1. Az idegenek fiait,… mind elvezetem szent hegyemre…(Iz 56,1.6–7)

A biblikus hagyomány Izajás könyvének 56. fejezetétől kezdődően az ún. Harmadik Izajásnak nevezett ismeretlen prófétát jelöli meg szerzőként. A Kr. e. 6. század elején élt próféta Isten egyetemes, nagylelkű szeretetét mutatja be, amellyel a pogányságból megtérteket is meghívja a szövetség megtartására.

2. Nektek, pogányoknak meg azt mondom… nagyra tartom szolgálatomat, hátha vetélkedésre sarkallom véreimet… ők is hitetlenek lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor majd irgalomra találjanak. (Róm 11,13–15.29–32)

Szent Pált joggal nevezzük a pogányok apostolának, hiszen az apostolok közül ő fáradozott a legtöbbet az örömhír terjesztésén szűkebb hazáján kívül. Továbbra is a zsidóság fia maradt, szerette véreit, de fájt neki, hogy ez a sok kiváltsággal felruházott nép nem fogadta el Krisztust. Hazafias szeretetét is tükrözik szállóigévé vált szavai: „Isten nem bánja meg kegyelmei adományait”. Nem gondolja meg magát, és nem szűnik meg szeretni egyetlen népet sem.

3. Igen, uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, ami lehull uruk asztaláról… (Mt 15,21–18)

Érdekes esetről számol be Máté evangélista. Jézus szóba áll egy pogány/nem zsidó asszonnyal. A Dél-Föníciából származó, a mai Szíria területén élő kánaánita asszony leánya megbetegedett. Meglepő a történetben, hogy eleinte Jézus semmi áron nem akarja meggyógyítani a pogány asszony lányát. Ismeri a rabbinikus hagyományt, amely szerint „aki pogánnyal étkezik, kutyával étkezik”. És „ugratva”, szinte már provokálóan azt mondja neki: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kutyáknak!” Az asszony azonban nem sértődik meg, „veszi a lapot” és még hevesebben könyörög, replikázik: „a kiskutyáknak is jut az asztalról lehulló falatokból!” A jóságos, szelíd és alázatos szívű Jézus eleinte szóra sem méltatja, sőt egyenesen elutasítja, ráadásul kutyának nevezi a pogányokat? Hogyan lehetséges ez?

Jézus próbára teszi a föníciai asszony hitét, hogy leckét adjon tanítványainak hitből és bizalomból. Hogy tetten érjék magukban az előítéleteket más népekkel szemben. Hogy alázatossá váljanak kiválasztottságuk ellenére. A Mester elutasítja a nacionalista önelégültséget. Ki akarja gyógyítani apostolait téveszméikből. Amikor látja, hogy ez az asszony továbbra is rendületlenül bízik benne, azt mondja: legyen úgy, ahogy szeretnéd. Az asszony nagyon szeret, hisz édesanya, ezért tud hinni Isten szeretetében. Hit és szeretet összeér, sőt ugyanaz. A kirekesztő gyűlölet pedig nagy valószínűséggel hitetlenség.

A szeretet és a hit nem irányulhat senki ellen… Ezért érdemes felülvizsgálnunk előítéleteinket és téveszméinket nekünk is: ilyenek a színes bőrűek, a más felekezetűek vagy vallásúak, ilyenek a cigányok, a románok, a zsidók, a rendőrök, a papok, a politikusok, iszlám, sárga veszedelem… Mindannyian tele vagyunk előítéletekkel. Legtöbbször nem is alaptalanul. De jogunk van megtagadni szeretetünket bárkitől is, ha segítségre szorul?

Nagypéntek óta az egyház az új választott nép. Nincsenek előjogai senkinek. Jézus Krisztusban Isten titokzatos üdvrendje szerint mindenkit meghív az üdvösségre. Mindenki a „választott néphez” tartozik, aki elfogadja őt. Nem lehet terhünkre senki csak azért, mert más a véleménye vagy a bőrszíne. Tetten kell érnünk előítéleteinket, fülön kell csípnünk és lerombolnunk őket magunkban, hogy – alkalomadtán másokon keresztül is – készek legyünk befogadni Isten irgalmát.

A kánaáni asszony elérte célját: gyermeke meggyógyult. Egy beteg kislány édesanyjának saját egészségénél, jóléténél is fontosabb gyermeke élete. Ezért könyörgött, ezért volt képes megalázkodni és küzdeni
a végsőkig. Nem a jussát kérte, hanem rendíthetetlen hittel közeledett a Mester felé. Isten pedig nem tud „ellenállni” a bizalomnak. Aki ilyen szívós hittel imádkozik hozzá, azt meghallgatja. Csak a megátalkodott emberen nem fog a kegyelem…