Keresés
 
 
Megtekintve: 997 alkalommal
Örömhír - B. év

Kétfilléres áldozat, Évközi 32. vasárnap

Kétfilléres áldozat

Évközi 32. vasárnap

 1. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki, az Úr szava szerin. (1Kir 17,10–16)

Carefta (Szarepta), a mai Sarfend, a Földközi tenger bal partján feküdt, 14 km-re Szidontól. A Kr. e. 9. század közepén működő próféta itt húzódott meg Ácháb király elől, és itt tesz csodát az özvegyasszonnyal. Mivel az özvegy utolsó falatját is megosztja Illéssel csak azért, mert Isten embere, a próféta meghálálja: a careftai özvegy olaja és lisztje többé nem fogy el.

2. Így pedig egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. (Zsid 9,24–28)

Jézus önmagát áldozta fel a kereszten egyszer s mindenkorra. Ezt az áldozatot nem kell ismételni, mint az ószövetségit.

 2. A szegény asszony két fillérje (Mk 12,38–44)

A jeruzsálemi Templom kincstára az ún. asszonyok udvarában volt. Itt helyezték el a falak mentén azt a tizenhárom kürtformájú perselyt, ahová a hívők az adományokat bedobhatták. Mindegyik perselyre ráírták, hogy a benne összegyűlt összeget mire fordítják. A perselyek előtt szolgálatot teljesítő papnak az összeget be kellett mutatni, és közölni, hogy milyen célra adják. Amikor Jézus leült a templompersely mellé, hogy nézze, ki mennyit dob bele, korántsem akart szociológiai felmérést készíteni. Inkább a képmutató, kapzsi és nagyravágyó írástudóknak válaszolt az önzetlen özvegyasszony példájával. S mindezt néhány nappal saját keresztáldozata előtt.

Az özvegyek nemcsak a Bibliában, hanem a görög irodalomban, sőt még a buddhista iratokban is a szegénység és a kiszolgáltatottság jelképei. A történetben szereplő özvegy a legutolsó, két legkisebb pénzdarabját ajánlja fel a templom javára. Jézus számára ezért magasztosul példaképpé. Szemben a gazdagok adományaival, akik tulajdonképpen a fölöslegükből adtak

Aki gazdag, bármilyen nagyságú adományával könnyedén segíthet a rászorulón, megfizetheti az adót, jótékonykodhat, de élete, biztonsága nem kerül veszélybe. Tette lehet jószándékú adakozás, feltűnés vagy lelkiismerete megnyugtatása, de semmiképpen nem áldozat. Mert ha meg is „rövidíti” magát, élete nem forog veszélyben… Még marad bőven, amiből nyugodtan megél. Messze a létminimum fölött.

De az özvegyasszony, akinek csak az a két fillérje volt, mind a kettőt odaadta. Ehhez már Istenbe vetett bizalom, nagy hit szükséges. Isten nem az adomány nagyságát, a számszerű mennyiséget nézi, hanem az áldozatét. Merünk-e kiszolgáltatottá válni érte? Benne bízunk, vagy az anyagiak adta biztonságunk fontosabb? Amikor a perselybe teszünk, egy kicsit azt is kifejezzük, mennyit ér nekünk Isten… Őt meg nem lehet felülmúlni a nagylelkű szeretetben. Az adakozásban viszont lehet, sőt kell utánoznunk…

Odaadni mindent. Nemcsak valamit abból, ami szintén az ő ajándéka, nemcsak valamit magunkból, hanem egész valónkat, teljes lényünket. Amíg az arany ékszereink, a kuporgatott nyugdíjunk, a betétkönyvünk, a bankkártyánk, a befektetett tőkénk, az ingatlanjaink, a biztosításaink, a bugyellárisban kuporgatott, szűk időkre félretett pénzünk nyugtat meg, addig ő fölöslegessé válik, vagy csak egy rejtett tartalék, afféle vallásos varázspálca marad…

De ha a szegény özvegyként Isten lesz a mindenünk, az lesz a valódi biztonság. És épp anyagi kiszolgáltatottságunk érleli meg azt az erős hitet, azt a sziklaszilárd bizalmat, amelyet Szent Pál apostol fogalmaz meg: „Mi szakíthat el minket Isten szeretetétől? Nyomor vagy szükség?” A szegény asszonynak a jog szerint elég lett volna az egyik pénzét is bedobnia. De ő nem arra gondolt, hogy be kell osztanom, hogy holnapra is maradjon, hanem arra, hogy Istenem, ezt neked szántam, hisz mindenem a tiéd, és te majd holnap is gondoskodsz.

Jézus kijelenti, hogy ez a szegény özvegy többet adott a gazdagoknál. Annak ellenére, hogy keveset adott… Urunk Jézusnál a kevés is sok lehet, és a sok is kevésnek bizonyulhat. Ő a mindent hiányolja annál, aki nem adta oda. Istent nem lehet megtéveszteni. Ő nem a külcsínre figyel, hanem a belsőre, szívünk odaadására, önfeláldozó szeretetünkre. Nem azt nézi, mennyit adunk neki: pénzt, időt, figyelmet, szeretetet, hanem hogy milyet. Nem a dolgaink érdeklik őt, hanem mi. A szegény özvegy mindenét odaadta. Fejest ugrott a bizonytalanba, teljesen ráhagyatkozott Istenre. Nekünk is ebben példakép. Mi is akkor adakozunk szívből, ha Jézusért, Jézusnak tesszük.

Ez a tanítványoknak és nekünk is jó lecke: másokról elhamarkodottan ne mondjunk véleményt. Ne ítéljünk a látszat alapján. Hogy ki mennyit tett a perselybe az egyházért, hányszor járt templomba, mennyire gyakorolta a vallását vagy sem. Istené az ítélet. Ne skatulyázzunk be senkit sem. Legyünk nyitottak Isten kegyelmének meglepetéseire. Egyáltalán ne is hasonlítgassuk össze magunkat másokkal.

Legyen példaképünk a szegény özvegyasszony, akinek Isten volt a mindene, és neki mindent odaadott. Szegénység és bőkezűség egymásra találtak.




« vissza
 
 





btz webdesign