Keresés
 
 
Megtekintve: 1753 alkalommal
Alkalmi írások - Recenziók

Hosszú úton, gyalog

 

Sebestyén Péter: Hosszú úton, gyalog

 

 Kuszálik Péter könyvének margójára

          A végén kezdtem el olvasni a Hosszú úton c. könyvet. Gondoltam, a tartalomjegyzékből hamar kirajzolódik, mi lesz az érdekes, ami megragadja figyelmem.

         Az Agatha Christie könyveiben is az első oldalakon csak gyilkolnak, aztán úgyis csak a végére derül ki: ki volt a gyilkos. Ennek a könyvnek az utolsó előtti oldalán azonban egy utószót pillantottam meg, amelyben az egyik évközi vasárnapra készített prédikációmra ismertem rá. Azon a vasárnapon épp az útról volt szó: az élet útjáról, a zarándokútról, amit nemcsak lábunkkal teszünk meg, hanem amit befele is járunk. Azokban a napokban lázasan kémleltük a híreket, visszajönnek-e a Kancsendzöngáról Erőss Zsolték…

   Így értettem meg, hogy Kuszálik Péter miért nevezett társszerzőnek dedikációjában, s mért kért fel arra, hogy könyvéről szóljak néhány szót.

2013 júniusában már épp az utolsó simításokat végezte könyvén, s akkor toppant be a Szent Imre templomba, ahol szíven ütötte az útról szóló elmélkedés. Aztán mind elébb és elébb lapoztam a könyvben, míg a végén kiderült, a könyv eleje is az idén kezdődik. Mint ahogyan a filmek rendezői is trükköznek a különféle idősíkokkal. Olyan ez a Szent Jakab zarándoklatról készült könyv is.

         Miközben jelen idejű életeseményeinek egy-egy részletét eleveníti fel, észrevétlen bepillantást enged élettörténetébe, önvallomást, nyilvános gyónást tesz. Közben szinte mindenről szó van – gyermekkorról, feleségről, angyalokról, zsiráfokról, tyúktojásról, a szorító bakancsról, vagy épp a Svédországban elhunyt fiatalkori barátról –, így rajzolódik ki szép lassan egy életív- az elindulástól a célállomásig.

Választ kapunk olyan kérdésekre: miért kell elindulni, hogyan kell menni, hová érdemes eljutni –, és persze közben lehullnak rólunk a göncök, az álarcok, a mellékes vagy nem tiszta szándékok szertefoszlanak. Kiderül: nem elcsavarogni akart hazulról, nem kalandvágyból, epret szedő szezonmunkásnak, hanem hívta az út maga, mert amíg nem lépsz rá, nem tudod milyen.

         A könyv leltár, számvetés, összegzés is az életről, döntések helyességéről. Sok élettapasztalat, bölcsesség megfogalmazódik benne.  A zarándoknak itt-ott mesélhetnékje támad, előbújnak az élmények, emlékek, felismerések. Helyenként cinizmsba áthajló száraz megállapításokkal, szikár tőmondatokkal, szándékosan odavetett jelzőkkel, de mindig találóan, mértéktartóan – a lelkiismereti  vagyis az isteni igazság fényénél. Mert valójában az egész könyvet átnemesíti ez a nyugtalan vágy, a keresés és megtalálás feszültsége, ahogyan a jó gazda kincseiből régit és újat vesz elő.

         Kuszálik Péter, atyai-lelki barátságát, bizalmát pár éve nyertem el: ajándékba, ingyen. Isten küldte őt életembe. Ő minduntalan egy fekete báránynak tartja magát a szépirodalom jelenlegi berkeiben --- mert hát műszaki értelmiségi, istenadta mérnökember ---, de én olyan embernek ismerem őt, mint aki egy gerinces, szíjas erdélyi magyar, aki hívő lélekkel, higgadtan, mély beleérzéssel az élet nagy titkait kutatja és a kincseket is képes felszínre hozni. Írói-szerkesztői pályája, életműve cseppet sem szerény alkotásokkal, bizonnyal állja az idők próbáját, elég, ha csak a  sok állóvizet megmozgató Purgatórium-ra vagy A forradalom szikrája c. szamizdat kötetre gondolunk, előbbi nemrég az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíját is elnyerte.

   És akkor nem beszéltünk számtalan kötet nyomdai előkészítéséről, lektorálásáról, kiadásánál való bábáskodásáról, meg a temérdek háttérmunkáról, amit a Márton Áron írásbeli hagyatékának sajtó alá rendezése, vagy a tizennégy kötetes Magyar Katolikus Lexikon erdélyi szócikkeinek gondozása jelent.

    Minden szerénysége ellenére van mondanivalója nekünk, már csak azért is, mert majdnem kétszer végigjárta gyalogosan Szent Jakab útját, s ahogy ő fogalmaz, mindezt azért, hogy megtanuljon szembesülni önmagával, s megvívja lelki harcait. Bevallja azt is, így kiírva magából a gondolatait, sokkal tisztábban látja az indítékokat, a nagy út eredményét, hozadékait, amelyekből én most csak morzsákat kapirgálok ki, ízelítőként. A többit majd ő maga mondja el:

  • Az úton az Úr fohásznyi közelbe kerül. S ha itt van, segít is.
  •  A te kereszted egyedül a tiéd. Az úton több házaspárt láttam, reggel elváltak, a következő szállásig egyedül mentek.
  • Nem önsanyargatásból, fanatizmusból, vagy a zarándokipar fellendítése végett indult útnak, hanem, azért, mert a gyaloglás nyugodt cselekvés. Ez a gyorsaság pont azt a kényelmet biztosítja, hogy amit látunk, hallunk, érzékelünk, azt felfogjuk, befogadjuk. Nem kell kapkodnod a fejed, mégis magadba szívhatod a táj minden részletét-félórányi autóút egyenlő egynapi járófölddel. Emberi sebességgel az isteni természetben-ez az ideális társítás.. Eszedbe juttatja porszem mivoltodat. A kényszerítő körülmények miatt korlátok közt haladsz, mértékletesebb és takarékosabb vagy, mint odahaza…
  • Kuszálik Péter könyve a hála könyve, hogy Isten megmentette őt a szegénységtől, a gazdagságtól s vallja a könyvön keresztül is… a betegségtől, mely ott kopogtatott ajtajában.
  • Azért ment, mert az élményt meg kell élni, ahhoz, hogy megírhassuk, mert volt ereje és lehetősége gyalog menni, mert a klasszikus mondás szerint: „menni jó, s illik az örökléthez”.
  • Itthon, az idei február egyik estéjén, a Maros-parti naplementét figyelve villant be a hátsó borítón található gondolat is, a napösvényről: "olyan volt, mint az óceán partján, a vízbe bukó napot nézed, tőled a napig egy fényes ösvény húzódik a vízen, amelyen -úgy hiszed- pillanat alatt eljuthatsz a Fényességbe. Ez a te saját, ’külön bejáratú’ napösvényed, a tőled húsz méterre ülő zarándoknak más ösvénye van, te nem léphetsz az övére. S ő sem tolakodhat a tiédre. "

Bevallom őszintén, így még sohasem néztem naplementét, mint te, Péter bátyám.




« vissza
 
 





btz webdesign