munkahelye, köztük élt, ott kelt-feküdt, azt csinálta, amit a csövesek szoktak. Hogy szokja ő is. Természetesen segítette is őket a visszailleszkedésben, elbeszélgetett velük, meghallgatta őket, azt ette, amit ők. A hajléktalanok egyik sajátossága, hogy kukáznak. A szemetes ládákból kiszedik a hasznosítható cuccokat, eldobott élelmet, ételmaradékot – ebből élnek. Mese nem volt, meséli a páter, menni kellett kukázni. Azt mondja, nem tudtak volna neki annyit fizetni, hogy azt amit a társai a kukából kiszedtek, s jóízűen elfogyasztottak, hogy ő megegye. Ezt el is mondta lelkivezetőjének: ő bizony nem tudná azt megenni, amit mások otthagytak... A lelkivezetője viszont azzal vágott vissza: – dehogynem tudnád. Csak próbáld ki, milyen érzés igazából éhes lenni, megéhezni, és nincs amit megegyél. A páter erőt vett magán, az undorán, a beidegződésein, megpróbálta, s kiderült: lehet...! A lelkivezető azt is megsúgta, hogyan: – úgy, hogy két napig ne egyél egyáltalán semmit...!
– Na ki is próbáltam, mesélte tovább a páter, és másfél nap koplalás után már ő kérdezte meg hajléktalan társaitól: – mikor indulunk kukázni?...
Hát igen, valahol itt kezdődik az együttérzés, amikor belehelyezkedem a másik ember élettapasztalatába. Nem elég azt mondani, hogy: sajnálom, nem elég külsőleg szemlélni, véleményt mondani,- akkor még csak a felszínen maradtunk. Az együttérzés utat nyit a könyörület előtt. Azonosulok a másik helyzetével, indítékával, – így válok képessé arra, hogy irgalmas legyek. Mindannyiunkban ott szunnyad ez a képesség az együttérzésre. Csak ezt ki kell hozni, művelni, ápolni, erősíteni. Meg kell tanulni élni vele. Ismerjük az evangéliumból a kegyetlen szolga esetét. Úgyis szoktuk mondani: szőrös szívű... Könyörtelenül be akarja hajtani szolgatársán az adósságot, miközben neki nagyságrendekkel többet engedett el az ura. (Mt, 18) Ez a szolga nem képes túllépni saját szívtelenségét, a neki okozott elhanyagolható káron, adósságon. Nem tud együttérző lenni társával. Társa elenyésző adósságát el is felejthette volna, mikor megérezte munkaadója mérhetetlen nagylelkűségét. Isten végtelenül nagyvonalú, szemben az ember kicsinyes, számító korrektségével. Hiszen ez a példabeszéd rólunk szól. Mert nem vagyunk képesek belehelyezni magunkat a másik helyzetében. Inkább könyörtelenül pontosak, igazságosak akarnánk lenni, de közben szívtelenekké váltunk. Pedig, ha őszintén belegondolnánk, rájöhetnénk, hogy nekünk sokkal többet elengedtek... Még Péter apostol is elmegy odáig, hogy hétszer megbocsásson. De, hogy hetvenszer hétszer, hetvenhétszer, vagyis mindig: na az már sok! Az már túlzás, nem? Így gondolkodunk...
Az irgalmas szívűség ott kezdődik, hogy megpróbálok együttérző lenni másokkal. Főleg azokkal, akik velem szemben kiszolgáltatott helyzetben vannak, rám szorultak, aki nekem tartozik, akinél úgy tűnik erősebb vagyok, akik fölött valamiféle hatalmat gyakorlok (pl. beosztottam fölött, vagy egy csoporton belül), akinél úgy tűnik ügyesebb, okosabb, szerencsésebb vagyok- akiken nekem kell most segítenem. Nem visszaélek eme helyzetemmel, hanem feléje fordulok, s próbálok vele együttérezni.
Jézus szeretetparancsának ez a hallatlan újdonsága. Ez az egyedülálló mérce. Miképpen mi is megbocsájtunk-mondjuk a Miatyánkban. A bocsánatnak, a szeretetnek nincs felső határa. Ameddig el kell mennünk és tovább már nem kötelező... Ez nem a bűn elnézése, nem bagatellizáljuk a rosszat, még csak arról sincs szó, hogy engedjem, hogy átverjenek, vagy kihasználjanak...
Nem fölösleges a jogi igazságszolgáltatás. Pusztán arról, hogy Istennek mi mindig adósai maradunk. Mi szüntelenül Isten irgalmából élünk. Ahányszor csak gyakoroljuk az irgalmas, együttérző szívű szeretetet, mindannyiszor Isten ingyenes szeretetéből születünk újjá. Gyakori irgalmatlanságunk meg fényévnyire van az Ő hálát sem váró bőkezűségétől. Jelen esetben tehát azzal, hogy gyakorlom az irgalmat, gyakorlatba ültetem életemben Jézus követését. Nemcsak hallgatok az ő szavára, hanem olyan akarok lenni, mint ő, úgy viszonyulni az emberhez, mint ő. Együttérzővé válok, a hozzám hasonlóan Isten irgalmára szoruló emberrel.
Kezdjük azzal, hogy nem kritizálom folyton a másikat, egymás múltbeli bűneit nem hánytorgatjuk fel, nem jegyezzük fel, nem, tartjuk számon, ha igyekszünk teljesen kizárni kapcsolatainkból a „megbocsátok, de nem felejtek”-kettős mércéjét, ha nem a tartom a haragot a halálos ágyig, hanem mihamarabb meg szeretnék szabadulni ettől, s ezért keresem a lehetőséget, hogy kiengesztelődjek a másikkal, ha minden apróságért nem pereskedünk és nem jelentgetjük a a másik embert, ha közben a másik igazára is odafigyelünk, nemcsak a sajátunkéra, - hiszen amikor együttérzek, gyakorlom az irgalmat. A bűn, a bosszúállás ördögi körét pedig csak a megbocsátásban megmutatkozó irgalmas szeretet képes megszakítani.
Ezt hétköznapi kommunikációnkban, egymással való érintkezésünkben is tetten érhetjük és gyakorlatba ültethetjük. Ahogyan szóba állok valakivel az utcán, ahogyan véleményt mondok arról, aki nincs jelen, s nem tud védekezni, ahogyan véleményt mondok az élet dolgairól: kritikusan, de mégis szelíden, megértően és elnéző szeretettel szemlélem a világot. Betakarom a másik szégyenét, és hálát adok Istennek, hogy annak ellenére, napjában hányszor vétkezem.
Ő türelmesen vár, terelgetem, segít, vív az ő útján, és segít megtalálni így a saját utamat is. Szívünkben legyen ott, legyen kéznél az esendőséggel tanúsított nagyvonalú szeretet, a türelmes jóság. Ez segít felülemelkedni a görcsös teljesítménykényszeren, a mesterkélt tökéletesség-ideálon, mások elvárásain. Így leszünk képesek hatni azokra, érzékeny szívűvé tenni azokat, akikkel kapcsolatba kerülünk.
Alakítsuk ki magunkban a hálás lelkületet. Mondjunk mindenért köszönetet Istennek. Jó lenne papírral és ceruzával hetenként listát készíteni: kik bántottak meg minket, s kiket bántottunk meg mi. Meg fogunk lepődni, hányszor voltunk ki is olyanok, mint a szívtelen szolga, akiben nem volt együttérzés. Miközben nekünk ezerszer annyit engedtek el, nem esett meg a szívünk azokon, akik megbántottak. Az első lépés tehát az együttérzés, és a hálás lelkület indítja be ezt a folyamatot. Így értjük, meg, ha neki talán rossz napja volt, megértjük a gyengeségét, a pillanatnyi lelkiállapotát, gondot, fájdalmat, amivel küszködik, És ebbe beleágyazva látjuk az egész problémát. Ebbe belehelyezkedve kerülünk hozzá közelebb. Észrevesszük a segélykiáltást, és nem még jobban lenyomjuk, hanem felemeljük. Tudatosodhat, mit éreznénk mi is az ő helyzetében.
Csak akkor tudunk jól szeretni, ha meglátjuk, kinek mire van szüksége. És együtt kérjük Istent, hogy végtelen szeretetével közömbös, fásult szívünket tüzesítse fel, küldjön mellénk egy együttérző szívű embert, hogy mi is felismerhessük a másikban, hogy őt Isten küldte, hogy segítségünkre legyen.
Ha végigolvassuk a Szentírást, szembetűnő, hogy valójában sokkal többször hangzik el a legyetek irgalmasok felszólítás, mint az, hogy legyetek tökéletesek... Mégis úgy tűnik, hogy az egyház történelme folyamán a lelkiségi tendenciákban, a misztikában, a gyakorlatunkban mintha az egész lelki élet a tökéletességre való törekvés felé csúszott volna el. Mindenáron tökéletesek akarunk lenni. Szeretünk hibátlannak látszani. Ezért jönnek a csalódások. Amikor szembesülünk gyengeségeinkkel, és kénytelenek vagyunk beismerni, hogy nemcsak erősségeink vannak, nem lehet mindig száz százalékban teljesíteni. Isten megengedi a hibaszázalékot is, hiszen nem perfekcionista versenyről van szó. Érdemes ezen elgondolkodni, mert amikor tökéletességre törekszünk, közben egy csomó gondot, meg nem oldott problémát, ki nem beszélt konfliktust, nyomasztó terhet. A tökéletességre való törekvés miatt rengeteg feszültség, megfelelni akarás van bennünk. Harcolunk, kudarcot vallunk, elveszítjük a kedvünket, érzéketlenség másokkal szemben, és egész életünk nem lesz más, mint állandó próbálkozás a nagyobb teljesítményért. Ebből fakad a sok stressz, boldogtalanság, örömtelenség, rezignáltság – nem lesz bennünk lelkesedés.
Ezzel szemben az irgalmasság éve arra akar rávezetni, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha inkább az irgalmas szeretetre törekednénk. Ennek gyümölcse legyen majd a szentség, netán a tökélesség.
Ki a tökéletes? Egyedül Isten. Mégis nagyon egyszerű titok ez: mert amíg a tökéletesség magamra irányul, befelé hat, magammal vagyok elfoglalva, –addig az irgalmasságra való törekvés,ebben követni Jézust, vagy a szenteket, kifelé hat. A másik ember a célpontja. Nem köldöknéző, nem magamat hasonlítom folyton másokhoz, az ő igényeikhez, hanem igyekszem a másik emberrel gyakorolni a szeretetet. (Assisi Szent Ferenc és Rufinus testvér) A másokkal megélt szeretetemen keresztül valósul meg. Szent Jánosnál olvassuk Jézus búcsúbeszédét, ahol Urunk azt mondja: Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne az bő termést hoz. Aki nem marad rajtam, az elszárad. Nélkülem semmit sem tehettek...
A szőlőtőből árad az éltető nedv. Ha rajta maradunk a szőlőtőn, ha igyekszünk naponta megélni a szeretetben a Krisztussal való egységet, ez tesz minket lassan irgalmassá, nem a saját erőlködésünk és sikerorientáltságunk.
A tökéletességre való törekvés egyfajta érdemszerzési kényszert is előidézhet: aki csak a tökéletességre törekszik nem tudja jóízűen, nyugodt lélekkel elmondani, hogy ha mindent megtettem, akkor is haszontalan szolga vagyok, mert én vagyok a fontos, nem az Úr. Nem tud mosolyogni, saját teljesítménye körül forog, és nem veszi észre, hogy minden Isten kegyelméből történik. Ezzel szemben, aki irgalmas szívűségre törekszik, abban több az alázat, belátja szolga-mivoltát, hogy szüntelen rászorul gazdájára. Aki irgalmasságra törekszik, az a kötelességét teszi. Nem extrákra kíváncsi Isten, csupán arra, hogy szeretetből tegye dolgát. A tökéletességben nincs irgalom, nincs kegyelem. Maximalista: nem ismer pardont. Aki mindenáron tökéletes akar lenni, tökéletesnek mutatkozni, egy másik képnek akar megfelelni, ami őt felülmúlja. Az ilyen ember számára az irgalmasság gyengeség. Ő meg erősnek szeretne mindig látszani, nem veszi tudomásul határait, gyengéit, nem ismeri be maga előtt sem, hogy néha ő is tévedhet... Gyáva, alárendelt szerep lenne ez neki. Hisz olyankor nem tudja uralni a helyzetet. Nem tudja elfogadni sem a saját sem a másik tökéletlenségét.
De ha az irgalmas szívűségre törekszünk, akkor belátjuk, hogy senki sem tökéletes, mindannyian számtalanszor irgalomra szorulunk. Vannak gyenge pontjaink, sebezhetőek vagyunk. És így mi is könnyebben meglátjuk mások sebeit. Megértőbbek leszünk.
Az evangéliumi történet az irgalmas szamaritánusról mindannyiunk számára ismeretes. A zsidók szemében idegen, nem gondol az elkülönülésre, a bosszúra. A szenvedő segítségre szoruló embert látja abban, akit megvertek és kifosztottak. Az Úr jézus tudatosan szerepeltet két templomi tisztviselőt, akik nem állnak hivatásuk magaslatán, akiknek formális vallásossága, elvont képzettsége messze áll a való élettől. Ezért érzéketlenek, irgalmatlanok. Nem figyelnek a sürgető szükségre, vallási fanatizmusukban elidegenednek az emberiesség íratlan szabályaitól is. Viselkedésük egyáltalán nem válik a mundér becsületére. Mintha egy pap ma azt mondaná: nem érek rá szeretni, mert imádkoznom kell... Vagy beugrott egy halott és tönkretette a napi programját... Jézus nem mond ki szentenciát, hogy igen, ilyenek a papok. Bezzeg, milyenek a szamaritánusok. De a törvénytudó kérdésére kész a feladvány: szerinted melyik volt a felebarátja?...
A példabeszéd valódi hőse a szamaritánus. Annak példája, hogy hitünk a szeretet tetteiben mutatkozik meg. Ott és azonnal, amikor és ahol Isten a mi beavatkozásunkat, közreműködésünket kéri, ott kell segíteni. Az élet véletlenjeiben, a pillanatok alatt megváltozott szükséghelyzetekben. Ezek adódhatnak bárhol és mindig. Amikor nem okoskodni, vagy filozofálni kell, nem az illetékeseket keresni, nem a segélyszámot hívni, vagy átpasszolni a felelősséget. Amikor nem intézkedni kell, hanem ott és azonnal irgalommal lehajolni, és a Jézus iránti szeretetet gyakorlatba ültetni. Ez számunkra nemcsak emberiességi, humánus kérdés. Sokkal több annál. De mindenképp ember maradni. A szamaritánus megváltoztatta programját, alkalmazkodott az új kihíváshoz. Nem háborgott, amiért valaki áthúzta számításait. Amikor szembesült a tényekkel, azonnal cselekedett. Ösztönösen tette a jót. Ez az irgalmasság. Hűségesen kitartani a másik mellett a jóban. Ezzel nem mondott le úti céljáról. Csak most a közbejött eseményre figyelt, és mindenestől jelen volt benne. Irgalmas magatartásával megélte a hitét. Az akkori körülmények között gyorsan, hatékonyan és alázattal, gyengéden tett meg mindent, hogy a félholtra vert embert megmentse. Elsősegélyben részesítette a beteget, hátaslovát mentőautóként használva, elvitte a legközelebbi fogadóba, amely most kórházként is működött. Gondoskodó szeretetét az is jelezte, hogy az éjszakát is a sebesült mellett töltötte, majd másnap mintegy 30 napi ellátásra elegendő pénzt adott a fogadósnak, hogy visszajöveteléig viselje a beteg gondját. Jézus csak annyit mond az írástudónak: menj, és te is hasonlóképpen cselekedj!
Jól felszerelt kórházainkkal, bokros teendőinkkel, teleírt határidőnaplónkkal, folyton csergő maroktelefonjainkkal, alkalmanként szervezett jótékonysági gyűjtéseinkkel hajlamosak vagyunk arra, hogy a törvénytudó módszereit használjuk. Még lelkiismeretünket is szívesen megnyugtatjuk, mondván: ez nem rám tartozik, miért nem vigyázott magára? Miért pont nekem kell rajta segítenem?...
De a jézusi példázat azért is tanulságos, mert, amikor szeretnünk kell, amikor a másik embernek a mi segítségünkre van szüksége, nem lehetnek előítéleteink, nem szűkíthetjük le a felebarát körét csak azokra, akik közel állnak hozzánk.
Találóan jegyzi meg Juhász Ferenc gyöngyösi plébános: „az előítélet sebei adott esetben nehezebben gyógyulnak, mint azok a sebek, amelyek testünkön keletkeznek, vagy azok, amelyekkel születtünk. És talán nem is gyógyul be minden seb. Vannak be nem gyógyuló sebeink, hogy mindig lehessenek felebarátaink, és mi is azok lehessünk másoknak.”
[1](Az interjút Székely Anna készítette Popper Péter pszichológussal, és a Népszava szombati, Szép Szó mellékletében jelent meg 2005. június 11-én.)
- - - - -
Talán csepegős amerikai történetnek tűnik, de nem az. Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta nekik: „Gyerekek, én mindenkit egyformán szeretek!” De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Tedy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb jegyeket. Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein. -„Teddy tehetséges gyerek, és jókedvűen kacag. Öröm a közelében lenni.” –írta első osztályos tanítója. - Második osztályos tanítója ezt írta: „Teddy kitűnő tanuló, társai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.” - Harmadik osztályos tanítója ezt írta: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg egyre nehezebben lesz elviselhető, ha nem történik valami változás.” - Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Teddy visszahúzódó, és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik óra alatt.” Ezeket olvasva Mrs. Thompson rádöbbent a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát, amikor Karácsony ünnepének közeledtével az osztályban tanítványai fényes papírban, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta. Köztük meglátta Teddy ajándékát, a fűszeresnél kapható, vastag barna papírba bugyolálva. Mrs. Thompson gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amelyből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfüm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: „Milyen szép karkötő!”. És látták, ahogy felveszi a karkötőt, majd csuklójára cseppent a parfümből. Teddy Stoddard egy kicsivel tovább maradt az osztályban, hogy megszólíthassa: „Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé!” Mrs. Thompson legalább egy órán keresztül sírt, miután a gyermekek elmentek. Attól a naptól kezdve nemcsak olvasást és írást tanított. Elkezdte a gyermekeket (szeretetre) „tanítani”. Különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy osztályelsőnek lépett elő, és a tanítónő „hazugsága” ellenére, – hogy mindenkit egyformán szeret – Teddy lett a legkedvesebb diákja. Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit a gyerek az ajtó alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Hat év múlt el, amikor újabb üzenetet kapott Teddytől. A diák azt írta, hogy befejezte a középiskolát, és a tanulásban harmadik helyen végzett az élen. És Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója. Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amelyben azt írta, bár voltak nehéz időszakok, kitartott a tanulásban, és hamarosan egyetemi diplomát szerez. Biztosította Mrs. Thompsont arról, hogy még mindig a valaha volt legjobb és legkedvesebb tanára. Négy év múltán újabb levél érkezett Teddytől. Ebben leírta, hogy megszerezte diplomáját, de elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette: még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt már egy hosszabb aláírás szerepelt: Dr. Theodore F. Stoddard. Azon a tavaszon Mrs. Thompson újabb levelet kapott Teddytől. Teddy leírta, hogy találkozott egy lánnyal és nősülni készül. Édesapja már két évvel ez előtt meghalt, és azt kérdezte Mrs. Thompsontól, elfoglalná-e az esküvőn, az édesanyja számára fenntartott helyet? Mrs. Thompson természetesen elfogadta a meghívást. A régi karkötőt vette fel, amelyről a kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó, együtt töltött Karácsonyukkor édesanyja ettől illatozott... A szertartás előtt megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs. Thompson fülébe súgta: „Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem! Hálásan köszönöm, hogy segített megmutatni: az életem érték!” Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta: „Teddy, tévedsz. Te mutattad meg, hogy mennyire számítok neked, és az életem érték. Amikor találkoztam veled, megtanultam: hogyan érdemes tanítani...” A legszebb emlék, amit mások szívében hagyunk: a SZERETET! Isten azért testesült meg köztünk, a Betlehemi Jászolban, hogy ezt megmutassa. Forrás: internet
Időszakról, időszakra élünk. Rajtunk múlik mit is kezdünk azokkal a napokkal, amik megadatnak nekünk. Használhatjuk jól és kevésbé jól ezeket a napokat, azt viszont tudjuk, hogy ugyan az a Nap süt mindenkire és mindenkinek ugyan az a 24 óra jut egy napra. Az időszakokat sem felcserélni sem elcserélni nem lehet, visszahozni pedig főleg nem.
Hiszen soha több nem lesz első szerelem, soha többé nem lesz a gyerekünk 3 éves és ha az a szülinap kimarad, akkor bizony csak a következők jöhetnek a szépségek sorában. Az, hogy mit teszünk, rajtunk múlik. Hogyan élünk a kapott lehetőségekkel szintén. S hogy mit és hogyan adunk vissza ebből másoknak, az pedig megint csak jó lehetőség a tanulásra.
Él egy ember Uruguayban, aki parasztként kezdte, és elhatározta, hogy megváltoztatja a történelmet. Ezért volt börtönben sok-sok évet és saját bevallása szerint csodával határos, hogy él.
7 év egyedül, könyvek nélkül elég idő a gondolkodásra. Akár rossz vége is lehet, ki lehet jönni onnan bomlott elmével is. De ez az ember gondolkodott, és úgy döntött, hogy élni fog, hiszen imádja az életet. Ma annak a szolgálatában áll, akik miatt a börtön poklát megjárva küzdött és mert változtatni. José Mujica ez az ember, aki 2010-2015-ig volt Uruguay elnöke. Az elnöki palotát átengedte a hajléktalanoknak, a fizetése 90%-át pedig a rászorulóknak adta.
Ez is érdekelhet: Amikor szegénységben is létezik emberi boldogság
Mint mondta, nem a szegénységet dicsőítem, hanem a mértékletességet.
Néhány lélekemelő és megszívlelendő gondolat a világ legszegényebb elnökétől:
- Dönthetsz úgy, hogy kevéssel is beéred, szabadon, távol a fényűzéstől, mert a fejedben van a boldogságod. Máskülönben, sehová sem jutsz el.
- Ha vásárolsz valamit, nem a pénzeddel fizetsz, hanem életed azon óráival, amikor az arra valót megkerested.
- Az erőforrásainkat nem szabad elpocsékolni, az egyén luxusára, hanem olyanokkal kell törődni, ami mindenkinek fontos. Ennek szolgálatába kell állítani erőforrásainkat.
- Csak abból tanulunk, amin mi magunk mentünk keresztül.
- Mindig megéri akár nulláról is felállni, egy vagy száz alkalommal is, addig míg életben vagy. Ez a legnagyobb lecke az életben. Nem vagy legyőzve, míg fel tudsz kelni.
LINK: http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2016/12/23/lelekbalzsam-a-vilag-legbolcsebb-elnoketol/
„a mü üdőnkbe”
- Mi még tudtunk kézzel írni, és bármikor fejben összeadtunk vagy összeszoroztunk két egyjegyű számot.
- Amikor otthon kizavartak havat lapátolni, nem próbáltunk alkalmazást letölteni hozzá.
- Mi cigizni jártunk az iskolai vécébe, nem szexelni.
- A mi időnkben a tanárok maguktól adták le a tananyagot, ma úgy kell kiverni belőlük.
- Mi a legmélyebb lelki nyugalommal ittuk műthetőre magunkat a házibulikon, mert nem kellett attól tartsunk, hogy valamelyik marha lefilmez, és másnap felpattintja a Youtube-ra.
- Akkoriban nem voltak 3D-s mozik, de a színház már akkor is az volt.
- Minket nem köszöntöttek fel nyolcszázan a szülinapunkon, csak húszan, de ők személyesen.
- Nem volt se CD, se DVD, viszont a lemezeknek két oldaluk volt.
- Mi csak kétféle betűtípust ismertünk: a kisbetűt meg a nagybetűt.
- Mi nem étterembe jártunk vacsorázni, hanem a konyhába, és hittük és vallottuk, hogy félig berúgni kidobott pénz.
- Mi csak a színvonalat, a gólvonalat és a felezővonalat ismertük, a bikinivonalat és az idővonalat nem.
- Akkoriban végig lehetett stoppolni nyaranta a fél országot; ma már a kutya se vesz fel stoppost, mert azt hiszi, hogy csak lájkolják a kocsiját.
- A mi időnkben az volt a büntetés, hogy: nem mehetsz ki az udvarra! Ma az, hogy: kapcsold ki azt a kurva gépet, és mars ki az udvarra!
- Mi még mindent rendeltetésszerűen használtunk: a fürdőszobatükör előtt állva borotválkoztunk/kenceficéztünk, de eszünkbe se jutott volna lefényképezni, a kártyával nem vásároltunk, hanem hatvanhatoztunk, és az egeret nem nyomogattuk, hanem agyoncsaptuk szemétlapáttal.
- Nem voltak anorexiás tinilányok, mert amelyik nem akart enni, az begyűjtött két akkora maflást, hogy utána még a fikuszt is lelegelte.
- Nekünk a hétvégi kirándulás azt jelentette, hogy elmentünk túrázni a hegyekbe, és nem azt, hogy befészkelünk három napra egy wellness-szállóba, naponta ötször degeszre zabáljuk magunkat, és utána sportolás címen áztatjuk a micsodánkat a termálmedencében.
- Mi a kertben játszottunk indiánosdit, és nem a Farmville-ben parasztosdit.
- A „meleg” csupa kellemes képzetet idézett fel bennünk, és meg se fordult a fejünkben, hogy a Rózsaszínű Párduc vajon a fiúpárducokat szereti-e.
- Mi kívülről tudtuk a rokonaink és a közeli ismerőseink, barátaink telefonszámát, akár 50-60-at is. Ma mindenki egyet tud: a sajátját.
- A mi időnkben nem a spanga és a joint volt a fű szinonimája, hanem a gyep.
- Hozzánk képest Kolumbusz, Magellán, Marco Polo meg a többiek nem egyebek nyugdíjas szovátai idegenvezetőnél: mi GPS nélkül jártuk végig a Trabanttal Magyarországot és Csehszlovákiát, sőt, még a drezdai kempinget is ohne műholdas segítség találtuk meg.
- Mi úgy be tudtuk osztani a havi nyolc tojásos fejadagot, hogy négyszer ettünk rántottát, háromszor tükörtojást, kétszer sütöttünk piskótát, és még maradt is másfél hó végére. De úgy, hogy közben a húsvétot is kiállítottuk.
- Nem voltak plázacicák, csak Romarta-libák meg Luxor-tyúkok.
- Akkoriban mi még magyarul beszéltünk, nem azt mondtuk, hogy lájkolom a csajszit, hanem hogy tetszik a Mari.
- A "kopipésztelt"-et is egyszerűbben mondtuk: lop.
...
Forrás: világháló
Krakkó, Ifjúsági Világtalálkozó, 2016. július 31.
A „kanapéboldogság” és a virtuális valóság ellen beszélt Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón. Arra figyelmeztetett, hogy Jézus nem a kényelem ura és a keresztényeknek követniük kell Istenük „őrültségét”, oda kell fordulniuk a szenvedők felé és Jézust kell látniuk például az éhezőkben, a szenvedőkben és a menekültekben is.
Az Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői a világ különféle részeiből származnak – mutatott rá Ferenc pápa szombat este, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) imavirrasztásán –, van aki konfliktusok, sőt háború sújtotta országból érkezett, mások számára „a világban zajló sok fájdalmas dolog” csak a sajtóhírek töredékét jelenti. A krakkói találkozás révén viszont a sokak által megélt szenvedés többé nem valami névtelen jelenség, nem csupán egy sajtóhír, hanem „konkrét neve, arca, története” van – szögezte le.
Kifejtette: a szenvedés, az ettől való félelem zárkózottságot válthat ki, megbéníthatja az embert, megfoszthatja életörömétől. Figyelmeztette a fiatalokat a kényelem és a virtuális valóság okozta megbénulás veszélyére is, melyet „kanapéboldogságnak” nevezett.
„A kényelmet választva, a boldogságot és a fogyasztást összetévesztve igenis magas árat fizetünk: elveszítjük szabadságunkat” – intette a fiatalokat a pápa, hozzátéve: "sokak számára biztosan könnyebb és előnyösebb lenne, ha a fiatalok megbutulnának, elkábulnának." „A történelem ma megköveteli, hogy megvédjük méltóságunkat, és ne engedjük, hogy a jövőnkről mások döntsenek” – hangsúlyozta.
Jézust kell keresni a menekültben is
Mint mondta, Jézus nem a kényelem Ura, hanem „azé a kockázaté, mely az önmagából való kilépéssel jár” – mondta a pápa, majd arra hívta fel a fiatalokat, hogy kövessék „Istenünk »őrültségét«”, és keressék Jézust „az éhezőkben, a szomjazókban, a ruhátlanokban, a betegekben, a lesüllyedő testvérükben, a fogolyban, a menekültben, a magányos felebarátban.”
„Nekünk, felnőtteknek, ma arra van szükségünk, hogy tanítsatok bennünket együtt élni a különbözőségben, a párbeszédben, a multikulturalitás olyan megélésében, mely nem fenyegetést, hanem esélyt jelent” – mondta az egyházfő, arra kérve a fiatalokat, hogy„legyen bátorságuk arra tanítani bennünket, hogy a hídépítés könnyebb a falak emelésénél.”
Forrás: Mandiner.hu
LINK:
http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20160731_a_fogyasztoi_tarsadalmat_ostorozta_a_papa
Valahol Európában történt. Egy kisváros katolikus hívein lassan hűvös közöny és egykedvű érdektelenség lett úrrá. Látta ezt az egyházmegye püspöke is, és odahelyezte az egyik legbuzgóbb papját, hogy felrázza a népet lelki tespedéséből.
De sem az új pap személye, sem a buzgósága nem érdekelt senkit. Mindjárt az első vasárnap üres templomban prédikált, és nem volt ez másképp a következőn sem. Az új plébános elhatározta, hogy végiglátogatja egyházközsége lakóit. Házról-házra, ajtóról-ajtóra kopogtatott, de mindenütt legfeljebb kimért udvariasságot kapott, kivéve, ahol még méltatlankodtak is a zaklatásért. Az egyik helyen aztán a volt egyházközségi elnök egyenesen a pap szemébe is mondta a nép véleményét, "az egyház itt már úgyis halott, senkinek nincs már szüksége se templomra, sem papra".
A szerencsétlen plébánost nagyon megérintette a kegyetlen felismerés, és a fejében egyre csak ezek a szavak visszhangzottak. Éjszakákon át imádkozott, mígnem egy sugallatra, éppen e gyarló vélemény nyomán találta meg a megoldást!
A következő héten a városka helyi lapjában fekete keretes gyászjelentés jelent meg. Szövege így hangzott: A plébános – egyetértésben a hajdani egyházközség tagjaival – szomorú szívvel közli, hogy a helybéli Szent Ferenc Egyházközség hosszas szenvedés után elhunyt. A gyászistentiszteletet vasárnap délelőtt 11 órakor tartjuk. Szeretettel hívom az egyházközség területén lakókat, hogy vegyenek részt a végtisztesség megadásán.
Az újságot mindenki megdöbbenéssel olvasta.
Vasárnap már fél 11-kor zsúfolásig megtelt a templom. Kérdőn tekintettek egymásra az emberek, "mi lesz most?
Mi történik itt?"
Ami aztán valóban történt, arról a helyi lap egyik fiatal tudósítója számolt be.
"Amint beléptem a zsúfolásig megtelt templomba, mindjárt feltűnt a virágokkal díszített oltár előtti ravatal. Egyszerű tölgyfából készült koporsó volt rajta, amelyet aranyozott kereszt díszített. Amikor a plébános 11-kor felment a szószékre, feszült csendben figyelték az atya néhány perces csendes imádságát. Ezután a népre nézett és így szólt: az egyházközség hívei, vagy legalábbis azok akik most egybegyűltek, valamennyien közölték velem, és a magatartásukkal igazolták is, hogy egyházközségük halott és már reményt sem látnak az újjáéledésére. Szeretném azonban ha véleményüket megerősítve megadnák a halottnak az utolsó végtisztességet és elbúcsúznának tőle! Kérem, hogy valamennyien sorban menjenek el a koporsó mellett, és vessenek egy búcsú pillantást a benne nyugvó halottra. Ezt követően hagyják el a templomot a keleti kapun, én majd egymagam fogom elvégzni a gyászszertartást. Ha azonban akadna valaki önök közül, aki kifelé menet elgondolkodik a látottak tragédiáján, és megváltoztatja véleményét az egyházközség feltámadásának lehetőségéről, akkor kérem őket, hogy jöjjenek vissza az északi kapun. Ez esetben a jelenlevőkkel nem gyászmisét, hanem hálaadó istentiszteletet fogok tartani.
Ennyi volt a plébános beszéde.
Ezután a pap a koporsóhoz lépett és gyászos komolysággal levette a fedelét s félreállt, a menet pedig lassan megindult. A sorban az utolsó én voltam – írta a tudósító. – Így, maradt elég időm, hogy magam is elgondolkodjak a látvány lehetőségein. Vajon ki és mi az Egyház és kik és mik vagyunk mi, akiket hívőknek neveztek valamikor? És vajon ki van a koporsóban? Bizonyára a megfeszített Krisztus képe vagy szobra, esetleg egy feszületet helyezett el a plébános, hogy szembesítsen vele minket. Közben láttam, hogy mindenki hasonlóképp zavartan lépked előre. Mintha mindenki félne beletekinteni a nyitott koporsóba. Bármi is legyen a látvány, úgy látszik hatott, mert megnyílt az északi kapu, és egyre többen tértek vissza a templomba. Végre én is ott állhattam a koporsó előtt, de alig mertem kinyitni a szemem, hogy belenézzek. Amikor azután félve kinyitottam, nem az egész egyházat, nem Krisztust, nem a halott egyházközséget, hanem csak egyet láttam a halottak közül: tükörben magamat!
LINK:
http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_088.html
Forrás: Szennay: A kereszt titka 103 skk.
Támpontok egy lelkigyakorlathoz Az irgalmasságról Az irgalmasság nem mozgalom: inkább cselekvés és befogadás. Irgalommal fordulok mások felé, s magamat képessé teszem, hogy Isten irgalmát befogadjam. Ma nem divatos irgalmasnak lenni: könyörtelenül szókimondónak, korrektnek, igazságosnak annál inkább. Zéró tolerancia azzal szemben, aki téved, aki gyengébb. Légy sikeres, erős, önálló, ne szorulj másra. Az irgalmasság feltétel nélküli és túllép az igazságosságon. Aki nem azért él, hogy másokat szolgáljon, az nem szolgált rá arra, hogy éljen – jegyzi meg Ferenc pápa. Majd folytatja: sokféle arca van az irgalmasságnak. Az irgalmasság cselekedetei nem elméleti témák, hanem konkrét tanuságtételek. Lehetőségek arra, hogy az élet különböző helyzetében szabadjára engedjük szeretetünk képzelőerejét, új és új utakat találjunk ki. Így válik konkréttá Jézus tanítása: éhes voltam és ennem adtatok... Ne hagyjuk, hogy elgyengüljön szemünk a jólét, az eldobhatóság kultúrájában, s lássuk meg a lényeget, mint az irgalmas szamaritánus – ahogy a múlt vasárnap hallottuk az evangéliumban. Meglátni az irgalomra szoruló istenarcot az elesettben, a hajléktalanban, a munkanélküliben, a sérültben, a tanácstalanban, a depresszió vagy túlhajszoltság áldozatában. Az irgalmasságnak nincs mérhető mértéke, csak mércéje: Isten végtelen irgalma. Amint én szerettelek titeket ti is úgy szeressétek egymást. –tanítja Urunk Jézus. Az irgalmas szamaritánus nemcsak segít, de az igazságos mértéken felül teszi a jót, idejét, pénzét áldozza, napi programját megszakítja, újratervez, a sajátját adja, ami igazság szerint megillette volna őt. Túlnő a törvény adta jogain és kötelességein. Megesik a szíve a másikon – ezt jelenti maga a héber szó is: megremeg a méhe az édesanyának, összerándul, amikor gyermeke szenved (rachamim). A szamaritánus megváltoztatta programját, alkalmazkodott az új kihíváshoz. Nem háborgott, amiért valaki/valami áthúzta számításait. Amikor szembesült a tényekkel, azonnal cselekedett. Ösztönösen tette a jót. Nem mondott le úticéljáról, hanem a közbejött eseményre figyelt, és mindenestől jelen volt benne. Megélte a hitét, segített a bajbajutott emberen. Az akkori körülmények között hatékonyan: gyorsan és alázattal, gyengéden megtett mindent, hogy a félholtra vert szerencsétlent megmentse. Olajat és bort öntött a beteg sebeire, bekötözte. Elsősegélyben részesítette. Hátaslovát mentőautóként használva elvitte a legközelebbi fogadóba, amely most kórházként is működött. Gondoskodó szeretetét jelzi, hogy az éjszakát is a sebesült mellett töltötte, majd másnap két dénárt, mintegy 30 napi teljes ellátásra elegendő pénzt adott a fogadósnak, hogy visszajöveteléig viselje a beteg gondját. Hitünk a szeretet tetteiben mutatkozik meg. Ott és azonnal, amikor és ahol Isten a mi beavatkozásunkat kéri. Az élet véletlenjeiben, a pillanat alatt megváltozott szükséghelyzetekben. Amikor nem okoskodni, vagy filozofálni kell, nem az illetékeseket keresni, nem átpasszolni kell a felelősséget másra, és kibújni alóla. Amikor nem intézkedni kell, hanem elsősorban irgalommal lehajolni, és szeretetet gyakorolni. Ember maradni. Mint ez a szamaritánus. Az irgalmasság cselekedeteiről Ezek a cselekedetek kiegészítő csomagok (kellékek, hozzávalók) a lelki élethez, de önmagukban is konkrét életvezetési tanácsok. Tanuságtételek megélt hitünkről. A hetes szám jelzi, hogy szentségi szerkezetűek. Találunk analógiákat az egyiptomi halottaskönyvben is, az emberséges magatartás példáiként. A 3-as az abszolútumot, a 4-es a rendet, a teljességet szibolizálja. Az egyházatyák is szívesen vetették össze a testi-lelki tényezőket. Aquinói Szent Tamás 14 erénynek nevezi, amelyeket a középkorban mintegy szembeállítottak a 14 keresztúti stációval, hogy „ellensúlyozzák” Krisztus szenvedését: 14 kegyetlenkedés, 14-féle irgalom. A megtört test és lélek szenvedéseit ezekkel a gesztusokkal gyógyítjuk magunkban is, másokban is. 1.Éhezők nek ételt, szomjazókank italt adni Az étkeztetés, az, hogy enni adunk másoknak, kitágítja a szívünket, visszanyesi önzésünket, kapzsiságunkat, sőt szeretetből képesek vagyunk saját össztöneinknek is parancsolni. Ha ételt, élelmet adunk egy rászorulónak, érzékenyebbek leszünk a szegények, az éhezők iránt, szociális késztetésünk erősödik, hogy ne csak a saját kenyérkeresetünkkel legyünk elfoglalva. Egyházunk ezért ajánlja legalább böjti időszakban az alamizsnálkodást. Ugyanígy a családi kassza beosztásánál is törekednünk lehet a jótékonykodásra (80+10+10%), hogy ez az érzékünk ki ne vesszen. Ne pazaroljuk az ennivalót-becsüljük meg. Főzzünk, fogyasszunk mértékkel, beosztással. A kidobott ételt a szegényektől lopjuk el – mondja Ferenc pápánk. A jótékonykodás nagy szentjei legyenek példaképenik: Toursi Szent Márton, Néri Szent Fülöp, Boromeo Szent Károly, Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Miklós püspök, Teréz anya, Máltai Szeretetszolgálat, Böjte Csaba példája („A mákból ópium lesz, a dumákból konferenciák-mindkettő árt az egészségnek.”)... stb. Ne kampányszerűen, hanem folyamatosan legyen gondunk a körülöttünk élő ránk szorulókra. Legalább annyiban, hogy ennivalót adunk nekik. 2. Tudatlanokat tanítani-kételkedőknek jó tanácsot adni Egy kicsit a szellemi-lelki tápláláshoz tartozik ez a két cselekedet is. ♦ Bizonytalankodunk, kétségek gyötörnek – ezek a magány forrásai is lehetnek, vagy a félelem miatt is előfordulhatnak: A kétségbeesés lehet gyakorlati, filozófiai, lelkiismereti (bizonytalan), vallási kétely. De mégis útra kell kelni az igazságkeresésben. Honnan ered? Belső okok: Külső okok: Hogyan bánjunk a kételkedéssel? Ehhez szükséges: Testvérem, aki kételkedik, találjon bennem hitbeli társra, tetstvérre. Ha nincs ötletem. Ne röstelljem máshoz küldeni, vagy megkérdezni egy ismerőst. Biztosítsam, hogy mellette vagyok, elkísérem őt. Kínáljam fel neki jelenlétemet. Két jóbarát a viadukton: Az egyik öngyilkos akar lenni, beszélgettek ... - Gyújts rá!, s közben átsétáltak a hídon..., na , ez az életmentő szeretet – a Szentlélek jelenléte. Az Újszövetségből Mária példáját nézzük. Mária, a Jótanács Anyja szépen és könnyen tud dönteni. Amikor az angyal meglátogatja, rövid beszélgetés után egy életre szólóan megszületik a döntése: „Legyen nekem a te igéd szerint.” Igent mond Istennek, és egy életen keresztül. Amikor Kánában elfogy a bor, Mária azt mondja az embereknek: „Tegyétek meg, amit szent fiam mond.” Mária szavára nekünk is jobban kellene bíznunk Isten akaratában. Jézus mindig biztatja, bátorítja az embert: „Ne féljetek, veletek vagyok, legyőztük a gonoszt.” A gonosz lélek az, amelyik örökké pánikol, elbizonytalanodik, nem bízik a mennyei Atya által teremtett szép világ jövőjében. Jézus Krisztus fönséges ismeretéhez mérten... – mondja szent Pál, – tehát hozzá mérjük a földi igazságok, információk értékét is. Amikor összevetjük az evangéliummal, akkor nem a reált és a humánt ütköztetjük, nem a hitet és a tudományt állítjuk szembe egymással, hanem az igazat és a hamisat. Kérdezhetnénk, hogyan tanítsak valakit, ha én magam is bizonytalan vagyok? Milyen jó tanácsot adhatsz annak, aki kételkedik? Milyen tanácsot adjon másnak az, aki maga is bizonytalan? Hiszen annyi mindenben csalódott, annyi illúzióját lerombolták, annyi eszményétől megfosztották, annyi értékét elvették, annyi példaképe vált hiteltelenné, nem csoda, ha rezignált lesz, és belső iránytűje már nem mutatja a pontos célt. Keresztényként viszont nem lehetünk rezignáltak. Van biztos iránytűnk: Aki maga az Út, az Igazság és az Élet. Ne ítélkezzünk, hanem a másik szeretetnyelvén adjuk tudtára az igazságot, szeretettel kritizáljunk s ne kioktatva, fogalmazzunk jobbító szándékkal, de lebunkózva. A tanítás és nevelés egyformán feladatunk s ez egy hosszú folyamat. 3. Szegényeket felruházni, börtönben sínylődőket meglátogatni ♦ Nem a ruha teszi az embert... de mégis, a tisztelet és az emberség jele. Isten nem hagyta az embert mezítelenül, maga öltözteti fel – olvassuk a Teremtés könyvében. Az irgalom legelső, megdöbbentő gesztusa. A bűn levetkőztet, az irgalom betakar... Irgalmába öltözteti, bőrköntöst ad rájuk, hogy ne legyenek védtelenek a szabad akarat miatt, amelyet megkóstoltak. Tehát amikor a szegényeket felruházom, egy kicsit az isteni irgalmat is gyakorlom, ahogyan Ő teszi velem nap mint nap. A ruha méltóságot ad. Megvéd a hideg és a meleg idő viszontagságaitól. Elviselhetővé teszi a zord környezetet, valahol emberi képességeinkkel, sikereinkkel is összefügg... Jézust is pólyába takarta édesanyja mindjárt születése után. Halott testét is gyolcslepelbe csavarták, és kendőt is tettek a fejére. A passió fontos államása volt, amikor ruhájától megfosztották, hogy megszégyenítsék. Az egyik legkegyetlenebb büntetés. Akít csóréra vetkeztetnek, azt megfosztják emberi méltóságától (lásd rabszolgák, terror, börtönök, gyerekkori bűntetések stb). Megváltónk varratlan köntöse az egyház egységét is, a közösség és hit egységét is jelképezi. Aki felöltöztet, az gondoskodik. A zsidóknál az adósnak sem szabadott elvenni az utolsó ruhadarabját. A szeretet és együttérzés jele, ha valakit felöltöztetünk. Manapság a használtruha-kereskedés és a karitász-ruhagyűjtőakciók világában a ruha nemcsak tömegcikk, de olcsó fölösleg is. Emlékezzünk az 1989-események ajándékcsomagjaira is, milyen jólesett egy használt ruha, ami külföldről jött. A hajléktalanok mégis százával fagynak meg minden télen nálunk is. Közben mennyit adunk a divatra, talán azért is dobjuk ki, dobjuk el ruháinkat, hogy mindig újabb, divatosabb darabokban járjunk. Sokszor ez egyenlő a pazarlással. Felöltöztetni másokat, gyengéden, szeretettel – ahogyan az édesanya teszi gyermekével. Nem álruhába, mint farsang idején. Hanem olyanba, amit szívesen hord. Ami neki talál. A ruhátlanokat felöltöztetni nem azonos azzal, hogy néhány zsák használt ruhát kiszelektálunk Pál atya vagy Csaba testvér gyermekeinek. Ráadásul felnőtt ruhákat... Valami egészen másról van szó. Azt adom, amire neki szüksége van. Meghívom házamba, megfürdetem, megetetem, felöltözteem, meghallgatom, segítem, amennyiben lehet hosszú távon is gondját viselem – ezt jelentené az irgalom. ♦ A börtönben sínylődőket meglátogatni manapság nem is olyan egyszerű. Még akkor sem, ha meg lenne bennünk a jó szándék. Rengeteg adminisztrációs és biztonsági előírást be kellene tartani. De egyáltalán hogy gondolkodunk róluk? Megérdemelték? Biztos, hogy a közösség védi is magát azoktól a tagoktól, akik felrúgják a közösségi élet szabályait, de ettől még nen szabadna „leírnunk” senkit. Istennek mindenkire gondja van. A halál pillanatáig képes az ember jobb belátásra térni. Lehet, hogy kellenek ezek a negatív tapasztalatok, a szabadságtól való ideiglenes elvonás. Hogy okuljon. Hogy változtasson hozzáállásán. A középkorban külön szerzetesrendek jöttek létre azokért, akiket gályarabságra, vagy egyáltalán hitükért, igazságtalanul elítéltek. És manapság is gyakran hallunk igazságtalan ítéletekről, megbélyegzésről, politikai üldözésekről, koncepciós perekről. Nincs messze még az az idő sem, amikor hitéért, nemzeti hovatartozása okán börtönbe zártak valakit. Talán családtagjaink is szenvedtek a kommunista börtönökben. Jézus az ítélet napján a szerint ismer fel minket, hogy mi felismertük-e őt a foglyokban. Látogattuk-e? Imádkoztunk-e értük? Az ókorban nemcsak bűntény elkövetése miatt kerülhetett valaki börtönbe, hanem hamis vád, szerencsétlenség, háborúk, eladósodás folytán is könnyen meghurcolták. De akár ma is. A Szentírás azt írja (nagyböjtben is sokszor olvassuk): Old meg az istentelenség kötelékeit, bocsásd szabadon az elnyomottakat. (Iz 58, 6) Az Úr Jézus is azzal kezdi nyilvánis működését a názáreti zsinagógában: Ma beteljesedett mindaz... az Úr fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek,... szabadulást a foglyoknak... (Lk 4, 21-30) Amikor tehát az irgalmasságnak ezen cselekedetét gyakoroljuk, legalább leveszünk a megbélyegzett családtagok válláról egy kis terhet. Imádkozzunk, hogy a bűnös belássa vétkét és megváltozzon. A börtönbeli állapotok sehol sem rózsásak. A foglyok állatokká válhatnak, csak a túlélésre összpontosítanak. Inkább rosszat, mint jót tanulnak egymástól. De az ellenkezője is megtörténhet. Az elítéltnek van ideje magába szállni, elgondolkozni, elhatározások születnek, a saját jövőjét illetően, visszagondolva gaztetteire, felértékelheti családtagjai szeretetét, megtisztulhat az emlékezete, kiderülhet, kik az igazi, valódi barátai, kik csak cinkosok és haverok. Szakemberek mesélik, milyen sokat tehet a rab családja: azzal hogy felkeresi, tartja vele a kapcsolatot, kitartásra biztatja. A társadalom a törvény büntetése, noha nem a leghatékonyabb módszer, és nincs száz százalékos visszatartó ereje, azért mindenképpen egy fék és személyiségformáló. Sok esetben a sok rossztól „ott benn” megy el a kedve a fiatal bűnözőnek, de mindenképp kiderül, milyen személyiség, milyen alkat, milyen nevelést kapott, (ha egyáltalán kapott) a családban. Az imádságnak, az emberi segítségnek, a látogatásnak is csak akkor van értelme, ha hiszünk az emberi jóságban, hiszünk abban, hogy az ember javítható, és javulhat. Évekkel ezelőtt, Moldován Erikát, a marosvásárhelyi büntetésvégrehajtási intézet pszichológusát arról kérdezték, van-e sikerélménye munkája után. Hangja elcsuklott, szemébe könnyek gyűltek és így mesélt: „egy olyan ember, aki mindenkivel csak rosszat tett, tíz év után is emlékszik arra, hogy megsértett, és visszatért bocsánatot kérni. Sokkal több a kinti, nem fogvatartott kliensemmel kapcsolatos sikerélményem. Az ő önbizalmukat három-négy hónap alatt fel lehet annyira túrbózni, hogy el lehessen engedni, a bentieket viszem, és ahogy elengedem őket, elesnek” – mondta. (http://uh.ro/szines/erdekessegek/19504-uzenet-a-bortonbol) 4. Betegeket meglátogatni, halottakat eltemetni ♦ A betegek látogatása ősidők óta a felebaráti szeretet megnyilvánulása volt az ősegyházban is. Érdekes, hogy nem a betegek gyógyítása – habár az apostoloknak azt adta parancsba Jézus –, hanem „csak” látogatása. Egyrészt talán azért, mert a gyógyítás komoly szakismeretet, tudást igényel, amellett meg sok drága eszközt és szervezést feltételez. Ráadásul ’betegeket gyógyítani’ – már az eredmény oldaláról közelíti meg a problémát. De amit a betegekért teszünk, az nem merülhet ki, csak a fizikai gyógyításban. Ezt orvosok, betegek, hozzátartozók egyaránt tudják. A betegség a test gyengeségét, az anyag múlandóságát, törékenységét is jelzi. Pont azért van szükségünk irgalomra a beteggel kapcsolatban, hogy ne minden a szakértelmen múljon, ne mindent a gyógyítástól várjunk el. Meglátogatni a beteget, elsősorban a betegnek van rá szüksége. Hogy megerősítsük őt Isten, az élet iránti bizalmában. Érezze, hogy törődnek vale, van mellette valaki, aki fogja kezét, eki vigasztalja, erősíti, akinek elmondhatja érzéseit, akivel kommunikál. Van valaki, aki őt megerősíti hitében, akitől hallja, hogy Isten nem hagyta őt magára, és a betegség is testi életünk része. Azt is jó, ha érzi – egy kézfogásban, egy simogatásban, egy szemkontaktusban –, hogy szeretik őt, nem haszontalan, nem fölösleges. Meglátni benne a szenvedő Krisztust, az istenarcot. Nem csak a haldokló beteget kell látogatni, s főleg nem félni a betegtől a betegségtől. Lehet valaki operáció előtt áll, vagy eltörött a lába, vagy éppen baleset után lábadozik. Lehet, hogy betegségében tört rá a magány, egyedül maradt, vagy úgy érzi, mostantól másképp néznek rá. Ebben a helyzetben kell vigasztalni, s szeretetet adni neki. Talán a látogatónak is szüksége van erre a gesztusra – megérzi, hogy az ember nemcsak akkor teljes értékű, ha nem fáj sehol, ha egészséges, hanem akkor is, amikor testi egészsége meggyengül. ♦ A halottak tisztelete az emberiség ősi humánus, iratlan szabálya. Nem pusztán az eltávozott szellemének a közelsége miatt, vagy önvádból, nemcsak a végrendelkezési kötelezettségből fakadóan, hanem, azért is, mert a test a lélek földi lakása volt, s ezért is tisztelet illeti. Mindenki pótolhatatlan űrt hagy maga után. Ezért a lelkünk mélyén is fontos a halálesetet feldolgozni, mert ezt az űrt nagyon hosszas folyamat után vagyunk csak képesek betölteni. Ehhez a gyászmunka szellemi-lelki szinten egyaránt szükséges. Az ószövetségben nagyon szép példája ennek Tóbiás könyve, ahol az öreg Tobit elbeszéli, hogy száműzetésében is milyen fontos volt neki ez az emberbaráti tette: Kenyeremet az éhezőknek adtam, ruhámat a rongyosoknak, ha láttam hogy valaki meghalt nemzetségemből, és odadobták Ninive falai tövébe, eltemettem. (Tób2, 17) De az Úr Jézus holltestének eltemetése is fontos momentum, hiszen mi keresztények ezt tartjuk irányadónak, amikor szeretteinket tisztességgel el szeretnénk temetni. Sőt tudjuk, hogy az Úr Jézus még fiatalember lehetett, amikor nevelőapja meghalt. Valószínű, hogy ő „szervezte meg” temetését is. A zsidóságnál is hozzátartozott a halál az élethez. (Böjte Csaba története egy bácsi haláláról – akit öregotthonba dugtak, s aki ott is halt meg. S akinek fia büszkén mesélte, hogy apja reggel hét órakor meghalt, tizenegykor már el is volt temetve, és ő csak egy fél napott hiányzott a munkából...) „A haldokló mellett állni olyan, mint részt venni egy lelkigyakorlaton” – jegyzi meg Csaba testvér. A halott már nem tudja megadni ezt az utolsó gondoskodást. Tiszteljük az emberi méltóságot. Az irgalmasság ezen cselekedete nemcsak a rokonságra vonatkozik, hanem minden rászoruló ember holttestére, akit temetésben kell részesíteni. Tanúskodunk arról, hogy tudunk a halál utáni létről, a lélek szabadságáról, az élet győzelméről. Nemcsak szükséghelyzetben (háborúk, járvány, kartasztrófák), hanem egyébként is a közösség felelőssége. A tisztelet és megbecsülés jele ez a testtel szemben, ami a Szentlélek temploma volt. Másrészt a hitnek a jele, mert Krisztus megdicsőülten támasztja fel azon halottakat, akik hittek benne. Egyúttal vigasztalás és remény a hozzátartozók felé. Segítünk nekik, hogy elengedjék azt, akit szerettek. Érdemes elgondolkodni a hamvasztás indítékán is, sőt a mai világ halottkultuszának ellentmondásdain is (nem szeretjük a halált, mesterséges életben tartás, euthanázia, stb.)Nem lenne praktikusabb a hamvasztás? És olcsóbb is. Milyen sokba kerül ma egy temetés, az alamizsna, és kibírni napokig az összeszedettséget. Mily fárasztó tud lenni a virrasztás... A nagyobb baj, hogy nemcsak halottainkról feledkezünk meg, hanem Jézusról is. Az ügyintézés bokros teendői feledtetik velünk a lényeget: saját halálunkat. Fontosabb lesz a hagyaték, a közjegyző, a koszorúk, a kalács, a sírkő, a felirat. Milyen ruhába öltöztessük a halottat, mije, kire marad?... Még odáig sem gondolunk, hogy legalább tiszta lélekkel álljunk a koporsó mellé, s kibéküljünk családtagjainkkal. Pedig a legfontosabb kérdés az: milyen életet zár le a sír? Mert ettől függ a feltámadás... 5. Élőkért és holtakért imádkozni, bántalmakat békével tűrni ♦ Ebben a hitben gyökerezik az elhunytakért végzett imádság is. Élők és holtak összetartozunk. Az imának óriási ereje van. Amit szeretetből tettünk, az ima is – a „mennyei könyvelőségen” számon tartják. Az imádság tesz igazán emberré. Realistává. Kapcsolatba léphetünk a Teremtővel. A Miatyánk a legszebb példa erre. A szentek közösségének hitigazsága ez. Egymásra vagyunk utalva, egymásért közbenjárhatunk. A halott már nem tud magán segíteni: a mi kezünket és a szentek kezét fogja. Érdemes azon is eltöprengenünk, itt a földön hogyan élünk tovább: szeretteink emlékezetében, alkotásainkban, álmainkban, kezünk munkájában, génekben, viselkedésmódokban? A túlvilági létet nem szabad kotyvasztanunk a spiritizmussal és a halottidézéssel. A keresztény ember másképp lép kapcsolatba halottaival. (Imádság, szentmiseék, hit a test feltámadásában, a szentek közösségének boldogsága az örök életben Istennél) – tehát nem hiába imádkozunk a halottakért. És nem csupán a szorongás miatt tesszük, nem csupán a gyászmunka, netán a felejtés eszköze, nemcsak jóvá tesszük mulasztásainkat feléjük. Inkább segítünk nekik a tisztulásban, érlelődik hitünk, szoktatjuk magunkat az örök igazi élethez, s tudatosodik bennünk, mit köszönhetünk nekik. Imádkozzunk a jó halál kegyelméért, hogy életünkön átragyogjon az örök élet. ♦ Nem mindegy mit gondolunk a szenvedésről, hogyan viseljük. A szenvedés, a baj eltűrése, viselése nem erény. A szenvedés rossz. Jézus is csak az Atya iránti szeretetből tudta elviselni. Ez motiváljon minket is. Ne nagyítsuk fel saját keresztjeinket, mert másoknak talán még nagyobbakat kell elviselniük. Ezért is nem érdemes méricskélni. Hanem irgalmas lenni, ha a másik is megbotlik. Magunkra ismerhetünk benne. Persze idegállapot, helyzet s ezer egyéb dolog függvénye, mikor, mennyire sikerül türelmesnek lenni. Az álságos tolerancia szót eredetileg erre találták ki. Nem bagatellizáljuk, nem megengedjük a bűnt, hanem a gyengeséget nézzük el, elviseljük, ha a másik is néha téved, vagy elesik. Istent sohasem lehet kirángatni a béketűrésből. Ő sohasem hagy fel a megbékéléssel. Küldi impulzusait lelkünkbe, nem hagy nyugton, ha valakit megbántottunk. Ezek állandó figyelmeztetések. 6. Szomorúakat vigasztalni, utasoknak szállást adni Történet: bácsi sír, a kisgyermek odafut... majd otthon megkérdik: miről beszélgettetek? – Nem beszélgettünk, csak megvigasztaltam. – Hogyan? –Segítettem neki sírni... Az apostolok is szomorúak, amikor Jézus búcsúzik, mennybemenetele előtt. Vigasztalásra szorultak. Jézus fölnyitja szemüket, mozgásba hozza lelkiismeretüket, Vigasztalót küld… Matekpélda: a gyerek nem tudja megoldani, „Pedig mindent megpróbáltam!”-mondja bosszúsan. Tényleg? – kérdi az édesapja. Igen! – De engem még nem kérdeztél! Isten küldi angyalát, a Szentlélek a vigasztaló – ha nyitott vagyok rá - szól. Az eső akkor a legjobb, amikor szárazság van... Ilyen a jó barát. A Jóisten látogat meg engem általa. A Minden vigasztalás Istene. Izajásnak mondja az Úr: Menj, és vigasztald meg a népemet! Tudjuk Jézustól, hogy Isten a pislákoló mécsbelet nem akarja eloltani, és a megroppant nádat nem akarja eltörni. Azt akarja, hogy életünk legyen, és életünk bőségben legyen, talpra álljunk, legyőzzük a nehézségeket. Ő a rabszolgaság földjén is vigasztal bennünket. Mennyire vigasztaló volt a házasságtörő asszony számára Jézus jelenléte. Menj, de többet ne vétkezzél! – mondta neki. Még ma velem leszel a paradicsomban. – mondja a latornak a kereszten. Szókratész szerint az ember a szája elé szűrőket kellene tennie. Mielőtt megszólalunk, meg kellene gondolni, hogy amit mondunk, igaz-e, használ-e, illetve nekünk kell-e mondanunk. Hogyan beszélünk egymással, miket mondunk egymásról? Nem mi okozzuk-e egymásnak a legtöbb problémát? Lelkesítjük, erősítjük-e a másikat? Sok vigasztaló dolog van ezen a földön: a szép tavasz, a rügyező fák, visszajönnek a gólyák, a fecskék. A Jóisten nem unt bele ebbe a földbe. Jó lenne, ha mi is – ott ahol vagyunk – tudnánk, mernénk, akarnánk egymást vigasztalni, bátorítani. ♦ Ma a migránsválság kellős közepén különösen is jó újra átgondolni az idegenekkel, hajléktalanokkal szembeni magatartásunkat. A falusi turizmus fellendülése, a világjáró kirándulásaink és zarándoklataink, más népek megismerése, a kényelmünk, a vándorok megjelenése, a biztonsági kockázatok elemzése közben Jézus azt szeretné, ha az ajtónkban megjelenő, kopogtató, befogadásért esdeklő embert szeressük. Ne nézzük potenciális terroristának. Feladva nyugalmunkat, kényelmünket, megosztva házunkat, ételünket, igent mondva rájuk. A régi világban külön menedékvárosokat is kijelöltek azok számára, akiket üldöztek, vagy a vérbosszú elől menekültek. És különben is hogyan viselkedünk a hajléktalanokkal? Gyanakszunk rájuk? Pedig inkább, legalább nekünk kellene bíznunk bennük annak ellenére, hogy első látásra nem tűnnek bizalomgerjesztőnek. Elevenítsük fel saját tapasztalatainkat: nekünk hogy esett, amikor számunkra ismeretlenek befogadtak, megbíztak bennünk, segítettek rajtunk pl. külföldön? Amikor eltévedtünk, vagy lerobbant a a kocsink, vagy nem volt egy cím, amire bejelentkezhettünk volna, csak szerencsét próbáltunk s jobb megélhetést..., vagy a kommunizmus elől léptünk le évtizedekel ezeleőtt...?! Jézus is befogadta sokszor a tanítványokat. „Talán borozgattak is, talán Mária készített nekik hamar egy tojásrántottát...” (B.Cs). Őt is sokszor fogadták be Lázár és tetsvérei. Jeruzsálemből jövet vagy oda menet, mindig náluk szállt meg, és szívesen látták. 7. Bűnösöket meginteni, ellenünk vétőknek megbocsátani ♦ A megintés nem kioktatás. Inkább felelős szeretet. Hiszen örök kárhozatunkat pályázzuk meg, ha a bűnben megmaradunk. Ez nem árulkodás, nem feljelentés, nem rosszindultú áskálódás, hanem a rossz nevén nevezése. Felelős azért, amit megszelídítettél, felelős vagy a rózsádért – mondja a róka kis hercegnek. A mindent elnéző, megengedő nevelés látjuk hova jutott, mit eredményez. Erkölcsileg is a laxizmus, a szabadelvűség torkába zuhanunk. Vannak keretek, törvények, szabadságunknak vannak határai. Büntetlenül nem léphetünk át egy bizonyos küszöböt. Ez érvényes, egyéni és közösségi életünkre, testi-lelki-szellemi szinten egyaránt. Ezért jelent irgalmasságot, ha még idejében jóra intünk, visszafordítunk másokat az örök kárhozattól. Természetesen ezt csak hitelesen szabad, csak így lesz foganatja. Másképpen pojácák, farizeusok, kétkulacsosak és erélytelenek leszünk, nevetség tárgyává válunk. Nagy alázat kell ehhez a cselekedethez, a szálka és gerenda jézusi példázatának tudatosításával. Amikor valakit megintünk, a benne lévő jóra apelláljunk, s éreztessük, hogy szeretjük őt, nem ártani akarunk neki. Fontos a hangnem, az időpont, a mód megválasztása. Fontos, hogy ne móresre tanítás, megszégyenítés legyen. Nem hízeleghetünk csak azért, hogy nehogy barátságát emiatt elveszítsük, vagy rossz pontot szerezzünk nála. Mernünk kell, kimondani az igazságot. De a legfontosabb, hogy irgalommal közelítsünk a bajba jutott emberhez. Diszkréten, bölcs tapintattal, szelíden. Ha vétkezik ellened embertársad, fedd meg őt, négyszemközt (Mt 18, 15) – mondja Jézus. ♦ Ugyanez érvényes a megbocsátásra is: miképpen mi is. Ha valóban megtapasztaltam Isten irgalmát, nem eshet nehezemre megbocsátani. A kereszténység azt tarja a szeretetről, hogy: kezdeményez. Nem várom meg, míg bocsánatot kér, én lépek elsőként. Mint a tékozló fiú édesapja. Feltétel, felhánytorgatás, utólagos emlékeztetés nélkül. Eldobva a bűnt. Elfelejtve a sérelmet. Elengedve az adósságot. Gondoljunk a szívtelen szolga történetére. Azért kell elengednünk a másik tartozását, mert nekünk százszor annyit elengedett Isten. A családban is, emberi kapcsolatainkban is a szüntelen megbocsátásából, elnéző szeretetéből élünk és születünk újjá.
Ő: a bábeli magasba emelt fej, gigászi világnagy vásznon ecset- és üstökös-egység, Rágalom, hogy a szoba sarkába a százszor kifőzött rágalom, hogy Tivadar festőt a cicái kikezdik,
vörös szemgolyó a kételyek fölött,
ágyúzzák lentről a köznapi méretek,
kicsi királyok, erőtlenek és nevetségesek,
mert ISTEN SZÖRNYETEGE, emberkék végzete ő,
temérdek sugár-erő, transzformált őrület,
kapcsolják rá uraim a várost: a lámpa mind kigyúl,
egyszeri csoda, a Nap fia ő, aki agyára
fölveszi koronának a lángoló Kárpátokat!
teahalomra buktatja el a halál –
északról délre zuhan, elrúgva úgy a mediánt,
hogy billen a láthatár, minden egyensúly fölborul, 
Prédikáló szerzetes
máig is oroszlánok vesződnek izmaival!
Vigyázat, itt jön, mint féreg nélküli dicsőség,
hús-valósága csak emlék, arra már szüksége nincs.
Átörökítve magát a világ velő-kötegébe,
lett magaslati hó, szűziség, lombzene, bilincstelen,
agyaras hegyi folyó, azúr vadkanok rohama,
új látomás a rónán, délibáb-rontó vihar,
tűnődve is őrlő jelenés, lidérc a tükörben,
fehéren rémlő bika, aki márvány és patyolat.
Figyelem! beszél az elárvult aszkéta mester,
sivatag korban új szépség, szakálla rostolt acél,
keze a nagy korszakok lapjait fordítja kínba,
Mona Lisa arany méhe már villámló görcs és aszály.
Rikolthat a művész az égen kén s kobalt páváiból,
törvény, hogy cédrussá váljon a milliógyökű magány.
Itt áll, mennydörgő teteje a csillagoknak hinta,
termi magának a kínt örökre, fejünknek a szédületet.
Porba hullok Uram, szent oltárod előtt.
Hogy imádhassalak, adj lelkierőt!
Fehér szentostyában kistestvérünk lettél.
Itt maradtál velünk, mert nagyon szerettél.
Piciny szekrénykébe, ha be is vagy zárva,
Te vagy a nagy Isten, Ég és Föld Királya.
Sajnálom, hogy téged, sokan nem ismernek,
És oly elhagyott vagy, mint egy szegény gyermek.
Leborulok eléd, imádva és áldva,
Szívemet hagyom itt, ne légy olyan árva.
Hadd lobogjon, égjen, mint az örök lámpa,
Legyen oltárodnak szép, fehér virága! Ámen.
meditáció I. állomás – Jézust halálra ítélik - közömbösség - Mit tőrődnek vele az emberek?... - Csak pénzünk, házunk, autónk legyen, csak mehessünk külföldre nyaralni, csak legyen biztosítva a karrier, az előmenetel, csak gyerekeink jó iskolákba tanulhassanak, csak jól fizető munkahelyeken dolgozhassunk, csak mindent megvásárolhassunk, amire vágyunk... - Csak nehogy rosszat mondjanak rólunk, csak nehogy zavarják szabadidőnket, intim szféránkat... - Közömbös vagyok-e ?... Újítsd meg lelkületemet, életkedvemet, Uram. Tégy készségessé, nyitottá mások szenvedései, gondjai iránt. Tégy fogékonnyá, kérlek, a segítő szeretetre. Könyörülj rajtunk, Uram! II. állomás – Jézus vállára veszi a keresztet - szívesen vállalom a keresztet? - Zúgolódás nélkül végzem a mindennapi munkát, kötelességeim keresztjét? Unalom nélkül, idegcsillapítók és stresszoldóktól mentesen viselem az élet keresztjeit? A másik boldogságát keresem a magamé előtt? - Vállalom-e készséggel a hívő embereknek „kijáró” gúnyt, megvetést, cimkézést, a hátrányos megkülönböztetést, a viszonzás nélküli áldozatot?... Uram, bevallom, nem szívlelem mindig keresztjeimet. Adj erőt, hogy ne zúgolódjak, amikor fel kell vennem, mert „aki nem veszi fel s nem úgy követ, nem méltó” Hozzád. Könyörülj rajtunk, Uram! III. állomás – Jézus először esik el a kereszttel - én is eleshetek - Eleinte tagadjuk magunk előtt is. Csak a másik esett el, ő kezdte, ő szokott hibázni. Neki nincs meg a végzettsége, ő lelkiismeretlen, ő nem volt tekintettel rám, meghát „ez van, nincs mit tenni”... Uram, bevallom, én is szoktam vétkezni. Néha súlyosan is. Mások ellen, „az ég ellen és Te ellened.” Nemcsak elesem, de néha hanyatt esem. Segítsd belátnom, valójában akkor nem hibázom, ha talpra kelek. Könyörülj rajtunk, Uram! IV. állomás – Jézus édesanyjával találkozik - Mária-tiszteletem - Mi ez a szirupos ájtatoskodás? Méghogy Mária. Nem olcsó babonaság ez? Nem Jézus a központ? És egyébként is olyan nőies dolog, érzelgősség, nem való egy férfinak, egy normális hívőnek... - Pedig mindenkinek van édesanyja. Mindenki anyától születik. A kereszt alatt Jézus rábízott minket anyjára, Máriára. Máriának nem a meggyötört Jézus-arc okozott fájdalmat, hanem, hogy a ma embere tőle is és Jézusától is elfordítja a fejét. Én szeretem-e Jézus anyját? Ki nekem a Fájdalmas Szűz? Kegyelemmel teljes Szűzanyám, imádkozzál érettem most, és halálom óráján. Ámen Könyörülj rajtunk, Uram! V. állomás – Cirenei Simon átveszi Jézus keresztjét - segíteni másoknak - Szívesen segítek-e másoknak? Mennyire őszinte ez a segítség? Vagy csak reklám? Politikai megfontolás? Számításból, hogy majd ő is viszonozni fogja? - És milyen nagy teljesítmény magam előtt: igenis meg tudom csinálni, elvégre jó ember vagyok, majd megmutatom, hogy különb vagyok, mint ő... - Milyen szándékkal vagyok jó? Mit várok el jóságomért cserébe? Jézusom, segítsd megértenem, hogy bármit teszek, bárkinek, neked teszem. Könyörülj rajtunk, Uram! VI. állomás – Veronika kendőjét nyújta Jézusnak - őszinte gyöngédség - Vajon mit akart ezzel elérni? Milyen érzések fűzték Jézushoz? Most már bevallhatta, mert Jézus a vesztőhelyre ment... - Hátsó szándékunk, szennyes fantáziánk miatt sokszor elképzelhetetlen, hogy egy asszony szívből, becsületesen és őszintén szeret. Ha szeretetet tapasztalunk, akkor is gyanakszunk, félreértjük, tévesen ítélkezünk. Magunkból indulunk ki... Uram, adj nekünk, igaz, tiszta, gyöngéd szívet, hogy őszintén, szépen szeressünk! Könyörülj rajtunk, Uram! VII. állomás – Jézus másodszor esik el a kereszt alatt - tanulni a botlásból - Milyen könnyen készek vagyunk a válasszal: miért nem mérte fel erejét, képességeit? Tanulhatott volna az első bukásból, megúszhatta volna, ha kedvére tesz az írástudóknak, ő kereste magának a bajt... - Közben megannyi embertársunk küzd anyagi gondokkal: sok gyerekes családok, munkahelyet, társat elvesztett szülők, a kudarcokat a jobb jövőért elviselők, lecsúszott egzisztenciák, becsődölt vállalkozások, a szerencsésebb helyzet reményében kockázatot vállaló, de aztán átvert, becsapott ismerősök, emberek, akik biztak adott szó, a becsületes munka erejében, s akiknek bizalmával visszaéltek. - Mi meg elfordítjuk a fejünket. Mintha nem érdekelne. Ez nem ránk tartozik - hajtogatjuk. Uram, te eséseddel mindenkit felemeltél. Add, hogy ilyenek legyünk mi is. Könyörülj rajtunk, Uram! VIII. állomás – Jézus szól a siránkozó jeruzsálemi asszonyokhoz- siránkozásaink - Miért szoktunk sírni? Másokon, akik elrontották életüket, vagy valami baj, hiány miatt szenvednek? Mennyire őszinte ez a sírás: megérdemelte, nem törődött magával, az utca nevelte, lám hová züllött, mire jutott..., mi lesz a mai fiatalokkal – hitetlenek, csak magukra gondolnak, erkölcstelenek, nics bennük semmi tisztelet –, bezzeg a mi időnkben... - De jó példával járunk-e előttük? Tanítjuk-e őket hitre, emberségre? Milyen életleckét vesznek ők a felnőtt hívők életiskolájából? Sebtében elhadart válaszaink, összecsapott ünnepeink és együttléteink nyomán mi ragadt rájuk? Talán azért nem tisztelnek, mert nincs mit tisztelni bennünk? Uram, bizony igazad lehet abban, amit az asszonyoknak mondtál: „magatokon és fiaitokon...” Add, hogy sohase legyek oka más rossz, vagy elrontott életének. Könyörülj rajtunk, Uram! IX. állomás – Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt - nem szabad feladni - Végképp kilátástalan a helyzet. Nem látni a célt, nics értelme tovább erőltetni, fogytán testem-lelkem ereje, készleteim kimerültek, nem érdemes. Különben sem bírom már tovább. - Vajon nem azért adjuk-e fel hamar, mert csak magunkban csalódtunk, s nem Jézussal együtt küzdöttük végig a nagy utat? Uram, juttasd eszünkbe ilyenkor, amit apostolaidnak mondtál: „nélkülem semmit sem tehettek...” Könyörülj rajtunk, Uram! X. állomás – Jézust megfosztják ruháitól - mezítelenség és szégyenérzet - Állítólag ma elfogadott a mezítelenség. Nincs benne semmi szégyen. Inkább tetszik a magamutogatás, mint a prüdéria. A szépségszakma, a lenge öltözetek, a vetkőzősdi, a tetoválások, a pucér test, a testiség imádata, mint ingyenreklám, szinte emberi jog lett. Már a divatbemutatók is erről szólnak. Hányszor segítenek minket is abban, hogy akár a szemeinkkel levetkőztessük a másik embert?... - De már a gondolat, a léha beszéd is perzselő tüzeket gyújthat, családi fészkeket, barátságokat, szerelmi kapcsolatokat hamvaszt el. Egyáltalán halljuk felnövekvő gyermekeink jajszavát, akik testi élvezeteiket keresve, azokban túlzásokba esve jelzik szeretetünk, odafigyelésünk hiányát? Értünk lettél mezítelen, Uram, hogy rádöbbents, mennyire megaláz és kiszolgáltaottá tesz a mezítelenség. Takarj be kérünk, kegyelmeddel, hogy el ne vesszünk. Könyörülj rajtunk, Uram! XI. állomás – Jézust a keresztre szegezik - a visszavonhatatlan döntés - Ma nem szokás az elköteleződni. Korunk embere szabad, felvilágosult, autonóm. Nem hagyja magát irányítani. Számára az önkéntesség is csak ideig-óráig tartó elfoglaltság. Amíg én akarom, amíg kedvem tartja, senkit sem szabad kényszeríteni, még saját magamat sem... - Ezért nincs sírig tartó hűség, ezért válogatunk a többet és még többet fizető munkahelyek között, ezért cserélgetjük tárgyainkat és barátainkat, ezért lépünk ki könnyedén egy kapcsolatból. Minek egész életre szóló hit, szerződés, házasság? Jogom van a boldogsághoz. A kötöttség rabbá tesz, nem tudok szárnyalni... Nem kívánhatja senki, hogy életfogytig vigyem a keresztet... Uram, te ismersz minket, s megmutattad, hogy igen, ezt kibírni csak szeretetből lehet. Fenntartások és feltételek, elvárások és illúziók nélkül. Segíts minket hűségesnek lenni. Könyörülj rajtunk, Uram! XII. állomás – Jézus meghal a kereszten - életet adni másért - Érdemes az életemet adni másért, másokért? Senki sem érdemli meg, hogy feláldozzam érte... Ez merő ostobaság. Az kincs, arra vigyázni kell, az az enyém. Mindenkinek van. Senki nem éri meg, hogy odaadjam érte fiatalságomat. Annál értékesebb az nekem... - Adunk inkább pénzt a biztosításra, gyűjtéskor, rokonszenvezünk azokkal, akik nehéz helyzetben vannak, vagy harcolnak jogaikért, de életünket nem nagyon kockáztatjuk értük. Az már sok lenne. Még a zsoldosok is megkérik az árát. Mi túlélni szeretnénk, megmaradni, kikerülni a veszélyt. Beleszoktunk a kényelembe. Elvégre egy életünk van. Nevetséges, hogy valaki elköteleződik minden előzetes garancia nélkül szerzetesként, papként, házastársként... Uram, segítsd megértenünk, csak az lesz igazán a miénk, amit odaadtunk. Segíts, hogy megtegyük azt a keveset, amit kívánsz tőlünk. Könyörülj rajtunk, Uram! XIII. állomás – Jézus testét leveszik a keresztről - megváltó halál - Ha Jézus nem Isten fia, halála is egy lenne a többi halandó ember halála közül. Nem is tudnánk róla. Mai tálalásban nyilván látványosságként szerepelne: kiemelt hírként az újságok címoldalán. Oknyomozó riportokat írnának róla, megjelenne jó pár lapban, megosztanák az interneten, szakemberek tollából érdekes fejtegetések látnának napvilágot. Aztán három nap múlva elfelednénk, elcsitulna a hírverés. Kit érdekelnek a legmélyebb emberi érzések, kinek számít az igazság? Senkinek nem fájna... Mária, Fájadalmas Anya, rázz fel minket közbenjárásoddal, hogy ne legyünk szívtelenek. Lássunk tovább a mindenhol szenzációt és botrányt szimatolóknál, a hit szemével. És gyászoljunk hittel, reménnyel. Mert a szeretet nem hal meg soha. Könyörülj rajtunk, Uram! XIV. állomás – Jézust a sírba teszik - a temetés méltósága - Nem lenne praktikusabb a hamvasztás? És olcsóbb... Milyen sokba kerül ma egy temetés, az alamizsna, és kibírni napokig az összeszedettséget. Mily fárasztó tud lenni a virrasztás. - A nagyobb baj, hogy nemcsak halottainkról feledkezünk meg, hanem Jézusról is. Az ügyintézés bokros teendői feledtetik velünk a lényeget: saját halálunkat. Fontosabb lesz a hagyaték, a közjegyző, a koszorúk, a kalács, a sírkő, a felirat. Milyen ruhába öltöztessük a halottat, mije, kire marad?... Még odáig sem gondolunk, hogy legalább tiszta lélekkel álljunk a koporsó mellé, s kibéküljünk családtagjainkkal. Pedig a legfontosabb kérdés az: milyen életet zár le a sír? Mert ettől függ a feltámadás... Uram, add, hogy a te eltemetésed és szeretteink sírbatétele is az örök életre való feltámadásunkat segítsék elő. Add úgy élnünk, hogy örök életre támadjunk fel. Ámen * †Ruppert János, szentimrevárosi káplán elmélkedése (2012 nagypéntekén), szerkesztette és bővítette a szerző: péterpáter
A mélységből kiáltok fel Hozzád! Hallgass meg, Uram! Ajándékozz nekünk minden nap valami kis örömet! Küldj hozzánk valakit, aki mosolyogni tud, aki vidító szóval érkezik és ragyogó szemmel nézi útjainkat. Add, hogy megérkezzék a régen várt levél, meggyógyuljon hőn szeretett barátunk, elsimuljon a régi félreértés. Mutass nekünk minden nap valami szépet: nyíló viragot, őszinte szeretetnyilvánulást, bátor embert, aki jót cselekszik, hogy lelkünk gazdagodjék és erősödjék a Te örömteli tetteid megtapasztalásában. Ámen.
Andersen: mesésen
Bakter: vigyáz a szavakra
Belgyógyász: epésen
Birkózó: félvállról
Borbély: habozva
Bukott diák: ismétlésbe bocsátkozik
Búvár: mély értelemmel
Céllövő: célzattal
Ebtenyésztő: kutyafuttában
Edényes: mázasan
Fagylaltos:hidegen
Folyamőr: mint a vízfolyás
Hókaparó: hébe-hóba
Időjós: vészjóslóan
Kertész: kertelve
Kocsmáros: hosszú lére eresztve
Köszörűs: éllel
Mezőőr: zöldeket beszél
Muzsikus: hangsúllyal
Rab: zárkózottan
Remete: magában
Pilóta: szárnyalóan
Részeg: tétován
Rovargyűjtő: tücsköt-bogarat összebeszél
Súlylökő: dobálózik a szavakkal
Szakácsnő: velősen
Szoprán: fennhangon
Tűzoltó: tűzzel
Ügyvéd: üggyel-bajjal
Üveges: átlátszóan
Varrónő: egymásba ölti a szavakat
Vegyész: maró gúnnyal
Ablakmosó: síküveg-restaurátor
Autómosó: gépjármű esztétikai karbantartó
Árokásó: okleveles nyeleslapát-technikus
Árus: szabadfoglalkozáső, kötetlen munkaprogramú megélhetési eladó
Bérgyilkos: operatív humánerőforrás létszámleépítési ügyintéző
Disznópásztor: állati eredetű élelmiszeripari alapanyagelőkészítő koordinátor
Gondnok: háztömbmenedzser
Kukás: hulladék menedzselési szakreferens
Pap: pszichoszomatikus, mentálhigiénés, spirituális laborasszisztens, konfesszionális marketing referens, providenciális ideológiai PR-adjunktus
Parkolóőr: forgalom-biztosítási szakmenedzser
Portás: front-door menedzser
Pénzbehajtó: kihelyezett tőke-visszaáramoltatási szociális ügyintéző
Rabló: magán- és közjavakat saját hatáskörébe vonó tevékenység
Rakodómunkás: anyagmozgatási szakreferens
Raktáros: termékpozicionálási optimalizálásért felelős logisztikai menedzser
Sofőr: kormánykerék-igazgató logisztikai szupporter
Szódás: szikvíz-termékmenedzser
Takarítónő: higiéniai menedzserasszisztens
Talicskatoló: egynyomvonalú kézi erőgépkezelő technikus
Tolvaj: tulajdonáthelyező és biztonságtechnikai szakember
Utcaseprő: az ökológiai szolgálat köztisztasági tárca nélküli ügynök asszisztense
Vécés néni: anyagcsere menedzser
Verőlegény: nyeles testápológép-kezelő tehnikus
Olyan tragikomikus, hogy korunkban sem az idősek sem a fiatalok nem tudják sokszor, hogy mit csinálnak, az eszük nem ott van, ahol kellene. Az idősektől még el lehet nézni, hogy az ollót teszik a hűtőszekrénybe, a szemüveget a levesbe, a pénzt meg a szemüvegtokba. De hogy már a fiatalok sem emlékeznek arra, hogy röviddel azelőtt mit csináltak, kinek, mit ígértek, mit hova tettek, az már egy kicsit furcsa.
Abban a korban, amiben élünk, lassan már senki nem azt csinálja, amit kellene, amit szeretne, amihez ért... Mindenki mást csinál. Vagy pontosabban nem azért a munkáért kapja a fizetést, amiben örömét is lelné... Inkább olyanért, amit szükségből, muszájból végez. Lassan mindenki más munkát kénytelen végezni, mint amit évtizedekkel ezelőtt tisztességesen megtanult...
Magasak az épületeink, de kicsinyes a természetünk.
Szélesebbek útjaink, de szűkebb látókörünk.
Nagyobbak házaink, de kisebbek a családjaink.
Több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
Tele vagyunk szakértőkkel, de tele problémákkal is.
Többet fogyasztunk, de kevesebbel rendelkezünk.
Megsokszoroztuk anyagi javainkat, s közben elfogytak értékeink.
Sokat vásárlunk, de keveset örülünk.
Túl gyorsan utazunk, túl keveset élvezzük az élményt.
Túl sokat pszichologizálunk, s mégis hamar indulatossá válunk.
Túl sokszor gyűlölünk, s túl keveset szeretünk.
Túl sokat fecsegünk, túl keveset vagyunk csendben.
Magas a komfortzónánk, alacsony a tűrőképességünk.
Későn fekszünk le, és fáradtan ébredünk.
Keveset olvasunk, sokat tévézünk, ritkán imádkozunk.
Tudjuk biztosítani létfenntartásunkat, de nem tudunk élni.
A Holdra feljutottunk, de a szomszéd ajtójáig nem vagyunk képesek elmenni.
Meghódítottuk a világűrt, s nem látjuk a bennünk rejlő űrt.
Megtisztítottuk a levegőt, de lelkünket bepiszkoltuk.
Atomot tudunk hasítani, de az előítéleteinket nem tudjuk szétrombolni.
Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk.
Több a szakértő, és mégis több a gondunk.
Több a gyógyszerünk, de kevesebb és gyengébb az egészségünk.
Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk.
Túl gyakran gyűlölünk, túl ritkán imádkozunk.
Éveket adunk az élethez, nem pedig életet az évekhez.
Nagyobb dolgokat teszünk, nem pedig jobb dolgokat.
Sok a diplománk, kevesebb az értelmünk.
Egyre nagyobbak a számítógépeink s egyre kevesebbek kommunikálunk.
Ez az idő a gyors evésé és a rossz emésztésé.
A nagy embereké s a kicsinyes lelkületé.
A könnyen szerzett haszoné, és a megnehezedett kapcsolatoké.
A nagy családi bevételeké és a válásoké, a szép házaké s a szétzilált otthonoké.
Olyan korban élünk, ahol tabletták uralnak minket: stimulálnak, nyugtatnak, megölnek. Olyan kor a miénk, ahol a kirakat fontosabb, mint az élet. Inkább töröljük az üzenetet, mintsem életünket változtatnánk meg.
Pedig az életet nem a lélegzetvételek számával, hanem a lélegzetelállító pillanatok számával mérjük.
Irgalmazz nekünk, Uram! Segíts tetszésed szerint élni!
Georg Carlin színész/14. Dalai láma- nyomán összeállította Péter páter
Forrás: internet
Franz König bíboros meghívó egyház, Bánhegyi B. Miksa OSB fordítása LINK: http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/old/archiv02/0204/text.htm
a nyitott kapuk egyháza,
meleget adó, anyai egyház,
a nemzedékek egyháza,
a holtak, az élõk és a meg nem születettek egyháza,
azoknak az egyháza, akik elõttünk jártak, akik velünk élnek, és akik utánunk jönnek,
a megérték és együttérzés, az együttgondolkodás, az együttörvendezés, az egyhüttszenvedés egyháza.
Olyan egyház, amely együtt nevet az emberekkel, együtt sív az emberekkel,
olyan egyház, amelynek semmi sem idegen, s amely maga sem idegen,
olyan egyház, amely, mint az édesanya, tud várni a gyermekeire,
olyan egyház, amely keresi a gyermekeit és utánuk megy,
olyan egyház, amely ott keresi föl a gyermekeit, ahol vannak:
a munkában, a szórakozásban, a gyárkapuban, a futballpályán s házuk négy vala közt.
Az ünnepek egyháza és a köznapi apróságok egyháza,
olyan egyház, amely nem tárgyal és nem alkudozik,
amely nem szab feltételeket,
nem kíván elõzetes teljesítményeket,
olyan egyház, amely nem politizál,,
olyan egyház, amely nem kér erkölcsi bizonyítványt,
de nem is állít ki ilyet.
A kicsinyek, a szegények és megterheltek, a nyomorultak és meggörnyedtek egyháza, azoké, akik zátonyra futottak és zátonyra futnak életükben, hivatásukban, házasságukban,
azoknak az egyháza, akik árnyékban élnek, akik sírnak és szomorkodnak,
a méltóak egyháza, de a méltatlanoké is,
a szentek egyháza, de a bûnösöké is,
nem a jámbor szólamok egyháza, hanem a csendes segítõ tetté, a nép egyháza.
(Siklósi András verse Nagy Lászlónak) mondd a költőnek: ne írjon mondd a némáknak: szóljanak mondd ha gúnyolnak leráznak FORRÁS: http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/akkoris-mondd
anya fiáért ne sírjon
szólj a gitárnak: ne pengjen
kovácsüllőnek: ne csengjen
kivágott fának: ne dőljön
büszke szarvasnak: ne bőgjön
mondd a madárnak: ne szálljon
lándzsának kardnak: ne vágjon
virágos rétnek: ne nyíljon
pöffeszkedőnek: ne bízzon
bőszült tengernek: ne rengjen
tüzes vulkánnak: ne zengjen
jeges árvíznek: apadjon
bukott komcsinak: szaladjon
kiáltsd a napnak: ne süssön
verőlegénynek: ne üssön
mennykőcsapásnak: ne ártson
eltipródat kérd: ne bántson
mondd az árvának: nevessen
sarki ringyónak: szeressen
papnak és szentnek: ne higgyen
mondd a zsidónak: adj ingyen
vedd rá a foglyot: ne szökjön
súgd a gyilkosnak: ne öljön
mondd a pestisnek: ne sújtson
atombombának: ne gyújtson
mondd a halottnak: ébredjen
bíztasd a halált: tévedjen
nézz a vakokra: lássanak
üzend a pártnak: itt a vég
nincs több türelem haladék
mondd a zsarnoknak: sápadjon
beteg népednek: lázadjon
csonka hazádnak: reméljen
ellenségek közt se féljen
küzdj bár megvernek bezárnak
bármi lesz sorsod ne csüggedj
álmos közönybe ne süppedj
ne kérdezd hol hogyan minek
akkor is mondd ha nincs kinek
ha a világ embertelen
te légy a fény a lelkeken
röptesd a zászlót magasra
költözz az örök tavaszba
költő vagy vágyad a minden
bölcsen szólj akár az Isten!
Isten, mivel maga a szeretet, sehogy se maradt meg az egek lakójának. Szembeszállt tehát a káosszal és nem tisztelte másságunkat. Beavatkozott Káin magánéletébe, Ábrahámot rávette a közügyekre, majd Mózest nemzetközi konfliktusba sodorta. Jeremiás és Ezdrás fedőnevű ügynökeivel ellenállási mozgalmat indított a kisemberekért. Dánielt, a határokon túli kisebbség képviselőjét, Baltazár lakomáján egyoldalú médiaelőnyhöz juttatta, így megbontotta az addigi erőegyensúlyt, és előkészítette a pogányok Galileáját a Pusztában Kiáltó szavára. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén személyesen belépett a napi politikába, majd fokozatosan megszállta a világot, mert nem fért el a sekrestyében. Maga körül feldühítette a hamisakat és lázba hozta az igazakat. Miatta őrült meg a beépített Júdás, és tőle nem tudott aludni a köztisztviselő Pilátus. Kampányolt 33 éven át, megbukott nagypénteken, és mégis győzött húsvétkor. Ezzel azonban nem elégedett meg. Ő ugyanis nem győzni, hanem meggyőzni akart. Igényt tart a világ jobbszélére is, balszélére is, sőt a centrumra is. Bántotta őt a lakodalmán üresen maradt hely, fájt neki a piacon ácsorgó, a gyümölcstelen ág és a kamattalan tőke. Tüzet hozott, amit lángoltatni akart. Ehhez viszont vérkönny kellett, majd meghasadt Szív és áradó Lélek. Mindez megtörtént, részéről minden rendben, részünkről annál kevésbé. A helyzet pocsék, és ezért tart még a történelem. Beton/Balás Béla kaposvári püspök Forrás: Zászlónk, 2002. Nyár
avagy részletek a jó politikusok tízparancsolatából Ráadás: Boldog az a politikus, aki nem fél a médiától, mert az utolsó ítéletkor egyedül Istennek kell elszámolnia tetteivel. Forrás: Zászlónk (12. évf. 10. szám), 2002. Nyár VatikániRádió/Magyar Kurír
A SZÜNET csak önmagában: a semmi. Ne bízz benne! Ne abszolutizáld, Mert nem ez, ha nem Istennel töltött csendjeid mentenek meg. Ne dramatizáld drága szabadidődet, mintha elszántan védened kellene közösségeddel, vezetőiddel szemben. Inkább élj a százarcú szeretetben, hiszen nagyobb öröm adni, mint kapni. Ne is bagatellizáld a nyaradat, mert az lehetőség. Perceid a kincseid. Nem pocsékolhatsz belőlük, El kell velük számolnod. A SZÜNET azért nem semmi! Várd örömmel! Jönnek a szép szeretet meglepetései, no meg a hűségedet bizonygató küzdelmek a tisztaságért, jóságért, a különbbé válásért. Használd egészséggel! Ezt a nyarat egyszer kapod. Ebből nincs utóvizsga, a végén Nincs hova függeszteni a hibajegyzék javítását. Köszönd meg szívből! Istentől kaptad! Azért kaptad, hogy a szünet után Ne lehessen rád ismerni: visszajött a kedved, megsokszorozódott az erőd, és ez kitart a következő nyárig... BETON/ Balás Béla kaposvári püspök Forrás: ZÁSZLÓNK, 2000. nyár
Íme a lista: 1. Reggelente néha sétáljatok le a tengerpartra teljesen egyedül: nézzétek, ahogy a napfény tükröződik a vízen, és – azokra a dolgokra gondolva, amiket a legjobban szerettek az életben – legyetek boldogok! 2. Próbáljátok meg használni az összes olyan új kifejezést, amit közösen tanultunk idén: minél több dolgot tudtok kifejezni, annál több mindenre tudtok gondolni; és minél több dologra tudtok gondolni, annál szabadabbak lesztek! 3. Olvassatok annyit, amennyit csak tudtok! De ne azért, mert kell. Olvassatok, mert a nyár kalandokat és álmokat inspirál, ha olvastok, úgy fogjátok érezni magatokat, mint a fecskék repülés közben. Olvassatok, mert ez a lázadás legjobb elérhető formája számotokra. (Ha tanács kell, hogy mit olvassatok, keressetek meg!) 4. Kerüljétek azokat a dolgokat, helyzeteket és embereket, amiktől, akiktől rosszul vagy üresnek érzitek magatokat; keressetek ösztönző helyzeteket és olyan barátok társaságát, akik gazdagítanak, megértenek titeket, és olyannak fogadnak el, amilyenek vagytok. 5. Ha szomorúak vagytok vagy féltek, ne aggódjatok: a nyár, mint minden csodás dolog, összezavarhatja az ember lelkét! Vezessetek naplót arról, hogyan érzitek magatokat (szeptemberben, ha gondoljátok, elolvashatjuk együtt). 6. Táncoljatok! Szégyenkezés nélkül! Akár egy közeli táncklubban vagy a szobátokban. A nyár egy tánc, és bolondság nem részt venni benne. 7. Legalább egyszer nézzétek meg a napfelkeltét! Maradjatok csöndben, és lélegezzetek! Csukjátok be a szemeteket, legyetek hálásak! 8. Sportoljatok sokat! 9. Ha valaki elbűvöl titeket, mondjátok meg neki, olyan őszintén és kedvesen, amennyire csak tudjátok! Nem számít, hogy megérti-e, vagy nem. Ha nem, nem ő volt a végzetetek; ha viszont igen, 2015 nyara ragyogó időszak lesz kettőtök számára! 10. Nézzétek át jegyzeteiket az óráinkról: minden szerző és minden gondolat esetében tegyetek fel kérdéseket, és vonatkoztassátok arra, ami veletek történik! 11. Legyetek boldogok, akár a napsütés, és megszelídíthetetlenek, akár a tenger! 12. Ne káromkodjatok! Mindig legyetek udvariasak és kedvesek! 13. Nézzetek filmeket szívszorító párbeszédekkel (ha lehet, akkor angolul), hogy javítsátok nyelvtudásotokat és képességeteket az álmodásra. Ne engedjétek, hogy a film az utolsó képkockával véget érjen! Éljétek át újra nyaralás közben! 14. A szikrázó holdfényben és a forró nyári éjszakákon álmodjatok arról, milyennek kellene lennie és milyen lehet az életetek: a nyár folyamán törekedjetek arra, hogy soha ne adjátok fel, és tegyetek meg mindent, hogy álmaitokat kövessétek! 15. Viselkedjetek rendesen! LINK: http://www.magyarkurir.hu/hirek/hazi-feladat-nyarra-hogy-teljes-erteku-legyen-vakacio
Arany Jánost kérdezték: - mit szólna ha bántják és feldühítik? - Hallgatnék! - válaszolt. - És ha nagyon, de nagyon dühítik? - Még jobban hallgatnék...
A bölcs és fegyelmezett viselkedés egyik szabálya valóban: tanuljunk meg hallgatni!
A beszéd J E L! Elárulja egészségi, főleg idegállapotunkat, lelkiségünk és műveltségünk fokát. A szép beszéd a lelki szépséget is tükrözi. A trágár, durva beszéd elveszi becsületünket. Aki meggondolatlanul locsog, szaporítja a szót, belső rendetlenségét, felületességét mutogatja. A megfontolt, tiszta és normális beszéd jó bizonyítvány benső világunkról és jellemünkről. Nemcsak tetteink, de szavaink szerint ítélnek meg. Nekünk magunknak kell megküzdenünk rendetlen, bántó, sértő beszédmodorunk megváltoztatásáért. De a küzdelem nagy győzelmet is ígér.
A helyes beszéd „tankönyve”, a Szentírás segítségünkre siet. A Biblia állandó témája: Isten beszél az emberrel és az ember Istennel. Igaz, hogy a Könyvek Könyvében megszólal a sátántól kezdve Júdásig az Isten-ellenség hangja is.
Isten, Fiában, az Úr Jézusban, mint ember beszél hozzánk. Szóba áll a farizeusokkal, a szamariai asszonnyal, a leprásokkal, s hol feddően, hol megértően beszél. Röviden, bölcsen, tömören, örök érvényű kijelentésekkel. Mélyen szívünkbe véshetjük különösen azon mondatait, melyekben a beszédről szól. Íme néhány: „Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak megítélni.”(Mt 12, 36) Másutt: „A magad szájából ítéllek meg!”(Lk 19, 22) Nem mindegy, hogyan beszélünk. Szent Jakab apostol ezeket írja: „Aki szavában nem vét, az tökéletes férfi, az féken tudja tartani egész testét... A nyelv pokoli lángra lobbanva, egész életutunkat felégeti.”(Jak 3, 2-7)
Vagy még szigorúbban: „Aki vallásosnak tartja magát, de nem fékezi nyelvét...annak semmit sem ér vallásossága!”(Jak 1, 26-27)
Ha rendszeresen és figyelmesen olvassuk a Szentírást, hatására keveset, röviden, igazul és bölcsen fogunk beszélni. Ügyeljünk álhatatosan szavainkra, kijelentéseinkre. Néhány jótanács a tiszta, szép beszédhez:
-
Csak azt mond, amit eszed igaznak tart.
-
Nem mindig jó, ha érzelmeidre hallgatva beszélsz.
-
Ne hazudj, ne nagyzolj, ne kérkedj.
-
Másokról mindig visszafogottan, fenntartásokkal nyilatkozz.
-
Kelj mindig társaid védelmére, ne ítélj el senkit. Isten dolga s joga az ítélet.
-
Ha megszólnak, rágalmaznak: halgass! Majd kiderül az igazság, s a fecsegő elnémul.
-
Magadól csak szerényen nyilatkozzál.
-
Nem mentség, ha „ideges” vagy... Higgadj le! Csak ha megnyugodtál, akkor beszélj.
-
Mások szavába ne vágj bele!
-
A sok beszéd, hízelgés, hangoskodás, szószátyárság gyenge jellemek szokása.
-
Ha valakit megsértettél, azonnal kérj bocsánatot, és tedd jóvá kijelentésedet.
-
A buta fecseg, az okos keveset és meggondolva beszél. (Indiai közmondás)
-
Gyanús az, aki húsz szóval mondja el azt, amit tíz szóval is elmondhatott volna.
-
Ígérj megfontolva, és álld a szavadat.
-
A megszólást és rágalmazást vond vissza.
-
Az igazság és a becsület fontosabb érték, mint a szólásszabadság.
-
Inkább adj kitérő választ, de ne hazudj.
-
Akkor beszélj, ha kérdeznek: akkor is keveset és igazat. És úgy élj, hogy kérdezzenek.
-
Ne légy hírhordó.
-
Harcolj e bőbeszédűség, az elhamarkodott véleményalkotás ellen. Légy ura magadnak!
Nem tudok leszokni a beszédmodoromról - mondta egy sebesült katonatiszt a kórházban. A nővér azt tanácsolta: - Minden rendetlen szóért, káromkodásért fizessen 50 fillért! (Ez még 1918-ban nagy pénz volt...) Szívesen fizetett is, de pénze rohamosan fogyott. Mikor már nem voltak 50 fillérjei, megszűnt botránkoztató beszéde, mert tiszti becsületére fogadta meg ígéretének megtartását.
Cselekedj te is hasonlóképpen!
*Szabados Imre Anzelm OFM(Vác) összeállítása (Zászlónk, 1997. 7. Évf. 10. Szám) nyomán átdolgozta és közzétette: sp
Bajlódásunk, türelmünk pályája kiszámíthatatlan! Rádió-teleszkópokkal követni tudjuk a láthatatlan csillagok útját az égbolt sötét tartományain keresztül, de ki vállalkozna arra, hogy föltérképezi cselekedeteink búvópatak rendszerét. Sokszor eltűnődöm nővérem kisfián. Olyan akár a feneketlen zsák. Az egész család gondja, türelme, törődése, hanganyaga és energiája belevándorol, s mindez látszatra oly nyomtalanul, oly céltalanul tűnik el, mintha a világűrt próbálnák fűteni vele. Este tizenegy óra: a heroikus erőfeszítések ideje. Ilyenkor rendszeresen csak a legambiciózusabb diákok virrasztanak könyveik felett, azok, akik felnőtt korukra bizonyosan elnyerik az egyetemi katedrát. Egyedül ők vannak ébren, ők és az unokaöcsém, s természetesen a nővérem: Tanítja a gyereket. Az éjfél közeledő csendjében makacsul kísérli bevenni a lehetetlent. Áthallom gépiessé fáradt hangjukat a csukott ajtón keresztül, s nemegyszer én unok bele puszta hallgatásába is a céltalan ismételgetéseknek. Nem megy és nem megy a tanulás. Pedig nem buta gyerek, csak egyszerűen nem tudja lenyelni, amit a szájába adnak, a leckék kanalas orvosságát. Mert végül is nem vagyunk elkényeztetve. A dolgok nem hagyják nyomon követni magukat. S ez nem a sors szeszélye, nekem gyakori érzésem, hogy legtöbbször Isten maga az, ki tetteink, s kivált jótetteink és azok következményei közé áll. S talán épp azért, hogy mi magunk – ha valóban jót tettünk – árnyékban maradhassunk, egyfajta személytelenségben, s ne veszítsük el jótetteink értékét a nyilvánosság színpadias tündöklésében. Ha van rá erőnk, ne panaszoljuk hát, hogy ez vagy az az erőfeszítésünk hiábavaló volt! Hadd mondjak el erre egy nagyon kedves, Aesopus tollára való állatmesét, afféle példázatot, amit bár, úgy hallom, elírtak előlem egyik napilapunkban, mégis elismétlem, annál is inkább, mivel a forrás, az, aki az eset tanúja volt, nekem is ismerősöm, s a történetét közkincsként mesélte el nekem. Íme a közkincs: Barátom nemrég került Debrecenbe. Eleinte nagyon egyedül volt, s így vetődött el egy kora délután az állatkertbe. Vidékies állatkert a debreceni, farkas meg róka se biztos, hogy akad benne. Annál inkább meglepte barátomat, hogy az állatkertnek két oroszlánja van. Egy német vándorcirkusz hagyta itt ajándékul őket, az egyiket, mert olyan öreg, a másikat, hogy annyira buta volt. Mert mit is kezdjenek egy buta oroszlánnal, akit csak etetni kell, s ő maga semmit sem produkál? Odaajándékozták a debreceni állatkertnek. - Hogy mi is belőle a tanulság? Valóban nem több, mint egy Aesopus-mese tanítása, de ez is épp elég. (Pilinszky János: Szög és olaj. 33.-35.o.)
- Hagyjátok már abba – kiáltanék fel nemegyszer -, hát nem látjátok, hogy hiábavaló!
- Máskor meg magam is szinte a csodavárók hitével lesem a fordulatot, hogy a gyerek egyszer mégis megszólal, s elmond mindent, amit tanult, mindent, mindent a Kaszpi-tengertől a másodfokú egyenletekig; s az elveszettnek hitt múlt a jelenben egy csapásra fényes jövőre talál.
S most jött a váratlan fordulat. Egy év múlva a nagy darab, ostoba oroszlánnak hirtelen világosság gyúlt az agyában. S amit akkor elmulasztott a cirkuszban, itt, a debreceni állatkert csendjében hirtelen megértette. Megértette, s azóta se felejtette el. A rács mögött illedelmes csendben végzi artista-gyakorlatait a látogatók ámulatára, de akár fizetség nélkül, egymagában is. Igaz, egy évi késéssel, de úgy mondják, hibátlanul.
Engem, bevallom, meghatott a történet, s ha zavarosan is, de rengeteg mindent juttatott eszembe. Az, hogy a debreceni állatkertben ül egy buta oroszlán, aki bár késve, de hibátlanul végzi elmaradt gyakorlatát, felér egy Aesopus-mesével. S bár története csak úgy-ahogy alkalmazható az emberi világra, tűnődni valónk bőven akad rajta, s okunk a mélyebb megindultságra a látszatra oly humoros eset felett.
Az egyik tanulság az, hogy ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg ez vagy az az elvetett mag megfogan benne. A másik tanulság, amit e bájos történetből megtanulhatunk pedig az, hogy ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez, a jócselekedetek esetében De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét. Erre tanít a fenti kis Aesopus-történet.
Népünk fásult, borúlátó, híresztelik régóta, Mi légyen a terápia? Délibábos szómóka. Mókacsíra rejtőzködik minden szürke szavunkban, Másítjuk a magánhangzót, máris újabb szavunk van. Kis kertjében kerek kertész öntözi a tökindát, Áll a mólón mélán Milán, málén nézi Melindát. Falon csüngő csángó csengő csengő hangon csilingel, Vandál Vendel vadul vádol, vidul s vedel Vilinkkel. Bibircsókos kikiáltó kukucskáló babája, Fifikás a fafaragó kakaskodó papája. Keljfeljancsi, nebáncsvirág, tűrömolaj, fogdmegek, Eszem-iszom, rúgdfel-hagydott, nagy mihaszna emberek. Álljunk meg egy kurta szóra ! – súgja versem koboldja, Az mehet csak tovább innen, ki e talányt megoldja: Balról jobbra: szerszám, kézi, jobbról balra: város, régi, Odafelé: lányka neve, visszafelé: inka "teve". Nem ügyel az ara arra, sülő süllő kész-e már, Várrom mellett várom hatra – sms-t küld Boldizsár. Szóláncfűrész, basszuskulcslyuk, békacombfix, gyöngysorfal, Lánctalpnyaló, strandpapucsférj, haranglábszag, tegnaphal. Szoboszlóról szerb szobrásznak szobra Gödre lekerül, Felsőgödről szorb dögésznek gödre Szobra települ. Ádámcsutka, évakosztüm, borzaskata, mózeskosár, Leiterjakab, jancsibankó, péterfillér, lacibetyár. Fia-bálna kiabálna, hat angolna – csatangolna, Merészkedő, nyerészkedő, pereskedő kereskedő. Merni mert, mert farkaséhes; ennél többet ennél, Jenő? Sokat eszel, hasad hasad; Benő feje lágya benő. Álljunk meg egy rövid szóra! – nógat versem koboldja, Tovább innen csak az mehet, ki e rejtjelt feloldja: Nézd e béget, juha béget, villám sújtja villám s villám, Osztályfőnök megint megint, tejet s bosszút forral Csillám. Bababarát cápapapa, hitvese a pumamama, Gyermekük a próbababa, dajkálja egy pandadada. Vajon ki e furcsa szerzet, ki a hóban ösvényutat tör? Vasszerviz-óvoda felé sielő tudós úrvacsoraőr, (Wasser-víz-eau-woda; she-elle-ő; two-dos; Uhr-watch-óra-heure.) Kengyel - futó - macska - köröm - virág - ének - óra - üveg, Gyere - kecske - béka - lencse - leves - kocka - cukor - süveg. Álljunk meg egy röpke szóra ! – kéri versem koboldja, Csak az mehet innen tovább, ki a hiányt befoldja: Tudja Róza, vallja Rézi, jobb a ............., mint a prézli, Írjuk, mondjuk, amíg lehet, valóban-t a ..........helyett. Szerelmes kántor oktat szemérmes kontár aktot, Mindenre elszánt Ármin nevet ez álszent Irmán. Fehérmájú kékharisnya piros lámpás sárga házban, Zöldfülűként Barna fekszik hamuszürkén sárgalázban. Férjem kissé elidőzik, alighanem dominőzik, Panasz meg a kérés szerény, elakadt egy bürokretén. Szépítkezik retikülbül török kislány Isztambülbül. Szójáték van ezerféle, nyelvi játék – rengeteg, Játékosan, örömködve csiszoljátok nyelvetek. Mindezt néked gereblyéztem, külön okát ne keresd, Azt szeretném, szivárványos szép nyelvünket megszeresd.
Gyönyörű vagy, ó magyar nyelv, alig győzlek csudálni, Ámde olykor miattad kell ritkás hajam csupálni. Mennyi erő, mennyi szépség, mennyi játék, mennyi tűz, Szájára vesz Ganaj Pesta, mennyi mocsok, mennyi bűz. Fényes napunk felsugárzott új világunk hajnalán, "Ember - e szó büszkén hangzik" - mondta Gorkij hajdanán. Ember ma már nincsen nálunk, legföllebb ha gazember Van helyette ürge, ipse, pasas, pasi, pasinger, Manusz, mandró, mangár, muki, muksó, muksi, apafej, Hapsi, hapek, gádzsó, bádzsó, kani, kandur, kurájber, Szivar, mókus, csóró, csávó, fószer, apus, tata, krapek, Pacsmag, pali, palimadár, pofa, pacák, pók meg pacek. Volt itt régen szép menyecske, kisasszonyka, hajadon, Ma már csaj van, spiné, spinkó, pézsma, tojó, amazon, Csinibaba, szilva, szöcske, szirén, szatyor, kismadám, Macska, menyét, pulyka, gyöngytyúk, pipi, nyanya, szépanyám; Kocsid járgány, tragacs, kordé, szemétláda, skatulya, Tupírozott szappantartó, bűzdaráló taliga; Szépre, jóra, kitűnőre azt rebegjük: oltári, Penge, szuper, állati klassz, baromi jó, haláli; Ami nehéz: rázós, fázós, csomós, cikis, meredek, Hullafrankó bigét smárol Sándor, József, Benedek. Okos férfi ritka nálunk, tengernyi az ostoba, Olyan, akin nem hagy nyomot tanfolyam, se oskola, Sok az olyan - gyakran halljuk - kinek esze hézagos, Hütyü, plömplöm, stupid, bornírt, flúgos, buggyant, kótyagos, Hígvelejű, golyós, hangyás, hibbant, hibás, ütődött, Süsü, gügye, lüke, gyagyás, lökött avagy lökődött, Ügyefogyott, félcédulás, félnótás vagy félkalap, Blőd, akinek jószerével még a kör is téglalap, Idióta, abnormális, degenerált, debilis, Bunkó, balfék, bomlott agyú, balga, bamba, be dilis, Tökkel csapott, elmegyenge, dinka, dinnye, balfácán, Bolond, kinek vekkeróra csireg-csörög bal lábán, Zagyva, szédült, badar, bárgyú, bugris, hólyag, fafejű, Agyalágyult, tahó, tökfej, tuskó, kretén, féleszű. Jó leány a kis Mariska, csinos, dolgos, takaros, Rosszlányokra bő a lista: utolsó vagy fapados, Örömleány, sarki csillag, cemende vagy utcalány, Cafka, cafat, céda, kokott, kéjnő, kuruc, kurtizán, Feslett, cula, rüfke, prosti, éji lepke, pillangó, Rima, ribanc, szajha, lotyó, hetéra vagy kisringló. Kérdésemet nem szeretném véka alá rejteni: Képernyőnkön mér' kell őket mindig ku-nak ejteni??! "Csudálatos szép magyar nyelv!" - tapsikol egy délnémet, "Tősgyökeres" magyar szókkal szédíti a nénémet: Ziherejsz-tű, hózentróger, kredenc, kurbli, puceráj, Hercig trampli, smucig spicli, fecni, lichthof, kóceráj, Pacsni, plecsni, cekker, cvikker, stempli, spulni, stampedli, Strimfli, svindli, sufni, smirgli, hakni, hülzni, stanecli. Pató Pali semmittevő, aluszékony, tohonya, Nemtörődöm, rest és renyhe (nagykutya a rokona!), Lomha, lassú, lusta, léha, hanyag, henye, komótos, Álomszuszék, tétlen, tunya, naplopó és pityókos, Nem igyekszik, nem törekszik, nem dolgozik rendesen, Nem fűlik a foga hozzá, nincsen hozzá kedve sem; Ám szemébe nem ezt mondják, ha az ÜB határoz: "Pató Palcsi helytelenül viszonyulsz a munkához!" Pápaszemes felszólaló körmondata dagályos, Panelekből építkezik, ez a módi ragályos: Nékem az a meglátásom... szűk a keresztmetszetünk... Jelenlegi időpontban hiánycikket termelünk... Szükségletek beszerzése lerendezést igényel... Problémaként jelentkezik szabály közt a kivétel; Megmondjuk a tagság felé... irányt veszünk előre... Per pillanat lebeszéljük... sztornírozzuk jövőre... Kapacitást biztosítunk... beruházást eszközlünk... Újságokban mindenféle marhaságot leközlünk; Ruha- s cipőféleséget marketolunk önöknek – Harminc éve, hogy e sémák vissza-visszaköszönnek! Sugárutak csinosodnak, szépülnek a közterek, aszfalton és hímes réten rügyeznek a közhelyek; Pedáloz egy buzgó mócsing, hat húszassal érkezett, Most jött le a falvédőről, s tűzközelbe férkezett: Csókolom a kisztihandját! - Hogy oda ne tipegjek! Nékem az csak leányálom, hogy kegyeddel kikezdjek! - Elegáncsos vagy ma este! - Igyekszik a dolgozó! - Részemről a fáklyásmenet - szól egy hullahordozó. - Helyes nő ez! - Himlőhelyes! - Szerény, mint az ibolya! - Lúdtalpa van, szinte gágog! - Mézből van a mosolya! - Mennyi nő, és mind a másé! - Ez van, ezt kell szeretni! - Nászéjszakán besegítünk... - Lehet róla fecsegni! - Ezt a ziccert nem hagyom ki, nem ettem én meszetet, - Esküszöm az életedre! - Legszebb szó a szeretet! - Mink itt aztat nem tudhassuk - mórikál egy professzor, - Nem vagyunk az őserdőben! - int a lánya huszadszor. - Le vagyok én targiázva! - Ez is jól megaszonta; - Intelligencs ember vagyok, kéccer fürdök havonta; - Beleköptek levesembe! - Mint a bolha köhögök; - Ide azt a rozsdás bökőt! - Én ezen csak röhögök. - Nem vagyok én Czeizel Endre, hogy az okát kutassam! - Meséld ám a nénikédnek! - Mondjam-é vagy mutassam?! - Pattanj, mint a nikkelbolha! - Előállt a kordélyom! - Szopogasson zsilettpengét! - ajánlja a borbélyom. Csiricsáré beszéd kábít fiatalt meg öreget, Éjjel-nappal szajkózzuk e falmelléki szöveget, Anyanyelvünk romlik, kopik, szennyeződik szüntelen, Közhelyektől lesz a szavunk fakó, szürke, színtelen; Goromba szó, utcazsargon, irodanyelv fénytelen, Mit a nyelvhű állampolgár elviselni kénytelen, Pedig tudjuk, hisszük, valljuk: gazdag nyelv a magyaré, Rajtunk áll, hogy tiszta, pontos és játékos marad-é. Megjegyzés: E versezetet Bessenyei Ferenc mondta el Vácott a Madách Imre Művelődési Házban 1982 június 4-én a III. Humorfesztivál döntőjében. Elnyerte az Írószövetség különdíját. A szövegből 10-12 sornyi rész kimaradt (bár a döntőben elhangzott), mert a szerkesztők úgy ítélték meg, hogy a kelleténél pajzánabb. (a szerző) (forrás: Maya blog)
Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12. Egyik olaszóra sodrán, Elmeséltem, ahogy tudtam, És a szókincsben mi rejlik, Elmondtam, hogy mikor járunk, Miért mondom, hogy botorkál A vaddisznó, hogy ha rohan, Mondtam volna még azt is hát, Aki tipeg, miért nem libeg, Mit tesz a ló, ha poroszkál, Lábát szedi, a ki kitér, Jó lett volna szemléltetni, Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”? Nem csak árnyék, aki suhan, Aki cselleng, nem csatangol, Hogy a kutya lopakodik, Ám egy másik itt tekereg, S hogy a tömeg miért özönlik, Aki surran, miért nem oson, Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
A riadt őz elszökell
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Becsaptam egy ajtót. Azt mondtam neki, hogy nyitva van Ma reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom. Miért ülsz ilyen egyenesen? Nyilván tartásod van? Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról? Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki". Nem szabad vizet inni, mert az nagyon erős ital. Fenntartja azokat a nagy hajókat... Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad. A kenderkötéllel való akasztás függőséget okoz. A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel. Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki.. Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén. Rómában a papi nőtlenség apáról fiúra szállt Magyarországon azért ilyen lassú a vasúti közlekedés, mert meg kell őriznünk a nagy ország látszatát! Ha három madár lennék, látnám magam felülről, amint magam után repülök A második házasság az optimizmus győzelme a tapasztalat felett! A kisbaba olyan, mint a Nescafé. Könnyű megcsinálni és egész éjjel ébren tart! Olyan mélyen aludtam tegnap este, hogy amikor felébredtem nem tudtam kimászni Akkora köd van, hogy a rendőrök ülnek a jelzőlámpán és kiabálják a színeket! Stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál A gazdaság a szakadék szélén áll, de jövőre egy nagy lépést teszünk előre Az öregségnek két fő tünete van: Az egyik a memóriazavar, a másikat elfelejtettem Olyan nincs, hogy valami nem jó sörnyitónak! (forrás: internet)
avagy hogyan viselkedjünk a munkahelyen?
Forrás: Internet
Az a jó a gyertyában, hogy nem is nagy a fénye. Egészen-egészen kicsi csupán. Kicsi fény, fényecske, fényfoltocska, lángocska. Ma már nem is világításra való, csak szükség esetén. Itt csak jele a fénynek, arra jó. Az a jó a gyertyában, hogy megijed tőle a sötét. Hogy lehet nézni. Mert a gyertya arra való, hogy nézzük. Csendes jel. Pedig az a jó a gyertyában, hogy ünnepel. Amikor ünnep van, a gyertya ég s énekel. Ha ember születik, ha születésnapja van valakinek, szülésnapjuk van az édesanyáknak, gyertya ég a tortán. Meghitt, baráti, családi összejöveteleken gyertya ég az asztalon. Ha ünnep van, a lélek ünnepe, gyertya ég a templomban. És gyertya ég végül, amikor az ember meghal: a sírokon, a temetőben. Gyertya ég olyankor, mert átöltözik, átköltözik a lélek. A gyertya lelke a láng. Ez a bennünk élő kis láng, a lélek gyertyája. Óvjuk, féltsük, vigyázzunk rá, mert könnyen elhalhat, pedig tovább kellene adni a lángot. A lángot nem lehet megfogni, mégis van, ahogy Isten is van. Az a jó a gyertyában, hogy nem magától ég. Meg kell, hogy gyújtsák. És csak egy lánggal, csak egy másik lánggal lehet meggyújtani, föléleszteni, ébren tartani. Amikor gyertyát gyújtunk, másokra gondolunk. Amikor nézem az égő gyertyát, nem félek semmitől. A világosság nem arra kell, hogy véka alá rejtsék – ezt olvastam a Bibliában. Az a jó a gyertyában, hogy ha ég, ha világít, ha él – elfogy. E sugárzásban elemészti önmagát. Ha nem égne, nem fogyna el. De akkor – nem adhatna fényt, szeretetet. Aki szeret, az ég. Abban ég a lélek gyertyája. Szeretnék sokat adni mindenkinek. Úgy volna jó, lassan égjek el. Soká lássam, ahogy nézel. Az a jó a gyertyában, hogy elcsendesít, megnyugtat, emlékeztet. Ha messze vagy attól, akit szeretsz, akire gondolsz – gyújts gyertyát. Ahogy nézem a gyertya lángját, megérzem lélegzeted... (forrás: DunaTV)
Egy öregúr elhatározta, hogy elmegy Afrikába, egy szafarira. Magával vitte öreg kutyáját, hogy legyen társasága is.
A kutya egy nap addig kergette a pillangókat, amíg azt vette észre, hogy eltévedt. Bóklászott erre-arra, hogy megtalálja az utat, egyszercsak látja, hogy egy párduc rohan feléje, hogy megegye.
Az öreg kutya így gondolkodott : „Jajjaj! Most igazán pácban vagyok!” Észrevett a közelében néhány csontmaradványt valami dögből, gyorsan elkezdte rágni azokat, hátat fordítva a közeledő leopárdnak. Amikor az majdnem ráugrott, a vén kutya felkiáltott: „Ez a leopárd igazán finom volt! Vajon találok még egyet?” Ezt hallva, a leopárd az utolsó pillanatban visszafogta az ugrást, rémülettel nézve a kutyára, gyorsan elhordta az irháját. „Húúú”, sóhajtott, „ez meleg volt. Ez a vén kutya majdnem elkapott.”
Közben egy öreg majom, aki végignézte a jelenetet egy fa ágáról, arra gondolt, hogy hasznot húzhat abból, amit tud, s kialkudhat valami védelmet a leopárdtól. Utánairamodott, de az öreg kutya, mikor látta a majmot teljes sebességgel a leopárd után futni, rájött, hogy itt valami ravaszság történik. A majom utolérte a leopárdot, s elárulta neki a kutya cselét, és alkut ajánlott. Az ífjú párduc feldühödött, hogy rászedték. „Ide gyere, te majom”- mondta, „ugorj a hátamra, és meglátod, hogy jár az, aki megpróbál engem becsapni!”
Az öreg kutya meglátta, a feléje rohanó leopárdot a majommal a hátán, és nyugtalankodni kezdett: „Na, most mit csináljak?” Ám menekülés helyett leült, újra háttal a támadóknak, és ismét úgy tett, mintha nem látta volna őket. Mihelyt azok hallótávolságba értek, felkiáltott: „Hol van már az a hülye majom? Már egy órája elküldtem, hozzon nekem egy másik leopárdot!”...
Tanulság:
- Sose nevesd ki az öregeket.
- A kor és a bölcsesség végülis mindig legyőzi az ösztönös meggondolatlanságot és a fiatalos fellángolást. A tudás, a ravaszság és a nyers erő csak a korral és a tapasztalattal változik bölcsességgé. A szellem ereje a higgadtságban mutatkozik meg.
- Lehet, hogy mások fiatalabbak, de nyugi, te is már elég régóta fiatal vagy.
Múlt hónapban világméretű felmérést indított az ENSZ. A következő kérdésre keresték a választ: „Kérem, mondja meg őszinte véleményét arról, hogyan lehetne megoldani az élelmiszerhiányt a világ többi részén?” A felmérés kudarccal végződött.
A rendőrségi közlemény több újságban megjelent: eltűnt egy 17 éves fiú, Szabad Ádám. Személyleírása a következő: 183 cm magas, vékony testalkatú, szeme kék, haja sötétbarna. Eltűnésekor, szürke pulóvert, márkás farmernadrágot és sportcipőt viselt. Magával vitte apja bankkártyáját. Utoljára az M7-es autópálya budapesti kivezető szakaszánál látták. Aki bármit tud róla, jelentkezzék. Elsőnek egy kamionsofőr hívta fel a rendőrséget.”Amikor megállított, azt mondta, mindegy, hogy hova, csak el innen...” Egy pincér szerint féktelenül költekezett. Hivalkodóan szórta a pénzt, ráadásul az italt sem bírta. Egy lány, éppen előzetes fogságban azt közölte, hogy néhány napig együtt csöveztek a Balatonnál. De aztán továbbutazott. Egy játékkaszinó tulajdonosa szerint valósággal körülrajongták kétes múltú barátai. Valaki látni vélte, amint egy diszkó előtt biztonsági emberek agyba-főbe verik. Egy menhely lakója szerint egy ideig náluk volt ágybérlő, de oda már elszegényedve érkezett. „Csak feküdt az ágyon, s valamin nagyon töprengett.” –mondta. Egy bulvárlap megszólaltatta az elveszett fiú bátyját, aki így fakadt ki: „Apánkat ő viszi a sírba. Hiába próbálom tartani a lelket az öregemben.” Egy kereskedelmi tévétől az apát is megkeresték. De ő nem nyilatkozott. Csak tette a dolgát szótlanul, és nagyon szomorúan. Minden hajnalban és alkonyatkor kiballagott a kapuba, onnan messze be lehetett látni az utat. Bement a fiú elárvult szobájába, szélesre tárta az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Egy vázába virágot rakott. Aztán újra kiment a kapuba. Másik szomszédja már bolondnak nézte. Ám ő nem törődött vele, egyre csak várta Ádámot. Késő délután aztán megjelent a környéken a fiú: borostásan, csontsoványan és viseltes ruhában. Egy szakadt nejlonszatyrot szorongatott. Csak ott őgyelgett a környéken, nem mert közel menni. Az apa azonban észrevette, és mindent hátrahagyva elébefutott. Ádám először megrémült, majd farmerja zsebéből kórházi zárójelentést próbált előhúzni. Ám az apa nem tűrte, hogy fia magyarázkodjon, szóhoz sem engedte jutni. Zokogva ölelte át a roncsot, majd így kiáltott fel a járókelők legnagyobb elképedésére: „Ez az én fiam, meghalt, és feltámadott! Elveszett és megtaláltatott!” Fabinyi Tamás evangélikus püspök (Elhangzott Az MR1Kossuth Rádió, Vasárnapi újság, Lélektől lélekig c. rovatában, 2008 október 19-én reggel 7ó. 55p.-kor)
Kaptál már meghívót? No nem a postaládába rakták… A Feltámadt Jézustól jött: építsd Isten országát! Semmi más nem kell hozzá, csak szeretet… - Az igazság szeretettel igazzá tesz, szeretet nélkül megkeményít. A kedvesség szeretettel gazdagít, szeretet nélkül képmutatás. - Az intelligencia szeretettel készségessé tesz, szeretet nélkül kegyetlen. Az ész szeretettel kellemes, szeretet nélkül agresszív. - A hatalom szeretettel szolgáló, szeretet nélkül zsarnokká tesz. A barátság szeretettel nagyvonalú, szeretet nélkül fösvény. - Az elhivatottság szeretettel művésszé tesz, szeretet nélkül, torzzá, különccé. Az öröm szeretettel önfeláldozóvá tesz, szeretet nélkül önzővé. - A szabadság szeretettel önállóvá tesz, szeretet nélkül könyörtelenné. Sikereid szeretettel növekedést hoznak, szeretet nélkül hiúvá változtatnak. - Tanácsaid szeretettel csodálatossá tesznek, szeretet nélkül arrogánssá, gőgössé. Az élet szeretettel minden –szeretet nélkül semmit nem ér. Ugye tudod, hogy a szeretet nem valami elvont fogalom?… A szeretet- VALAKI.
A szeretet himnuszának mai tolmácsolása Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy ,,van egy álmom'', de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja. Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény- kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólásdoboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok. Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincsen bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér. Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett. Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üresbelű hagyma. Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, rongyosra olvasom bibliámat és halálomra is bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból. A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak. A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik. A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: ,,szomjúhozom''. A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben. A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába. A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját. Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mező liliomaival és az ég madaraival. Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát. A szeretet soha el nem múlik. Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság. Legyenek bár istentiszteletek, véget fognak érni. Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni. Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni. Még nem találtuk meg a rák és az AIDS gyógyszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit. Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk körül mindnyájan, és ő lesz majd minden mindenekben. Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen. A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen. A szeretet nélküli igazság: kemény. A szeretet nélküli okosság: gőgös. A szeretet nélküli barátságosság: hűvös. A szeretet nélküli rend: kicsinyes. A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen. A szeretet nélküli birtoklás: fösvény. A szeretet nélküli adakozás: képmutató. A szeretet nélküli vallásosság: bigott. A szeretet nélküli hit: vakbuzgó. A szeretet nélküli remény: fanatikus. A szeretet nélküli élet: értelmetlen. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig legnagyobb: Jézus. Zászló-megáldás
A történelem ősi idejétől a zászló-színével, formájával- egy közösség önazonosságát jelezte és jelentette. Szimbolizálta az államiságot, a nemzetséget, a családot, a főúri rangot, az intézményt, a mozgalmat, az eszményt. Kifejezte a gyászt, a megadást, a békét, jelbeszédként közvetített az ellenfelek között. Eleinte csak hadijel volt, amely mutatta a menetirányt azoknak, akik egy csapathoz tartoztak, látható szelleme, védelmezője, harcra buzdítója volt a szembenálló katonáknak. Szinte mágikus erőt tulajdonítottak neki a csatában. Harc közben pedig a zászlósnak akár élete árán is meg kellett védenie. Magyar népünk nemzeti zászlaján már a 13. századtól feltűntek a címerjegyek, hirdetve, hogy egy néphez tartozunk, bárhol legyen szállásterületünk szerte a Kárpát-medencében.
Amikor a magyar zászlót látjuk, előtte esküt mondunk, vagy himnuszt énekelünk, Isten előtti felelősségünkre és hovatartozásunkra gondolunk. Arra, hogy ezért a népért kell élnünk és halnunk, amelyből vétettünk, és amelyhez tartozni tudatos vállalás kérdése.
Könyörögjünk!
Áld meg kérünk Istenünk nemzeti ereklyénket, a nemzet lelkének szimbólumát, a háromszínű lobogót, hogy mindazok, akik rátekintenek, vagy rúdra rögzítve kezükben hordozzák Benned való hittel és bizalommal elteljenek. Ahogy a Mózes által felállított rézkígyóra tekintve a választott nép fiai megmenekültek, kérünk úgy nyerjenek erőt, önbizalmat és üdvösséget azok, akik e zászlóra tekintve meg akarnak erősödni nemzeti önazonosságukban, és a te országodat építsék már itt a földön, majd eljussanak örök uralmadba, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
A plébános úr Kárpátalja egyik kisvárosában szolgált még a háború előtt. Húsvét reggelén, amikor a zsúfolt templomban felment a szószékre prédikálni, egy üres és rozsdás madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian vártuk, mi lesz ebből. Az atya elkezdte a prédikációt: " Amikor tegnap végigmentem a Fő utcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát. A kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem: - Hát te mit viszel magaddal? - Csak ezt a három nyamvadt madarat - felelte. - Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdeztem. - Hazaviszem őket és szórakozom velük. -felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom. - De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük? - Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük. Hallgattam egy kicsit, aztán megszólaltam: - Fiam, mennyit kérsz a madarakért? - Nem kellenek magának ezek a madarak Atya. Hiszen ezek csak nyamvadt mezei verebek. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek. - Mennyit kérsz értük? - kérdeztem ismét. A fiú végigmért, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz pengő. Kivettem a zsebemből a tíz pengőt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és elfutott, nehogy meggondoljam magam. Én pedig felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját és szabadon engedtem a madarakat.'' Miután a plébános úr elmondta a kalitka történetét, kicsi szünetet tartott és egy másik történetbe kezdett: "Egy nap a Sátán és Jézus találkoztak. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett: - Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek! - Mit akarsz csinálni velük? - kérdezte Jézus. - Szórakozok velük. Megtanítom őket, hogy a test élvezetéhez nem kell szerelem, megtanítom őket az élvezetek minden formájára, hogy részegeskedjenek és kábítószerekkel éljenek, utána feldühítem őket és arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást, meg arra is, hogy minél hatásosabb fegyvereket készítsenek és azokkal öljék egymást. Én pedig remekül szórakozom majd - mondta a Sátán. - És mit csinálsz majd velük, ha megunod a játékot? - Ó, roppant egyszerű - felelte a Sátán. - Megölöm őket. Jézus hallgatott egy kicsit, mintha elgondolkodott volna. - Mit kérsz értük? - kérdezte a Sátántól. A Sátán fölnevetett. - Nem kellenek neked az emberek! Nem jók ezek semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak érte. Leköpnek, megátkoznak és ellened fordulnak. Nem kellenek ők neked! - Mit kérsz értük? - kérdezte újból Jézus. A Sátán végignézett Jézuson és amikor megszólalt, a hangja hidegen csengett: - A véredet, a könnyeidet és az életedet! Jézus így szólt: (Készítgette:Kiss Ulrich) (Lelóczky Gyula: Egy megdöbbentő történet c. írás nyomán.)
- Megegyeztünk! - és kifizette az árat..."
Ekkor a plébános úr fogta a madárkalitkát, és amit még nem tett soha, a szentmise kellős közepén kiment a templomból a sekrestyébe. Mi pedig ott ültünk némán hosszú perceken át.
Húsvét új teremtés. Isten áldását kérjük mindenre, ami körülvesz, így földi életünk táplálékára is. Ez a 7. századtól élő egyházi hagyomány - t.i. az ételszentelés - Jézus kenyérszaporítására, az utolsó vacsorára utal, és az emmauszi asztalközösségre emlékeztet, ahol a kenyértörésben a feltámadt Urat ismerték fel a tanítványok. Mindennek rendelt ideje van. A böjtnek éppúgy, mint az örömlakomának és az ünnepi asztalnak. Székely népünk híven őrzi a szakrális örökség eme formáját is. Legyünk büszkék rá, és töltsük meg élettel hagyományainkat. Azáltal hogy megszenteljük eledeleinket, megbecsüljük kezünk munkáját, áhítatot kölcsönzünk az étkek elfogyasztásának, és a negyvennapos önmegtartóztatás után az isteni áldás megóv a mértéktelen fogyasztástól, zabálástól. Mértékletességre ösztönöz. Az eledelek - tojás, sonka, bárányhús, kenyér, bor, kalács - jelképes üzenete mellett az ünnepi asztal kellékei is szakralitást hordoznak. A csak erre az alkalomra használt kosár és hímzett terítő, a frissen vasalt abrosz egyaránt sajátos ünnepélyességet, áhítatot és tiszteletet kölcsönöznek a szentelménynek. Az ételszentelés emlékeztet a szegényekre, akik körülöttünk élnek, akiknek nem jut az ünnepi étkekből. Gondoljunk rájuk és osszuk meg velük is. Az asztalközösségben örömmel, meghitt békében elfogyasztott étel családdá teszi az étkezőket. Ne engedjük, hogy a bűn miatt megkeseredjék szánkban a falat. Kérjük a feltámadt Krisztust, adjon családjainknak új fényt, lelki közösséget, egyetértést. Éljünk az Ünnep kegyelmeiből! 
Egy fiatal férfi diplomavizsga előtt állt, várta azt a pillanatot, amikor diploma kerül a kezébe. Közben hónapokon át csodálta a gyönyörű sportautót egy kereskedőautószalonjában, gondolván azt hogy az apja megengedheti magának, hogy a diplomaszerzés napján egy ilyen autóval megajándékozhassa őt...Meg is mondta az apjának, hogy ez minden amit akar! A diplomaszerzés napjának a közeledtével a fiatalember várta hogy az apja meg vásárolja az autót. Végül reggel a diploma vizsga napján , az apja szólította őt a dolgozószobájába, és elmondta neki , hogy milyen büszke arra, hogy egy ilyen szép fia, és , hogy mennyire szereti őt. Ekkor átadott neki egy szépen becsomagolt dobozt. Kíváncsian, de kissé csalódottan, a fiatalember kinyitotta a dobozt, és abban egy szép, bőrkötéses Bibliát talált, a fedelén az ő nevével , domborműves aranyozott betűkkel írva. Ekkor dühösen felemelte a hangját az apjára, és ezt mondta: „Rengeted pénzed van, és nekem egy Bibliát adsz?" Aztán kirohant és otthagyta a Bibliát . Sok év múlva a fiatalember nagyon sikeres emberré vált az üzleti életben. Volt egy szép otthona és csodálatos családja . Közben rájött arra, hogy az apja már nagyon öreg. Úgy gondolta, talán meg kellene látogatnia, hiszen nem látta őt a diplomaszerzés napja óta. De mielőtt intézkedett volna az utazás érdekében, egy táviratot kapott, amelyben ez volt írva: Édesapja elhunyt, minden vagyonát önre hagyta. Sürgősen térjen haza, mert sok elintéznivalója van a hagyatékkal kapcsolatban. Amikor megérkezett az apja házába, a ház üres volt, apja eltemetve. Szomorúság és megbánás töltötte el a szívét. Elkezdett keresgélni az apja fontos dokumentumai között. Ekkor bukkant a Bibliára, érintetlen volt, úgy becsomagolva, ahogy azon a napon otthagyta. Reszkető kézzel nyitotta ki a Bibliát, és az első lapon egy mondatot talált, apja kézjegyével írva: „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót, mennyei Atyátok, azoknak, akik kérik.(Mt7.11) Ezen szavak olvasása közben egy autókulcs esett ki a Bibliából, címke rajta amelyen rajta volt annak a kereskedőnek a neve, akinél ő annak idején az autót látta. A címkén volt egy időpont, a diplomaszerzés napja, valamint egy szó: K I F I Z E T V E ! Hányszor elszalasztjuk Isten áldását, mert nem ilyen csomagot vártunk? Levél! Ha ez megérintette a szíved, kérlek küld tovább! Még ebben az órában, hogy még éjfél előtt körbejárhassa a Földgömböt. Tedd meg ezt értem, mert én is segíteni foglak, amikor arra szügséged lesz. Az áldás jön, útban van! Az óra most kezdődik! Isten
