Bogos Mária : A Tüzet hoztam című kötet bemutatója Szépvízen

Amikor egy jó hónappal ezelőtt Péter felhívott és megkért, hogy ma, itt, én beszéljek új könyvéről, habozás nélkül igent mondtam. Tettem ezt iránta érzett szeretettel és tisztelettel, 2500 méter magasságban egy sípályán, amikor egy percre megálltunk erőt gyűjteni a további lecsúszáshoz.  Felfelé menet, a felvonó széken üldögélve, Jézus intelmei jutottak eszembe: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában.”(Lk. 4,24) Egy prófétát, okoskodtam. Na de mi hárman leszünk.

Munkácsy Mihályról jegyezték fel, hogy amikor Párizsból a világsikerek után egyszer ellátogatott szülőfalujába, ott a keresztanyja így szólította meg: „Hallottam, milyen nagy festő lettél, ugyan pingáld már ki a tornácomat is te Mihály!” Valahogy így érthetjük meg, hogy miért mondja Jézus, hogy „a prófétának nincs becsülete a saját hazájában”, annak ellenére, hogy „befogadták őt a Galileabeliek.”

Engem mindig öröm tölt el, amikor Péter hangját hallom a vásárhelyi rádióban, írásait olvasom, vagy új könyve megjelenéséről szerzek tudomást. Gondolom ezzel mindannyian így vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy közülünk való, és úgy érezzük, egy kicsit minket is képvisel.  Teszi ezt szülőföldje iránti nagy szeretettel és küldetéstudattal.

Péter pátert mi nem arra kérjük, hogy tüzet rakjon nekünk, hanem beszéljen új könyvéről, a Tüzet hoztam! -ról, amely egy trilógia harmadik kötete. A Kincs mélyre ásva és Isten asztaltársasága után, a Tüzet hoztam!  a C liturgikus év szentírási részeihez kapcsolódó elmélkedéseket foglalja magába. Ha jól számoltam, ez Péter 15. könyve.  

Jézus mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnák, mint hogy lángra lobbanjon.”(Lk. 12,48)

A tűz mindannyiunkban ott van. Jézus „lángra akarja lobbantani szívünket, hogy napi döntéseinkben is „tüzet fogjunk” tőle, és merjük belevetni magunkat az élet áramlásába. Ne féljünk a kudarcoktól, ne olcsó kompromisszumokkal, langyos kiegyezésekkel, gerinctelen megalkuvásokkal vegetáljunk, csakhogy túléljük, hanem merjünk kockáztatni.”- olvashatjuk a címet adó írásban.

A tűz a mi élő lelkünk legtisztább jelképe: meleg, ragyogó és mindig mozog, mindig fölfelé tör. A fény áthatja az egész környezetet, élteti és átnemesíti. Akár a gyertya, amely fölemészti magát hivatása teljesítésében, miközben fénnyé és hővé alakul. Az élet legmélyebb értelme is az, hogy az ember föleméssze magát igazságban és szeretetben Istenért és embertársaiért.

 Péter új könyve „lelkünk üdvösségének örök távlatait feszegeti. Ha azt akarjuk tudni, mi a boldogság, hol a helyünk, mit tegyünk, a kötet írásai ebben mind segítenek eligazodni. A szerző tükröt tart, elgondolkodtat, megszeretteti velünk Istent. A kényes témákat sem kerüli, a rendszeres templomba járók mellett baráti jobbot nyújt „a maguk módján vallásosoknak”, az igazságot keresőknek, megszólítja a csalódottakat és a hitetleneket is”  - olvashatjuk a kötetet ajánló sorokat a borítón.

Péter páter először mindig önmaga elé tartja a tükröt. Önmagának teszi fel a kérdéseket.  Válaszaival utat mutat, tanít, gondolkodtat, evangelizál. Teszi ezt a szószékről, könyveiben és hetente a rádióban, valamint a különböző lapokban megjelent írásain keresztül.

A könyv utószavában Balog László ezt írja: „Szavai simogatóak, szókimondása, figyelmeztető, jóra intő felszólításai mögül is kiérezni a szeretet csodálatos nyelvezetét, azt a nyelvezetet, amely csak a kegyelmi állapot termékeként születik meg, alaposan meghatározva az alkotáslélektani folyamatokat.”

Gondolom nem véletlen, hogy ma vagy itt, nálunk. Talán a nagyböjti idő a legalkalmasabb arra, hogy bennünk is felszítsad a tüzet. Bátorságra és alázatra buzdítsál minket, hogy merjünk szembenézni önmagunkkal, tudjunk kibékülni embertársainkkal és Istennel.   Ha már tüzet hoztál, szítsd fel bennünk a lángot! Mi mást akarnánk, hogy lángra lobbanjon.

Szépvíz, 2014 március 27