Csütörtökön folytatódott a könyvbemutató-sorozat, amely a szerző Ezüstbeszéd című kötetéhez kapcsolódik. Ezúttal Rugonfalván, a Kúria Vendégházban találkozhattunk az olvasókkal és barátainkkal. Méreteiben nem tudtuk ugyan megismételni a székelyszentkirályi estet, annak hangulatát sem, hiszen az az ottani örökös szentségimádás társrendezvénye volt. Mi magunk is kihívásnak éreztük, kíváncsiak voltunk arra, hogy mi történik egy zömében protestáns faluban, ha egy római katolikus plébános könyvével megyünk oda.
Viszonylag kevesen ismerhették személyesen vagy a könyvei által, de hamarosan kiderült, hogy a Marosvásárhelyi Rádióban való rendszeres jelenlét sokat segített Sebestyén Péternek, illetve írói, alkotói ismertségének. Jórészt az éterben elhangzó rádiós katekézisnek, az évek során elmondott elmélkedéseknek köszönhette többek érdeklődését, de azért voltak sima olvasók is, akik már azelőtt is kézbe vették valamelyik könyvét a korábbi tizenöt közül. És az is biztos immár, hogy új olvasók szegődtek most az író-plébános köré. Jó érzés volt ott lenni Rugonfalván is.
Köszönjük a segítséget a házigazdáknak, László Lujzának és Csabának!
Simó Márton Élő Székelyföld Munkacsoport
LINK:
« vissza