Vass Gyopár: Szolgáló szeretet

                 A marosvásárhelyi Szent Imre ferences plébánia plébánosát lapunk olvasóinak nem kell külön bemutatnunk, Sebestyén Péter „nálunk is forgatta tollát”. Alábbi sorainkkal hónapok óta tartó adósságot tudunk le Sebi páter előtt, amikor idén megjelent „Szolgáló szeretet” című könyvéről írunk.

                 Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó gondozásában megjelent kiadvány borítójának már az illusztrációja is sokatmondó, és igazodik a cím – Szolgáló szeretet – eszmeiségéhez. A borítón egy fénykép látható, amelyen fenyőfák tövében férfiak kaszálnak sorban. (A legelső kaszáló csak nem éppen maga a szerző?)

             Aztán a könyv előszavát író Nagy István fizikatanár gondolatai is mintha összecsengenének azokkal a visszajelzésekkel, amelyeket olvasóinktól Sebi páterről és írásairól kaptunk: „Hazamegy szülőhelyére, hogy kalákában kaszálhasson gyökereivel. Teljes ember, akit a benne lakó szeretet »működtet« és éltet. Ez a jellemvonása lüktet e könyv lapjain olvasható írásaiban is.”

            Nem vaskos könyvről van szó, mégsem ajánlatos együltünkben elfogyasztani az ebben található írásokat, mert közérthető nyelvezeten ugyan, de mély gondolatok nyílnak. Előző mondatunkat csak egy példával szeretnénk igazolni: az tesz beteggé, ha kihal belőlünk a szeretet.

            Nemcsak a könyv külseje, hanem szerkesztésmódja is tudatos, gondos munkát sejtet. A sorba rendezett írások láthatatlan, mégis jól tapintható tematizáció mentén sorakoznak fel: elől állnak a kimondottan egyházi témákkal foglalkozó írások, majd az írások hangvétele finoman publicisztikaiba vált, ezt követik a szerzőhöz közel álló személyek méltatása, róluk való megemlékezés, majd az utolsó öt szöveg a recenzió műfajába sorolható. Mindezek mellett, a szerkesztésmódnak van egy másik rétege is: miközben ezeket az írásokat olvassuk, az egyházi év ünnepeiről és szentjeiről szóló szövegek mentén körvonalazódik az élet rendje és teljessége, mely az ünnepek ismétlődésében fedi fel magát leginkább. Az a tény pedig, hogy az írások gyakran valamilyen alkalomból íródtak, egyik esetben sem megy a mondanivaló aktualitásának, alkalmon túli érvénytelenségének rovására.

            A könyvből kiderül, a szerző rendelkezik azzal a klasszikus műveltséggel, amely egy egyházi képviselő sajátja kell legyen, magabiztosan mozog a magyar irodalomban és történelemben. Históriai áttekintéseibe saját gondolatait is belefűzi. A 10. oldalon máris találkozunk egy ilyen gondolattal, mely azt fejtegeti, hogy „akár szociológiai kutatás tárgyát is képezhetné, hogy a hitújítás mennyivel könnyebben ment ott, ahol nem volt, vagy kevés volt a szabad székely, és annál több a jobbágy”. De mielőtt megijednénk, hogy a könyv hangvétele esetleg felekezetileg elfogult lenne, aggodalmainkat csitítja a következő írás, amely az ökuménia elvének jegyében született. Éppen emiatt, a könyvet nemcsak katolikus felekezetűeknek ajánljuk, hanem bárkinek, aki nyitott más egyházak tanításaira, ezek irodalmára. A könyv külön érdekessége, hogy nem idegenkedik felvetni a testiséggel, cölibátussal, pedofíliával kapcsolatos kérdéseket sem, és az ezekre a kérdésekre adott válaszaiból kiderül, hogy a szerző egyházát védő és szerető ember.

            A könyv legnagyobb erénye az, hogy a stílus határozott vonalvezetésén, a szavak először keménynek tűnő hatásán – minden alkalommal diadalmaskodik az érző, érzékeny lélek, a felelősen kérdező személy, a nyáját szerető pásztor. Sebestyén Péter miközben végig kardoskodik a magyar identitás, nyelv, kultúra és történelem ismerete mellett, nem titkolt távolabbi dimenziók mentén teszi, Isten iránti szeretetből és elkötelezettségből, az örök üdvösség ígéretének reményében.

             Végezetül álljon ajánlásként egy gondolat a szerző A reménység többlete című írásából:  „ (…) tudatosítani: valaki szeret minket. Azért vagyunk képesek szeretni, mert előbb megtapasztaltuk, hogy minket is szeretnek és elfogadnak. Ingyen, anélkül, hogy rászolgáltunk volna. Így könnyebben észrevennénk a körülöttünk, másokban rejtőző jót. Szárnyakat adna a lelkünknek, ha Isten napfényének sugarát beengednénk.”

 LINKEK: 

http://www.kozpont.ro/uncategorized/szolgalo-szeretet/