Keresés
 
 
Megtekintve: 934 alkalommal
Örömhír - B. év

Sírkő és leplek, Húsvétvasárnap

Sírkő és leplek

Húsvétvasárnap

1. Péter beszéde Kornéliusz házában (ApCsel 10,34a 37–43)

Pünkösd után az első pápa szembesül Isten meghívásának nagylelkű egyetemességével, az újszövetség tágasságával. Jézus Krisztus mindenkit megváltott. A hit által mindenkinek helye van Isten országában.

2. Keressétek, ami odafönt van… (Kol 3,1–4)

A keresztény égre néző ember, miközben két lábbal a földön járva észreveszi a föltámadás jeleit. Keresztelésétől lelkében hordozza a mennyei élet csíráját. Ez ad okot derűlátó életszemléletére. Értékskáláján a lelkiek és Isten törvényeinek szempontjai mindig elsőbbséget élveznek.

 3. Mária Magdolna…észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. (Jn 20,1–9)

A szentírástudósok is meg vannak arról győződve, hogy az evangéliumi feltámadás-események leírásában szemtanúk visszaemlékezéséről, tapasztalatáról van szó. A sírt elzáró kő elmozdításához legalább négy megtermett férfi kellett volna. A tolvajok nem hagyták volna ott a lepleket. Vagy legalábbis nem összehajtogatva. Egyáltalán kinek állt volna érdekében?… A főtanácsnak Jézus élve kellett, s mert „nem bírtak vele”, kimondatták rá a halálos ítéletet – koholt vádakkal –, miután pedig a kereszten meghalt, a dolgot elintézettnek vélték. A katonák is jó pénzt kaptak a sírőrzésért.

A hét első napján felgyorsulnak az események. Mária Magdolnát a szeretet hajtja a sírhoz. Holtában is gondját viselné Mesterének. A legnagyobb akadály azonban elhárult: valaki elmozdította a követ. Döbbenete és meglepetése mégsem hozza annyira zavarba, hogy ne tudná, ilyenkor mit kell tennie. Már nem balzsamozni akar, hanem női ráérzéssel azonnal az apostolokhoz siet, hogy megossza, továbbadja a hírt. Péter és János pedig nem asszonyi szóbeszédnek veszik a tényt, hanem a sírhoz futnak. Rablásnak nyoma sincs. Az üres sír, a gyolcsleplek láttán megszületik bennük a hit: Jézus valóban az, akinek mondta magát. Isten Fia, aki legyőzte a halált!

Képesek vagyunk-e olvasni a jelekből?

Azóta nemzedékek adják tovább egymásnak a feltámadás jó hírét, és a pünkösdi Lélek-áradástól kezdve minden eukarisztia erről szól. Ettől ünnep a vasárnap. Krisztus él, velünk van. A megszületett egyháznak is ez a legfontosabb feladata: hirdetni minden lehetséges kommunikációs csatornán keresztül: Krisztus titka életünk kiteljesedése.

Találkozni a feltámadottal bárkinek lehetséges: az apostolok közösségében, az istentisztelet drámájában, az imádság vagy a felebaráti szeretet ölelésében. De talán akkor válik igazán személyes tapasztalattá bennünk, ha levetkőztük önhittségünket és hitetlenségünket, amikor már nem menekülünk tévhitekbe és illúziókba, amikor tékozló fiúkként megjártuk a szenvedés és bűnök poklát, vagy egy súlyos betegség a halál kapujában kijózanított, és megtapasztaltuk végső szegénységünket. Amikor semmink nem maradt, csak a feltámadt Jézusba kapaszkodó hitünk, reményünk és szeretetünk.

Az sem véletlen, hogy Krisztus Urunk a tavasz megújuló, kirobbanó élet-lüktetését választotta feltámadása „időpontjának”. Isten titokzatos terveiben ez is üzenet! Számunkra az igazi tavasz Krisztus feltámadása. A természet újraéledése, a rügyek kipattanása, a kiscsibe tojástörő életereje, a réten ugrándozó bárány, a szapora tapsifüles kedves szimbóluma is a gondviselés csodálatos „dramaturgiájához” tartoznak. Mégiscsak halvány jelek ahhoz képest, amit Isten ad nekünk a feltámadt Jézusban. Húsvét újdonságához és mindig időszerű üzenetéhez viszonyítva eltörpül a hírcsatornák helyszíni riportjainak szenzációja, lám minden csoda három napig tart, minden hírügynökség óránként cseréli a friss híreket. Krisztus feltámadása ezzel szemben örökérvényű és elévülhetetlen. Örök sorsunkat, életünk igazi értelmét, minden sorskérdés valódi nyitját tárja elénk.

Ehhez viszont el kell végeznünk a „gyászmunkát” mint Mária Magdolna, figyelni a jelekre, mint Péter és János. A szívünkkel kell gondolkoznunk, hogy túlélhessük halálunkat. Húsvét viszonylagossá teszi a földi árnyékvilágot. Ablakán átszűrődik az örökkévalóság fénye, katarzissá szépül a szenvedés, megtörik a halál uralma. Hiába ölték meg a bárányt, a Lélekkel nem lehet bírni. A szeretet örök és megölhetetlen. 




« vissza
 
 





btz webdesign