Sebestyén Péter és László Attila (Fotó: Z. Nagy István)
Immár sokadszor tartott író-olvasó találkozót Sebestyén Péter plébános-egyházi író Székelyudvarhelyen is, hiszen köteteinek sora, egy-egy friss darabja, annak rendje-módja szerint, majdhogynem éves rendszerességgel jut el az olvasóhoz. Munkáit ismerik, kedvelik, figyelnek szavaira. Ez alkalommal a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban találkozhattunk az íróval.
Az est házigazdája, László Attila plébános régi élményeket, archív hangfelvételeket halászott elő abból negyed évszázaddal korábbi időszakból, amikor Sebestyén Péterrel együtt még a gyulafehérvári teológiai szeminárium hallgatói voltak. Látszott, hogy figyelemmel kísérte, kíséri a pályatárs életútját, hiszen avatott kérdezőként, könnyedén “vezette” a vendéget a beszélgetés során. Az írót és a papot egyszerre kérdezte. Mert Sebestyén Péter írói és papi pályája – bár külön sávokon halad – egy és elválaszthatatlan egymástól.
Kiderült, hogy a heti egy prédikáción túl, már kezdetben feszült egy belső igény benne, hogy valamilyen módon meghosszabbítsa, erőteljesebbé tegye a szószéki szolgálatot. Hívei közül kevesen fordultak hozzá lelki vezetésért. Talán a személyre szóló útmutatások hiánya, ritkasága, esetlegessége késztette arra, hogy más fórumokat találjon. Kétségtelen, hogy a rádiós katekézis is új kihívást jelentett számára, amikor ezt a feladatott elvállalta a Marosvásárhelyi Rádiónál.
Esszészerű, időben, terjedelemben kötött írásokat kellett heti rendszerességgel produkálnia, amelyek immár jóval többek, tömörebbek, kicsit más szerkezetűek voltak, mint a prédikációk. Aztán ez az írói hajlam olyannyira felerősödött, hogy önállóan is működött: szolgálatba helyezte és helyezi benne a papot és írót egyaránt.
Ott a tizenhat kötet, s immár ott az egyéni honlap is – www.peterpater.com -, amely együtt lélegzik a szerzővel és az olvasóval. Ha olvasókká nemesedünk! Az író bevallotta, hogy ő egyszerre, elsősorban római katolikus, magyar és székely. Ezek az értékek egyszerre hatnak és munkálnak benne, s minden egyes cselekedetét meghatározzák.
Legyenek, jöjjenek új kihívások, változó idők, ez a hármasság él benne megmarad és munkál.
Simó Márton
LINK:
https://eloszekelyfold.wordpress.com/2015/10/31/irja-mondja-hirdeti/
« vissza