Keresés
 
 
Megtekintve: 598 alkalommal
Örömhír - A jólét délibábja

Hosszú úton, gyalog

 

Hosszú úton, gyalog

 

 

Kuszálik Péter könyvének margójára

           A végén kezdtem el olvasni a Hosszú úton c. könyvet. Gondoltam, a tartalomjegyzékből hamar kirajzolódik, mi lesz az érdekes, ami megragadja figyelmem.

         Az Agatha Christie könyveiben is az első oldalakon csak gyilkolnak, aztán úgyis csak a végére derül ki: ki volt a gyilkos. Ennek a könyvnek az utolsó előtti oldalán azonban egy utószót pillantottam meg, amelyben az egyik évközi vasárnapra készített prédikációmra ismertem rá. Azon a vasárnapon épp az útról volt szó: az élet útjáról, a zarándokútról, amit nemcsak lábunkkal teszünk meg, hanem amit befele is járunk. Azokban a napokban lázasan kémleltük a híreket, visszajönnek-e a Kancsendzöngáról Erőss Zsolték…

   Így értettem meg, hogy Kuszálik Péter miért nevezett társszerzőnek dedikációjában, s mért kért fel arra, hogy könyvéről szóljak néhány szót.

2013 júniusában már épp az utolsó simításokat végezte könyvén, s akkor toppant be a Szent Imre templomba, ahol szíven ütötte az útról szóló elmélkedés. Aztán mind elébb és elébb lapoztam a könyvben, míg a végén kiderült, a könyv eleje is az idén kezdődik. Mint ahogyan a filmek rendezői is trükköznek a különféle idősíkokkal. Olyan ez a Szent Jakab zarándoklatról készült könyv is.

         Miközben jelen idejű életeseményeinek egy-egy részletét eleveníti fel, észrevétlen bepillantást enged élettörténetébe, önvallomást, nyilvános gyónást tesz. Közben szinte mindenről szó van – gyermekkorról, feleségről, angyalokról, zsiráfokról, tyúktojásról, a szorító bakancsról, vagy épp a Svédországban elhunyt fiatalkori barátról –, így rajzolódik ki szép lassan egy életív- az elindulástól a célállomásig.

Választ kapunk olyan kérdésekre: miért kell elindulni, hogyan kell menni, hová érdemes eljutni –, és persze közben lehullnak rólunk a göncök, az álarcok, a mellékes vagy nem tiszta szándékok szertefoszlanak. Kiderül: nem elcsavarogni akart hazulról, nem kalandvágyból, epret szedő szezonmunkásnak, hanem hívta az út maga, mert amíg nem lépsz rá, nem tudod milyen.

         A könyv leltár, számvetés, összegzés is az életről, döntések helyességéről. Sok élettapasztalat, bölcsesség megfogalmazódik benne.  A zarándoknak itt-ott mesélhetnékje támad, előbújnak az élmények, emlékek, felismerések. Helyenként cinizmusba áthajló száraz megállapításokkal, szikár tőmondatokkal, szándékosan odavetett jelzőkkel, de mindig találóan, mértéktartóan – a lelkiismereti  vagyis az isteni igazság fényénél. Mert valójában az egész könyvet átnemesíti ez a nyugtalan vágy, a keresés és megtalálás feszültsége, ahogyan a jó gazda kincseiből régit és újat vesz elő.

         Kuszálik Péter, atyai-lelki barátságát, bizalmát pár éve nyertem el: ajándékba, ingyen. Isten küldte őt életembe. Ő minduntalan egy fekete báránynak tartja magát a szépirodalom jelenlegi berkeiben (mert hát műszaki értelmiségi, istenadta mérnökember), de én olyan embernek ismerem őt, mint aki egy gerinces, szíjas erdélyi magyar, aki hívő lélekkel, higgadtan, mély beleérzéssel az élet nagy titkait kutatja és a kincseket is képes felszínre hozni. Írói-szerkesztői pályája, életműve cseppet sem szerény alkotásokkal, bizonnyal állja az idők próbáját, elég, ha csak a  sok állóvizet megmozgató Purgatórium-ra vagy A forradalom szikrája c. szamizdat kötetre gondolunk, előbbi nemrég az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíját is elnyerte.

   És akkor nem beszéltünk számtalan kötet nyomdai előkészítéséről, lektorálásáról, kiadásánál való bábáskodásáról, meg a temérdek háttérmunkáról, amit a Márton Áron írásbeli hagyatékának sajtó alá rendezése, vagy a tizennégy kötetes Magyar Katolikus Lexikon erdélyi szócikkeinek gondozása jelent.

    Minden szerénysége ellenére van mondanivalója nekünk, már csak azért is, mert majdnem kétszer végigjárta gyalogosan Szent Jakab útját, s ahogy ő fogalmaz, mindezt azért, hogy megtanuljon szembesülni önmagával, s megvívja lelki harcait. Bevallja azt is, így kiírva magából a gondolatait, sokkal tisztábban látja az indítékokat, a nagy út eredményét, hozadékait, amelyekből én most csak morzsákat kapirgálok ki, ízelítőként. A többit majd ő maga mondja el:

  • Az úton az Úr fohásznyi közelbe kerül. S ha itt van, segít is.
  •  A te kereszted egyedül a tiéd. Az úton több házaspárt láttam, reggel elváltak, a következő szállásig egyedül mentek.
  • Nem önsanyargatásból, fanatizmusból, vagy a zarándokipar fellendítése végett indult útnak, hanem, azért, mert a gyaloglás nyugodt cselekvésEz a gyorsaság pont azt a kényelmet biztosítja, hogy amit látunk, hallunk, érzékelünk, azt felfogjuk, befogadjuk. Nem kell kapkodnod a fejed, mégis magadba szívhatod a táj minden részletét: félórányi autóút egyenlő egynapi járófölddel. Emberi sebességgel az isteni természetben ez az ideális társítás.. Eszedbe juttatja porszem mivoltodat. A kényszerítő körülmények miatt korlátok közt haladsz, mértékletesebb és takarékosabb vagy, mint odahaza…
  • Kuszálik Péter könyve a hála könyve, hogy Isten megmentette őt a szegénységtől, a gazdagságtól s vallja a könyvön keresztül is… a betegségtől, mely ott kopogtatott ajtajában.
  • Azért ment, mert az élményt meg kell élni, ahhoz, hogy megírhassuk, mert volt ereje és lehetősége gyalog menni, mert a klasszikus mondás szerint: „menni jó, s illik az örökléthez”.
  • Itthon, az idei (itt érdemes lenne kiírni az évszámot) február egyik estéjén, a Maros-parti naplementét figyelve villant be a hátsó borítón található gondolat is, a napösvényről: "olyan volt, mint az óceán partján, a vízbe bukó napot nézed, tőled a napig egy fényes ösvény húzódik a vízen, amelyen úgy hiszed pillanat alatt eljuthatsz a Fényességbe. Ez a te saját, ’külön bejáratú’ napösvényed, a tőled húsz méterre ülő zarándoknak más ösvénye van, te nem léphetsz az övére. S ő sem tolakodhat a tiédre. "

Bevallom őszintén, így még sohasem néztem naplementét, mint te, Péter bátyám.




« vissza
 
 





btz webdesign