Keresés
 
 
Megtekintve: 82 alkalommal
Alkalmi írások - Méltatások

Gerzson délelőttje Simó Márton új könyvéről

Gerzson délelőttje

Simó Márton új könyvéről

 

méltatás

 

Egy író nem ír ki mindent egyszerre magából. Csak adagolja az emészthető tudást. Lassan, mértékkel, hogy az olvasót ne érje váratlanul, ne temesse maga alá a temérdek bölcsesség. Mert attól kezdve, hogy kinyitotta a regényt, neki kell értelmezni, magában helyet készíteni, befogadni, elrendezni, hasznosítani. Az író elengedte szellemi gyermekét, hadd járja a maga útját. A könyv így nem puszta termék, árucikk lesz, hanem adathordozó, értékközvetítő, az író „lemenője”, aki esszenciákat ad át a következő nemzedéknek. Megtermékenyít, éltet, felcsigáz, irányt mutat, ösztönöz.

Simó Márton A bozgor- háromkötetes  regényében sem írta ki magát. Még sok mondanivalója van. S ezt már jelezte a Kijelölt hely c. publicisztika-kötete is. Abban is, s a mostaniban[1] is ez a téma izgatja. Boldoggá teheti-e az embert, ha feladja saját szállásterületét? Az Isten által számára kijelölt helyet? Illetve mi (vagy ki) teszi boldoggá: a szakmai kiteljesedés, a helyezkedés, egy megértő társ? Vagy van esetleg más hely a világon, ahol boldoggá lehetünk? Mi a dolgunk itthon?

A regény főszereplője, Gerzson egy kórházi műtét után lábadozik. Még csak forgolódnia sem nagyon szabad, de azért intellektuálisan már „helyre jött”… És ott, a kórházi ágyon pörgeti le élete délelőttjét, az immár maga mögött hagyott ötven évet.

Gerzson kortársunk. Ugyanaz az X-nemzedék, amely a „baby-bumm” után születve megtapasztalta, – már a felnőttség határán, fiatalként is – a kommunizmus szorítását. Értelmiségiként, fiatal mérnökként pont az nyugtalanítja, hogy nem akar masszává, vagy sunyi behálózottá, megkörnyékezhető, zsarolható besúgóvá válni. A nőkkel való kapcsolatában is keres. Nem találja az igazit. Önmagát. A társat. Pedig próbálkozik. De nem sieti el.

Simó Márton Gerzson szemén-agyán-lelkén át nyújt keresztmetszetet az elmúlt 50 évről. Sőt még többről. Ám Gerzson mi vagyunk. Álnevekbe bújtatott települések jelzik (Várhely, Kadácsfalva, Marosbecs), hogy könnyen felismerhetjük, beazonosíthatjuk székelyföldi, erdélyi létterünket, a múlt valós, helyhez kötött történéseit, éppúgy, mint a jelen fészbukos, tyúkbeles online-nyavalyáinak kihatásait. Mindannyiunkról szól, akik kalandvágyból itthon maradtunk, mert csak itt vagyunk itthon. Nyugton. Jobban mondva nyugtalanul, mert itthon is sok minden nyugtalanítja az embert, ugyanúgy, mint azt, akinek a honvágy odakint többe kerül.

Gerzson szerelmeivel való kapcsolatai is még ráerősítenek az otthon-érzés kegyetlen, mindent elsöprő parancsára. Sosem ért velük egyet, amikor azok külföldön próbálnak önmegvalósítást koldulni. „Nincsenek a világon provinciák. Illetve, ha úgy vesszük, minden hely vidéknek számít. Amennyiben ezt az állítást elfogadjuk, akkor nem léteznek félreeső részek, hisz minden pont centrum. Az lehet, azzá válhat. Bárhol. És a világ azon pont körül forog, ahol éppen állunk. Ne legyünk annyira korlátoltak, hogy másutt keressük folyton az origókat.” Ugyanígy lesz vízválasztó Gerzson székely önérzete egy másik, ezúttal zsidó származású lánnyal való kapcsolatában is. Holott tiszteli a zsidóságot, hiszen a mózesi hit, a szenvedés és megaláztatás megtartotta őket a diaszpórában is, látja, hogy az átörökítés az identitás és a túlélés kereteit adja meg számukra is, mégsem tud azonosulni velük, mert rájött, hogy számukra – főleg Amerikában – az identitás nem más, mint egy foglalkozás. Ezért szakad meg a lánnyal való kapcsolata, amikor kijelenti: „A székely nem zsidó. És nem is akar az lenni”…

A regény szerzőjét leginkább tömörségéért, száraz, szikár mondataiért, azok egybefüzéséért tartom becsben. Olyanok ezek a fanyar egyszavas mondatok, mint valami cövekek. Kerítés nélkül. Mert olyan közel vannak egymáshoz, hogy ők maguk a kerítés. Védik a belső otthont. Földbe, múltba, génekbe, isteni rendelésbe gyökereznek. Mindegyik szómondat egy alapigazság, vagy bölcsességgé nemesült felismerés. Vagy a talány végére kitett kérdőjel. Szinte nem is hagyja, hogy továbbolvasd. Lecövekel téged is. Hogy töprengj. Hogy a benned meglobbantott szikra fényénél kezdj körülnézni. Magadban. Hol állsz te most? Ehhez képest…

Simó Márton nemcsak remekül mesélteti főszereplőjét, hanem gondosan be is csomagolja a „cselekményt”. Ami pont ahhoz elég, hogy felcsigázzon. Mint amikor egy vonatra felülünk, s az állomásokon leszállunk egy cigire, de aztán visszaülünk, s egyre közelebb jutunk a célhoz. A szerző Gerzson életeseményeire felfűzte a múltat. A miénket is. Sok történelmi adalékkal, ismerettel fűszerezve. Igazi korrajz ez a regény. Ahogy annak idején Pasternak Zsivágó doktorát (1957) „úthenger”-regénynek titulálták, én ezt is szívesen annak becézem. Néha keserűen melankolikus, máshol keserédesen retrós-nosztalgia lengi be, de ez a regény mégsem az elpuskázott mennyországról, a mindent lesajnáló pesszimizmusról szól, hanem egy nyugtalan lélek boldogságkereséséről, ami a könyv végén fel is dereng. Remeg a mobilja. SMS-t kapott.

Nyomjuk meg a gombot. Hadd lám, mit írt.

 

LINK:

https://eszm.ro/2020/05/17/gerzson-szep-delutanja-a-regeny-uzen-a-szallas-idobol/#more-39405

 

[1]Simó Márton: Gerzson szép délutánja, EMK, Bp.-Székelyudvarhely, 2020




« vissza
 
 





btz webdesign