Keresés
 
 
Megtekintve: 1612 alkalommal
Külföldi

Az összetartó családról szólt az ünnep

A Szent Imre tiszteletére felszentelt templom megépülésének és megáldásának kilencedik évfordulója alkalmából mutattak be búcsú szentmisét Szalmatercsen, ahová Kapás Attila plébániai kormányzó meghívására e jeles nap miatt érkezett – tisztes távolságból -, Marosvásárhelyről Sebestyén Péter katolikus plébános, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli egyházközségek híveivel. Az egybegyűlteknek Imre herceg életéről és az apa-fiú kapcsolat fontosságáról beszélt.

 

 

Szalmatercs. A szokásos nagy előkészület előzte meg a falu jelenlegi legnagyobb ünnepét, hiszen ritkán láthatunk példát arra, hogy egy közösség időt és energiát nem kímélve szoros összefogással arra vállalkozik, hogy megépítse az Isten házát. Kilenc év relatívan hosszú idő egy ember és egy közösség életében. Ha arra gondolunk, hogy 2006 óta mennyi segítő és dolgos kézzel megáldott személy távozott el köreinkből földi vagy égi messzeségbe, akkor egy pillanatra elszomorodunk. De látjuk magunk előtt azt, amit létrehoztak, amihez szívüket és lelküket adták akkor. Sokan közülük most is ott lehettek a kilencedik évfordulón.

 

 

Néhányan kereszttel, gyalogosan zarándokoltak a szomszéd településekről az ünnepi istentiszteletre, amelyen a két plébános mellett diakónus és akolitus is teljesített szolgálatot. A „falu ékszerdoboza” zsúfolásig megtelt, településvezetők, és egyháztanácsi tagok egyaránt jelen voltak családtagjaikkal. Sebestyén Péter atya a templom védőszentjéről, Szent Imréről beszélt a prédikációban. Elmagyarázta, hogy az első magyar király fia nem véletlenül válhatott szentté és a magyar fiatalok pártfogójává. Istent mindenekelőtt szerette és parancsait megtartotta, mint ahogy atyja szavainak is élete végéig engedelmeskedett.

Kiemelte a család és az édesapák szerepének fontosságát. Azt a kérdést tette fel: „Hogyan nő fel az a gyermek, akinek nincs édesapja vagy, ha van is több száz, sokszor több ezer kilométerre lakik szeretteitől? Hogyan tudja megadni gyermekének az elvárt szeretetet, ha nincs a közelében, ha csak nagyon ritkán és rövid időre tél haza?”. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos lenne az atyai közelség, a tanács és az intelmek, főleg egy fiúnak. Mai világunkban láthatjuk a példákat, az eltorzult nemi szerepekre, amiknek egy jelentős oka, hogy apai szigor és ráhatás nélkül nő fel a fiatalok nagy része. A pénz hajkurászása a szeretett gyermek életének a rovására szolgál. Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy ne távolodjanak el családjaiktól, gyermekeiktől, neveljék őket testi közelségben, még akkor is, ha az anyagi lemondással jár, hogy felkészült, érett felnőtteket adhassanak át a nemzetnek! Olyanokat, amilyen a sok csatában edződött Imre herceg is volt.

 

Sebestyén Péter a család fontosságát hangsúlyozta

 

A szentmise végén a szalmatercsi közösség a karancssági Durnyik József kántort köszöntötte hivatásának 50 éves gyakorlása alkalmából, aki nem csupán orgonaszóval, hanem időnként igeliturgiáival is színesíti életüket. Megható szavakkal és énekekkel üdvözölték eddigi tevékenységét és reményüket fejezték ki aziránt, hogy még hosszú évekig szolgálja majd a települést. A kántor úr elmondta, hogy mindig érezte a helyiek felé irányuló szeretetét és a jövőben is szívesen jön hozzájuk.

 

Durnyik József kántort (középen) köszöntötték

 

Az áldás után a himnuszok között ezúttal a Székely himnusz is felcsendült – ha már onnan érkezett a főcelebráns pap -, majd szerény vendéglátással, süteményekkel és üdítővel kínálták meg az ünneplőket, a kiemelt vendégeket pedig a művelődési házba várták ebédre, beszélgetésre és a vendég plébános könyvéből is dedikált az érdeklődőknek.

Tőzsér Viktor

 

http://nhc24.hu/2015/09/az-osszetarto-csaladrol-szolt-az-unnep/




« vissza
 
 





btz webdesign