1. Áldást és átkot ajánlok ma fel nektek. (MTörv 11,18.26–28)

Mózes öt könyvének, a Tórának egyik legfontosabb könyve a Második törvénykönyv, latinosan Deuteronomium. Törvények, szociális utalások, hivatali rendelkezések, rituális szabályok és intézkedések alkotják. Isten igéje át kell hogy hassa hétköznapjainkat is. A törvény be nem tartásával saját magunkra vonunk átkot. Igaz, szabadságunkban áll elutasítani az isteni törvényt, de az a testi, majd a lelki halált vonja maga után. Isten nélkül, rajta kívül sem boldogság, sem boldogulás nincs.
A bálványimádás a legnagyobb önbecsapás, és boldogtalanságba kergeti az embert.

2. Az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül… a Jézus Krisztusban való hitből ered. (Róm 3,21–25a.28)

Szent Pál apostol kiélezett megfogalmazása látszólag ellentmondást takar. Tehát akkor most nincs szükség törvényre, érvényét veszíti az ószövetség, a tízparancs Jézus Krisztus kinyilatkoztatásában? Egyáltalán nem. Természetesen a megigazulásunk Krisztusban nem függ az ószövetségi törvénytől. De a megigazulás újszövetségi rendjét a törvény és a próféták készítették elő. Az apostol csupán azt hangsúlyozza, hogy nem a törvény betűje tesz minket megigazulttá, a megigazulás nem a mi érdemünk, mert betartottuk a törvényt, hanem Isten ingyenes, szabad elhatározásából született, Jézus Krisztus megváltása nyomán. A törvénytisztelettel, az áldozatokkal az ószövetségi ember nem egyszer a „haragvó” Istent próbálta megnyugvásra bírni, kiengesztelni.

Az újszövetség mássága, „minőségi ugrása” éppen abban áll, hogy a bűntől való szabadulást, a kiengesztelődést, a megigazulást Krisztus érdemelte ki számunkra, aki magára vette a világ bűneit. Őáltala és őbenne Isten mindenkinek ingyenes ajándékként ajánlja fel. Krisztus vére, személyes áldozata így mindannyiunk szeretete, engedelmessége, hódolata is az Atyának. Ha Krisztusban, az istenemberben hiszünk, személyes életünkben is a kegyelem forrásává válik. Benne szeret és tart gyermekének az Atya minket is.

3. Aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. (Mt 7,21–27)

Nem elég csak tudni, akár betéve is Jézus szavait. Nem elég csak jól vizsgázni hittanból és kifizetni az egyházadót. A kenyérkereset ürügyén nem hanyagolhatjuk el Isten szavának hallgatását. De a hallgatás nem elég, meg is kell cselekedni azokat. Valóságos életprogram. Házat, hazát építeni annyi, mint életet építeni. Csak ő lehet a sziklaalap, ami állja az idők viszontagságait. Gondolhatunk a palesztinai építkezési viszonyokra, vagy a nálunk is egyre gyakoribb árvizek, természeti katasztrófák pusztítására. Ahogyan a fát a gyökerei, úgy az épületet az alapok tartják szilárdan. Hirtelenjében összetákolt kalyibát fel lehet húzni egy nyári zápor okán, de masszív, biztonságos házhoz idő, energia, áldozat szükséges. Nem építhetünk árterületre, hídra, ingoványos talajra. Nem spórolhatjuk ki a minőségi anyagot csak azért, hogy kevesebbe kerüljön. A sziklaalap, a körültekintő tervezés, beruházás megtérül majd azáltal, hogy biztonságban lakható, élvezhető a lakás, otthont, védelmet, menedéket nyújt nemzedékeken keresztül. De nem csak az alapok fontosak. És nem elég csak az alapokat lerakni, teljesen fel kell építenünk életünk házát és belakni azt. Krisztus nélkül huzatos, nyirkos, lakhatatlan börtönné válhat.

Milyen értékekre építek? Krisztus-e értékrendem, világlátásom alapja? Ötletszerű, a világ által vonzónak tűnő akciókkal, karizmatikus megszállottsággal ideig-óráig fenntarthatjuk a Krisztushoz tartozás látszatát, de a viharok, a támadások, a kísértések könnyen romba dönthetik. Csak Krisztus jelenléte, kegyelme, az egyházára rábízott kincsek garantálhatják, hogy életünknek erős a sziklaalapja. Mire-kire alapozok, amikor
házasságra készülök, amikor megházasodom? Jézus a szegletkő. Egyházát is Péterre, a sziklára építette, hogy a pokol kapui erőt ne vegyenek rajta. Én milyen téglája vagyok ennek az építménynek? Lehet rám alapozni? Rám építhet-e a közösség? Én építem-e életem házát vagy rombolom?