Keresés
 
 
Megtekintve: 1057 alkalommal
Örömhír - C. év

Özvegy és fia

1. Illés próféta csodája (1 Kir 17, 17–24)

A szareptai özvegy is korán férj és gyermek nélkül maradt. Nem volt jogi értelemben sem védelmezője, sem fenntartója, sem vigasztalója. Az ószövetségben a korai halált Isten büntetésének tartották. Illés próféta csodája már jelzi, hogy a szerencsétlenség nem Isten büntetése, hanem Isten együttérző jelenléte nyilvánul meg benne. A próféta így válik a messiás előképévé.

 

2. Az apostol meghívása (Gal 1, 11–19)

Az apostol saját megtérését írja le bizonyítékként Jézus egyedülálló evangéliumának alátámasztására.

 

3. A naimi özvegy fiának feltámasztása (Lk 7, 11–17)

Érdekes, hogy özvegy férfinál sokkal több az özvegyasszony manapság is. A férfiak korábban halnak. Nem bírják annyira a testi-lelki gyűrődést, mint a nők. Testi erejük is hamarább elhasználódik. A nőkre több lelki teher hárul, és szenvedésből is bővebben kijut. Az özvegyasszonyok fájdalmát tetézi, ha néha gyermeküket is elveszítik. Támasz nélkül kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé válnak. Sajnos ezt sokan ki is használják. De Isten nem nézi tétlenül az özvegyek fájdalmát. Erre bizonyíték a naími ifjú feltámasztása is a mai evangéliumban.

Szent Lukács, mint a nők, a szociális érzékenység és az irgalmasság evangélistája külön figyelmet szentel Jézus emberi gesztusainak, és még hangsúlyosabban Isten életet fakasztó irgalmának. Egy kicsit visszaköszön Illés próféta halott-támasztási története, jelezve, hogy Jézus ugyanúgy próféta, de messze felül is múlja az ószövetségi „elődeit”. Benne Isten különleges és egyedi módon „látogatta meg” az emberiséget (Lk 1, 68).

Izraelben általában még aznap eltemették a halottat. A nyitott koporsón vagy hordágyon gyolcsba csavarva kísérték a „szentmihálylovát” a helységen kívülre, a temetőbe. Jelen esetben a halottvivő menet találkozik az Élet Urával. Szent Lukács először itt nevezi Úrnak Jézust, ami egyébként Istennek kijáró és csak neki fenntartott cím volt. A városból, vagy faluból – melynek neve Naim, annyit jelent, hogy kedves – sokan kísérték az özvegyet, mert sajnálták őt, és együttéreztek vele. Jézus meglátja az özvegyet, megrendül a szíve, megállítja a halottvivőket, megérinti a koporsót, és azt mondja az édesanyának: ne sírj! Nem azért, mintha sírni és gyászolni fölösleges lenne, vagy tiltaná azt, hanem mert az ő megszólítása életet ad. A halott ifjú felül, és az Úr visszaadja őt anyjának.

Isten szava teremt. Ahol Isten megszólal, ott élet fakad. Jézusban Isten belenyúl a történelem halál árnyékolta menetébe és beteljesíti élet utáni vágyunkat. A bűntől megvált, a halálból feltámaszt. Nemcsak beszél Isten irgalmáról, hanem isteni hatalmát is az irgalom szolgálatába állítja. Életre ébreszti halottainkat és minket is halálunk után.

Nekünk ugyan nincs hatalmunk a halál felett, irgalmasok azonban lehetünk. Hirdetnünk kell ezt az életre keltő örömhírt. Azt is látjuk, mennyi lelki halálba került embertársunk feltámadhatna, ha közölnénk vele a gyógyító, jó, szép és igaz szavakat, ha vennénk a bátorságot és kisegítenénk őket a meg nem értés, bűn, agresszió, káros szenvedély vagy csalódás okozta haldoklásból. Mennyivel másabb lenne közérzetünk, közéletünk, ha a híradásokat, a világhálót vagy tévéképernyőt nem a rossz, a halál hírei uralnák, hanem a jó szó, az igaz beszéd! Amikor a jónak is lenne hírértéke, sőt az lenne a természetes. Mert valójában erre van igény. És erre kaptunk küldetést is feltámadt és üdvözítő Urunktól.

Milyen jó lenne, ha több gondot, figyelmet fordítanánk, több érzékenységet tanúsítanánk a kiszolgáltatott és támasz nélkül maradt özvegyeknek családjainkban és közösségeinkben egyaránt. Ha nemcsak azt mondanánk: ne sírj, mert az nem illik, zavar – hanem örömet, mosolyt fakasztanánk arcukra, segítségükre lennénk szükségükben.

Szent Lukács nem írta meg a csoda „folytatását”, mi viszont kíváncsiak lennénk, hogyan él tovább az, aki még egy esélyt kapott Istentől.
A tapasztalat szerint hajlamosak vagyunk könnyen napirendre térni Isten mindennapos csodái fölött. Holott nem szabadna a régi kerékvágásban maradnunk azok után, ami velünk történt, például egy jó szentgyónás, egy betegségből való felgyógyulás után. Sokkal jobban illene hozzánk, hogy hálás szívvel, életünket Isten egy lapjára feltéve szolgáljunk neki. 




« vissza
 
 





btz webdesign