„Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet...”
(Petőfi Sándor)
Kedves ünneplők!
Március 15-e nemcsak a kezdődő tavasz friss levegője miatt hoz ki minket a négy fal közül, a képernyők és számítógép billentyűzete elől, hanem azért is mert ezt a napot nagyon lehet szeretni. Felekezetre, pártállásra való tekintet nélkül. Ezt a napot széppé varázsolja a messzeség is, hiszen a szemtanúk már nem élnek, mi meg hajlamosak vagyunk a múltat nemesebbnek, tisztábbnak, értékesebbnek látni.
Ez a nap nemzeti ünnepünk. Benne van a fiatalság lendülete, jelképe egy egész kornak, a szabadságért folytatott mindenkori küzdelemnek, az erőszak nélküli forradalom minden erejének, Petőfi Sándor tüzes verseinek. És itt álljunk is meg egy pillanatra. Mennyire él bennünk a lánglelkű költő emlékezete? Ismerjük-e – a Nemzeti dalon és az Anyám tyúkján kívül – a költeményeit? Gondolatai, életérzései élnek-e bennünk? Tudom, olvasni ma már nem divat. Verset olvasni még úgy sem. De legalább ma, és ezekben a napokban érdemes lenne fellapozni a Petőfi-kötetet, abból is az 1847-1849 között keletkezett verseket, mint pl. Az országgyűléshez, a Világosságot!, A nemzetgyűléshez címűt vagy A magyar ífjakhoz írt szózatot, melynek ötödik strófája igencsak megfontolandó:
„Szíveteknek alig marad egy szöglete /
A hazaszeretet,
S ez is csak addig van, míg jön az önérdek, /
És azt javasolja, hogy lesöpörjétek, /
Mint hitvány szemetet.”
A bevezetőben szállóigeként idézett versének is tömör a mondanivalója. Főleg ha a költő saját életpéldáját nézzük: ő feláldozta személyes szabadságát sőt szerelmét is a nagybetűs Szabadságért, életét adta a hazáért. Ma elgondolkodhatnánk azon, hogy nekünk érték-e még a haza? Mit teszünk érte? Mit értünk mi szabadságon? Személyes, szabados hangulatváltozásainkat, a kötöttség és elkötelezettség nélküli szabadelvű, felszínes, opportunista, nyárspolgári szabadságot –, amelynek semmilyen közösségi vonatkozása nincs? Vajon ma még értéknek számítanak-e azok az értékek, amelyekért a márciusi ifjak harcoltak és életüket áldozták? Mi milyen értékekért adjuk oda, áldozzuk fel a közösség oltárán az életünket?
Mert az élet arra való, hogy odaadjuk. Petőfi számára a szabadság szent érték volt. Mondhatni vallásos értelemben is. Ahogyan Szerb Antal fogalmaz őróla: „Hogy Petőfi nem volt vallásos a szó általános értelmében, annak csak az lehet a magyarázata, hogy vallási energiáit transzponálta valami másra, vagyis a maga módján volt vallásos. Petőfi vallásossága a szabadság imádata volt. Azt az áhítatot, rajongást, önfeláldozási vágyat, amit a hívő Isten lábához helyez, ő a szabadságnak szentelte. Amint a hívő lélek mindent vallásán keresztül él meg, és vallásának értékrendszeréhez mér, hasonlóképpen Petőfi is a világot a szabadság jegyében éli át.”
Nemrég köszöntöttük a hölgyeket, a nők nemzetközi napján. Ezen a jeles tavaszi ünnepünkön, a forradalom és szabadságharc jegyében elsősorban férfiakra szoktunk emlékezni: politikusokra, huszártisztekre, daliás nemzetőrökre, közkatonákra. De illő megemlékezni arról is, ahogy a márciusi ífjak, Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi mellett bátor asszonyok és leányok is álltak, akik szintén a szabadság mellett tettek hitet.
Amíg Petőfi a Nemzeti dal lelkesítő sorait írta, addig hitvese Szendrey Júlia nemzetiszínű főkötőt varrt magának. Kossuth Zsuzsanna a tábori kórházak „főápolónője” lett, Teleki Blanka a forradalmárokat rejtegette, Leövey Klára a Teleky grófnő által alapított leánynevelő intézetben tanított, majd ápolónőként segédkezett a sebesült katonák ellátásában. Várfogságra ítélték, több évig Kufsteinban raboskodott, de mindvégig Kossuth híve maradt.
Tisztelt egybegyűltek, kedves testvérek!
A forradalmár ifjak és asszonyok bátorsága lelkesítsen minket is, hogy legyen erőnk szabadságunkat megvédeni, érte tenni, jogainkért síkra szállni.
Emlékezzünk hőseinkre, de vegyünk példát is róluk, hiszen annak idején vérrel megszerzett szabadságunkat ma sem adják ingyen.
A marosvásárhelyi Petőfi-szobornál tartott, 2015. március 15-i ünnepségen elhangzott beszéd szerkesztett változata.
« vissza