1. Ha… meginted az istentelent…, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.(Ez 33,7–9)

Ezekiel, a babiloni fogság idején működő pap-próféta, miközben népe sorsában osztozik, felelősségtudatot is ébreszt bennük, és emlékezteti őket Isten törvényeire. A ma idézett, klasszikussá vált prófétai üzenet ezt a kényes egyensúlyt, a próféta belső kínját és felelősségét tükrözi.
A próféta, a pap csak akkor lehet boldog, ha teljesíti Istentől kapott hivatását. Ebből a szempontból mellékes, hogy hallgatnak-e rá vagy elutasítják. A közösségben betöltött szerepünk határozza meg felelősségünk mértékét, de mindenképp számadással tartozunk Isten előtt.

2. Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel.(Róm 13,8–10)

Szent Pál apostol nem az anyagi eladósodottság ellen tiltakozik, és nem – a mostanság divatos – körbetartozásoktól akarja megóvni híveit, hanem a szeretet parancsának egyetemességére hívja fel a figyelmet.
A keresztények, társadalmi berendezkedéstől függetlenül, legyenek törvénytisztelő állampolgárok, hiszen aki szeret, a törvényben is a legfőbb törvényhozót, a szeretet Istenét szolgálja. Szent Ágoston sokat hangoztatott kijelentése – szeress, és tégy, amit akarsz – pontosan ezt a belső szabadságot hangsúlyozza. Akiben él a szeretet, annak nem esik nehezére betartani a törvényt, hisz azon közösség szabályainak veti alá magát, amelyhez ő is tartozik.

3. Ha testvéred megbántott, figyelmeztesd négyszemközt.… Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos… Amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve. (Mt 18,15–20)

Jézus Krisztus itt szabályt ad, hogy mi az eljárás, ha valaki ellenünk vétkezik. Először a négyszemközti intés, majd két-három tanú jelenlétében, azután jöhet a hivatalos „egyházi” eljárás, amely ki is zárhatja – ideiglenesen – a vétkest a közösségből.

A testvéri megintés szabályait ma sem kellene elfelejtenünk. Felelünk egymásért, de a közösségnek is felelős vezetői vannak, akik azért tudnak egy személyben dönteni, mert a rájuk ruházott felelősséget maga a Szentlélek biztosítja, belülről. Ahogyan mindannyiunkban személy szerint is, ha hagyjuk. Ehhez viszont nevén kell neveznünk a bűnt. Nem letagadni, nem elkenni, nem kimagyarázni, nem úgy keresni belőle a kiutat, hogy nem veszünk tudomást róla. Szeretettel, tapintattal, de egyenesen – először négyszemközt – közöljük vele, hogy nem helyes, sőt bűn, amit tesz. Nem őt ítéljük el, hanem a bűnét. Őt szeretjük, de bűnös tettével nem tudunk azonosulni, azt nem tolerálhatjuk. A Biblia szerint az őszinte szó olyan, mint a csók, és a jókor kimondott szavak, mint aranyalmák ezüsttányéron (Péld 24, 26 25, 11).

Manapság hajlamosak vagyunk elkendőzni a bűnt, kitolva a személyes szabadság határait olyan mértékben, ami már rombolja a közösséget. Eközben könnyedén megszóljuk testvérünket, pletykáljuk, kiteregetjük vétkét mások előtt, a személyes találkozás alkalmával azonban sunyi módon, ál-udvariasságból, az „ártatlanság” vélelmének leple alatt elhárítjuk a felelősséget. Így adunk teret a kölcsönös bizalmatlanságnak. A névtelen fel- vagy bejelentések, alattomos hátba támadások, árulkodások és kegyes hazugságok csak mélyítik a bizalmatlanság szakadékát a közösség tagjai között.

A jézusi konfliktuskezelésben a szeretet sohasem jelentheti a bűn elkendőzését. Legalább annyira tartozunk egy közösséghez (és annyival a közösségnek), mint amennyire önálló egyéniségek vagyunk. Bármennyire is fájdalmas, tapintattal, de határozottan, irgalommal és hittel, egyértelműen és határozottan adjuk értésére, hogy nem jó, amit tesz. A testvéri intésnek határa van. A bűnben kitartó keresztény, megátalkodottságával önmagát zárja ki a közösségből. De Isten „bírósága” nem elítél, hanem megtérésre segít.

A keresztény hatalmas erő birtokosa: a szerető megbocsátás hatalmát tartja kezében. Aki ellenünk vét, az is testvérünk. Mi is csak a megbocsátással leszünk méltók a szeretetre. Imádságban összefogódzva kell drukkolnunk, hogy elcsatangolt, megtévedt testvérünk mihamarabb visszataláljon a közösséghez, ahol tárt karokkal fogadják.