Az igazság nem érvényes?
Csak akkor, ha meg is szavazzák? Vagy még akkor sem?
…
„Minek kellett több mint tíz milliárd forintot kidobni egy fideszes közvéleménykutatásra?”
„Orbán Viktor mondjon le!”
„Ne terelje el a figyelmet a népszavazás paravánjával a romló közhangulatról!”
„Erkölcstelen migránsellenes hangulatot kelteni, uszítani, hergelni. Inkább el sem megyünk szavazni. Azzal tüntetünk!”
…
S milyen érdekes, több mint hárommillió kettőszázezren nemmel szavaztak, akik elmentek. Pont azok, akik kormányt akartak volna váltani és igennel szavazni, pont az a millió nem ment el. Ezzel kiderült, mi az álláspontjuk. De az ő igenjükkel, s érvényes szavazásukkal is csak megerősödött volna a nemek többsége.
Persze nem szabad erőltetni az igazságot. Az ellenkező hatást éred el vele. Mint a nevelésben. Inkább engedd ki a gyeplőt a kezedből: majd a piac eldönti. Amúgy is minden relatív, nem? Fontosabb a veled egyet nem értők érzékenysége. Célravezetőbb a maszatolás, a csúsztatás, a nemzeti- és keresztényellenes szabadosság ajnározása. És még olyan tekintélyek, közmegmecsült vezetők is beállnak ebbe a sorba, akiknek szava, tanácsa mérvadó a közvélemény formálásában. Tüntetőleg visszaadjuk a kereszteket, rasszistának, fajgyűlölönek címkézünk mindenkit, aki nem ért velünk egyet. A brüsszeli elit meg kussol, és „demokratikus” módszerekkel átviszi az akaratát olyanokon is, akik felemelnék ellene a szavát. Legföljebb majd a támogatások megvonásával zsarolja őket.
Pedig annak idején az EU-s népszavazásnál még ennyi igen sem volt, mint amennyi nem most és mégis mekkora ovációval fogadott mindent Európa. A határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazásról most nem is beszélve. Egy éve még körbeugatták Magyarországot, miért épít kerítést? Most sorra húzzák fel a betonfalakat, határzárakat, kezdenek tiltakozni a migránsok szétosztása ellen, s azon is kezdenek végre elgondolkozni: mire volt jó, hogy engedtek a nagy átverésnek s hagyták az emberáradatot keresztülmasírozni Európán?
Íme, a szellemi alapok nélküli, immunrendszere gyengeségét megérző Nyugat, amely mintha most, a huszonnegyedik órában akarna észbe kapni, miután a brüsszeli bürokrata liberális társadalom kivéreztette önmagát,.. elárulván az alapítók Európa jövőjéről vallott alapeszméit…
Jobb lenne azonban végre már elkezdeni imádkozni, s önmagunkba nézni itthon is. Visszatérni a belső, szellemi-lelki gyökerekhez. Mert miközben mindenféle pályázati támogatásért esedezünk az anyaországnál, s mindenféle előnyét élvezzzük a magyar útlevélnek, szívünkben is meg kellene maradnunk kereszténynek, s magyarnak. Olyannak, aki irgalmas szívű és igazságszerető. Aki nem azzal van elfoglalva, mennyit lop a másik, nem kapzsi a szíve, akit nem a megsértett becsvágya irányít, hanem az élő és finoman működő, jelző lelkiismerete. Aki nem engedi, hogy megfertőzzék sem jobbról, sem balról. Aki nem hagyja, hogy levegye lábáról sem a liberalizmus, sem a nemzeti vagy vallási túlbuzgóság, de a szűkkeblűség sem.
Aki átéli és megéli a hitét, s hite szemével vizsgálja az idők jeleit, sőt azokból ki tudja olvasni saját feladatát is.
Akinek megesik a szíve az elesett emberen, és kiáll a lelki értékrendjéért, nemzeti közösségéért.
Ó Irgalom Atyja, ne hagyj el!
LINKEK:
http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/szavaztunk
http://www.eloszekelyfold.com/web/I485--C28--Publicisztika--Az_igazsag_nem_ervenyes.html
« vissza