Simó Márton: Könyves történet a székely anyavárosban
Az eseménysor zárónapja
A harmadik könyves napon Simó Márton regényét és Sebestyén Péter daloskönyvét vásárolhatta meg, vehette kézbe az érdeklődő közönség. Ez alkalommal is, akárcsak az előző két nap folyamán, kiderült, hogy a szétesett kulturális élet, a megváltozott, vagy inkább megszűnt szokások mellett, azok ellenében is lehet hasonló programokat szervezni. Hogy szükség van az író és az olvasó közötti kapcsolatok ily módon való fenntartására is.
Különösebben az sem zavarta meg az eseményt, hogy a város túlsó végén épp a polgármesteri székért pályázók vitája zajlott egy másik sátorban, és – ráadásul – párhuzamosan tartottak egy olyan könyvbemutatót is, amelynek akár a Haberstumpf-villa udvarán is helye lett volna, ha a szerző és a kiadó is úgy gondolja…
Komoly meglepetéssel szolgáltak az est színesítésére, hangulati tágítására érkezett muzsikusok, akik a felkérésre nagyon szűkszavúan válaszoltak; a szervezők nem lehettek biztosak benne, hogy kik és hányan jönnek. Így biztonsági megfontolásból több környéken élő előadót szólítottak meg – népi zenészeket, művészeket és zenepedagógusokat egyaránt – , akik békeidőben is használják, művelik azt a dal(lam)kincset, amelynek egy szegmensét Sebestyén Péter is felgyűjtötte a Kiskertembe rozmaringot ültettem… című kötetben. A meglepetést az jelentette, hogy igen szép számban jelentek meg. Már a nyitány során megfelelő hangulatot teremtettek. Gyorsan nevet is adtunk az ad hoc csapatnak: Dósa Béla prímás száztagú együttesének egy része…
Lőrincz József – mondjuk így – egy rendhagyó magyaróra keretében beszélgetett a szerzővel. Azért csak ennyit, hogy ne éljenek vissza a közönség türelmével, illetve abból a megfontolásból, hogy maradjon türelem és figyelem az énekórára is, amelyet aztán Sebestyén Péter tartott, akit közben P. Buzogány Árpád faggatott a kötet keletkezésének körülményeiről, az itt szereplő nép- és műdalok előéletéről, történetéről, arról, hogy honnan hozza őket a marosvásárhelyi plébánosként szolgáló gyűjtő. Olyan kincs, amelyet családi örökségként vehetett át – tudtuk meg – , és tanult azokon a helyszíneken, ahol élt, illetve dolgozott az elmúlt évtizedekben.
Nem a folklorisztika tudományos szempontjai szerinti, mégis magas igénnyel feldolgozott és rendszerezett kötetről van szó, amely elsősorban nem szakemberek, zenetudósok számára készült, hanem egy olyan hasznos daloskönyvről, amelyben azok az énekek találhatók – szöveggel és kottával – , amelyeket a Kárpát-medence bármely szegletében élő magyar ember ismerhet, használhat, gyakorolhat, s akár át is adhat a következő nemzedékeknek. Mindezek mellett azonban fellelhetők a csíki, történetesen az alcsíki, “oldalcsíki” darabok is, amelyeket gyermekkorában tanult a szüleitől, a nagyszüleitől, a közvetlen környezetében élő énekszerető és -gyakorló emberektől. Tehát hagyaték is. Figyelt arra, hogy a helyi szöveg- és dallamváltozatokat rögzítse, úgy adta át nekünk, ahogyan azt annak idején Csíkszépvízen és környékén fútták.
LINK:
https://eszm.ro/2020/09/18/konyves-tortenet-a-szekely-anyavarosban-az-esemenysor-zaronapja-4/
« vissza