Hadnagy József: Gondolatok néhány „cetli” vonzáskörében

Mosott arany ez a kézbe simuló könyvecske, Ezüst-tó kincse.

De korunk rossz fiúinak nem kell sem a hozzá vezető térkép, sem maga a kincs, nem zsarolnak, nem gyilkolnak érte.

„Ne tégy ezüstöt az ablakodra, mert tükör lesz belőle, s csak magadat fogod látni…”

Ember- és világláttató kézikönyvnek is beillő olvasmány, amely olyan embereknek való, akik nem ezüsttel „deszkázták” be az ablakukat, hogy abban csak egójukat, saját érdekeiket lássák felhalmozott vagyontárgyaikkal a háttérben, totál vakon a másik emberre, a világ alapvető dolgaira, kérdéseire. Olyan embereknek való, akik hasonlóan a szerzőhöz, Sebestyén Péterhez– mintegy igazolva a hasonló a hasonlót vonzza örökérvényűségét – a lét lényeges kérdéseire nem csupán a test öt érzékszerve rajzolta térképre hagyatkozva, hanem egy belső harangszóra is, amely örök igazságokat kongat meg a relativizmus kusza, ellentmondásos, megosztó, hamis moralitás posványaiba torkolló ösvényein kereső lélekben.

De élvezettel lapozhatják az ezüstablakos olvasók is: ki tudja, hátha csodát művel a könyv, és leszerelik azt a pusztán befelé látó és láttató ablakot.

Az elsivárosodó társadalom harsány folyóiból kimosott arany Párizs egyik aluljárójának falára írt graffiti is: „Jézus a válasz!”. Korunk fiatalságára jellemző az alá firkantott kérdés: „De mi a kérdés?”

Forgatom az ujjaim között, beleharapok, hadd lám, arany-e vagy réz. Porréteg borítja, recseg-ropog, amíg a fogaim áthatolnak rajta, de azután érzem, ez bizony arany, hamis papok, templomba járók, képmutató farizeusok által közhelyesre koptatott pislákoló ragyogás. Nem csodálkozom a fiatalok szellemes kérdésén egy olyan világban, ahol a mainstream média szellemisége szerint ideológiai bűnnek, tévelygésnek minősül a valódi kérdés. 

„Otthon megismered a világot, utazva pedig önmagadat.”

Álkérdésekre adott, jól megfizetett, hamisan csillogó válaszokkal mossák az emberek agyát, szégyentelenül. Előregyártott panelválaszokból nem lehet otthont építeni jelennek, jövőnek – márpedig a fiatalok erre vágynak – egyrészt, mert ezek a válaszok ellentmondásosak, összekapcsolhatatlanok, a világ összes acélja sem tudja összefüggő, stabil szerkezetté illeszteni őket, másrészt az alapul szolgáló kérdések, amelyekre épülnek, szélfútta homokos talajon nyugszanak.

A valódi válaszokhoz valódi kérdések szolgáltatják a térképet. Csakhogy ezt a térképet korunk rossz fiúi nem csak nem követik, darabokra tépték. 

Valódi válaszok nélkül az ember lázad, és többé nem kérdez. Ezt tették a fiatalok 1968-ban. A gyermekeik és unokáik követték őket, és néhány évtized alatt ott tartunk, hogy politikailag inkorrekt kérdezni, vagy meg sem hallják. A brüsszeli politikai elit válaszokkal lövöldözik, pedig ebben a puskában a kérdés volna az aranygolyó, és valódi válasz a célpont.

Nem ismerhető meg ez az összekapkodott válaszokból hevenyészett világ, és hiába utazol benne fel-alá Erdélyből a Himalájáig, Amerikából Japánig, keresztül-kasul mindenfelé, magadat sem ismerheted meg benne térkép, azaz valódi kérdések nélkül. 

„Hogy ez a szakember még nyugdíjasként sem beszél normálisan, csak annak tudható be, hogy pályafutását a kontraszelekciónak köszönhette…”

Zavaros kontraszelektív világ ez: rossz válaszok kritikátlan, megalkuvó, gyáva elfogadása alakítja a társadalomalakító „szakemberek” és a globalista neoliberális politikusok karrierjét, akik a fiataloknak jelen helyett szivárványszínű szalaggal átkötött woke jövőt adnak dráguló energiaárakba, illegális migrációba, multikulturális késelésekbe, térkép-átoperáló háborúkba csomagolva. Európa migránspárti politikusai elhülyült öregemberekként viselkednek, akik nem fogják fel, hogy mi történik körülöttük. Minden terrortámadás után elismétlik, hogy itt nincs helye a szélsőségeknek és gyűlöletnek, a törvény szigorával sújtanak le azokra, akik ezt nem értik meg. Dehogy értik. Hódítani jöttek ide, nem barátkozni. 

„Nagyapámnak rádiója volt és öt gyermeke, apáméknak tévéjük volt s két gyermekük. Nekem internetem van, s lassan kihal a család…”

Ez a „cetli” Európa demográfiai térképe. Európa társadalmi és ideológiai mérnökei törölték vagy nevetségessé tették a múlt alapvető kéréseit, gyermek helyett előbb tévét, majd internetet adott a fiataloknak, s az így keletkezett űrt Nyugat – válaszként – gázoló, késelő, lövöldöző, robbantgató migráns ámokfutókkal töltik ki.

Ezt is meg lehet szokni, s hogy ne unatkozzunk, s unalmunkban nehogy valódi kérdésekre vetemedjünk, politikai mesterkedéseivel Nyugat háborút provokált ki Ukrajna és az Orosz Medve között, és úgy tesz, azt a látszatot kelti, mintha ö maga is veszélyben volna.

„A Nyugat iszonyú pénzeket ölt bele a látszatba. Kijev úgy néz ki, mintha nem is lenne háború.”

Az iszonyú drága látszat is csal: Nyugat, úgy néz ki, elveszítette a szankciós és médiaháborút az Orosz Medve ellen. Nem csoda, hiszen rossz fiút követett, aki összetévesztette Iránt Ukrajnával.

„– Nyugi, Barack, segíteni fogunk Iránnak.

– Az Ukrajna, Joe!

– Ki az a Joe?”

Úgy vetette magát Ukrajna kincseire Nyugat, mint a filmbeli Colonel és bandája az Ezüst-tó kincsére, a zsarolás és hazugság legszégyenletesebb formáitól sem riadva vissza. Nem számoltak Ukrajnával, mint csapóajtóval, amelynek hosszú lánca az új amerikai elnök kezében van. Ha megrántja, a mélybe zuhan az egész globalista neoliberális bagázs, üres kézzel. És megszégyenülve, ha volna szégyenérzete. Emberek százezreit ítélték halálra, asszonyok százezrei maradtak özvegyen, férfiak tízezrei veszítették el valamelyik végtagjukat, gyerekek százezrei maradtak árván, ukránok milliói menekültek külföldre, és ezek a gazemberek folytatnák a népirtó háborút az utolsó ukránig. Közben nem veszik vagy nem is akarják észrevenni, hogy saját népük is pusztul, sorvad. Elvárnák, hogy aki ki meri mondani, bocsánatot kérjen az igazságért, hogy ők tovább hazudhassanak a moralitás látszatának megőrzésével.   

„Ma jellemző kórtünet: bocsánatot kérni az igazságért és tovább hazudni a valóságról.”

Szerintük az Orosz Medve kilövése a válasz. De mi a kérdés? A válasz mire? Egyetlen értelmes, megalapozott kérdést sem tudnak gyilkos válaszuk elé helyezni. Agresszív-e az Orosz Medve? Igen, ha lőtávolon belül rakétákat szegeznek rá.  Azt kérdezte tőlem egyik Nyugaton élő unokaöcsém:

-Jóska, te mit csinálnál, ha szomszéd tömbház tetejéről géppuskát szegeznének az ablakodra. Tudnál még nyugodtan élni? Rendkívül agresszív indulatok törnének fel belőlem, azt hiszem, de fegyvertelenül nem szállhatok szembe egy géppuskával, ezért, mint egykor apai nagyapám a szülőfalujából, Fejérdről, az éj biztonságos leple alatt megszöknék. De hová szökjön az Orosz Medve? Le a térképről?

„Az igazi kérdésekre az ember nem lenge szavakkal válaszol, hanem az életével. A döntés maga a megpróbáltatás, a szenvedés, amit magára vállal az ember az igazságért. A világ életéért.” (Czakó G.)

A kincskeresők mohóságával turkálgatok ebben a „cetlis” kincsesládában, valamennyit elolvasom, és szemem elé kerül megint a párizsi aluljáró graffitija, mely szerint a válasz Jézus, aki az életét adta, hogy a világ éljen. Nem vagyok templomajtó, csikorognék, amikor kinyitnak, és akármelyik farizeus hálát adna Istennek, hogy nem olyan bűnös, mint én, ha mellettem foglalna helyet a templompadban, de merem kijelenteni, hogy a kérdés mi vagyunk: merjük-e kimondani, vállalni az igazságot a hazugság aranykorszakában? Nem pitypangként szálló szavakkal, hanem a Jézuséhoz, a legemberibb és legistenibb emberhez hasonló bátorsággal, mindhalálig.

Igazat mondani bátorság, hazudni gyávaság. Az igazság korallzátony, amelyen sok hamis rendszer, ideológia, barátság szenvedett hajótörést. A hazugság langyos vizű tóban evez hízelgő habokat vetve hamis rendszereknek, narratíváknak.

„Az ideológia arannyá varázsolja a ganét. Demokratikusan elaltatja a lelkiismeretet, az igazat-szépet-jót átváltja hasznosra. Aki pedig ezután sem tér észhez, annak elfújja a gyertyáját. Tűrhetetlen, hogy kétféle értékrend legyen a társadalomban. Jól mondta Jézus: – Minden meghasonlott ország elpusztul…” (Cz.G.)

Gané ember, szokta mondani apai nagyapám, ha rossz emberről beszélt.

A rossz fiúk Midasz-szindrómában szenvedő emberek. Arannyá változtatnának mindent, amihez hozzáérnek. Kívánságuk tragikus módon „teljesül”: nem a megérintett szellemi, tapasztalati, gondolati, képzeleti, érzelmi, tárgyi dolog válik arannyá, hanem ők maguk társadalmi, erkölcsi ganévá.

Összességében a Mosott arany szellemes, provokatív és mély gondolatokat ébresztő kötet.

Nem kímél senkit – sem a hatalmat, sem az emberi gyengeségeket. Megnevettet, gondolkodásra késztet és olykor gyomorszájon is üt néhány kíméletlen igazsággal.

Egy biztos: érdemes elolvasni.