Keresés
 
 
Megtekintve: 181 alkalommal
Belföldi

Megáldották a búcsúba igyekvőket...

Megáldották a búcsúba igyekvőket a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban

Az újkaezdés és a folytatás jegyében

 

Csütörtökön este fél hétkor kezdődött az a szentmise, amelynek keretében megáldották a csíksomlyói búcsúra készülő híveket és a zarándokokat.

Ebben az évben rendhagyó ugyan a búcsúra való eljutásunk – hangzott el bevezetőként -, de hálát kell adnunk a Jóistennek mindenképp azért, hogy biztató jelek mutatkoznak arra, hogy életünk visszaálljon a megszokott kerékvágásba.

Tamás Barna helyi plébános köszöntötte a zarándokúton levő lelkésztestvéreket, Takó István kolozsvári egyetemi lelkészt, szentpéteri plébánost, Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébánost, Balla Imre marosvásárhelyi káplánt, akik zarándoklatukat megszakítva Székelyudvarhelyen térnek nyugalomra, illetve Tamás Huba kisegítő-ministránslelkészt, valamint Ambrus István szombatfalvi plébánost, akikkel közösen mutatták be a szentmiseáldozatot.

Szentbeszédet Sebestyén Péter főtisztelendő mondott, aki ebben az évben kerékpárral igyekszik Csíksomlyóra

A két Marosvásárhelyen szolgáló lelkész, a plébános és a káplán úr csütörtök reggel indult Marosvásárhelyről. Hasonlóan tavalyi vállalásukhoz – amikor gyalogosan tették meg az utat – felajánlásukkal most is példát szolgáltatnak. Az akkori beszámoló ITT tekinthető meg!

Élő Székelyföld Munkacsoport

LINK:

https://www.youtube.com/watch?v=kw04cJL0ncw

 




« vissza
 
 





btz webdesign