Keresés
 
 
Megtekintve: 493 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Cetlikhuszonkettőperhárom

Cetlikhuszonkettőperhárom

 

  • A szaud-arábiai napenergia azért olcsóbb Európának, mert ott bevezetik a tengerbe, s itt meg majd kiszedik. Mint tudjuk, a víz nagyon jól vezeti az áramot…
  • Kocsmában is elcsattanhat a pofon, de azt sohasem a csaposnak adják.
  • Ursula néni nem más, mint a diktatúra kitaposott ösvényén egy túravezető…
  • Rígebben még utánam is futtak a csajok…, de ma má nem lopok retikült!!!
  • Eu: Hello Ukrajnaiak, vagy 10 év mire tagok lehettek!
    Ukr:   Aha ok, ez van, nem gáz!
  • Amerika soha nem kért semmiért bocsánatot: nem szégyelli sem az indiánok kiirtását, sem a nemzeti öntudat eltörlését, sem a 70 háborút, sem a demokráciaexportot, sem a lehallgatási botrányokat, sem a fegyverbizniszt, sem az emberéletek feláldozását világcsendőri ambícióért, sem a szövetségesei cserbenhagyását, sőt…még dicsekszik is a bűntényeivel, az erőltetett pénzvilág globalizmusával, az aberrációival, a lázálmaival, a filmjein, zenéjén, szektáin és mindent elkenő pszichológiáján keresztül. Büszke a nyitott társadalmára, a szabadelvű világrend diktatúrájára, pedig ezek mind emberiségellenes bűnök. Ki meri, ki tudja őt számon kérni ezekért és mikor? És egy cseppet sem felejtettem el sem az 56-os magyarok befogadását sem a Szabad Európa-rádiót…
  • Mi majd kimentjük a silókban rekedt 20 millió tonna ukrán gabonát-nyilatkozott Bidé. Biztos korgott a gyomra a vén mocsoknak két virtuális kézfogás között…
  • A jó ló húz, a kehes vagy kirúg a hámfából vagy a hámfára tojik.
  • Nem járunk kézen fogva a mosdóba
  • Romániában több mint 14 vállalkozó (cégfőnök) keres több mint 20 ezer Eurót havonta…
  • Alapbetegsége függőséget okozott… – gúnyrajz Jézusról a kereszten…(Pápai Gábor karikatúrája, 2021)- Népszava, a napokban: Orbán Viktor halálos fekély Európa testén-(Weisz Béla-Népszava)
  • Olyan vastag a bőr a pofáján, hogy a rinocérosz könyörög a receptért…
  • Sokan azért utasítják el Jézust, mert túl egyszerű, és uncsi…
  • Sokan próbálják elhajlítani a valóságot, de a valóság ellenáll…
  • Vannak olyan tápos posztmodernek, akik serpákkal jutnak fel a Gellért-hegyre, de a papír zsebkendőjükön is monogram van…
  • Norvégiában havi 1 millió forint a lakásbér, de 4600 EUR, a nettó fizetés, Svájcban valójában nincs minimálbér. (Néhány kantonban van- ott kb. 4000 EURO és 5537 EURO között mozog a bruttó átlagkereset.) A mai európai bér-sorrend: elől: Norvégia, Izland, Svájc, Németország, az utolsó három: Szlovákia, Románia (3o8 EUR. a nettó minimálbér), Bulgária.
  • A kommentbetyárok közül sokan egész nap a digitális pletykafalat bámulják, pedig áldott jó emberek, néha a szemetet is leviszik, és előre köszönnek…
  •     Vidéki kis faluban élek. A szomszédomék most költöztek le Pestről. Három napig nem tudtak aludni a csendtől…
  • Az ukrán hősiesség olyan, mint a német humor…
  • Ha méhész lennék is ezt mondanám: nem az a baj, hogy Putyin háborút kezdeményezett, hanem, hogy felforgatta mások érdekszféráit...– belenyúlt a saját darázsfészkükbe... – s most mind rá akarják hajtani a darazsakat, de csak csapkodnak, s a saját országaikat csípik a darazsak.
  • Oroszország olajbevételei 50 %-kal nőttek az év eleje óta. Ez kb. 20 milliárd dollárt jelent, napi nyolcmillió hordós exportszinttel.
  • A román történelemírás állandó dilemmája: nem tudni, mi voltunk-e itt előbb, vagy a Kárpátok?...
  • Annyi, de annyi unalmas lelkigyakorlaton vettem már részt életemben, - természtesen beleértve azokat is, amiket én tartottam…
  • Amióta műlábam van, nincsenek fantomfájdalmaim. De mintha két lábam lenne: ha az egyik zsibbad, akkor a másik is…
  • Ha az unijó hirtelen abbahagyja a szankciózást, Oroszország válságba merül…
  • Ha a finneknek nem lesz orosz villany, majd kapnak az USÁ-tól gömbvillámot konténerekben, szállít nekik Amerika tanker-áramot. S majd hoz a Nato akkumulátort, pár percre csak elég lesz.
  • Ha valaki több oldalról nézi azt, amihez semmi köze, és amit a hangadó globalisták valamiért csak egy oldalról láttatnának, az még nem jelenti azt, hogy bármelyik oldalnak szurkolna. Ha valaki érdek alapon nézi ugyanezt, és saját érdekeit nem áldozza fel mások érdekeiért, az sem jelenti azt, hogy az egyik oldalnak szurkolna. Ha pedig azt, aki eddig reálisan nézte a történéseket, erővel vennének rá arra, hogy az egyik felet támogassa, akkor abban ez az igyekezet, megtetézve ennek a preferált szereplőnek a pimasz agresszivitásával előbb-utóbb ellenérzéseket szül, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy a másik fél pártjára állna.
  • Aki az usa-eu Titanicon utazik, annak korlátozottak a menekülési lehetőségei.
  • Zselének más veti papírra meglehetősen jól megfogalmazott gondolatait- mondja a felesége. Hát igen, az operaénekesek sem maguk írják az operát, de nem is vezetik az operaházat se…
  • Az emberek üléspontja határozza meg az álláspontjukat. Objektív értékelés ritka. Nálunk, a cégnél csak két ember elégedett a fizetésével. A főnök és én. Ő az enyémmel, én meg az övével.
  • Erőfölény, avagy amikor a kis cingár a nagydarabbal verekszik: - Amikor bokszoltunk lehet, hogy ő többet ütött, de a birkózásban döntetlenre álltunk, mikor ő volt felül, mikor én alul…
  • Posztmodern ruhareklám: vásároljon ruhát az 5.11-Taktical-nál, az ukrán katonák is ezt hordják!...
  • Az ukránok már tízszer odacsaptak a szalmakalappal, az oroszok csak egyszer a lapátnyéllel…
  • Ha egy orosznak sok pénze van, az oligarcha, ha egy amerikainak, az filantróp…
  • Akiknél tiltva van a Zé betű, hónapok óta előre haladva védekeznek, és hátrálva kénytelenek támadni…
  • A honfoglaló magyarok pedig a besenyők elől menekülve, sírva, éhezve, törött gerinccel, lőszer és üzemanyag nélkül foglalták el a Kárpát-medencét. Ilyen a libsi logika.
  • Brit tudósok megállapították, hogy minden harmadik liberális ugyanolyan szellemi fogyatékos, mint a másik kettő…
  • Szolzsenyicin óta tudom: a kommunistákból hiányzik a szégyenérzet. A kapitalisták meg átcímkézik.
  • Nyitott ridikülök nélkül a zsebtolvajok is éhen halnának…
  • Az oroszok már a spájzban vannak. Meg is lepődtem a tegnap este: mikor mentem ki egy kis nasiért a spájzba, már két orosz katona ott majszolta a csokimat…
  • Ha nem tetszik itt az élet, hát füröggyél az ukrán tengerparton!!!
  • Az legenda, hogy nem cinkeltek a lapok, hisz minden kaszinó becsületes… -naná!
  • Elég megnézni a másik oldalt.
    Járványok, drog, abortusz, családellenesség, meleg lobbi, pedofília, nemi átalakító műtétek, gyerek kereskedelem, kevert kultúra, és társadalom, valamint… terrorizmus. Ezeket kínálja számunkra, európai emberek számára az USA.
  • Zelenszkij számára az orosz invázió a „Covid-22", a fegyverek és szankciók pedig vakcina. Ezzel szemben szakértők szerint az ukránok, mint Amerika ügynökei jelentik a vírust Kelet-Európának, amit az orosz oltószérum majd kitakarít.
  • Az esendőség nem azonos az álszentséggel, a bátorság sem a pofátlansággal…
  • Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök, aki Putyinnal együtt szerepelt a fórumon, kijelentette, hogy hazája nem ismeri el a donyecki és a luhanszki népköztársaság, valamint más olyan “kvázi állami területek” függetlenségét, mint Tajvan, Koszovó, Dél-Oszétia vagy Abházia, mert szerinte a nemzetek önrendelkezési jogának széles körű alkalmazása “káoszhoz” vezethet. Mint mondta, ha ennek a jognak valóban érvényt szereznének az egész világon, akkor a jelenlegi 193 helyett több mint 500 állam lenne a Földön. Hozzátehetnénk: sakkor?... Kajtár Gábor nemzetközi jogász szerint a lakosság etnikai hovatartozása azonban nem eredményezhet területi igényeket, mert különben a világ lángba borulna. Anyám, borogass!
  • Elhatároztam, hogy szitává pasztorálom az egyházmegyét…
  • A jereváni rádió híre: Az ukrán haderő a dicsőséges második helyezést érte el a szeverodonyecki megmérettetésben…
  • Székelyföld felvirágzik, lesznek gyárak, munkahelyek, virul a mezőgazdaság, exportálunk pityókát, székely házakat építünk s nem dedemánost, a tehenyeket kézvel fejjük, lesz húsüzemünk, a szerszámainkat magunk gyártjuk, az Olt viziről mi döntünk a megyében, a borvizet is mi adjuk el: Madicsán, Cibrében, Csatószegen, Setétpatakon s Szentkirályon. A vadállatokkal is mi rendelkezünk, s a kokojzával es: elárverezzük. Aki többet fizet, viheti…
  •         Az angliai és németországi székelyek mind hazajönnek, mert jobb lesz itthon a megélhetés, a tüzifát tüzelni is lehet használni, a meg nem kaszált kerteken hetente lesz kaszás verseny, legalább 130 jelentkezővel, medvéktől és kóborkutyáktól nem kell félni éjjel sem, bicikliutak lesznek a gyorsforgalmi út mellett Fel- és Alcsíkon, plusz Hargitafürdő és Fügéstelek között, Csobányostól Kotormányon keresztül Rez-nyakáig. Falun fogunk lakni életvitelszerűen, s a városba interszitivel járunk be, az autókat csak kirándulni, hosszú útra fogjuk használni. Lesz saját multink, vállalkozásunk, kiűzzük a dedemánt, kaflandot, lidlit, s lesz saját kereskedelmi hálózatunk, egyetemi kutatóközpontjaink, a kínaiak idetelepítik az űrközpontot és az atomreaktorokat, ők fogják varrni nekünk olcsó munkaerőként a csihányzsákot és fonják a vesszőkosarat, világhírű rendezvénysorozatok és turisztikai látványosságok vonzzák majd ide a vendégeket az Óperencián túlról. A FED-nek mi adunk kölcsönt s még az oroszok is tőlünk veszik majd az aranyat.
  •        Majd elfelejtem: drónokkal fognak dolgozni a futárszolgálatok és a csaracsói reptéren A380-asok szállnak le és lesz Boeing747-es, Jumbo-s charterjárat Brassóba is, saját légitársasággal. Új világrend van készülőben, bizony.
  • Az orosz sereg gerince kettétört, fele halott, a másik fele dezertált, vagy alkoholista, a tisztek mind meghaltak, a katonák éheznek és fagyoskodnak, azt sem tudják, miért harcolnak, és megtagadják a parancsokat, tankjaik megsemmisültek, a rubel összeomlott, s nem lehet kólát kapni a mekiben… Ezt már nem bírták elviselni az ellenség tagjai, aztán bedobták a törülközőt… Az angol kenucsapat pedig térdre ereszkedett…
  • Biden leképezi az USA-t, amely egy elöregedett, meggyengült újkori birodalom a bukás előtt. Annak a beteg, életidegen, aberrált világnak a hiteles jelképe, amit képvisel. Naponta megszégyenül a világ előtt, s észre sem veszi. Tehát az USA illik Bidenhez, ő meg az USA-hoz... (B. L.)
  • Taccsra mentünk, mint a világháborúk után, és a következő 10 év az észhez téréshez kell.

LINKEK:

 




« vissza
 
 





btz webdesign