Keresés
 
 
Megtekintve: 996 alkalommal
Örömhír - B. év

Rejtve növekedni, Évközi 11. vasárnap

Rejtve növekedni

Évközi 11. vasárnap

1. Én is veszek hajtást…és elültetem… (Ez 17,22–24)

Ezekiel, aki megérte Jeruzsálem bukását és a babiloni fogságot, a messiási időkről beszél. Prófétaként látja, hogy ami emberi szemmel katasztrófának tűnt, Isten tervében új kezdetet jelent.

2. A hitben élünk… (2Kor 5,6–10)

Szent Pál a földi életet a vándorlás, a hit próbaidejeként éli meg. A keresztény sem veszítheti el reményét semmilyen rossz hatására.

3. A mag pedig kisarjad… maga sem tudja, hogyan… (Mk 4,26–34)

C. H. Dodd angol biblikus megfogalmazása szerint a példabeszéd „a természetből vagy a mindennapi életből vett metafora vagy hasonlat, amely eleven és különös, és ezáltal megragadja a hallgató figyelmét. Pontos jelentését illetően kétséget hagy az értelem számára, hogy ezzel aktív gondolkodásra késztesse”. Más bibliakutatók egész elméletet gyártottak a Szent Márk által lejegyzett példázatok alapján, miszerint ezek a talányos beszédek valójában elrejtik az igazságot. Mert lám, Jézusnak még a legszűkebb körben is meg kellett azt magyaráznia. No meg azért is, mert az evangélista mintha azt sugallná, hogy Jézus szándékosan beszél képekben, nehogy a farizeusok és a nép vezetői megértsék…

A példabeszédek első századbeli világa üde, friss szellőként érint meg ma is. Kihallatszik belőlük az újdonság, amellyel Urunk Isten országát megközelíti. Ezek az életből vett hasonlatok továbbgondolásra valók, töprengésre késztetnek.

A ma idézett – az alvó földművesről és a növekedő vetésről szóló – példabeszéd épp azok számára lecke, akik azt hiszik: szabályozni, erőltetni tudják Isten országának megnyilvánulását. Isten jelenléte, meghívása – kegyelem. Ahogyan az elhintett magot vagy a kiszökkenő vetést sem lehet húzogatni, nógatni, hogy hamarább nőjön tetszésünk szerint, az igazi nagy dolgok is csendben, a maguk rendje szerint alakulnak, fejlődnek, végül kiteljesednek. A megfogant magzatnak is kilenc hónapra van szüksége, amíg készen áll a születésre. Ugyanígy a vetésnek is majdnem ennyi időre van szüksége. A növekedés időigényes. Nem a látható munka befektetése dönti el a végeredményt, mert a termés igazából titok és csoda. Jézus itt nem a földműves lustaságát vagy nemtörődömségét hangsúlyozza, az ő munkája itt másodlagos. Emberi munkájának közreműködése nyilván fontos. „A mag növekedését, fejlődését, érlelődését jelentő erők azonban elrejtőznek a földműves tekintete és tevékenysége elől.” (Joachim Gnilka). Ahogyan az időjárásnak, úgy ennek a láthatatlan és mégis valóságos irányításnak alázattal alá kell vetnie magát. Hiábavaló az ember fáradozása, ha nincs rajta Isten áldása – tartja a mondás. Ezen a szinten a segíts magadon, s az Isten is megsegít – inkább a jó lelkiismeret nyugalmát jelenti, semmint a túlzott aktivizmust… Jézus sem a munkát, hanem a nélkülözhetetlen isteni áldást emeli ki.

Milyen szembetűnő modern emberünk „szélmalomharca” a természet erői ellen, amikor maga akarja meghatározni, hogy mikor essék az eső, hogy mikor teremjenek a fák… Mindent irányítani szeretnénk. Fejlett iparunkkal és technológiánkkal túlszabályoztuk a növények, állatok viselkedését, télen friss, nyári zöldséget fogyasztunk, talajtól-időjárástól független, egyforma, szép, ízetlen, egészségtelen zöldségeket és gyümölcsöket „állítunk elő”, belepiszkálunk a teremtés rendjébe, befolyásoljuk a természet törvényeit, mohóságunkban és kapzsiságunkban Istent is letaszítanánk trónjáról…

Jézus egy másfajta gondolkodást kér. Isten országának újszerű törvényeire utal, ahol a növekedést, a termést Isten adja. Mi lényegesen nem befolyásolhatjuk a folyamatot. Csak megrendülve, hittel szemlélhetjük a tényt, hogy az ő beavatkozása nélkül nincs áldás, nincs élet.

Jézus példabeszéde felvilágosítást ad a kegyelem működéséről. Ahogyan a vetés észrevétlenül, a maga természetességében növekszik, Isten kegyelme sem csap zajt maga körül. Csendben végzi lelkünket megtermékenyítő, pótolhatatlan munkáját. A jó, az evangélium szelleme is ugyanilyen rejtett, de hatásos módon járja át a hívők által világunkat, a világot.

A mustármagról szóló példabeszéd is ezt tanítja. A parányi veteményből valóságos fa nő ki. A felnövekedett mustárcserje magassága a Genezáreti-tó partján megközelíti a három métert ma is.

A számunkra megszokott kimutatások, teljesítmény és nagy számok elvei a hit belső törvényeinél mellékessé válnak. A tizenkét apostolra támaszkodó jézusi közösség is egyházzá terebélyesedett a történelem folyamán. Nem kell tehát félnünk pillanatnyi pozíciónk vagy kevés „befolyásunk” miatt. Sokkal többet nyom a latban, hogy Isten országa túléli az időt. A parányi kezdetből pedig ellentmondást nem tűrően kibontakozik uralmának teljessége.




« vissza
 
 





btz webdesign