Mennyből alászállt kenyér

Évközi 20. vasárnap

1. A bölcsesség lakomája (Péld 9,1–6)

Egyházunk a megszemélyesített bölcsességben mindig Krisztust látta. A bölcsesség lakomája pedig Jézus eukarisztikus lakomáját vetíti elénk.

 2. Ügyeljetek arra, hogyan éltek… ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek… (Ef 5,15–20)

Szent Pál népe üdvét akarja, s ezért óv a részegeskedéstől. A keresztény ember a Szentlélektől megittasodva mindenben Isten akaratát keresve végzi kötelességét, és használja fel a földi időt örök üdvösségének munkálására.

3. Én vagyok az élő kenyér…, ha nem eszitek az Emberfia testét…nem lesz élet tibennetek. (Jn 6,51–58)

A Kafarnaumban elhangzott eukarisztikus beszéd annyira fennkölt és kiélezett, hogy a biblikus szakemberek szerint ez inkább az evangélista húsvét utáni egyházának hitét sűríti magában. Amikor az első keresztény közösségek már szembenálltak a zsidósággal vagy legalábbis vitatkoztak vele. A kenyérszaporítás csodája pedig kedvező alkalmat adott a Szent Jánosnak a téma kifejtésére – állítja Benedikt Schwank egzegéta.

A zsidóknak a vér fogyasztásának tilalma miatt is botrány volt Jézus „emészthetetlen” szavait hallgatni. Ő mégis nyilvánosan, nyíltan, mindenki füle hallatára jelenti ki, hogy az ő teste valóban étel. Sőt csak az üdvözül, aki testét és vérét mint eledelt eszi és issza. Ezzel mintegy elvágja az utat azok felé, akik valamiféle ezoterikus szekta titkos tanítására gondolnak, és egy teljesen új értelmezés lehetőségét nyitja meg. A keresztény úrvacsora alapjait rakja le. A hitetlen, zúgolódó és vitatkozó tömegnek (hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?) Jézus nem magyarázkodik. Nem ijed meg attól, hogy sokan eltávoznak vagy elpártolnak a kemény beszéd miatt. Nem fél attól, hogy félreérthetik kifejezéseit, nem akar kiegyezni hallgatóságával, hanem az Atyaistentől indult Emberfiaként, a világ üdvösségéért valóságos emberré lett megváltóként be akar emelni az isteni életbe. Most már nem pusztán tanítása a fontos, nemcsak azt kell meghallgatnunk, nemcsak szavakkal fordul felénk, hanem az ő húsát-vérét, emberfiúi testét-lelkét adja táplálékul. Újra és újra ennünk és innunk kell őt, teste és vére valóságos, megrágható és lenyelhető táplálék, amely isteni élettel tölt el. Isteni élet nélkül nincs örök élet.

Manapság az emberek jó része újra kezdte fölfedezni a valódi, természetes alapanyagokból készült élelmiszerek, ételek ízét. Reneszánszát éli a bio-életmód. A sok műanyag, méreg és mesterséges színezékkel felturbózott étel-ital árt az egészségnek, fogyasztási mániába kerget, hízlal, és beteggé tesz. De lelki-szellemi téren is nagy a fertőzésveszély. A hiteles keresztény közösségekben, példaképekben pedig az addig közömbös vagy a világtól megcsömörlött hívő is érzi-tapasztalja a Krisztushoz tartozás éltető erejét, az eukarisztia tápláló jó ízét. A „teljes kiőrlésű” jézusi kenyér energiatartalma messze felülmúlja az utánzatok és piacos külcsínű divatos lelki kenyerek színvonalát. Csak hit, alázat és őszinte étvágy szükséges hozzá…

Az eukarisztia titka a mi életünk, föltámadásunk záloga. Jézus Krisztus, a föltámadt és örökkön élő Krisztus van jelen a hit által megélt úrvacsorában. Az ő húsvéti diadala a mi győzelmünkké válik.
(B. Schwank) Abban a pillanatban, amikor Krisztus testét magunkhoz vesszük, vagyis áldozunk, egyetlen „most”-ba sűrítve „esszük” Krisztus egész életét, halálát és feltámadását. Tehát minden szentáldozás tudatos, sorsfordító döntés!

Bizonyára más lenne, több lenne az életünk, ha ezzel a hittel részesülnénk a szentáldozásból. Ha úgy vennénk magunkhoz az eukarisztikus kenyeret és bort, mint Krisztus testét és vérét, hogy az Úr az ő jelenlétével töltsön el. Ha olyasfajta személyes kapcsolat alakulna ki köztünk, hogy azzá válunk, akit megeszünk…

Az eukarisztia, az oltáriszentség a Krisztusban maradás szentsége. Isten a maga teljességében akar minket. Ezért a maga teljességében adja önmagát nekünk a kenyér és a bor színe alatt. Azt akarja, hogy az eukarisztia hatása teljesen átjárjon: életünk fizikai-lelki-erkölcsi vetületét egyaránt. Minőségi változást, fejlődést, mélyülést szeretne előidézni bennünk. Felkészíteni az örök lakomára, ahol az emberiség nagy családja, az üdvözültek közössége egy asztalhoz ül.