1.Mit tegyünk, hát emberek, testvérek? Térjetek meg – felelte Péter… és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (ApCsel 2,14a.36-41)

Péter apostol tüzes pünkösdi beszéde nem maradt hatástalan. Aznap mintegy háromezren keresztelkedtek meg, és elindult az egyház élete. Csak Isten erejével, csak amikor megérint az isteni szó, leszünk képesek kimozdulni tanácstalanságunkból és félelmeinkből. Ez az üdvösség menetrendje: bűnbánatot tartok, megkeresztelkedem, elnyerem bűneim bocsánatát, eltölt a Szentlélek, és szárnyra kapok. Újjászülettem. Érzem, hogy hajt a küldetés, Isten szemével tekintek életemre és a világra. Bárcsak minden vasárnapi szentmise után így kiáltanának fel a hívek: mit tegyünk, testvérek, hogy Isten szava ne csak írott malaszt, elhangzó, tovatűnő beszéd, hanem életet, új életet fakasztó, lökést adó, kötelességünkre ráébresztő ösztönzés legyen, hogy ne kelljen nógatni senkit az istenes életre?!

2. Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt. (1Pt 2,20b–25)

Szent Péter első levelének tanításából téves volna azt a következtetést levonni, hogy a rabszolgák nyugodjanak bele a szenvedésükbe, soha nem lehetnek szabadok. Hiszen maga a kereszténység volt az a társadalmi-kulturális és vallási erő, amely az évszázadok alatt elsöpört az útból mindenféle hátrányos megkülönböztetést, épp az ember teremtményi méltóságára hivatkozva. Ebben a levélben inkább arról olvasunk, hogy nincs értelmetlen szenvedés. A keresztény ember a szenvedésben nem a miérteket kutatja, hanem a szenvedő Krisztussal azonosítja magát, vele azonosul. A Golgota útja a feltámadás hajnalához vezet.

3. Én vagyok a juhok számára a kapu. Aki rajtam keresztül megy, ki-be jár, és legelőt talál. (Jn 10,1–10)

Jézus a jó pásztor. János evangélista 10. fejezete Jézus meglepő metaforájáról, képes beszédéről szól. Közvetlenül a vakon született meggyógyítása utánra szerkeszti evangéliumában, hogy az olvasók érzékeljék Isten országának már elérkezett finom jeleit. A vakon születettet kizárták ugyan a zsinagógából, de bekerült egy új közösségbe, ahol maga Jézus a pásztor, az akol kapusa és kapuja egyben. Sőt, ő maga az út. Egyesek szerint sok út vezet Istenhez, de Barsi Balázs találó észrevétele szerint csak egy út vezet Istentől az emberhez: Jézus, a jó pásztor. Talán letűnt, idilli kép társul ehhez a hasonlathoz lelkünkben, emlékeinkben, fantáziánkban: hegyoldal, nyári napsütés, juhokat terelgető kutyák, békésen furulyázgató pásztor. A görög mitológiától Petőfiig nagyon sok művészt ihletett alkotásra. Lehetnek ellenszenves képzettársításaink is: nyájas olvasó, nyájszellem, tudatlan-naiv birkák, akiket állandóan terelgetni kell, sőt manipulálni szokás, netán meg is lehet téveszteni, nyájösztön, juhok, akikre azért van szükség, hogy a pásztor megéljen belőlük…

Szakemberek szerint Jézus itt nem annyira Isten irgalmáról beszél, mint más evangélistáknál – ahol például a jó pásztor utánamegy elcsatangolt bárányának –, hanem az élet bőségéről, amely csak vele közösségben adatik meg. Jézuson kívül nincs bejárat a karámba. Nincs magánhit, privát egyház. Az akolnak nincsenek kiskapui. Nincs demokratikus megoldás, miszerint minden vélemény, minden vallás egyforma. Csak egy kapu van: Jézus Krisztus! Jézus is tudja, hogy voltak–vannak–lesznek gonosz pásztorok, akik őt megkerülve akarnak a juhokhoz jutni. De a jó pásztor ismérve, hogy személyesen ismeri juhait, nevükön szólítja őket. Előttük megy. Nem maga előtt küldi őket, hanem maga megy előttük, ki a „frontra”, a legelőre, az élet sűrűjébe. S még csak hátra sem kell néznie. Követik. Ha veszélyt éreznek, összebújnak; összezárnak, ha jön a farkas. Pásztoruk pedig védi, táplálja, sőt életét adja értük. Jézus szerint nem az a jó pásztor, a jó vezető – ma úgy mondanánk, jó menedzser –, aki jól tud szervezni, megvan a nélkülözhetetlen kommunikációs képessége, üzemtervet készít, átlátja a tennivalókat és az eszközöket, hanem elsősorban az, aki kész feláldozni életét övéiért: családtagjaiért, a rábízottakért, a beosztottakért és a munkatársakért. A jézusi pásztorkodás csúcsteljesítménye már megtörtént: feláldozott húsvéti bárányunkat az Atya feltámasztotta a halálból, ezért egyik legszebb húsvéti szimbólum a bárány a győzelem véres zászlójával. Meghozta mindnyájunknak azt a bőséges életet, amelyet nem kellene elveszítenünk semmi pénzért. Nem elvenni akarja tőlünk, hanem nekünk adni, hogy bőségben legyen…