Prométheuszi feladat, avagy utószó helyett…
Bátorság és alázat kell ahhoz, hogy bűneinket merjük bevallani. Sőt elsősorban szeretet, az iránt, akit megbántottunk. Mind emberi kapcsolatainkban, mind Istennel szemben. Ha pedig szeretetünk nincs, hitünk sincs.
sp.
156 beszéd. 156 homília. 156, felénk, olvasókhoz forduló, krisztusi, emberbaráti szeretetből fakadó írás. Ez az elmúlt három év teológiai jellegű írásainak gyorsmérlege szerzőnk esetében.
A Biblikus gondolatok ABC-jét, mondhatjuk bátran, „trilógiáját”*, a Tüzet hoztam! című kötet zárja 2013-ban. Tekintélyes vállalkozás, derekasan elvégzett munka ez, a Sebestyén Pétertől megszokott alaposság védjegyével ellátott.
Képzett teológiai eszmefuttatás, ugyanakkor közérthetőség, ízes mondatszerkesztés, sok helyütt retorikai leleményesség, játékosság, nyelvi és székely humor, optimizmus és empátia a legfőbb összetevői ennek a kötetnek is. Így a magasra tett lécet könnyedén ugorja meg, mindhárom kötet tartani tudja az eredeti célkitűzéseket, igényes, szakmai szempontból imponáló, a szövegek esztétikumát illetően értékes írások születtek, olyanok, amelyeket minden kispap, pap, a teológia és a homiletika rejtelmeit érteni vágyó hívő, értelmiségi egyaránt haszonnal forgathat, örömteli szívvel preparálva akár silva rerum-ot is a szövegek példaanyagából.
Ha csupán csak ennyiről lenne szó, akkor is azt mondhatnánk, ez sem kevés, dicséretet érdemlő, professzionális munka kerül az olvasók asztalára. Mégis, esetünkben ennél jóval többről beszélhetünk. Sebestyén Péter szövegei ugyanis úgy konstruálódnak, az egyes szövegek narratívái oly módon tárják fel a szerzői szándékot, hogy azokat hétről hétre a legegyszerűbb, egyetemi padokat nem koptatott emberek, katolikus hívek és Istent hívők, másképp gondolkodók, másvallásúak, kételkedők és hitetlenek is befogadhatják.
2013 őszére társadalmunk napi gondjai még nagyobbak lettek, mint eleddig valaha is voltak. Ritkult az (el)(nem) beszélés a táborok között, kevés kivételtől eltekintve az úgynevezett „szépirodalmárok”, „tudósok”, az egyes tudományterületek jelesebb képviselői jószerével tudomást sem vesznek a vallási, egyházi tárgyú, jellegű szak-, illetve szépirodalomról, viceversa az egyházi sajtó sem szán elégséges teret a jelenlegi tényirodalmi, illetve szépirodalmi vonulatok be- és felmutatására. Nincsenek, vagy csak elvétve találni recenziókat, csupán „párhuzamos élettörténetek” vannak, mindegyik fél hurcolja a maga nyűgeit, vállalva (vagy sem) a maga harcát. Ilyen körülmények között, a gyatra vagy nemlétező terjesztői hálózatot felülírva, a szerzőnek – lett légyen az akár pap – magának kell eredményes menedzsernek lennie, és kitalálnia, miként lehet az írásműveket célba juttatni a lehető legszélesebb közönséget, közösségeket megszólítva.
Péter páter kötetének címe mindennél beszédesebben jelzi, ő készen áll a katekézisre, készen áll a TŰZ átadására, a hit, a tudás, a JÓ ismeretének átadására, a szeretet átadására, a Szentlélek tüzével érkezik, reménytelt szívvel nyújtva felénk az igazi táplálékot, Isten igéjének mézédes szavait. Nekünk „éppen” csak fogadókészségünket kell(ene) kinyilvánítanunk és befogadnunk ezeket a SZAVAKAT, befogadnunk a példákat, oltalmazó szavak segítségével cselekvő magatartássá alakítva át hétköznapi passzivitásunkat.
Így írják felül a reményvesztettség állapotait jelen kötet felismerései, rádöbbentve minket arra a tényre, hogy harcainkban nem vagyunk egyedül, legyőzetéseink, hétköznapi „meghalásaink” ellenére is jobbját nyújtja az Isten, van kibe belekapaszkodnunk.
Szükségünk is van rá, tegyük hozzá, hiszen olyan világot élünk, amelyben szinte naponta felülíródik az erkölcsi rend, az évezredes etikai kitételek tudomásul nem vétele pedig káoszhoz, csömörhöz, kiábrándultsághoz, letargiához, terméketlen és fájdalmas magányhoz vezet, a kiábrándultság ijesztő mértékeket ölt, elvész a szilárd talaj az emberek lába alól, relativizálódik minden, a kozmosz csak elérhetetlen vágyálom, ködbe vesző, távoli horizont marad.
Sebestyén Péter atya lebilincselő történetei megrendítenek, könnyeket csalnak szemünkbe, megnevettetnek vagy elgondolkodtatnak, gyakran sírva nevetünk.
Bátran kijelenthetjük, hogy írásművészete beérett, szövegei egyre összetettebbek, nyelvileg kiérleltek, mondatfűzései letisztult dinamikájúak, az egyes homíliák címei pedig telitalálatok.
De nem csupán címadási technikája fejlődött folyamatosan a trilógia megírása során, a nyelvi pallérozottság mellett témaérzékenysége is egyre tágabb határokat ölelt át. Péter páternek elhisszük azt, amit sok más embernek nem.
Szavai simogatóak, szókimondása, figyelmeztető, jóra intő felszólításai mögül is kiérezni a szeretet csodálatos nyelvezetét, azt a nyelvezetet, amely csak a kegyelmi állapot termékeként születik meg, alaposan meghatározva az alkotáslélektani folyamatokat. Hisszük, édes teher volt az alkotó számára mindhárom kötet írásainak konstruálódása. A szeretet olyan hullámhosszán ír, amely manapság csak kevesek erénye és még kevesebbek jussa. Amennyiben tématörténeti elemzésnek kívánjuk alávetni a 156 írásművet, elmondhatjuk, hogy témái színesek, szinte semmi nem kerüli el figyelmét, semmilyen jelenség nem tabutéma számára, legyen az papi cölibátus, speciális székely „vétkek”, gyilkosság, szeretetlenség, lelki szárazság, gyűlölet, vagy politikusaink, írástudóink mindennapos árulása, gyerekeink, ifjúságunk rombolt lelkiállapota.
Így érhette el azt, hogy írásaira ezrek kattintanak a világhálón, téma-aktualitásai égetően frissek, mintegy felszólítanak a döntéshozatalra, az állásfoglalásra, a homíliák sorai élő lelkiismeretként ívódnak elménkbe, lelkeinkbe.
Ahogy ő hozza nekünk a tüzet, úgy vigyük hát mi is tovább a szövegeket, a példákat, a könyvet magát, adjuk oda minél több embernek, legyünk mi is Krisztus hírnökei, váljunk Prométheuszokká mindannyian.
Sebestyén Péter sokadik kötetében sem akar szakértőként, megmondóemberként, kritikusként fellépni, annak ellenére, hogy: „Amikor évekkel ezelőtt prédikációs gondolataimat »olvasható« formában szavakba próbáltam önteni, még nem is gondoltam arra, hogy Isten igéjét, örömhírét »közhírré tenni« milyen kínnal, belső gyötrődéssel, feszültséggel jár” – írta egyik szövegében.
Mindig is tudta: „Hitünk belső látás. Felismerése az isteni jelenlétnek és annak elfogadása, hogy abba kapaszkodunk, ami első látásra nem kézzel fogható. Ehhez merészség kell. Szembemenni a világ behatárolt, mérhető „bizonyítékaival”, mint ahogyan azt is meggyőződéssel vallja, hogy: „Isten irgalma nélkül nem állhat talpra sem az egyén, sem a közösség. Ez a keresztény örömhír lényege: Jézus Krisztus kegyelme megújít, átformál, új életet ad, újfajta magatartásra ösztönöz. Szerető irgalma most is biztatás. A bűn halált hoz, az irgalom feltámaszt.”
Péter páter a jobbik részt választotta. A mennyei Atyától kapott talentumaival jól sáfárkodik, gyakran az „értelmetlen” szeretet oltárán mutatva be áldozatot teszi dolgát. Hisszük, hogy újabb kötetek készülnek majd alkotói műhelyében, áldást közvetítő, a megnyugvás ösvényeire vezérlő írásművek, Szűzanyánkhoz és Fiához, a Megváltónkhoz elvezetőek. Így legyen!
* Biblikus gondolatok – A. év: Kincs mélyre ásva címmel, 2012 januárjában
Biblikus gondolatok – B. év: Isten asztaltársasága címmel, 2012 adventjén
Biblikus gondolatok – C. év: Tüzet hoztam! címmel, 2013 adventjén
Balog László
« vissza
