Keresés
 
 
Megtekintve: 890 alkalommal
Örömhír - C. év

Jézus az igazi szerető

1. Dávid bűne (2 Sám 12, 7–10. 13)

A bűn és bűnbánat drámáját olvassuk itt. Dávid bűne minősített súlyosságával kihatással volt az egész nemzetre. De bűnbánata is példaértékű…

 

2. A megváltottakban Krisztus él (Gal 2, 16. 19–21)

Szent Pál a megigazulást a Krisztushoz való belső odafordulásból vezeti le. A keresztény ember a szentségeken keresztül igazul meg és azonosul a szenvedő és feltámadt Krisztussal.

 

3. A bűnös asszony (Lk 7, 36–8, 3)

Ma egy újabb, drámai evangéliumi részt olvasunk Lukácstól a nőkről, meglepő fordulatokkal, az isteni irgalmasság nagy csodájával. A városban kétes hírnevet szerzett utcanő bizonyára hallott Jézusról, találkozhatott vele, hogy erre a szokatlan döntésre szánta rá magát. Alabástrom edényében drága olajat szorongat, majd beoson Simon farizeus házába, odatérdel Jézus lábához, könnyeivel öntözi, olajával kenegeti, kibontott hajával törölgeti a jelenlévő urak nagy elképedésére. Nem csábít, nem pásztorórára vagy rövid flörtre csalja a Mestert, hiszen nem a férfit, hanem az irgalmas Istent látja meg benne. Bűneit siratja, és szívéből feltör az őszinte, tiszta szeretet. A tartózkodó és az etikettre sokat adó farizeus nem érti, zavarba jön. Szóvá is teszi Jézusnak: ha ismernéd, kicsoda ez a nő… nem engednéd meg…

Azonban Jézusban nincs hátsó gondolat. Nem azt nézi, ki a nagyobb bűnös: az, aki nyilvánosan vétkezik, vagy aki titokban, férfi-e vagy nő?… Kedves barátom szerint: „a bűnös asszony bizonyosan többet tudott a bűnről Jézusnál, hiszen benne élt, Jézus meg nem próbálta. Nem is akarta megpróbálni. Középen meg ott áll Simon, akinek az egész kínaiul van: ő zsidó, üdvözülni fog. Minél személyesebb egy mű, annál fontosabb: Jézus a személyünkre kíváncsi, nem az eszünkre.”

Jézus saját érzelmeit illetően is szabad. Nincsenek beteges görcsök benne a nők irányában. Szexualitását minden kétértelműség nélkül, magasabb szinten éli meg, mint mi. Nem úgy néz a nőkre, mint a bűn tárgyára, senkivel szemben nincsenek gátlásai vagy előítéletei. Ő azért jött, hogy Isten országának felszabadító örömét hirdesse megkülönböztetés nélkül mindenkinek. Védelmébe veszi a patriárkális rendszer áldozatait, a kisemmizetteket és a peremre szorultakat, és inkább saját „jóhírét” teszi kockára, mintsem az Atyától kapott küldetést.

Járjunk körül még két gondolatot. Az egyik: titkos bűneink, kivetítéseink, szennyes fantáziánk. Bizonyos mértékig ma is férfiközpontú világunkban nehezen szakadunk el a sztereotípiáktól, a bevett kliséktől, közhelyektől – ilyenek a nők stb. Miközben rejtett vagy túlfűtött szexualitásunkat belopjuk pikáns vicceinkbe, ösztönszerű elszólásainkba, észre sem vesszük, hogy lépten-nyomon az ő szeretetükben szeretnénk fürdeni. A házimunkától a főzésen át, a szeretetszolgálattól a templomi kórusig. Emberi kapcsolatainkban is elvárjuk tőlük a kedvességet, az őszinteséget, de mi már testiséget, nyomulást, csábítást szimatolunk minden tiszta szó, tekintet mögött. Eközben megalázzuk, kihasználjuk, félreértjük őket, gyanakvással tekintünk hódításnak tűnő megnyilvánulásaikra, és magunkból kiindulva képtelenek vagyunk arra, hogy a másikban tiszta szándékot feltételezzünk. A férfiak legtöbbször fel sem fogják, hogy a nők mennyire megtermékenyítik őket munkájukban, hivatásukban. A férfiaknak mennyire hálásnak kellene lenniük a nőknek, mindezekért. Sok nő nem is véletlenül menekül a templomba, egyházi közösségek megértő légkörébe az otthoni durvaság, meg nem értés miatt. Mert ott legalább elfogadják, komolyan veszik, igényt tartanak szolgálataira és nem értik félre.

A nő érzékenyebb Isten szeretetére, gyorsabban fogja fel, érzi meg azt. A szívével gondolkodik, ösztönösen jót akar, és megnyílik afelé, akiben érzi a szeretet tisztaságát. A bűnös nő ezért borult Jézus lábához. Sok vétke volt, de Isten feltétel nélküli szeretetét is megtapasztalta. Egész élete, lelke megtisztult: „üde lett, mint a hajnali harmat, mint a napfényben fürdő virág, mint a gyermeki kacagás” – írja Marica Stancovic.

A másik gondolat a bűnbánaté. Az asszony beismerte vétkét. Bűnbánata viszi Jézushoz. A „legális élvezetek” korában lassacskán semmit sem tartunk bűnnek. Kiveszett belőlünk a bűnbánat képessége. Hatványozottan érvényes ez a férfiakra, akik a gyóntatószékekben is sokkal ritkábban fordulnak meg. Ritkábban gyónnak. Nehezebben ismerik be vétküket. Jézus itt nem arról beszél a farizeusnak – rögtönzött példájában – ki mennyire bűnös, hanem arról, ki mennyire képes bűnbánatot tartani.

És itt nemcsak a nemiséggel kapcsolatos bűnökről van szó. Mert legalább ennyire nagy a hazugság, a csalás, a rosszindulat, a kevélység, az irigység meg a többi vétek is. Simon farizeus a jó hírnevére sokat adó önhitt férfi típusa, aki nemhogy nem szereti, nem is tiszteli vendégét. Csak saját elismertsége növelésére használja Jézust, de egyáltalán nem szereti. Nincs szüksége Jézus tanácsára, még kevésbé Isten irgalmára.

Bátorság és alázat kell ahhoz, hogy bűneinket merjük bevallani. Sőt elsősorban szeretet, aziránt, akit megbántottunk. Mind emberi kapcsolatainkban, mind Istennel szemben. Ha pedig szeretetünk nincs, hitünk sincs, – hiába hangoztatjuk, hogy: de én hiszek… Ha hiszek, akkor a bűntől nem lehet eltekinteni. Isten színe előtt bűneink is jobban látszanak, de szeretete is átölel és felszabadít.




« vissza
 
 





btz webdesign