Mi könnyebb?

Évközi 7. vasárnap

1. Nézzétek, valami újat viszek végbe… (Iz 43,18–19.21–22.24b–25)

A szakemberek a fogságvégi próféta, Másod-Izajás könyvének egyik legszebb szakaszaként tartják nyilván ezt a jövendölést. Ezek a félelmet elűző, vigasztaló szavak mint balzsam hatnak a nép lelkére, amely a múlt bűneinek foglyaként már nem is remélt irgalmat Istentől.

2. Isten valamennyi ígérete „igenné” vált benne… (2Kor 1,18–22)

Az apostol szavahihetőségét a Krisztusnak odaadott élete garantálja. A Szentlélek pecsétjét minden hívő elnyerte a bérmálás szentsé-
gében. Tehát hívő életünknek is egy nagy igenné kell válnia.

 3. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték… (Mk 2,1–12)

Szent Márk evangélista újabb gyógyításos történetében már komoly vita is kialakul Jézus és az „ellenzék” között. A béna meggyógyítása már-már provokálóan hat az írástudókra, akik egyenesen káromkodással vádolják Jézust. Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint Isten?

 És Jézus isteni hatalmánál fogva kijelenti: mi könnyebb: a gyógyítás vagy a bűnök megbocsátása? Nyilván az utóbbi – mondhatnók.  „Azok persze izzadtak. Gőzük sem volt arról, hogy melyik volna a könnyebb, arról pedig még kevésbé, hogy a kettő ugyanaz. Sunyítottak okosságuk csapdájában, s nem merték emberként megélni a helyzetüket. Jézus azonban végtelen türelemmel így szólt: Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására. Megsúgta nekik tapintatosan, hogy a bénaságból és a bűnökből való föloldás művelete ugyanaz. Ebben a mondatban azt is megvallotta, hogy ki ő, sőt, fölkínálta nekik önmagát: Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül (Jn 10,9) Azonban választ nem kapott, a farizeusok bénák akartak maradni: nem kérték bűneik bocsánatát, nem kérték föloldozásukat. Milyen finom a szó: föloldozás a bűn kötelékeiből” – fogalmaz frappánsan Czakó Gábor író.

S Krisztus Urunk ennek mintegy szemléltetéseként meggyógyítja a bénát, aki egészségesen távozik. Jézus gyógyításai csak jelei az elközelgett Isten országának, az új égnek és új földnek, mely az ő „színrelépésével” már megnyilvánult köztünk. Tanításának, szavának isteni ereje, hatalma kizökkentette a hallgatóságot a régi sémákból. Bár nem értették még az összefüggéseket, a csodás gyógyulások láttán szemtanúi lehettek Isten megváltó beavatkozásának. Isten nem pusztán gyógyít vagy csodát tesz Jézus által, hanem újjáteremt, pazarló módon a kelleténél is többet ad: megbocsát. Mi meg nem akarunk szabadulni elfojtott bűntudatunktól, azt hisszük, minden nyavalyára van gyógyszere a tudománynak. Ahány gyóntatószék ajtaját becsukjuk, annyi szoba ajtaját kell kinyitni az ideggyógyászaton. Lelki bénaságainkon nem tudunk magunktól úrrá lenni. Gúzsba kötnek megalkuvásaink, megfelelési kényszereink, a körülmények uralma, kiszolgáltatjuk magunkat a pénznek, a becsvágynak és belső rabszolgaságban sínylődünk. Ahogyan az orvos is oly gyakran mondja: ha hamarább jött volna… idejében még lehetett volna segíteni!

Lelki gyógyulásunkat isteni orvosunk ingyen, kegyelemből adja. Csak törődnünk kellene lelkünk kegyelmi állapotával legalább annyit, mint testi egészségünkkel. Akár mások gyógyulásának is eszközei lehetnénk, ha hinnénk Jézusban, és hozzá mennénk „kezelésre” – ahogyan a négy barát, áttörve a tömegen, és kibontva a palesztinai ház náddal tapasztott tetejét, odavitték hordágyon a beteget Jézus elé. Az igaz barát kincset ér. Számtalan közmondás tanúskodik erről: „ha nyitva tartod az ajtót a barátságnak, a segítség be fog lépni rajta”, „ha barátaim félszeműek, profilból nézem őket…” „Aki barát, az szeret, de aki szeret, nem mindig barát”– tarja az ókori bölcs, Seneca. „A legjobb barát szid, mint egy apa, érdeklődik, mint egy anya, kötekedik, mint egy nővér, irritál, mint egy báty és jobban szeret, mint egy szerető.”

„A hordágyvivők talán csak hasaltak a tetőn, és az általuk vágott lyukon figyelték az eseményeket… Nem vártak elismerést, és arra sem tartottak igényt, hogy a gyógyult béna fölkurjantson a padlásra: kösz pajtások!”(CzG)

Bárcsak lennének ilyen barátaink, lennénk mi olyan barátai másoknak, akik nem félnek Jézustól, a tömegtől, s amikor a testi-lelki gyógyulásról van szó, nem ismernek akadályt, félretesznek önös érdeket, nem sajnálnak pénzt, időt, fáradságot, és az igaz hit örömével, önzetlen szeretettel mennek Jézushoz.