Botos László: Jézus, a világ világossága:
Beszélgetés az
Agapétól zsoltárig – teológiai kisszótár hitünkről c. könyvről
Az ezredforduló előtt, másfél évig a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának Hitvilág című ökumenikus műsorában Sebestyén Péter plébános érdekes sorozatát követhették a hallgatók. A rádióműsorból könyv lett, Agapétól zsoltárig címmel jelent meg az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál. Teológiai címszavak és kifejezések kisszótára, de nem a szokványos lexikonok alakjában, stílusában. A szerző egyéni és lelkiségi megközelítésből is magyarázza azokat a teológiai szavakat, kifejezéseket, amelyekről általában nagyon keveset, csak a legszükségesebb száraz adatokat, magyarázatokat lehet megtalálni az értelmező szótárakban, lexikonokban. A rádiós sorozat szerkesztett változata a könyv, apró módosításokkal. Sebestyén Péter, az erdőszentgyörgyi római katolikus egyházközség plébánosa azoknak ajánlja a könyvét, akik a hitükkel szeretnének tisztában lenni, szeretnék belülről is jobban megismerni a vallásukat, egyházukat.
Gondolatébresztő mű, a fiatalok számára érdekes felfedezés lehet, az idősebbek pedig teljesebbé tehetik, elmélyíthetik egy életen át gyakorolt hitüket, kiegészíthetik ismereteiket. A Sebestyén Péter könyvét olvasva egyértelmű a következtetés: vallásunk rendszeres gyakorlása még nem jelenti föltétlen azt, hogy mindent tudunk hitünkről, egyházunkról, Jézusról. Fontos megjegyezni, hogy a szerző nemcsak a katolikusokhoz szól, hanem minden magyar keresztényhez, az erdélyi magyar történelmi egyházak összes híveihez. Sebestyén Péter az ökumenizmus híve, ezt a vele készült interjúnk is érzékelteti. Véleménye szerint az egyházban, az igehirdetésben, az életünkben nincsenek tabu témák, mindenről kell beszélni, de higgadtan, körültekintően, tényszerűen. A tabuk mellőzése segít a tények – és egymás – megértésében.
Mennyire fontos a valláskultúra a hívő ember számára?
Nagyon fontos, mert heti egyszeri prédikáció, amit adunk, az csak egy kis morzsa. Az ember életében vannak időszakok, amikor jobban elmélyül a vallásfelekezetének történelmében. Ez kevés. A hitünket is folyamatosan kell táplálni, fejleszteni, mint az anyanyelvünket. A vallás is a kultúránknak szerves része, hiszen az Isten magyarként teremtett, és úgy kell megéljük a saját hitünket. Előbb meg kell ismernünk ahhoz, hogy megszeressük. Amit nem ismerünk, azt nem szeretjük, nem tudjuk szeretni. A diktatúra bukása után a templomon kívül is sokféle módja van a valláskultúra fejlesztésének, a hit elmélyítésének.
Mit tapasztalt, milyen az emberek valláskultúrája, amellett, hogy eljárnak templomba, imádkoznak, gyakorolják a hitüket?
Az elmélet és gyakorlat nem mindig közelít egymáshoz. Úgy érzem, hogy a hagyományos vallásosság elég erős Erdélyben, noha az utóbbi évtizedben egyre jobban kezdték éreztetni hatásukat a nyugati negatív eszmei irányzatok, például a rosszul értelmezett szabadság és demokrácia vagy hasonló szólamok. Sajnos, még elég sok munkája van az egyháznak. A majdnem fél évszázados nyomasztó diktatúra után az emberek egy része nem tud mit kezdeni a szabadsággal. Új generációnak kell kinevelkednie ahhoz, hogy a valláskultúra ismét elmélyüljön. A szegénység és nincstelenség is akadályozza ezt. Nagyon fontos a gyermekkori vallásgyakorlás. Aki olyan környezetben, faluban, plébánia-közösségben nevelkedett, ahol erős volt a hitélet, azt egész életén végigkísérik a vallásos érzelmek, a valláskultúra elmélyítésének igénye, a vallás iránti nyitottság. Sajnos – ismét ezt kell mondanom; sajnos – az egyszerű embernek is fel kell vennie a versenyt a harmadik évezred információáradatával. Annyi minden jön a tévén, rádión, interneten, az újságok lapjain, hogy megfojtja az embert. Kiszoríthatja a lelkiséget, a lelkiség iránti fogékonyságot. A könyvemben sem véletlenül vagy megszokásból használtam a média szót. Nagyon elcsúszhat az ember, ha csak úgy „vakon" tekint a médiára, a média hatalmára. A média amúgy nem törvényes hatalom, csupán él a lehetőséggel. Tudja játszani az ember ellen is a befolyását.
A könyve több vallásfelekezetnek szól. Mi a véleménye az ökumenikus mozgalomról?
Munkálkodnunk kell érte. Nagy és kicsi, pap és harangozó, mindenki, bármelyik vallásfelekezethez tartozik, tennie kell valamit az egységért. Ez nem jelent uniformizmust, nem jelenti a teljes egyformaságot, nem jelenti a mi igazságunk feladását. Nem lehet Jézus tanításán „boltolni", alkudni, hogy én is egy picit engedek, és ő is egy picit enged. A merevségeket azonban fel kell oldani, az emberi kapcsolatok nagyon sokat jelentenek. Tisztelni kell a másiknak a hagyományait és értékeit, de azt is tudni kell, hogy én kihez tartozom. Ilyen szempontból nem lehet a végletekben járni. Sajnos, vannak negatív tapasztalatok is Erdély-szerte. Legtöbbször emberi kicsinyességeken múlnak egymás felekezetéhez elmenni, egymás istentiszteletén részt venni vagy kapcsolatot teremteni a papok, lelkészek között. Ahol viszont megvan az emberi hozzáállás, akarat, nyitottság és rugalmasság, ott sok szép dolgot lehet csinálni.
Mi a véleménye az erdélyi magyar sajtó és az erdélyi magyar történelmi egyházak kapcsolatáról? Mennyire tükröződik az erdélyi magyarság egyházi élete az erdélyi magyar sajtóban?
Számukra kétféle sajtó van: az egyházi és világi. Eléggé színes a kínálat, mint ahogyan az erdélyi világ is színes. Találok jó vágású műveket, írásokat, vannak újságírók, szerkesztők, akik tartják magukat mind a nyelv, mind a kultúra és politika szintjén, színvonalán. Én a középutat szeretem, eszerint válogatom az olvasmányaimat. Tetszenek a megyei lapok, hiszen a magyarság életéről szólnak. Megvan nekünk a belterjes egyházi sajtónk, nekünk elsősorban azt kell fenntartanunk, támogatnunk. Vannak papjaink, akik a világi sajtóban is mernek írogatni, és úgy vettem észre, szívesen közlik az írásaikat... A világi sajtóból azonban hiányolom az őszinte elkötelezettséget a vallás és az egyház iránt. Úgy érzékelem, nagyon kevés keresztény meggyőződésű, katolikus meggyőződésű világi újságírónk van. Itt-ott észre lehet venni a megyei magyar napilapnál és más kiadványoknál is. Sok helyen még kísért a nyomasztó diktatúra, maradtak még nyomvonalak. Sokszor bizalmatlan vagyok egy-egy lap képviselőjével szemben. Sokan csak a szenzációt akarják „kibelelni", csak a felszínes hírre figyelnek. Például csak az hír, hogy templomot vagy iskolát építettünk, szenteltünk, de az ritkán derül ki a beszámolókból, hogy az újságíró milyen lelki feltöltődéssel jött el az egyházi jellegű eseményekről, búcsújárásról, istentiszteletről, szentelésről. Én úgy látom, hogy a világi sajtó az egyházat jobbára csak kirakatba helyezi, csak hírnek vagy szenzációnak használja. De a keresztény életben való elmélyülés, az, hogy Krisztushoz tartozunk, az, hogy az örök üdvösséget építjük, az Isten országát, már itt, keresztény magyarokként is ... ez ritkán olvasható. Ez nem újságírói téma, ugye. Hiányolom, kifogásolom azt, hogy sok újságíró beragad egy-egy külsőségnél. Őszintén mondom, nem lehet kiismerni az újságírót, hogy mit vall ő az életről, a hitről, hogyan áll Jézushoz, a hit megvallásához, az egyházhoz. Érvényes a lapokra és a tévékre is, kevés kivétellel. Rádióról most rosszat nem szólok, mert a kutya a saját vackát nem ugathatja meg. Hála Istennek a Marosvásárhelyi Rádiónál elindult egy folyamat. Tőlük jött a kezdeményezés, hogy az egyházat is bekapcsoljuk, közelebb hozzuk a hallgatókhoz.
Mi a véleménye az egyház és a politikum kapcsolatairól? Vitatott dolog Erdélyben és az anyaországban is...
Én azt mondom, hogy Jézus a legnagyobb politikus. Fából vaskarika elválasztani a vallást és a politikát. A közjó éppen olyan lelkiismereti kötelessége minden kereszténynek – akár pápa, akár pap –, mint a politikusnak, aki szakmaként, hivatásként gyakorolja. A politikusi pálya az egy hivatás, nem kellene pénzért meglovagolni, habár sokan ezt csinálják. A politikusok nyugodtan eljárhatnának az egyházakhoz, egyházfőkhöz, megkérdezhetnék, mi hogyan látjuk. Nekem is, más papoknak is, igenis van véleményünk. A híveknek is van véleménye. A politikusok nyugodtan bevonhatnák a papokat a közért vívott harcukba, nemcsak protokolláris konferenciákon, hanem közvetlenebb módon is. Nem látom értelmét annak, hogy kergetik vissza a papokat a templomba, a pap maradjon a templomban és ne szóljon bele a politikába. Ilyen nincs! Ha az emberiségért teszünk valamit, együtt kell gondolkodnunk. Annál jobb fáklyánk, világítónk nincs, mint Jézus Krisztus, a világ világossága. Az ő tanítása alapján a keresztény társadalmi tanítás is azt tükrözi, ami a jó politikának az alapelve, ismérve egy társadalmi berendezkedésben: szolidaritás, emberi jogok, felebaráti szeretet, igazságosság és hasonlók. Én sokszor kifogásolom a politikusainknál azt, hogy az egyházzal való tanácskozás helyett inkább még a papok orrára ütnek, elhallgattatják. Nekünk egyik párthoz sincs értelme csatlakozni, mert mindenkié vagyunk, de sértő az az elv, hogy „te csak maradj ott a szószéken, ne szólj bele, hallgass" és így tovább. A politika és közélet egyrészt kétféle, másrészt ugyanaz. A közélet és a politika a közjót, az emberek javát, üdvét kellene szolgálja. Szerintem egyet akarunk.
Erdőszentgyörgyön milyenek a felekezeti és etnikai arányok?
A nagyközségben és a hozzá tartozó falvakban körülbelül 4-5 ezer a lélekszám A háború után egy ideig rajonközpont is volt Erdőszentgyörgy, aztán egy elég vaskos románosítás zajlott le. Az etnikai arányok a magyarság rovására változtak. Ma a csaknem ötezerből több mint ezren ortodoxok, java részük román nemzetiségű. Vannak köztük olyanok is, akik magyarul jobban tudnak, mint románul. Rengeteg a vegyes házasság. A reformátusok lélekszáma 2300 körül van, az unitáriusoké 150 körül...
Alig haladja meg a háromszázat. Mint egyházközség mesterségesen keletkeztünk, a bözödújfalvi víztároló létrehozása után kerültünk ide, a szomszédos Erdőszentgyörgyre. Bözödújfalu volt a jogelődöm. A híveket ide költöztettük. Pontosabban egy részüket. A falurombolás után a többségük szétszaladt a világba, több országba, több vidékre. Bözödújfaluban a többség katolikus volt, itt viszont már kisebbségben vagyunk, szórványnak számítunk. Magyar szempontból még nem szórvány, hiszen ez a Székelyföld széle. Most templomot építünk. A tornyot lefödték, a keresztet is feltettük a minap.
Beolvadás veszélye fenyegeti az erdőszentgyörgyi magyarokat?
Nemcsak a veszélye fenyeget, hanem szomorú valóság a folyamatos beolvadás. A vegyes házasságok több mint felénél az öntudat inkább a román társ oldalára húz, legjobb esetben kettős. A vegyes házasságban nem mindenki tud gerinces magyar maradni. A szeretet, a megbocsátás, megalázkodás, meghunyászkodás, a gyávaság ... mit tudom én, sok minden közrejátszik. Azt látom, hogy a vegyes házasságokban a többség behódol a román társnak. Nyilván ezt embere válogatja, és mindegyik családnál külön meg lehet vizsgálni. Akinél erősebb a vallási és etnikai öntudat, az viszi az egész családot, befolyásolja az utódokat is. Nagy a bizalmatlanság emiatt, nem lehet előre tudni, hogy ki kicsoda, milyen nemzetiségű valójában. Előfordul, hogy román neve van, de magyar, vagy magyar neve van, de román. Ha az ember elszólja magát valamilyen kényesebb nemzeti, nemzetiségi ügyben, hamar baj történhet. Sokan mindkét nyelvet egyformán jól beszélik, a név alapján nem lehet megállapítani a nemzetiséget.
Nincs sok fiatal nálunk az egyházközségben. Sokan külföldre, főleg Magyarországra távoztak. Az itthoniak között vannak, akik ritkán járnak hittanra vagy templomba. Nem veszik komolyan. Nem tudtam velük rendszeres ifjúsági foglalkozást kialakítani. Az elején megpróbáltam, de beletört a bicskám, láttam az érdektelenséget, nem kínlódtam tovább néhány emberrel. A templomépítés minden időmet és energiámat leköti, lefoglalja. A hitoktatás és személyes kapcsolatok útján próbálom tartani a lelket a fiatalokban.
Van visszaigényelt egyházi ingatlan az egyházközségben?
Erdőszentgyörgyön nincs, de ide lehetne sorolni a bözödújfalvi templomot és parókiát, amelyek a diktatúra idején a mesterséges tó miatt víz alá kerültek. A román állam kárpótlást ígért. Valamennyit adtak is, abból kezdtük a templomépítést, de a pénz nem elég a parókia felépítésére.
Magyar igazolvány ügyében sokan folyamodtak önhöz?
Néhány tucatnyian. Főleg a magyarországi munkavállalás reményében érdekli az embereket. De voltak olyan igénylők is, akik csupán gerinces magyarságukért váltják ki az igazolványt.
Beszélgetésünk végén mit üzen az olvasóknak?
Vegyék komolyan az életüket és hitüket! Ebben én őszintén segíteni szeretnék. Még egy könyvön dolgozom. Azt akarom, hogy közkinccsé tegyem mindazt, amit én érzek és fontosnak tartok. Hivatásomhoz tartozik megismertetni az Istent, és jobbá tenni az emberek életét. Azt hiszem, hogy könyveimmel is egy kicsit hozzájárulok ehhez.
Új Idők, 2001
LINK:
http://epa.oszk.hu/00700/00711/00009/20026.htm
« vissza