Adventi lelkigyakorlatos beszédsorozat, 2021
Ráhangoló, 1.
Advent 3. Vasárnapja, 2021. december 12.
Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik bekapcsolódnak a katolikuspontma médiamissziójába! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Adventi ráhangoló sorozatunkban ma az öröm oldaláról közelítsük meg életünket. Ezt a vasárnapot az öröm vasárnapjának is szokás nevezni, hiszen Szent Pál apostol nyomatékosítja a szentleckében: Örüljetek az Úrban mindig, Újra mondom: Örüljetek! Az Úr közel van! (Fil. 4, 4) De előbb hallgassuk meg a mai nap evangéliumát! Lk3, 10-18…
Kedves Karácsonyra készülődő testvérek!
Minek szoktunk örülni? Mivel lehet nekünk örömet szerezni? Kérdezhetjük személyesen is: minek örüljek én, aki most temettem el kovidos családtagomat? Hogy tudjak örülni, amikor egyre drágább a megélhetés, egyre bizonytalanabb a jövő, kilátástalan a holnapom, nem biztos a munkahelyem, mindenféle betegség gyötör, a nagy fejlődésben és az ingergazdag világhálós fejlődésben azt sem tudom, ki vagyok, miért érdemes élni, össze vagyok zavarodva lelkileg-szellemileg… Nem tudok örülni már a pénznek sem, az ajándéknak sem, keserű a szájízem, megcsömörlöttem a jóléttől, a bizonytalanságtól, a sok rossztól, amit látok, hallok tapasztalok… Minek örüljek? Már a papok szavát sem hiszem el, mert ők is csak mondják, manipulálnak, s közben mást csinálnak…
Kedves testvéreim!
Szent Pál a fogságban volt, amikor filippi levelet írta. Tudta, hogy emberileg innen már nincs szabadulás. Azt is tudta, hogy a parancsra nem lehet örülni, de mégis derűlátó volt! Nem azt mondom, hogy optimista, mert az kevés. Hadd szúrjak ide egy fanyar viccet: két pap beszélget a járványhelyzetben. Az egyik pesszimista: – hát, ennél rosszabb már nem lehet. Mire a másik: – dehogynem!...
Szent Pál nem a körülményekre figyel, hanem arra, ami őt életben tartotta: Krisztushoz tartozik, megváltott ember, megszabadult az örök haláltól. Úgy várja vissza Krisztust, mint a mennyasszony a rövid időre elutazott vőlegényét. Érzi, hogy ott van közel, mindjárt érkeznie kell. S ezt a reménységet átengedi, átereszti magán, szavain, lelkén, s biztatja a filippi híveket: Örüljetek! Ne annak, hogy milyen nehéz most a sorsotok, ne a szenvedésnek, nem a nehéz körülményeknek - ennek nem is lehet - hanem, hogy ti Isten kezében vagytok. Ne a világ mérgezett örömének örüljetek, ne azt élvezzétek, ne a véres híreket, tüntetéseket lájkoljátok, hanem azt, hogy életetek Isten szeretetének, ölelésének a bizonyítéka. Merjetek élni, szeretni, mert, az élet szép. Ezt én adtam nektek, az enyémből! Az tud örülni, aki tud és akar szeretni.
Az evangélium görög kifejezés, azt jelenti magyarul, örömhír. Szent Pál tudja azt, hogy az elégedetlenséggel, a keserűséggel, a nehezteléssel, a háborgással nem tudunk teret adni Isten jóságának. ha azonban mélyebbre ásunk, ott van lelkünk békéje, biztos alapja. Hogy Isten emberré lett, itt élt köztünk, velünk van most is. Az ószövetségben több mint kétszázszor, az Újszövetségben legalább százszor szerepel az öröm. A Biblia embere számára örömet jelent a munka, a feleség, a gyermekek, az evés, a bor, a jólét, az aratás, az önbizalom, a szerelem, a barátság, a tánc, a jóakarat, az egészség, de ugyanígy öröm Istennel lenni a kultuszban, az ünnepeken, az imádság élményében, a természetet, Isten műveit látva is örül az ember.
A keresztény is örömteli ember, aki megtalálta élete elveszített forrását. Tisztítsuk meg mi is ezt a forrást, amely kiapadhatatlan, amely feltör a lelkünk mélyéről, amely ott bujkál még a szenvedés homályában is. Az öröm jóérzés, harmónia. Mintha Isten játszópartnerünk lenne és játszani hívna, és megcsipkedne egy kicsit: Gyere, játszunk! Vonatozzunk! Én veled vagyok, neked adom önmagam, te is add hát tovább önmagad, szereteted. Felszabadultan tedd, ne görcsösen, kényszerből, gátlásosan, hanem önfeledten, mint a gyermek. Az öröm a lélek derűje, Isten megérzett jelenléte, ami kiül az arcunkra még imádság közben is.
A másik gondolat: örömünkből fakadjon jóság, jócselekedet! Ha tudom, hogy Isten egész más szinten örvendeztet meg engem, mint egy ajándéktárgy, egy fagyi, vagy éppen a fizikai egészségem, akkor nekem is örömteli tettekre kell törekednem.
Keresztelő szent Jánoshoz is kimennek a pusztába az emberek: mit tegyünk? Ő meg testre szabott válaszokat ad: mindenki ott cselekedjen, konkrétan ott váljon jobb emberré, ahol van. Sokszor nekünk is nem az elmélettel van gond, hanem a gyakorlattal: hogyan lehetséges, milyen módszerrel, milyen módon mutassuk ki szeretetünket? Hogyan szerezzek örömet a másiknak, hogy ő is észrevegye, értékelje. Vagy nagyon meg akarjuk tervezni, vagy túl körültekintőek akarunk lenni, vagy várjuk a felkérést a táncra. De töprengés helyett inkább cselekedjünk. Spontán módon, belső indíttatásból, tapintattal, de szerető figyelemmel tegyük meg mi az első lépést, hogy örömet szerezzünk a barátunknak, családtagunknak.
Miben szenved hiányt, minek örül, mi jelent neki meglepetést? Örömszerzés közben belőlünk is elillan a keserűség, az elégedetlenség, a félelem. Öröm tölt el, mert megváltottak vagyunk. Nem vagyunk kegyvesztettek Isten előtt. Az öröm felszabadít minket is az önvád, a szorongás béklyójából. Az öröm elűzi belőlünk a keserűséget, a mélabút – helyette életerőt, vidámságot ad. Testvéreink jó szívvel állnak majd szóba velünk, mert érzik majd rólunk az öröm kisugárzását. Legyen tehát ma az öröm a középpontban.
Napi feladat: keressem meg, mivel tudom megörvendeztetni embertársamat?
Gyakoroljam a „megelőző” szeretetet, a leleményes, tapintatos örömszerzés erényét valakivel családomban, munkahelyemen.
Ráhangoló, 2.
2021. december 13. Hétfő
Kedves lelkigyakorlatozó testvéreim!
Evangélium: Mt 21,23
Maradjunk még egy kicsit az örömnél.
Keresztény örömünk oka és forrása Jézus Krisztus. Adventi bűnbánati előkészületünk arra jó, hogy egy kicsit visszafogjuk a rohanást, lelassuljunk. Hogy jobban tudjunk figyelni belső erőforrásainkra. Mert ha világ elvárásai szerint akarunk élni, ha belemerülünk ebbe a lélekpusztító rohanásba, ha felvesszük ezt a rohanó tempót, kimerülünk. S mint a vírus, ez az állandó megfelelési, változási kényszer kimeríti tartalékainkat, legyengül a lelki immunrendszerünk. Ezért most ezekben a napokban inkább próbáljunk befelé figyelni. Ne a külső körülményekre, hanem, hogy a hétköznapokban is hol van Isten.
Bruno Ferrero történetében is az orvos úgy próbálta megmagyarázni haldokló betegének, milyen a halálból való átmenet, hogy kinyitotta a kórház ablakát, s a kutyája erre észrevette az orvost és kezdte csóválni a farkát, fülét hegyezve csillogó szemekkel várta, mit dob oda neki. Az orvos csak annyit mondott a betegnek: – látja, kinyílik az ablak és… odalent várnak…
Adventben azért örülünk, mert személyesen érintettekké váltunk. Isten eljött értem, felfogott a zuhanásomban, itt van velem igéjében, férjem, feleségem, gyermekem szeretetében, tetten érem a teremtett világ csodáiban, a jó szándékú emberek segítőkészségében, a madarak énekében, a szél fuvallatában, a világot fenntartó, gondoskodó szeretetében, a gyógyulásomat segítő orvosok hivatástudatában. Ezeket vegyem észre. Fakadjak dalra, örüljek, nevessek együtt másokkal, keressem az öröm alkalmait. Amikor a köd napokig behúzódik a folyóvölgybe, nem látunk tisztán, nem tudunk tájékozódni, lehangolttá, morcossá válunk, fojtó levegő vesz körül, és nem jön, hogy kimenjünk a lakásból. Ilyen a folytonos panaszkodás, a negatívizmus is, amikor csak a rosszat látjuk, azt nagyítjuk fel és adjuk tovább.
Advent arra hív, hogy ne legyek negativista, aki csak panaszkodik, és mások erejét leszívja, hanem akinek jelenlétében lehet töltekezni, akiről sugárzik a belső otthonosság, kiegyensúlyozottság, lelki béke. Aki nem okoskodik, nem csak folyton kritizál, hanem látja a felhők mögött a csillagokat, a ragyogó Napot, a világító Holdat.
Az öröm egyszerre személyes és közösségi. Az öröm kisugárzik, kiárad. Ha Isten annyira szeretett engem, hogy emberré lett, megtestesült, fogadjam el önmagamat, testi-lelki adottságaimmal, képességeimmel, karakteremmel, vérmérsékletemmel együtt. Ne siránkozzak, hanem örüljek, hogy Isten engem ilyennek alkotott. Ezért a mai napon tisztítsam meg örömöm/örömeim indítékait. Nézzem meg, nem-e eltorzultak az én örömeim?
Két véglet lehetséges: vagy felszínessé váltam, csak laza szenzációt, inycsiklandozó, ösztönös örömöket, kedvteléseket, sekélyes élvezeteket tartok örömnek, ahol kieresztem a gőzt, kikapcsolódom…– (ezt keresem pl. egy szentmisében, egy vallási öszejövetelben, mintha egy fesztiválon, vagy villámcsődületben lennék
Vagy, pedig katolikusként pl. túl komor, rideg, fegyelmezett, szigorú szabálykövető vagyok, és viselkedésemben nem tudok felengedni, nem tudok szelíd mosollyal elnéző lenni, megbocsátani, őszintén örülni a másik sikerének, nem tudok belekapcsolódni mások örömébe, nem tudok együtt örülni, ünnepelni a közösséggel. Mindkét véglettől óvakodnunk kellene.
Inkább arra törekedjünk, hogy legyen élmény számomra Isten közelsége a liturgiában vagy egy családi ebédnél, szeretteink körében. Mert az Istentől jövő örömet ahhoz, hogy továbbadjuk, egyszer be is kell fogadnunk.
A mai feladat:
Vizsgáljam meg magam, amikor örvendezésről van szó, melyik végletbe szoktam beleesni: felszínesek az örömeim, vagy már semmiben nem lelem örömömet?
Imáimban ma vegyem sorjában mindazokat az apró örömöket, amelyekért mostanig hálátlan voltam.
Ráhangoló, 3.
2021. december 14, kedd
Kedves lelkigyakorlatozó testvérek!
Adventi ráhangolónk mai napján Szent Máté evangéliumát olvassuk: Mt 21, 28
Hallottuk, hogy viselkedik a két fiú. Hogyan reagálnak az apjuk kérésére. Mondhatnánk, tipikusan mai példák. Mert mi is így szoktunk: igen, igen, megyek, rögtön, de aztán, valami közbejött, nem értem rá, elfelejtettem, hirtelen egyéb lett fontos, mentegetőzünk. Ösztönösen húzódozunk, spontán tiltakozunk. Hány és hány kifogás, önfelmentő indok, motiváció ott szunnyad tudatunkban, tudalattinkban, amikor Isten hív? Amikor el kellene köteleznünk magunkat.
Persze, nem szabad egyből nemet mondani. Hanem csak kóstolgatjuk, próbálgatjuk. Amíg nem ér csalódás, addig jóban vagyunk Istennel, s a pappal is. Amíg meg nem botránkoztunk, amíg be nem telt a pohár, amíg a szüleink élnek, amíg érdekünk azt kívánja, amíg megéri, amíg semmi bajunk nincs, amíg még haszonélvezői is vagyunk a kapcsolatnak.
Emberi viszonyainkban nem ugyanígy van?
Aztán, ha kenyértörésre kerül a dolog, ha betelt a pohár, ha elegünk van…, na, akkor vége. Nemcsak megkeményedünk, hanem szakítunk is. Eddig, s ne tovább. Eddig bírtuk cérnával. Szoktuk is mondani, én váláspárti vagyok, ami nem megy, nem kell erőltetni.
De az evangéliumban van egy másik út is.
Egy másik alternatíva: a fiúé, aki eleinte nemet mond, aztán meggondolhatja magát…, és teljesíti apja kérését. Hol lehet a titok megbújva: mi az, amitől valaki gyökeresen megváltozik, kezdeti ellenállását mi töri meg? A tapasztalat azt mutatja, hogy ez olyasvalami, ami addigi életét teljesen felforgatja. Ez egy dráma. Benne van elesés, összetöretés, meghalás, de van feltámadás, újjászületés is. C.S. Lewis, angol író meséli el megtérésének történetét, ami nagyon megrázó és elgondolkodtató olvasmány. Ajánlom nektek is házi olvasmányként adventben, magyarul is megjelent. A címe: Az öröm vonzásában. Ebben ez a csúcsértelmiségi, tanárember leírja azokat a mozzanatokat, amelyeken átment, amíg az üdvösség kapujába ért. Addig is hívő, teista gondolkodó volt, de az evangéliumot azért már sokallta. És aztán a barátai, Chesterton példája és a személyes térdre kényszerítések lassan megtörték benne az ellenállást. Az ész, a gondolkodó értelem erejével tette meg a nagy utat, mert vágyódott egy álomképre, ami nem akart beteljesülni. Aztán a sok olvasmány és tanulmányozás során rájött, hogy nem egészen úgy igaz, nem elég, amit addig Hegel és a többi filozófusok kigondoltak Istenről. Kezdetnek ez is jó volt, hiszen mint mondja: fontosabb az, hogy létezzék mennyország, minthogy bejuthassunk oda…
Aztán úgy érezte, hogy a nagybetűs Öröm, maga Isten mind többször látogatja meg őt és küldi jelzéseit. Hogy örül az eltévedt turista a jelzőtábláknak, de ő, mint írja, inkább annak örült, aki ezeket a jelzőtáblákat felállította.
Volt idő, amikor még ezeknél a jelzéseknél hosszasan elidőzött és ezekbe kapaszkodott bele, aztán egy ateista barátjával történt hosszas beszélgetés után, 1929 tavaszán megadta magát az Örömnek. Elismerte, hogy Isten nemcsak létezik, hanem ő az Aki. Akinek Jézus Krisztus bemutatta. És életében először akkor történt meg, hogy letérdelt és imádkozott.
Az az éjszaka a legboldogabb volt életében.
Mai feladatunk:
Keressem meg magam a két fiúban. A két fiú közül melyiknek a viselkedése illik rám? Próbáljak meg ma igent mondani, ha felkérnek valamire. Vegyem észre kérés nélkül, mire van a másiknak szüksége, amiben segíthetnék.
Ráhangoló, 4.
2021. december 15, szerda
Kedves lelkigyakorlatozók, akik figyelemmel követitek a katolikuspontma adventi ráhangolóját!
A mai napon Szent Lukács evangéliumát olvassuk… Lk 7, 19
Keresztelő János is elmondhatta ott a börtönben sínylődve, hogy nem az lett, amit vártam…
Meg is üzente Jézusnak: Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?
Volt ebben csalódás, szemrehányás, valamiféle begubózás az addigi tapasztalatába. Mintha letört volna, mintha feladta volna eddigi céljait. Most ott kushad reménytelenül, fogságba vetve, - mintha azok a célok nem valósultak volna meg, amikért küzdött. Pedig ő mindent megtett. Rátette az életét, szabadságát, megoldotta a Messiás saruszíját, a szórólapátot is előkésztette, hogy a Messiás majd rendet teremtsen a szérűjén, a fejszét megélesítette, és már le is sújtott volna vele a fák gyökeréig, meg is keresztelte, be is mutatta őt a jövendőbeli hívőknek: Íme, itt az Isten báránya! Őt hallgassátok, benne telik kedvem-hallatszott a szózat az égből… S mégis.
Kedves testvérek!
Ez a világjárvány sok tervünket keresztülhúzta, sokan sok barátot, ismerőst, családtagot, és mindannyian életünkből pár évet elveszítettünk. Úgy érezzük: megfosztottak a szabadságtól, félelemmel, gyanakvással tekintünk egymásra, a jövőre. Isten mintha hallgatna, miért nem avatkozik közbe, miért nem szól bele a dolgok folyásába? Vagy talán nem is az ő, akire eddig reményünket alapoztuk?
Csupa kétséges kérdések, melyek hol halkabban, hol erősebben törnek, és egyre csak törnek fel bennünk. Ha Jézus ma felmenne a netre, biztos sokan nem lájkolnák. Pedig ott van. Ő a világhálón is otthon van, hiszen szent megtestesülése óta másképp számítjuk a földi időt is. Kicsit mintha áldozatnak tekintenénk magunkat, mint Keresztelő János. És ezzel valami olyasmit igazolnánk, hogy úgy jó, ahogy eddig csináltuk. Keresztelő János mintha ezzel a kérdéssel sürgetné Krisztust: gyere, mire vársz? Nyakunkon a klímakatasztrófa, a migránsok… Nem látod, hogy szemed előtt rombolják egyházadat, teszik tönkre ezt a szép világot? Nem váltod már meg, hogy legyen földi paradicsom, béke, jólét, boldogság?
És Jézus válaszol: Mondjátok meg Jánosnak, nézzen körül: a vakok látnak, a bénák járnak, a süketek hallanak... Elérkezett Isten országa…! Vagyis nem azt mondja, hogy beteljesedett. Azt majd csak a kereszten mondja, amikor megváltó küldetését személyes életáldozatával is megpecsételi.
Mennyire sürgetnénk mi is a társadalmi változásokat a technikai civilizációval, emberi jogokkal, klímavédelemmel, a virtuális és digitális világ térnyerésével. A világ sürget, s mi ezt a sürgetést passzoljuk tovább Istennek. Mintha őt kellene siettetni… Mert ha nem lép közbe, valamiről lemaradunk… Egyenlőségért, demokráciáért küzdünk, tüntetünk, aláírást gyűjtünk, kommentelünk.
Istennek más a tempója, őt nem lehet sem siettetni, s ő nem késik le semmiről… Magyarországon a 90-es évek elején járta a két jelszó, plakátokon is igy volt írva: az egyik - a jövő elkezdődött… A másik meg rátromfolt erre: -de a múlt még nem fejeződött be…
Az nagyon jó, hogy működik az igazságérzetünk, hogy vágyakozunk és várakozunk a szebb jövőre. De elsősorban azzal léphetünk előre, ha megtesszük, amit Krisztus Urunk tanított. Ha naponta megvívjuk a jó küzdelmét a gonosszal szemben: lelkünkben, kis és nagy közösségeinkben, családi körben. Ha először mi, személyesen kezdünk igazságosak, irgalmas szívűek lenni, szeretettel nézni, gondolni a másik emberre és cselekedni érte. Kétségeink mindig lesznek, sokszor épp a Kísértő az, aki kétségbe vonja a jó szándékot bennünk. Sokszor ő teszteli le bennünk hűségünket. Ezért kellene, épp a külső körülményeknek ráébreszteniük, hogy tegyük következetesen azt, amire Isten meghívott, amire talentumot adott, amihez küldi a legfőbb inspirációt, a Szentlelket, hogy el tudjunk igazodni az eszmék és vélemények zűrzavarában.
Mi már tudjuk azt, amit még Keresztelő János nem: hogy Krisztus nemcsak meghalt értünk, hanem fel is támadt, és helyet készített számunkra az Atyánál. Rajtunk a sor, hogy egyre nyilvánvalóbb legyen ez a beteljesedés, ami megváltásunk hajnalán elérkezett…
A mai nap feladata:
Vizsgáljam meg, hol engedek a társadalmi nyomásnak, erkölcsi-lelki életemben? Hol szoktam ráerőltetni akaratomat a másikra? Határozzam el, hogy ma türelmesebb leszek azokkal, akik másként vélekednek az életről, mint én.
Ráhangoló, 5.
2021. december 16. csütörtök
Szeretettel köszöntöm a katolikuspontma honlap olvasóit, és mindazokat, akik a közvetítésen keresztül ebbe a ráhangoló lelkigyakorlatba belekapcsolódtak.
A mai evangéliumot ugyancsak Szent Lukácstól olvassuk, a tegnapi rész folytatásaként: Lk 7, 24
Jézus tehát elhelyezi Keresztelő Jánost az üdvtörténetben és megállapítja: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb nála, az ószövetségben, de az újszövetségi nép tagjaiként mi még közelebb járunk Isten megismerésében, mint ő.
Ma arról elmélkedjünk, hogy megismerni valakit, megismerni önmagunkat, és Istent – felelősséggel jár. Ez a felelősség idővel mélyül, más – más szintre jut, egyszóval fejlődik, az egyesülés felé törekszik. Ezt látjuk az ember életében, ez képződik le a Bibliában, ezt eredményezi Krisztus követése is. Vagyis nem állhatunk le egy fejlettségi szinten, mert az hiányos, csökevényes, elégtelen lesz. Amikor az Úr Jézus a mennyek országáról, Isten országának új világrendjéről beszél, akkor már az újszövetségről beszél. Bármennyire is nagy próféta Keresztelő János, mégiscsak az ószövetség partján áll, de Urunk Jézus valami újat hozott az emberiség történetébe: a megváltást.
A felelősségnek, a megismerésnek is szintjei vannak.
Ádám történetében látjuk, hogy az embernek, ha értelme és szabad akarata van, felelősséget kell vállalnia tetteiért. Az nem megoldás, hogy hárítunk: az asszonyra, a kígyóra, a körülményekre, az időjárásra, hangulatunkra, beszámíthatóságunkra, stb.
Ábel történetében az is kiderül, nemcsak önmagunkért, tetteinkért, hanem a másik emberért is felelősek vagyunk. Őrizői vagyunk egymásnak. Itt jön be tetteinknek az erkölcsi súlya, a tétje. Nem mindent szabad, amit lehet. Mert tetteinknek következményei vannak. Az ember ettől erkölcsi lény. És Isten jelenléte a lelkiismeretünk szaván keresztül is ezt tükrözi vissza.
Aztán Noé története rávilágít kollektív felelősségre. Noé ugyan megmentette a családját, de unokái már nem követték őt, gyermekeit nem tudta jó útra téríteni, és ezért bekövetkezett a nép erkölcsi romlása. Nem nevelhet sem az iskola, sem az utca a szülők helyett. Igenis nyomot hagyunk gyermekeink lelkében, akarva akaratlan, hatással vagyunk egymásra.
Az erkölcsi felelősség, a tudás magabiztosságának másik szintje a Bábeli torony építésében érhető tetten. Mert a gonoszra is képesek vagyunk. Létezik rossz tudás is. Vagyis az ismereteinket rosszra is használhatjuk. Amikor Isten nélkül akarjuk eldönteni az élet törvényeit, sőt versengeni akarunk vele, amikor le akarjuk őt taszítani trónjáról. S ez is összeadódik, és rombolás lesz belőle. Látjuk ezt forradalmaknál, tüntetéseknél, háborúknál. Amikor a közösségből csürhe, tömeg, pusztító erő lesz. Ezért viselünk felelősséget közösségként is, hogy milyen értékek, szabályok szerint élünk, hol húzzuk meg a szabadság határát. Mihez kezdünk a sok ismerettel? Belekalkuláljuk-e számításainkba Istent az ő végtelen nagyágával, az ő meglepetéseivel. Engedjük-e, hogy ő mondja ki az utolsó szót, vagy mi. Úgynevezett „összefogással” Isten nélküli társadalmat akarunk létrehozni,
Az Úr Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem beteljesíteni. Ezért foglalta össze és emelte más szintre az ószövetség törvényét a szeretet parancsával. S ezt nemcsak tanította, hanem elöl járt jó példával: életét adta értünk. Aki erre a szintre jut, az önfeláldozó szeretet szintjére, az válik hasonlóvá Krisztushoz, és a mennyek országában, ezért minősül nagyobbnak, mint Keresztelő János. Azonban ez nem csökkenti Keresztelő János értékét, prófétaságának hitelét. Mert ő előkészítette a messiás útját. Bárcsak mi is eljutnánk legalább erre a szintre. Hogy szívünket, egymás szívét előkészítsük a várva várt megváltó befogadására.
Mai feladat:
Tegyek egy lépést valaki felé, aki még távol van Krisztustól, aki viszont hallgatna rám, akit ismerek annyira, hogy meg merem szólítani, és felkínálni neki pl. templomi közösségünket, ahol találkozhatunk a szentmisén.
Ráhangoló, 6.
2021. december 17. péntek
D. a J. Kr.!
Szeretettel köszöntöm a katolikuspontma médiamissziójának résztvevőit!
Adventi ráhangolódásunk elmélkedését azzal kezdeném, hogy a mai nappal elérkeztünk készületünk utolsó hetéhez. A mai nappal „ráfordulunk” a célegyenesre. Még egy hét van karácsonyig. Hét nappal Karácsony előtt anyaszentegyházunk mintha egy hétlépcsős hegyre vinne föl.
Hét becéző szó, hét jelző, hét megszólítás, hét fokozás, amellyel hívjuk, szólítjuk eljövendő Urunkat, akinek megtestesülését Karácsonykor ünnepeljük. Keresztény őseink már évszázadokkal ezelőtt az esti zsolozsmában, a Magnificat mellé egy-egy ószövetségi címmel illették a Megváltót, hiszen rá vonatkoznak ezek a megnevezések: Bölcsesség, Adonáj, Jessze ága, Dávid kulcsa, Napkelet, Nemzetek Királya, Emmánuel…, egy-egy sóhajtás.
Anyaszentegyházunk a gyönyörű gregorián dallamba ágyazva adja ajkunkra ezeket a vágyakozó, hívogató szövegeket, hogy epekedve várjuk Szívünk megmentőjét. Merjünk vágyakozni Isten után, mint ahogyan a gyermek vágyik édesanyjához. És ne engedjük, hogy ezt a vágyat bármi is elnyomja bennünk. Kodály Zoltánnak is köszönhető, hogy ez a himnusz, mint kórusmű, meghódította a világot.
Ének:
A bölcsességet kérjük tehát ma. Ő az örök bölcsesség, és Ő küldte el a Bölcsesség Lelkét. Hogy ne elégedjünk meg a tudással, a sokféle információval, hanem lássunk tovább. Próbáljunk Isten szemével látni. Emberi tapasztalatunkban szoktuk hangoztatni, hogy a bölcsesség együtt jár a korral. Az ember a sok tapasztalat után, ahogy telnek élete évei, bölcsebb lesz. Nemcsak okosabb. Meséinkben szerepel a bölcsek köve, a fiatalok tanácsot kérnek az öreg bölcstől, sok országban ma is működik a Bölcsek Tanácsa, mint intézmény.
Amikor azonban Isten bölcsességét kérjük, az örök Bölcsességért kiáltunk, akkor azt jelezzük, hogy Jézusé az Atya minden tudása, ismerete. Ő a nagybetűs Szó, Ige, aki kimondatott, aki teremt. Ő a súlya, a mértéke életünk dolgainak. Benne látjuk egy egészben a részeket. Benne látjuk meg a végtelent is a végesben. Csak az isteni Bölcsesség birtokában tudunk bölcsen szólni, és ha kell, bölcsen hallgatni. Őt kérjük, hogy életünk összefüggései „összeálljanak” egy egységes egésszé, hogy kiderüljenek Isten szándékai velünk, rólunk. Nem a szakértők, nem a statisztikák és tudományos felmérések eredményei tesznek minket bölccsé, hanem az örök Bölcsesség. És nála nem kell óvatoskodni, meghunyászkodni. Őt bátran kérhetjük, hogy elrendeződjenek dolgaink. Nagyszerű példája ennek Szent József, akiről a mai evangéliumban olvasunk, akire „kihegyezi” a szentíró az egész dávidi családfát:
Evangélium Szent Máté könyvéből…(Mt1, 1-17)
Évekkel ezelőtt, nálunk is divatba jött a családfa-kutatás. Sokan utánanéztek kiktől származnak, kik az őseik. Nagy történelmi családok leszármazottai őseik nevében kérték elkobzott vagyonukat. Vannak, akik úgy érzik, a híres család sarjaként az eszményt nem adhatják alább, a név, a származás kötelez. Amikor az evangélista felsorolja Jézus családfáját, nemcsak a „vérvonalat” akarja bizonyítani, hanem inkább Istennek azt a különleges csodáját, hogy ezek az elágazások, vonalak, egyénileg is futó szálak Jézus Krisztusban mind találkoznak. Behálózzák az ószövetséget, és Jézusban csúcsosodnak ki. Ráadásul úgy, hogy Szent József nem is biológiai apa. Test szerint Jézus nem az ő fia. Tehát nem a test és a vér számít, hanem meglátni, megérteni Isten bölcs akaratát és azt elfogadva tenni kötelességünket.
Ehhez kérjük ma Isten Szentlelkét.
Mai feladat:
Kutassam fel családom ősei közül, kire nem gondolok gyakran, kit szoktam elfelejteni, mit örököltem tőlük? Volt-e már életemben bölcs döntés, amelyhez kértem a Bölcsesség lelkét?
Ráhangoló, 7.
2021. december 18. Szombat
D. a J. Kr.!
Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik a katolikuspontma médiamisszió sorozatába ma is bekapcsolódtak!
Kedves testvérek!
Istent, mivel felfoghatatlan, megnevezhetetlen, emberi szavaink csak körülírni próbálják. Ezért van számtalan megszólítása, megnevezése az Ószövetségben. Már az első század keresztényei felismerték, hogy az ószövetségi próféták vágyai Jézus Krisztusban öltöttek testet. Ő teljesíti be az ember természetfeletti vágyakozását. Evangéliuma az emberiség alaptörvénye, erkölcsi kódexe lett. Egyszer s végérvényesen Jézusban avatkozik be Isten az emberiség történelmébe, hogy az áteredő bűn sebeit meggyógyítsa. Ezek közül ma az antifóna az Ádonáj, Úr-megnevezést használja. Aki az égő csipkebokorban csak annyit mondott magáról Mózesnek: Echje aser, echje - Én vagyok az, Aki van! Aki veled vagyok, aki veled lesz mindig.
Ének:
Egészen elégő áldozat Krisztus is a kereszten, a szenvedésben. Isten Krisztusban kinyújtotta karját felénk, törvényt adott és megváltott bűneinkből. Nem vagyunk magunkra hagyatva még bűneink következményeivel sem. Ezért kérjük ma őt, és ezért tekintünk Adventben nemcsak a Szűzanyára, hanem Szent Józsefre is úgy, mint aki nemcsak hűséges volt, de készen állt arra, hogy megtegye Isten akaratát.
Hallgassuk meg Isten szavát Szent Máté evangéliumából…Mt 1, 18-24.
Az adventben viselkedjünk úgy mi is, mint Szent József. Munka közben, imádságunkban, csendjeinkben, álmainkban fürkésszük Isten szándékait, figyeljünk jelzéseire. Tegyük félre saját indítékainkat, ne ragaszkodjunk az érvekhez Istennel szemben, hiszen az élet misztérium. Isten egyikünktől ezt várja, mástól azt. S ez nem derül ki mindig egyből. Van, aki hatalmas eszközökkel rendelkező egyházról álmodik, van, aki gyöngének és szegénynek szeretné, van, aki életét tanulmányainak szenteli, hogy úgy szolgáljon és emelje fel a közösséget, mások meg lemondanak a tanulásról, hogy szerethessék Istent és felebarátaikat. Ez Szent József hitének titka: nem okoskodni, hanem csöndben felismerni, most mit, hogyan kíván tőlem az Isten? Ez nem annyira fontossági sorrend, nem emberi logika, hanem inkább a szeretet misztériuma.
Szent József igaz ember volt. Ki az igaz ember? Aki Isten igazságához, a nagybetűs Igazsághoz szabja tetteit, gondolatait. Hozzá méri igazát, szándékait. Akinek lelke egyszerű, tiszta, áttetsző. Aki nem bonyolítja életét, különféle bűnös kompromisszumokkal. Akinek becsületszava egyértelmű, őszinte. Akinek Isten tölti be az életét, s az kisugárzik családtagjaira, emberi kapcsolataira. Ha igazzá akarok válni Isten előtt, ne szabjak neki feltételeket, határidőt, - hagyatkozzak rá. Üresedjek ki minden haszontalan, fölösleges eszmétől, érdeklődéstől, hogy Isten megtölthessen kegyelmével. Hogy átölelhessen, és áldás legyek mások számára.
Mai feladat:
Keressek fel egy hajléktalant, beszélgessek el vele, hívjam meg házamba egy ebédre. Próbálja fel ruháimat, melyik jó neki. És utána is rendszeresen segítsek rajta.
LINKEK:
« vissza