Keresés
 
 
Megtekintve: 1451 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Öngyilkos keresztények?

Tanulságos és elgondolkodtató rádiós beszélgetést csíptem el a minap Schmidt Máriával,[1] a Terror Háza igazgatójával Európa öngyilkosságáról. A gondolat nem új, a két világháború között Ortega filozófus is értekezett már róla, még Kertész Imre is, legutóbb meg Fekete Gyula szociográfus írt egy megdöbbentő könyvet 2007-ben (Bp. Trikolór Kiadó).

Szinte mindegyikben közös gondolat, hogy Európa mintha szégyellné múltját. És, ha már nem jött össze a világuralom, szétestek a nagy birodalmi vágyak, most áldozati szerepben tetszelegve, nem lát más kiutat, csak a más földrészekről beözönlő embertömegek behívását.

 Eddig ő volt a gyarmatosító, most ő lesz a gyarmatok gyarmata.

 Az álságos másság címszó alatt saját múltjában, értékeiben is kételkedni kezd, elbizonytalanodik és eldobja azokat, felmagasztalva a sokszínűséget, mint olyat, miközben abból a sokszínűségből pont a saját színe, íze, jellege, gyökere hiányzik. Úgy akar befogadó lenni, hogy megtérdel, lealázkodik, hajbókol, behódol, egyenesen tálcán kínálja fel a szapora és életerős, de erőszakos ideológiák képviselőinek a már-már szűz terepet. Hiszen gyerek, család már nem kell, ugyanakkor meg mindeközben a volt gyarmatok most vér nélkül teszik rá a kezüket az anyaföldjére. S mindez azért, mert a francia forradalom óta, a modern kori állam létrejöttével, a polgárság felemelkedésével, a tőkés társadalom idillikus délibábjának igézetében elszakadt szellemi-lelki gyökerétől. Hitét, amelyért annak idején még összefogott, ideológiákra cserélte fel, olzan talmiakara, amelyek mára életképtelenné váltak. Az igazságot viszonylagossá tette, a haza szeretete bűnné torzult, és figyelmen kívül hagyta az emberi természet realitását: azt hiszi Isten fölösleges, nincs szükség jézusi megváltásra. Ezzel viszont elveszítette önazonosságát.

Beteg, önpusztító, baloldali szabadelvűsége visszafordíthatatlan károkat okozott a lelkekben, olyannyira, hogy Európa nyugati féltekéje mára Kelet-Európa deklarált ellenségévé vált. A kelet-európaiak a brüsszeli központú liberálisok szemében most is alárendelt szerepet játszó, a nyugati Antant érdekeit kiszolgáló zselléreknek tekintendők, de ha szükség, Ázsiából és Afrikából importáljuk a munkaerőt, s ezzel a nyomorúságot is.

Európa úgy akarja kezébe venni a sorsát, hogy közben eldobta a lelki iránytűt, már erkölcsi érzéke is összezavarodott, mi több: elveszni látszik. Annak idején eldobta az egyházat, mert az is az uralkodó osztályhoz tartozott, akik kizsákmányolják a tömegeket. Ezzel a gyermeket is kiöntötte a mosdóvízzel együtt. Mostanra meg odajutott, hogy egy evangélikus templomban a humanizmus bálványimádásának ceremóniáján, Európa vezetője dicsőíti Marxot és a marxizmust, holott tudhatná, hogy több mint százötven millió halálos áldozata van az elmúlt 70 év kommunista-szocialista-embertelen diktatúráknak.

Micsoda tudathasadásos, abszurd állapot. Heideggert meg pár nap alatt lenácizta annak idején ugyanez a demokrata „megmondó" tábor. Mintha vissza akarná csempészni Nyugat Európa a halálos ateizmust, miközben érzi, hogy végképp kifulladt és megszégyenült a liberális anyagelvűség. Lásd a legutóbbi anyaországi választásokon porrá zúzott ún. baloldali ellenzéket.

Európa keleti felében, ahol mi is élünk, talán egy cseppet józanabbul gondolkodhatnánk. Ha másból nem, legalább a Nyugat hibáiból tanulhatnánk. Most mi lehetnénk azok, akik ötletet, segítséget, támaszt adhatnánk a szárnyaszegett, depis Nyugatnak, hogy vegye észre magát, hogy ő is tanulhatna tőlünk.  Nem is keveset. Mi is exportálhatnánk neki életkedvet, túlélési stratégiákat, jövőbe és Istenbe vetett hitet, ne csak mi koldulásszuk folyton a gazdag Nyugat euróját.

Ugyanakkor MI, legalább mi a meglehetősen keserű emlékeket hordozó kommunista-szekus rendszer tapasztalataiból megerősödve hallgathatnánk a józan eszünkre, életösztönünkre, és támaszkodhatnánk Egyházunk kétezer éves kincseire, hogy ne kövessünk el mi is öngyilkosságot. Akarjunk, merjünk, tudjunk, szeressünk élni és bízni a Gondviselő Istenben.

 Mert Isten nem akarja, a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen...

 

 

[1]  Lásd: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság, 2018 május 6. Szerk. megj.

 

 LINKEK: 

https://eszm.ro/2018/05/09/ongyilkos-keresztenyek/

http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/ngyilkos-kereszt-nyek

http://www.kozpont.ro/hirek/gazdasag/ongyilkos-keresztenyek/




« vissza
 
 





btz webdesign