Keresés
 
 
Megtekintve: 1798 alkalommal
Örömhír - A. év

Családi szentély

A család nem keresztény találmány. Egyidős az emberiséggel. A legkisebb emberi közösség, de az ember életének legáltalánosabban elfogadott színtere. Karácsonyt is a család ünnepeként szoktuk emlegetni. Isten beleszületett az emberi családba, hogy azt szentté, szentséggé tegye.

 

1. Aki becsüli anyját, kincset gyűjt magának… Aki tiszteli apját, imája meghallgatást nyer… (Sir 3,3–17)

Mózes törvényeit külön könyvekben magyarázták a zsidó szent iratok. Így van ez a negyedik paranccsal, a szülők tiszteletével is. Jézus, Sirák Fia (Ben Szira), a Kr. e. 2. század elején írta ezt a bölcsességi könyvet, amely mintegy a vallási és kulturális örökség védelmének jegyében született. Még az ismerős „szemet szemért” elv alapján is pozitív figyelmeztetésnek számít. Ha tiszteled és szereted szüleidet, te is azt kapod gyermekeidtől. Ez mindmáig általános emberi tapasztalat. A család nemcsak vérségi kötelékek hálózata, hanem Isten akarata szerinti – mindenekelőtt lelki – közösség, amely a szeretetben jut kifejezésre. Isten szeretetből alkotta a férfit és a nőt, hogy ketten egy testté legyenek, és szeretetük gyümölcse, a gyermek biztosítsa a következő nemzedékek létét. A családban nincs demokrácia. És ez még annak ellenére is igaz, hogy a férfi és nő Isten teremtő szándéka szerint egylényegű, egyenjogú és egyenrangú. A családban egyfajta szent hierarchia van – ma úgy mondanánk, hogy világosan elkülönülő szerepek –, amelyeket a szeretet találékonyságával kell egymással összehangolni. Apai, anyai szerep, férji, háziasszonyi és családfői. A gyermekek pedig kötelesek szüleiket tisztelni, szeretni, megbecsülni, hálásnak lenni az életért. Bármilyen rossz erkölcsű a szülő – szülő marad, Isten előtt felelős gyermekéért. A gyermeknek – bármi történjék vele –, ha kivívta a szülő a tekintélyét előtte, ha nem, akár eldobta őt magától, akár nem, még ha el is vált, a vérségi kötelék jogán, az életadás miatt szülő marad.

 

2. Asszonyok, engedelmeskedjetek… férfiak, szeressétek… gyermekek, fogadjatok szót…! (Kol 3,12–21)

Az asszonyok engedelmességét még Szent Pál a maga patriarkális, férfiközpontú társadalmában fogalmazta, amely úgy tartotta, hogy a férfi a pénzkereső családfő, az asszony foglalkozik a gyermekneveléssel, de igazából a nagy dolgokba ne szóljon bele. Ez a rosszul értelmezett szentírási atyáskodás. Sokáig ez a felfogás dívott egyházunkban is, amely azonban a II. vatikáni zsinat szerint is tarthatatlan. A szeretetben való engedelmesség kölcsönös.

A házasság szentségében gyökerező családi lelkiség a kölcsönös szereteten és tiszteleten alapszik, ahol nincs alá- és fölérendeltség. Mindannyian Krisztusnak vagyunk alárendelve, Istennek tartozunk engedelmességgel. A családban megélt kölcsönös engedelmesség inkább a szeretet tapintata, amikor még az előtt jót teszek neked, figyelek rád, teljesítem kívánságodat, mielőtt te kérnél arra. Nincs helye a hatalmi szónak, hogy: itt én parancsolok, mert én keresek többet, nekem van diplomám, rangom stb. Ahol hatalmi harcok, megfélemlítés, érzelmi zsarolás kerekednek felül, ott már kihalt a szeretet. A férfi és nő sajátos kötelességei nem helyezik egyiküket sem a másik fölé, hanem így, Isten akaratát teljesítve lesz lelki egység köztük.

 

3. Kelj fel, fogd gyermekedet és anyját, s menekülj Egyiptomba”
(Mt 2,13–15)

A szent család sem volt kivétel a megpróbáltatások alól. A Betlehemben született kis Jézusnak szüleivel együtt menekülnie kell Heródes haragja elől. De Isten oltalma és gondviselése idegenben is kíséri őket. A Szentírásból kitűnik Józsefnek mint felelős családfőnek a realitásérzéke, leleményessége, Istenbe vetett bizalma, amikor hallgat az álmában elhangzó isteni szóra, és a rá bízottakat akár menekülés árán is biztonságba helyezi.

A mai apátlan családokban vagy Böjte Csaba testvér árváinak előéle­tét látva elgondolkodhatunk: mi, hívők mennyire követjük a keresztény család eszményképét? Amikor ellentét, összezördülés adódik, fejvesztve menekülünk – munkába, más kapcsolatba, külföldre stb. – magunk után hagyva árvát, házastársat… De hová is menekülünk? Mi vagy ki elől?
A sátán elől szoktunk-e menekülni? Vagy inkább felelősségünk hiányában futamodunk meg?




« vissza
 
 





btz webdesign