Bajna György: Péterpáter

Szerencsés vagyok, hogy hajdanán, amikor gyergyóremetei segédlelkész volt az egyik legkatonásabb plébános, Orbán Laci bácsi alatt, megismerkedhettünk. Akkor még nem tudtam, hogy később, közös érdeklődéseink (irodalom, népdal) okán is egy húron pendülünk. Csaknem húsz év telt el az újabb személyes találkozásig.  Addig ellenben sikerült betekintenem az akkor már plébános Sebestyén Péter irodalmi törekvéseibe is, ahogy lelkipásztori munkája sem volt már ismeretlen a média jóvoltjából.

Akkor[1] ajándékozott meg Keresztmalac című könyvével, hogy majd bemutatjuk Szentmiklóson is. Évek teltek, közben leveleztünk. Ez után állandóan megkaptam az újabb írásait, amikből nem csak a lelkipásztor, de az ember is kirajzolódott. Az ember és a lelkipásztor egy minőségi vizsgán nem állítandó egymás ellenébe, hiszen egyik az elhivatottság fényének erejétől minősül így vagy úgy, a másikat a mindennapok teljesítik ki szintén így vagy úgy!

A Keresztmalac kötet szépprózai írói teljesítmény. A nyelvezetben gyönyörködtem. Kimondottan székelyföldieknek szóló mondatok – nyugtáztam. Nem véletlenül található szómagyarázat a kötet végén, ahol az idők folyamán kilúgozott, sajátos szavainkat próbálja újra megtanítani. A mese-valóság pedig már az első írásban kicsit visszavitt, pontosabban figyelmeztetőn intett: nem csak akkor, most is utászháziak, hogy ne más háziakat mondják, avatkoznak be az életünkbe, ünneprontókként.    

A Keresztmalac című kötetben a Negrócukorka olvasása közben egyre azon tűnődtem, Péterpáter nem-e részesíti előnyben rágógumi helyett a negro cukorkát?

A Tóniban, ebben a megható elbeszélésben már vállalja a mellékszereplést. Nem írja túl, mégis pontos rajzot hagy az olvasóra. Emberről, emberségről, mi több a kisebbségi sorsról is, úgy is, ha csak két mondatot is szán rá.

Gyergyószentmiklóson találkoztunk ismét, addig még két könyvvel ajándékozott meg, látogatásakor egy harmadikkal. Négy könyv. Ha ebből se tudom megrajzolni Péterpáter alakját, eldobhatom örökre a plajbászt – gondoltam. Nyilván az önök türelmére nem gondoltam. Hosszabb leszek, mint egy hosszú prédikáció. Azért, hogy megpróbáljak kedvet csiholni lelkükbe, lehetőleg úgy, hogy a szerző dicsőüljön meg, s én se maradjak hoppon.

Sebestyén atya mesélőkedve töretlen, valamennyi írás jellemzője. A címadó Keresztmalac ifjúságnak szánt írás, kedves kakukktujás a többi között.

A Soffer azoknak lehet ugyancsak ismerős, akik valaha ingáztak. Ám van valami többlet is benne. Kicsit kételkedek, hogy manapság megtörténhetne. Pedig a téma mai. Ám van valami olyan benne, amit szívből jövő emlékezésnek hívnék.

A Hegyimama zsánerkép lenne, ha… Ha nem csavarint egyet rajta írója, s ezzel valóban karcolattá változtatta az idillnek indult történetet. Igazán mai karcolattá.  

Úgy érzem, ha nem tévedek, a Jóbel főhősét én is tisztelhettem. Sőt, együtt voltunk egy szektássá vált 100 éves köszöntésénél is, aki így szólt hozzá: plébános úr, eleget viaskodtunk egymással. Béküljünk ki. Az, pedig, hogy Rózsi nem ment soha férjhez, számomra érthető, ahogy az író számára is, hiszen Rózsi kétmondatnyi említésében is egy hosszú-hosszú igaz történetet sejtet.

A következőkben egy mondatban próbálom jellemezni az írásokat: a Hólé meghatóan szép szerelmi történet. Olyan, mint a mesében.

A Légerő a kitartó szeretet és helytállás, az istenhit nagyon szép példája Annának köszönhetően. Ha református lennék, így sűríteném mondandóját: az Úr csodásan működik…

A Ciceró a kis kötet talán legtöbb erőt adó írása. A feszültséget a végletekig húzó épp idejében lezáró mű.

A Hullámverés elolvasása után eltűnődhetünk a valóság és képzelet ötvözéséhez szükséges lélekismeret fontosságáról is.

A Pléhtányér fájdalmas, mégis erőt adó történet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Sebestyén Péter atya munkáinak ma esti számbavétele nem fontossági sorrend alapján történik azért sem, mert ahány olvasó, annyi ízlés, lelkiállapot, felkészültség, felekezeti hovatartozás, sőt világnézet hordozója, hogy arról se feledkezzünk meg, 1-es vagy 2-es az olvasó személyi számának kezdő írásjele.  Ez a két szám különösen fontos megkülönböztető, hiszen már Kármán József, aki az 1700-as évek végén élt, és az első magyar pszichológiai regény, a Fanni hagyományai szerzője elsősorban a női olvasók szerepének fontosságát emelte ki. A lélekbúvárkodás pedig ma is a legnőibb szokás, mi több foglalatosság.

Péter páter lélekbúvár is, ám elsősorban a lélek terelgetésének szentelte életét. Nem titkolt szándéka hívei, de olvasói életébe is irányt mutatni Jézus Krisztus felé.

Egészséges ember, írásai az életörömet hirdetik, az pedig elképzelhetetlen humor nélkül. Akkor is, ha e humor néha fanyar, kesernyés, csupán megcsiklantja az üzenetek vevőjét a tavaly megjelent Mosott arany című kötetben.

A 200 éve született Jókai Mór – ugye milyen „küsdedekhez” hasonlítom – bárhol volt, egy kis füzetbe azonnal feljegyezte, ha valami érdekeset látott, halott. Az atya is ezt teszi. Fecniket használ, hogy el ne feledje, ami érdekes volt számára[2].

Sebestyén Péter az egy-két löketet adó sor segítségével összességében önmagát adja. Az immáron megmosott rögöket, aranyköpéseket ürügyként használja, -ahogy az átkosban mi az ugratásokat, hecceléseket, illetve a minden alkalmat kihasználó humort, -hogy túlélhessünk. A kiválasztottak az ő jellemét, egyéniségét vetítik elénk, hiszen e rögök megmosása tudatos, egymás után helyezésük sem véletlen. Építkezés: aminek az eredménye szerzőnk még jobb, szinte bensőséges megismerése: a magát mindig kitakaró, szinte gyermeki lélek őszintesége. Szinte gyermeki, de csak a lélektisztaság okán, mert valójában igen is érett ő. „Cetlire sem írhatunk akármit. Csak, ami nagyon fontos” – írja.

Hogy bele ne aludjunk, mint a Homérosz Iliászát olvasó betörő, derűvel fűszerez. (De ez majd a 17. cetliben olvasható. Akkor már tél lesz). Szerzőnk állandóan ügyel arra, hogy ébren és éberen tartson. Még a közhelyek is bölcsesség vízben mosdatottak e válogatásban, s válnak helyenként igazán okos megjegyzendőkké. Talán mert nem reánk erőltetik, hanem csak elénk teszik. Hogy miképp dolgozzuk fel, miként értékeljük? A mi dolgunk. Ő pedig mosolyoghat: nem agyat mosott, csak beetetett. Mint horgász a halakat. (Mellesleg ő halász is esküje és hivatása alapján: emberhalász).

A 24-es év 17 cetlije úgy vezet át egy esztendőn, hogy szinte észre se vesszük, pedig a cetlik alatt üzennek is a címek: Szilveszteri átmenet-től Farsangi igazságmorzsákon át Télutóig, Kikelet és Kora- majd Zajos tavaszt követően Szent György haván túllépve a Májusi csalogányig. Aztán vidáman Nyáreleji pipacsok nyílnak. Ilyenkor a magányos, progresszív nők – felmérések szerint – inkább medvével találkoznának, aki csak széttépi őket, nem férfivel, aki bármire képes – idézi. (Remélem e kedves gyülekezetben ilyen férfigyűlölő nincs is. Nem vallana a Gyergyói-medence egészséges, szeretni teremtett lányaira, hölgyeire).

Aztán megjelenik a Nyári uborka, írója pedig folytatja, amit elkezdett, tovább erősíti kedvencei idézésével azt, hogy melyik oldalon is áll.  A Szénacsinálás, e valóban szép nyári munka ürügyén Hamvas Béla is ismételten képbe kerülhet, ahogy más helyeken az általa nagyon tisztelt Czakó Gábor is.  A Szeptemberi szüreti bál olvasásakor az írás ürügyén is lehet elmélkedni. Akár emberségről, keresztény magatartásról is. Ihaj-csuhaj nélkül. Ahogy a szorongásról is. Bölcsen.

Végül is a Mosott arany kötet írásai hasonlóak a mai ifjak annyira szeretett, a kütyüiken találhatókhoz. Rövidek, tömörek, ráadásul hitelesek, nem, mint a csodaszerkentyűkből gyakran rájuk támadó, áradó félretájékoztatás. Sebestyén Péter anekdoták seregét is felhasználja. Az idézet származhat egyszerű gyalogos, mindennapi polgár, de nagyon gyakran elismert gondolkodótól, írótól, költőtől. Ami dicséretes, nem próbál mások tollával ékeskedni …. ékeskedés közben sem. Ez a Pityókaásás címet viselő cetliben sincs másképp.

A 24/15.-ben már megüli a Hóharmat is a székely világot. A cetli tartalmát e cím alatt bontja ki az író, aki mintha többet beszélne a háborúról, mint eddig. Ez természetes, hiszen a hivatalos és irányított hírközlés ellen csak a józanság lehet orvosság.

Keleten a krizantém az örök ifjúság virága. Nálunk az emlékezésé. Főleg november elején.   A Fagyos krizantém címet kapó cetli tovább bővíti azok sorát, akit a szerző idéz, s be-becsempészi gondolataik után a maga meglátásait is.

Megérkeztünk a 17. cetlihez. A Decemberi hú-morzsák-hoz. Itt mioritikus hazánk igen jellegzetes szokásából is találunk néhány példát. (A romániai NATO katonai repülőtér üzemagyag tankjaiból ellopott[3] hatalmas mennyiségű kerozinról nem szól a szerző. Szerencsére szólt a román külügyminiszter: szerinte ugyanis az amcsik a vétkesek a lopásért, mert nem ismerték a helyi szokásokat).

Zárásként mi mást tehetnénk, mint Francois Villonnak a 8. cetlin idézett Haláltánc balladájából elsuttogni az utolsó sorokat: „Véred kiontott harmatával/ irgalmazz nékünk, Jézus Herceg.”

Ezután más nem maradt hátra, mint megjegyezni szerény ajánlásomat: ha okosan óhajt valaki szórakozni, időnként vegye kézbe a Mosott Arany című, kötetet, percig se feledve a könyvben idézett Rónay György író intelmét: „…a költő-író művészi szabadságában, írásaival kimondhatja, ami ő, ami benne van. A pap meg elsősorban pap és annak kell maradnia. A pap nem mondhat ki mindent. Nem mondhatja ki a Titkot”.

S azt se, hogy a jó írásban a személyes, a valós és az elképzeltnek úgy kell keverednie, hogy a hitelesség pillanatig se szenvedjen csorbát.

Most próbáljuk meg kifaggatni ft. Sebestyén Pétert, arról, hogy sokat kell radíroznia azért, hogy ezt a figyelmeztetést tiszteletben tarthassa?

E kérdést az Ősbizalom kilenc beszéde váltotta ki. A kötet 2023-ban jelent meg és a Szent Antal ünnepét megelőző 9 kedden a Csíksomlyói kegytemplomban elhangzott beszédeket tartalmazza. E beszédek életem legszebb adventjét juttatják eszembe, amikor minden rorátén más-más lelkipásztor készített a nagy ünnepre: Bartos Károly, Czikó László és Köllő Gábor atyák. Nem csak egymásra, ránk, hívekre is olyan hatással voltak, amit azután – ez az én vétkem! – csak hellyel-közzel érezhettem.

A Kilenckeddek minden igehirdetésében valami hasonlót érzek, mint akkor, adventben. Bár nem a születésre készítenek, de a jászolhoz vezetnek, amiben immár én kellene, hogy gügyögjek, na, nem megváltónak készülés közben, hanem csak az emberebbé alakulás útján, a szeretet kacskarigós, szakadékok fölött kígyózó ösvényé.

Mindegyik beszédből csak 1-1 mondatot idézek, hogy Önök is érzékeljék, miért e hosszadalmas, sok helyen nem is ide illő bevezetés: 

• Keressük meg azt a testreszabott kihívást, küldetést, amit Isten nekünk szánt.
• A szeretet foka segít, hogy észrevegyük a jót, a csodát.
• Istenem, légy áldott mindenért, amivel éltetsz engem!
• Nagylelkű szeretet nélkül esélytelen a mi imádságunk hatékonysága.
• A világosságot nem látjuk, a világosság engedi meg, hogy lássunk. Hogy másképp lássunk.
• Isten kegyelme életünk történéseinek hatására olyanná fejlődhetünk, amilyennek Isten megálmodott.
• A szeretetről nem beszélni kell, a szeretetet kimutatni nem kellenek olykor még gesztusok, szavak sem, elég a hallgatás. Az odahallgatás, a meghallgatás.
• Pótoljuk hitünkkel, szeretetünkkel azt, ami az ő megváltásából még hiányzik!
• A kisujjad emlékeztessen magadra. Imádkozz magadért gyöngeséged tudatában.
• De te maradj a végére, hogy lássad a helyes perspektívát, az arányokat.

A szeretetnélküliség változatainak felsorolása után így vélekedik:

• Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig a legnagyobb: Jézus.

Legvégére legújabb könyvét, a Sárgarigót hagytam. A Keresztmalac kötet ikertestvérét. Enekk a borítóját is a Csíkszeredában élő, gyergyószárhegyi tehetséges grafikus, Siklódy Ferenc készítette. Szerző e könyvecskében is karcolatoknak nevezi írásait. Pedig nem mind azok. S ez már a címadó és első írásból is kitűnik. Nem mintha rangsorolni óhajtanám a karcolatot, a novellát, az elbeszélést... A lényeg a befogadható üzenetküldés. Mind a második írásban is az akár az önfeláldozást is vállaló emberség a lényeg.

A Fekete billentyű kicsit másabb, mint a két első szöveg. Itt már helye van a szárnyaló képzeletnek is.

Hazai pályán mozog a Könyv a koporsóban karcolat. Mert ez valóban az. A javából. Konrád atya sorsa nem ismeretlen a szerző előtt. Se papként, se íróként.

Hogy mi a Traktorkulcs című megrázó írás, számít? Péter páter stílusának egyik igen jellemző darabja. Béni, az érzékeny és jó ember, illetve a tékozló apa – mert ilyen is van – megható története.

A Göröngyös út tévelygőknek erőt adó – a fennmaradáshoz. Rövid, izgalmas írás.

Az Apa születik kilóg az eddigiek közül. Rejtélyesnek nevezném.

Tűsarok. Ha előző írás rejtélyes volt, ez egyenesen misztikus. Lehet, hogy ezen a területen többet kellene tapogatnia a szerzőnek? De hogy ne távolodjunk el se a témától, se a Sebestyén stílustól, a gyergyószentmiklósi kórházban történt esettel fűszereznék: Egyik beteg ilyen SMS-t küldött szeretteinek: vigyetek innen, mert ide több pap jár, mint orvos!

A Hazulról haza egy hatásos prédikációként is megállná a helyét. Talán épp ezért maradt az írás végén a lezáró két mondat.

A Lélekharang a bátorság, és a tisztesség szép példája egy megbicsaklott világban, amiről a most felnövekvőknek jó, ha hírt adunk.   

A Selyemkárpit - ért az ismertelen Bé Gé-nek is hálás lehet az olvasó, ahogy  Péter páternek is a feloldott feszültségért.                                                                                  A Kocsimosó egy igazi mesélő így mesél.

A Toborzó olyan, mint a szomszéd néni meséi az 50-es években. Akkor is kellett a horror. Akkor is kellett a megmagyarázhatatlan. Akkor alig ért véget a háború, most meg tombol a szomszédban.

/…/

Egy szó, mint száz, megpróbáltam kedvet teremteni ezekhez az igényes olvasmányokhoz.  

És végül, de nem utolsósorban valamennyi könyv szerkesztője: Balog Lászlónak mi a véleménye a kötetekről, az alkotási folyamatokról, magam is kíváncsian várom.

[1]2019. december 17-én, Székelyudvarhelyen egy Bálint András-emlékdíj átadásakor találkoztunk ismét. Az általam is nagyrabecsült Simó Márton méltatása hárult rá.

[2]Bölöni Domokos a Keresztbárány című kitűnő kötet szerkesztője kutyanyelvnek nevezi cetlijeit

[3]arrafelé „complectat” a ráillő kifejezés