Keresés
 
 
Megtekintve: 1012 alkalommal
Örömhír - C. év

Farkasokkal aratni

1. Messiási ország (Iz 66, 10–14c)

A babiloni fogságból hazatérő névtelen próféta – a szakemberek Trito-Izajásnak nevezik – szemében Jeruzsálem az új, messiási országot jelképezi. Isten oda gyűjti össze fiait, és gondoskodik róluk.

 

2. A Galata levél befejezése (Gal 6, 14–18)

Az apostol, szinte önvédelemből, a „kereszt”-ben összefoglalja az egész Krisztus-eseményt.

 

3. A hetvenkét tanítvány küldetése (Lk 10, 1–12. 17–20)

Mi köze a farkasoknak az aratáshoz? A fenti evangéliumi rész fényében a válasz tálcán kínálkozik: „Az aratni való sok, a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” Elmélkedésünket e két gondolat köré csoportosítjuk.

Nyár van, szabadságolások és vakáció ideje. A jól megérdemelt pihenésé. A földműves számára azonban itt az aratás. Jézus dolgozni küldi tanítványait. Előre küldi, hogy apostolainak előkészítsék a terepet. Mint felderítőket a bevetés előtt. A világban a sikeres élet titkos receptjét kínáló sztár előadók óriási propagandagépezetet mozgósítanak – külön jól megfizetett stábbal, on-line hirdetésekkel, plakátokkal, hírveréssel, óriás hangos kivetítőkkel –, hogy a boldogság-fogyasztók felfigyeljenek az ínycsiklandozó szenzációra.

Jézus világméretű aratásnak mondja az evangelizációt, az örömhír meghirdetését. Tanítványokat hív meg, hogy művét építsék az apostolokkal karöltve. Nem kampány ez. A krisztuskövetők nem fogadatlan prókátorok, kalandvágyból vállalkozó műkedvelő önkéntesek, még csak nem is frissen vizsgázott újabb szakemberek, hanem olyan lelkes aratómunkások, akiknek maga a gazda adja a megbízatást. A kezdeményezés nem alulról indul, hanem a gazda fia küldi őket. Ez a hetvenkét tanítvány mi vagyunk. Mindannyian, akik az egyházhoz tartozunk. Papjaink is nyakig benne állnak az aratásban, mentik a menthetőt, tatarozzák a romos templomokat, építik a ravatalozókat, de aratnivaló mindig több lesz, mint munkás. Jézus sajátos, isteni toborzással szólít meg ma is. Ha fogynak papjaink, ha elnéptelenednek a szemináriumok, érdemes a kérdést így is feszegetni: vajon a világ „elszívó hatása” lett nagyobb, vagy az egyház vonzása csökkent? Talán épp ott van a gond, hogy nem imádkozunk eleget, eléggé mély és nagy hittel az aratás Urához. Imánkra nem Istennek van szüksége, hanem a hívő ember, a hívő közösség magát készíti fel, hogy el, illetve befogadja az isteni hívást.

A bárány a pásztorához és a nyájhoz tartozás édes függéséből él. Szelíd és boldog, mert családja biztonságot jelent. A farkast csak a zsákmány érdekli, falkában is rideg és magányos, nem riad vissza az erőszaktól, mindenáron megszerzi, amire szüksége van, de néha nevetségesen ostoba. Jóllehet a bárányt nemegyszer naivsága sodorja bajba, a báránytól sosem kell félni, a farkastól azonban mindig tartani lehet. A bárány és a farkas egyaránt bennünk van. Azt hinnénk: bura alatt, a templom szent falai között biztonságosabban megmaradhatunk tisztának, őszintének, igaznak. Akkor kivonhatjuk magunkat a külvilág farkastörvényei alól. Lehet, hogy valamiféle elit csoportosulásnak képzeljük magunkat, akiben nincs szeplő, sem ránc. Talán félünk is a farkasoktól, nehogy azok szétszaggassanak, egykettőre felfaljanak. Hisz ha korpa közé keveredsz… A farkasok is aratnak, sokszor épp báránybőrbe bújva. Eleinte meg is tévesztve az ártatlan bárányokat, akikből többnyire a „befogadói közeg” összeáll. Onnan is felismerhetjük a bennünk levő farkast, hogy a visszautasítást nem tudja szelíden elviselni. Erőszakos lesz, és farkas-eszközökkel akar rendet teremteni.

Néha éppen a lelkipásztori munka hevében, a sok lelki aratnivaló közt azon kapjuk magunkat, hogy átvettük a farkasok trükkjeit: ügyeskedünk, a világ kedvében járunk, pénzben mérjük a hasznot, „menő selyemfiúk” módjára a fennálló divathoz simulunk. Jézus pedig arra hív, hogy ne kövessük a világ logikáját akkor sem, ha bárányként kell a farkashoz közelíteni. Küldetésünk nem megfélemlítésre, de nem is „tájba illő”, szalonképes, olcsó üdvösség meghirdetésére, hanem az Isten országának építésére, örömhírének bejelentésére szól. Ha nem száll rá a farkasra a bárány békéje, az sem veszteség… Mert Jézus nevére még a sátán is megadja magát. A Jézustól kapott erő, lelki hatalom pedig abban is segíti a tanítványt, hogy ne csak leleplezze a farkast, hanem a farkasokból bárányt szelídítsen.

Isten rá akar ébreszteni felelősségünkre, küldetésünk nagyságára és szépségére. Lássuk meg minden farkasban a bárányt. Szelídítsük meg elsősorban a bennünk ólálkodó farkast. Előszólítani, „kiszeretni” mindenkiből a jót, békességgel, állhatatos hűséggel, és nem riadva vissza a kudarcoktól. Attól se keseredjünk el, ha visszautasítanak, s még csak azzal sem kell sokat bíbelődnünk, hogy külön stratégiákat dolgozzunk ki, vagy magunkban keressük a hibát. Isten Szentlelke mindig pótolja hiányosságainkat, ha a tőlünk telhetőt megtesszük. Ő fog belőlünk szólni, mi nem magunkat ajánljuk. A sikerek sem maradnak el, de itt nem a statisztikailag jól mérhető hatékonyság mutatószámai a döntőek, hanem „inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyekben”. Ahelyett, hogy karrierünket építené, az aratás Ura asztalához ültet, körüljár és felszolgál… Kell ennél nagyobb elismerés?




« vissza
 
 





btz webdesign