Keresés
 
 
Megtekintve: 561 alkalommal
Örömhír - A jólét délibábja

Erdélyi magyarnak lenni

 

Erdélyi magyarnak lenni

 

 

          Adalékok Lakó Péterfi Tünde könyvéhez

         Az idei pünkösdi búcsún hozott össze a Gondviselés Lakó Péterfi Tündével. Egy mélyen érző, gondolkodó, magyar népéért tenni akaró energikus hölggyel találkoztam, aki már a marosvásárhelyi olvasóközönség előtt korábban is „mutogatta oroszlánkarmait”. A biblia harcos női szereplői jutottak róla eszembe, de akár a tenyeres talpas egri várvédő asszonyok alakját is felidézhetnők. Szókimondása, bátorsága sokakat meghökkentett. Nem lehetett beskatulyázni valamely párt ideológiájába, nem szócsöve semmilyen médiagurunak, nem teljesíti semmilyen szakmai vagy egyéb háttérhatalom elvárásait. A szokatlan nyíltság és őszinteség teljesen új hang a marosvásárhelyi médiában, ahol tudvalevőleg a valamely érdekcsoportnak, pártnak megfelelni akarás, tájbasimulás, a román testvérek iránti túlzott tolerancia és lojalitás gyakorlata a trendi. Ebből kitörve viszont, ő nem mellébeszél, vagy elkeni a problémákat, hanem feltárja, kimondja. Gondolatainak olvasásakor nemcsak felszisszenünk, hanem ha kell, elvörösödünk, és az asztalra csapunk: na ezt vártuk!

         Tünde kitapintja a város magyarságának pulzusát, átlépi még a csendes pacifisták ingerküszöbét is, és tettekre ösztökél: valamit tenni kell, hogy változzék az a kis magyar világ, az a 90 márciusa óta félelemmel telítődött igazság vágy - igenis kincsek, eszközök, jogok birtokában nem hallgathatunk tovább! Ki kell lépni az utcára, színt kell vallani, erősíteni kell egymást, igenis Isten adta lehetőségeinkkel élnünk kell!

         Tünde írásai nem csiszolt szépirodalmi remekművek, de érzelemdús, sodró erejükkel képesek felrázni, magukkal ragadni, mozgósítani – kimondja helyettünk is, amit érzünk. Ezek az írások kicsalogatják az olvasót a félelem kalitkájából, és önbecsülést adnak, segítenek abban, hogy gerincünk felegyenesedjék. A bennük feltett számtalan kérdés nyugtalanítani kezd: várjunk csak, hogy is van ez? Miért nem merünk többek lenni? Miért nem akarunk egészséges magyar öntudattal nekivágni feladatainknak és élni a lehetőségekkel? Tünde gondolatai, témái nem sorolhatók a magánszférába – amiket leír, az közügy. Nyilvános. Helyet és módot kérünk mi is sorsunk alakításában. Akkor is, ha az enyhe többség hatalomittasan, minduntalan az orrunkra akar koppintani, hogy ’hát elégedjünk meg azzal, ami jut’…

Tünde elsősorban a szívére hallgat, azzal ír és gondolkodik. A női érzékeny lélek vibráló finomságát is hozzáadja a tények, gondolatok közléséhez, ezáltal nemcsak a felejtést akadályozza meg, hanem elsősorban a tisztánlátásban segít…

         Valljuk be, racionális és pragmatikus világunkban ettől elszoktunk egy kicsit. Éppen eme szívgondolkodás hozza ki belőle eredeti, nonkonformista ötleteit, és a gyakorlatban derül ki, nem is olyan valóságtól elrugaszkodottak. Gondoljunk csak az ’egybanis’ akcióra, mely messze többről szól, mint arról, hogy a városháza kasszásának megnyomorítsuk a munkanapjait…

Az elmúlt hónapokban, főleg a bátor kiállásáért nyelvünk, értékeink védelmében Lakó Péterfi Tünde nemcsak Marosvásárhelynek, de bizonyos fokig Erdélynek is emblematikus figurájává, majdhogynem hősévé vált. Minden írásával indulatokat kavart – már akkor, amikor a marosvásárhely.info közölte azokat.

         Nevezték kisstílű, pongyola bérfirkásznak, hiú aktivistának, vádolták feltűnési viszketegséggel, ostoba pótcselekvéssel, reklám ízű piárfogással, féltették attól, hogy nem marad civil, beletalpaltak magánéletébe, rágalmazták elképesztő és a lehető leglehetetlenebb dolgokkal. Publicisztikái vitákat gerjesztettek, érzelmeket csiholtak, cikkeit szinte kivétel nélkül több százan, olykor több ezren olvasták, kommentelők hada szökött egymásnak vagy zúdított mérgezett hegyű nyilat a szerzőre.  Ő pedig csak tette a dolgát, szíve szerint.  Megírta, s meg is cselekedte. S imígyen ugrasztotta ki a nyuszit a bokorból, elválni látszott a konkoly a búzától. Nevén nevezte a gyermeket s mi ösztönösen színt vallottunk: hova húz a szívünk, kik vagyunk, mit akarunk? Ha semmi másért, ezért mindenképp értelme volt leírni, sőt könyvben is megjelentetni.

         Ezek az írások kordokumentumok, a székely főváros magyar létkérdéseinek egyfajta jegyzőkönyvei. LPT akarva-akaratlan a 2013-as év marosvásárhelyi krónikásává vált. Nemhiába talált honlapja, a vanegypercem.com szinte lavinaszerű visszhangra mindenütt, ahol magyarok élnek, meghaladva májusi indulása óta a 13 ezres állandó olvasóközönséget is, amellyel nem sok közmédium büszkélkedhet. Lelki hullámhosszára széles e nagyvilágban rezonáltak. Számtalan jóérzésű magyar és nem magyar gratulált, szurkolt neki, és reményét fejezte ki írásban, szóban: bárcsak sok ilyen Tündénk lenne szerte Erdélyben. Az olvasói visszajelzések sok kritikát, lehurrogást, elnémító szándékú fanyalgást is felszínre hoztak, de az olvasók túlnyomó többsége büszke arra, hogy még vannak mohikánok, akik az erdélyi – ezen belül a marosvásárhelyi – préri magyar rezervátumának kerítését döngetik, sőt nemes egyszerűséggel lebontják.

         Én is arra biztatom Tündét: ne adja fel! Közösségi küzdelmünkben pennájával, erőteljes egyéniségével továbbra is tartsa magasan a kibontott zászlót. Sorsunkon Isten után elsősorban mi, kis- és átlagemberek változtathatunk, amennyiben megvan bennünk az elszánt akarat, a hűség elveinkhez, és bölcsen, következetesen, de határozottan nem csak kiállunk, hanem síkra is szállunk gyermekeink, unokáink jövőjéért.

         Ebben a küzdelemben adhatnak támpontot Tünde könyvvé szerkesztett lelki rezdülései. Önbizalmat, lelkierőt sugároznak. Mintegy visszaadják a hitet önmagunk erejében, amely hitet a sok ’kislépés’ és alkalmazkodás nagyon is megtépázott. Gondolatai, felbuzdulásai így olvasmányos formában is eljuthatnak hozzánk, edzik öntudatunkat, és miért ne, tettekre sarkallnak, akár azért, hogy kiálljunk mellette, akár úgyis, hogy saját egyéni és közösségi érdekünkben merjünk magyarként élni. Mert fájóan szép kihívás ma erdélyi magyarnak lenni…

         Én továbbra is Isten áldását kérem Tünde életére, elkötelezett munkájára.




« vissza
 
 





btz webdesign