1. Ujjongj Sion leánya… nézd, közeleg királyod. (Zak 9,9–10)
A Másod-Zakariásnak is nevezett bibliai könyvet közvetlenül Makedón Nagy Sándor megszállása után (Kr. e. 332) írták, és benne már összefonódnak a Messiás-várás különféle irányzatai. Zakariás próféta is a szelíd Messiás-királyról jövendöl, aki nem karddal, lovon ülve vonul be felségterületére, hanem szamárháton, a békességteremtés szándékával. A palesztinai ember számára a szamár elsősorban a béke és szerénység jelképe, ellentétben a lóval, amely kimondottan harci állat volt. Ennél beszédesebb „programnyilatkozata” nem is lehet az eljövendőnek, hiszen nem a paripák harci fölényére, hanem Isten hatalmára támaszkodik. Napjainkban egyesek pénzzel, szavakkal, politikai kardcsörtetéssel vívják a globális küzdelmet, hogy hatalmukba kerítsék az embert. De sokkal hatékonyabb Jézus szeretetének csendes, a lelkek mélyén győzedelmeskedő hatalma, hiszen ő a „megroppant nádszálat nem töri el.”
2. De ti nem a test, hanem a Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. (Róm 8,9.11–13)
Hogyan lehet nem test szerint élni, ha testben élünk? – kérdezhetnénk. Hiszen emberségünk minden vetületének testi vonatkozása is van. Nem bújhatunk ki a bőrünkből… Szent Pál kijózanítja a rómaiakat, és minket is: az ember több, mint test, anyag. Szellemi-lelki valóság is. Ha csak test szerint, pusztán a testi vágyakat, ösztönöket, ingereket, késztetéseket szolgálnánk ki, szánalmasabbak lennénk az állatoknál, mert nekik csak testi-ösztönös életük van. Nekünk azonban halhatatlan lelkünk, öntudatunk, személyiségünk: értelmünk és szabad akaratunk van. Mérhetetlenül többek vagyunk, mint az állatok. Sőt, testünk a Szentlélek temploma. Ebben nemesített meg minket a krisztusi megváltás. Szabadságunkban áll nemet mondani bűnös vágyainknak, és a kegyelemtől megtisztított értelmünkkel beláthatjuk tetteink következményeit, válaszolhatunk az isteni hívásra. Ez az ember megtisztelő hivatása és küldetése is egyben.
3. Dicsőítelek, Atyám, ég és föld ura, hogy az okosak és bölcsek elől elrejtetted ezeket… (Mt 11,25–30)
Evangéliumi szakaszunk közvetlen előzményeként jó figyelni arra, hogy Jézus korholja a galileai városokat hitetlenségük miatt. Mintha fájdalmasan, már-már beletörődve venné tudomásul, hogy örömhírét akkor sem, ott sem hallgatta mindenki szívesen, s főleg nem fogadta elsöprő lelkesedés. Jézus most az Atyával beszél. Hangosan imádkozik, mintegy hálát adva, hogy akiknek az Atya megnyitotta a szívét, azok befogadták az evangéliumot.
A bölcsek és okosak épp tudásuk és magabiztos, megrögzött „előképzettségük” miatt néha képtelenek meglátni és elfogadni Isten titkait. A történelem folyamán sokszor voltunk tanúi az „írástudók”, az értelmiség árulásának. Az értelem gőgje inkább eltávolít Istentől, mintsem közelebb vinne hozzá. Amióta az ember evett a tudás fájának gyümölcséből, tudását a saját kárára is gyarapíthatja… Emberi tudásunk csak a Szentlélek segítségével „állhat össze” bölcsességgé. Az igazi nagy tudósok is életük vége felé tapasztalták meg a „tudós tudatlanságot”, és hajoltak meg alázattal Isten titkai előtt. Ahogyan Albert Einstein fogalmazott: „A tudomány első kortya az ateizmus, de a pohár alján ott az Isten”. Jézus tanítását ma is az egyszerű emberek értik meg és váltják valóra. Velük vannak tele a templomok, a kegyhelyek, ők a napi áldozók, a rendszeres egyházfenntartók, a legjobb szülők és legbecsületesebb munkások a közélet bármely területén. A sok információ és tudás, a számtalan egyetemi diploma és jól értesültség, a gyanakvó, néha túlzottan kritikai gondolkodás, valamint a magas szintű, alaptalan elváráskényszer nem biztos, hogy jót tesz Isten ingyenes kegyelme befogadásának. Bármennyire szükséges a tudás – még a teológiai is –, nem képes hívő bölcsességgé válni, ha nincs meg bennünk az alázatos, Istenre odahajló akarat.
A „kicsinyek” lelki intelligenciája sokkal hatékonyabb, mint a mindent megkérdőjelező nagyokosok üres fontoskodása. Jézus tanítása nem elvont vagy pusztán bibliai ismeretekre épülő tudáshalmaz, hanem a csendes egyéni-közösségi imában, istenélményben szerzett újabb és újabb magtapasztalás, amelyben a Szentlélek járja át lelkünket és tesz fogékonnyá Isten jelenlétének befogadására. A valódi ismeret több, mint tudás: személyes kapcsolat. Isten olyan bensőséges ismerettel rendelkezik rólunk, mint amilyet mi sosem leszünk képesek szerezni egymásról. Sem szerelmesek, sem családtagok. Minden ember titok. Ennek a titoknak a kulcsa Istennél van. És ő megosztja velünk, ha akarunk, merünk „kicsik” lenni. Gyermekként, aki odasimul anyja ölébe. Mint ahogyan a művészt átjárja az ihlet, forrong benne, nyugtalansággal tölti el, míg meg nem érik, míg világra nem jön a műalkotás: megszületik a csoda. Így teljesedik ki a keresztényben is az új teremtmény élete, amelyben már nem esik nehezére „Isten igájában” élni. Mert az ő igája édes, és az ő terhe könnyű.
« vissza
