Keresés
 
 
Megtekintve: 619 alkalommal
Örömhír - A jólét délibábja

Kifelé az iskolából!

 

Kifelé az iskolából!

 

 

          Úgy látszik, mostanság nemcsak a csíki sörper, vagy a reptérvita képes felborzolni a kedélyeket, hanem az alkotmánybírósági verdikt nyomán született ellentmondásos helyzet is, miszerint ősztől nem lesz kötelező a vallás, mint tantárgy, „csupán” választható. Mint az informatika, a néptánc, csillagászat stb.

          Az ateisták nem kis örömére már napok óta több száz névtelen kommentelő tette közhírré megalapozott, vagy épp minden alapot nélkülöző véleményét, fájdalmát, hurráoptimizmusát, olykor hajmeresztő elszólásoknak is hangot adva, elárulván ezzel azt, hogy: ő igazából a medvével tart...

          Be jó, hogy törlik a kötelező vallásoktatást. Minek is kell hittan az iskolába? Nincs ott keresnivalója. Templom és iskola, ne keveredjen. A vallás magánügy. Legyen vége a népbutító vallásoskodásnak. Tanítsák a papok imádkozni a templomban a gyermekeket. Elvégre laikus, szekuláris államban élünk, ahol az Isten – ha létezik – ne folyjon bele a közéletbe, de még az oktatásba sem. Tájainkon az igazhitű államvallás szemtelenül uralta a többi bevett 15 vallást-felekezetet, épp nemzeti jellegére hivatkozva.

          Érdekes módon a kárörvendő vélemények mögött sok esetben merő gúny, bősz liberalizmus, titkos káröröm is felfedezhető, mert erdélyi magyarjaink is megkóstolták a szabados életfelfogás kényelmes semlegességét, amolyan kívülállóként tekintve a témára, belevíve persze személyes előítéleteket, csalódásokat, olcsó közhelyeket is.

"Úgy kell a papoknak, mert csak az ortodoxok farvizein sodródtak, és nem egy hitoktató kényelmes mellékkeresetnek tekintette, vagy főállású semmittevőként vette el a kedvét a gyerekeknek a hittanórától, tehát ne csodálkozzanak, ha most ide jutottak".

          Kétségtelen, hogy az alkotmánybírósági döntés nagy érvágás a népegyház utolsó mentsváraként kiharcolt iskolai hitoktatáson, és hogy magyar egyházainknak rendezniük kell soraikat a hit átadásának, pedagógiai módszertanának tekintetében, de a helyzet ennél sokkal összetettebb. Mi több, messzebbre kell tekintenünk. Ugyanis Európa elkereszténytelenedése már akkor is markánsan megmutatkozott, amikor az EU alkotmányába csupán Lengyelország, Görögország és Írország akarta „beszavazni” Isten nevét.

          Nézzük meg a vallástalan Hollandiát, ahol az idősek, betegek 5%-át hivatalosan, s talán másik 20%-át "fű alatt" megölik eutanázia címén. Belgiumban, ami valamikor katolikus volt, de már nem az, aláírta a király, hogy a beteg kisgyerekeket is meg lehet ölni. Az egykori vallástalan kommunistákról ne is beszéljünk. Vagy a kommunista Kínáról, ahol a katolikusokat és a Falun Gong hívőket titkos börtönökbe zárják s megölik, hogy a szívüket, veséiket eladhassák a szervátültetési piacon. De ide sorolhatjuk az északi országokat, a cseheket is, akik Európa szinten vezetnek az ateizmusban. A prágai belváros híres templomai konganak az ürességtől, és állami múzeumokként üzemelnek.

          Az ellendrukkerek mindenféle világhálós fórumon azt szajkózzák, hogy így van rendjén: kifelé a vallással az iskolából! Oldják meg az egyházak a vallást saját költségükre, ne szipolyozzák a hívek közpénzét erre is. Az iskolában nincs helye a hitnek. Majd, a gyermek, ha felnő, eldönti, milyen vallást választ, ha választ... Nem kell vallás egyáltalán, mert akkor nem vágjuk le egymás fejét vallási indíttatásból, növekszik az életszínvonal, mint az előbb említett országokban (Hollandia, Svédország, stb.), lejárt a papok ideje. Van, aki már attól libabőrös lesz, ha a vallás szót hallja…

Pedig zuhanó repülőben általában mindenkinek hirtelen „megjön a hite”...

          De tényleg! Szerintem is. Játszunk el a gondolattal: milyen jó lesz vallás nélkül. Már a templomokat is le kellene bontani. Papokat, kántorokat, harangozókat, ministránsokat és hitoktatókat, sőt híveket is el kell csapni, menjenek világgá (habár azt látjuk: mennek maguktól is…) pl. a spanyol, olasz és angol rabszolgapiacra. Jó áruk lesz. S akkor Európa megszabadul a keresztény örökség koloncától. Éljenek a liberális istentagadók! Mehetünk vissza a fára…

          Felejtsük el, hogy templom és iskola mindig összetartozott. Hogy az iskola a templomnak köszönheti létét, hogy első tudósaink, tanáraink, iskolaalapítóink is papok, egyháziak voltak. Az egyház tartotta meg s fenn a hitet és nemzettudatot, mindenféle körülmények között. Persze ez sem igaz, – mondják a felvilágosultak, mert az úgy volt, hogy a gazdag papok elzárták a tudás csapját az egyszerű hívőtől. A tudás hatalom, s szerintük a papok csak azért tartották maguknál az ismeretek monopóliumát, hogy minél tovább sötétségben tarthassák a bunkó tömeget…

          Manapság ennek vége. Kinyílt a szemünk, demokratikusan megválasztunk istent, egyházat, olyat, ami szájunk íze szerint való. A plázában, a bankban kártyával fizetünk is értük…

          Keresztény magyar azonban nemcsak a tízparancsot tartja magára kötelezőnek, hanem a szeretet parancsát, és Jézus Krisztusba, s az ő egyházába vetett hitét is. Ez pedig azt jelenti, hogy ha gyermekünket megkereszteltetjük, akkor mindent megteszünk azért, hogy a gyermek keresztény módon – erkölcsben, hitben, hazaszeretetben – az evangélium szellemében nőjön fel. A vallásos nevelést a szülők már kereszteléskor megígérik. Bérmáláskor, konfirmáció idején pedig maga a fiatal dönt személyesen az elkötelezett krisztusi életforma mellett. Akkor most kinek, minek is drukkolunk? Ki fölött törünk pálcát? Nem jobb lenne inkább azon töprengeni, min kell változtatnunk ahhoz, hogy az őszi tanévkezdéskor gyermekeink ill. szüleik szabad meggyőződésből, az egyébként is vonzó, életükhöz, fejlődésükhöz nélkülözhetetlen vallásoktatást válasszák, akár az informatika vagy sportkörök helyett is?...

          Az alkotmánybírósági döntés az eddigi rendszer alkotmányellenességéről szól, ugyanis az alkotmánybíróság szerint nem azt kell kérvényezni, hogy a diák ne vegyen részt, hanem azt, hogy vegyen részt a vallásórán.

          Az illetékeseknek mindenképp végig kell gondolniuk az immár évtizedek óta lelkiismeretes munkát végző hitoktatók megélhetését, átszervezését, óráik újraosztását. Nem kellene utcára kerülniük azoknak, akik a 90-es évek nagy hajrájában életüket tették rá, hogy pedagógusként hiteles emberi példájukkal is megszerettessék a gyermekekkel a keresztény életet. Nem kellene úgy érezniük, hogy életükből jó pár évet elvesztegettek, oda a sok vizsga, albérletköltség, utazás és továbbképzés áldozata, és most hirtelen betanított munkásként nézzenek maguk elé... Gondolom lesz annyi felelősség a törvényalkotókban, hogy az alkotmánybírósági döntés velejáróit időben és bölcsen megvitassák.

          A magunk részéről pedig jó lenne olyan hittel, reménnyel nézni a mostani fejleményeket, hogy esélyt lássunk bennük. A tét nagy. Mérföldkőhöz érkeztünk. Most válik el, lesz-e, van-e bátor, hitét megélő és megvalló felnőtt, lelkiismereti jogaiért küzdeni tudó szülő, akik képesek összezárni az evangélium terjesztésének érdekében, és kiállni gyermekeik iskolai vallásoktatásáért? Lesz-e, van-e elég olyan elkötelezett hitoktatónk, aki eddig is úgy tanította-nevelte, irányítgatta Krisztus útján a rájuk bízottakat (paidagogos = úton vezető), hogy azok szívest-örömest a hittanórát válasszák?

          A vallás nem magánügy. Inkább személyes közügy. Életünk vezérfonala, legfontosabb iránytűje. Felfelé mutat. Arra, akit templomban és iskolában is megVALLunk.




« vissza
 
 





btz webdesign