A természet és Isten közelségében

avagy

Esztena a Zászpás alatt

Eleinte még hegyi túrának indult, aztán esztenaszentelés lett belőle. Amolyan kihelyezett közös kormányülés, tapasztalatcsere, mondhatnók. A Gondviselésnek, az időjárásnak, és nem utolsósorban a görgényüvegcsűri lelkes közösségnek hála. Marosvásárhelyről két családdal indultunk, majd Simó Ferenc üvegcsűri papbácsi szervezésének és mozgósításának köszönhetően még öt család vágott neki az útnak, eleinte autókkal, majd gyalogszerrel a közel ezer méteres hegycsúcs tövéhez.

Egy lankás tisztás a több száz hektárnyi erdő ölelésében, hatalmas legelő, a több mint 600 júhból, kecskéből álló nyáj, ló- és tehéncsorda fogadott. A pakulárok egyszerű, tiszta, áttetsző emberek. Arcukról ragyog az élet, a természet- és Isten-közelség. A görgényi családok állatainak egy részét őrzik és legeltetik itt fenn, egész nyáron. Három pásztor-bojtár és egy juhászmajor. Hajnali négykor kelnek, mindenkinek megvan a maga feladata, szerepe, beosztása. Fejés, tűztevés, edénytisztítás, legeltetés, savófőzés, zsendiceforralás, sajt-és ordakészítés, tűzrevaló előkészítése, itatás. Legalább 300 juhot naponta háromszor (ujjbütyökkel) megfejni, a tejet feldolgozni, nem kis erőfeszítést, odafigyelést igényel. Az emberek teljesen rájuk bízzák állataikat, azokról el kell számolni, a sajt- és ordaadagot kimérni, igazságosan mindenkihez eljuttatni, a beteg állatra gondot viselni. Talán innen is ered a számadó juhász kifejezés. Mindezt bírni egészséggel, állóképességgel, távol a világtól, valóságos aszkézis, remeteélet. A farkasok, medvék napi látogatók. Volt úgy, hogy a juhász egyedül szeretett volna elbánni a medvével, ám „fegyvere” nem volt elég hatékony, és csak a nyolc-tíz kutya tudta leszedni róla a medvét. Most is fájlalja az egyik karját. De olyan is volt, hogy a borjú elmaradt a csordától, a kutyák sem találták, mígnem a tehénmama visszament utána az erdőbe, s így találtak rá a pásztorok is.

A lenyűgöző táj, a természet fennkölt, de fegyelmezett áhítata, csendet parancsoló nyugalma áradt belénk, ahogyan nyomon követhettük a hegyi pásztorok életritmusát, az esztenai élet folyamatait. A városi nyüzsgés és ideges pörgés úgy szállt el, mint a pára, melyet felszippant a napfény. Részesei lehettünk a természetközeli életnek, melyről nekünk nem a természetvédők ágáló tüntetései jutottak eszünkbe, hanem Szent Ferenc Naphimnusza. Maga az esztanaszentelő szertartás is mintha áhítatot gerjesztett volna az állatokban. Hegyezett füllel, figyelő tekintettel bámultak ránk, mintha érezték volna: velük ma valami különös dolog történik. Ferenc pápa szándéka szerint júhszagúak lettünk. Otthon hagytuk az egyet, s elmentünk a 99 elcsatangoltért. Oda, ahol ők tartózkodnak. Lélekben azon hívek között voltunk, akik távol vannak a nyájtól, szerte a nagyvilágban. S a farkasok, medvék, meg bármi egyéb veszély elhárításáért imádkoztunk.

Szerettünk volna kilépni a komfortzónánkból, hogy ne csak vendégeskedjünk. Ezért a puliszkafőzés „alantas” munkáját is jó szívvel átvállaltuk vendéglátóinktól. Ekkor derült ki: mekkora dolog a puliszkakeverés. Egy közel 20 literes üstben, akár két kézzel is, milyen izomerőt, „karizmát” igénybe vevő és próbára tevő teljesítmény. De helytállásunk bizonyítéka, hogy a finom, friss báránypörköltet mindenki puliszkával ette.

Az áldozati bárány levágása, a báránytokány és a zsendice rotyogása, a kutyák csaholása, a juhok fejés előtti szelíd sorban állása,  vagy a túrós-puliszkás gombóc sistergő ráncosodása a forró parázson, megnyitotta szívünket egymás előtt, testvérként beszéltünk gondjainkról és örömeinkről, mert tudtuk: a Jó Pásztor itt van velünk. Nem féltünk az égzengő vihartól sem, pedig kétszer is beszorított az esztena szűk filegóriájába. De ettől még romantikusabb, kalandosabb és maradandóbb az élmény.

Legyen hála az Úrnak és az üvegcsűrieknek, hogy részesei lehettünk.

LINK:

https://romkat.ro/2019/07/10/a-termeszet-es-isten-kozelsegeben/