A Kisded mosolya

          Nemrég ünnepeltük Árpád-házi Szent Erzsébetet. Öröme telt abban, hogy segíthetett a rászorulókon. Volt is amiből, adta is szívesen. Nem azt élvezte, hogy lehajolhat a szerencsétlenekhez, mégcsak nem is sajnálkozásból tette, hanem, mert Krisztust látta mindenkiben, aki segítségért nyújtotta kezét.

         Pár nap múlva ünnepeljük Szent Miklós püspököt, a Mikulást. Püspökségének vagyonát a rászorulókra szánta. S hogy elkerülje a pletykát, a félreértéseket, s hogy ne saját személyét tolja előtérbe: titokban adakozott. A három leány hozományát az éjszaka leple alatt bedobott, arannyalt telt zacskóval biztosította. Megmentette a leányokat – emberi méltóságukat, jó hírnevüket, keresztény erkölcsüket – a stricik megalázásától, tisztes hozományt  juttatva nekik. Édesapjuk pedig nem megszégyenült, hanem megőrizhette emberi-férfiúi önbecsülését, apai büszkeségét. A püspök nemes gesztusa alkalmul szolgált a család hitének megerősödésére, arra az ősbizalomra, hogy: „hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg.”

         S lám, milyen a Gondviselés, bármennyire is diszkréten, titokban kezelte Miklós püspök az ügyet, tettével precedenst teremtett, mintául szolgált az utána következő évszázadok keresztényeinek – és nemcsak –, hogy Jézus tanításának szellemében éljenek. „Amikor alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt... Ne tudja a jobb kezed, mit cselekszik a bal...”

         Kedves egybegyűltek!  Advent kapujában,  a gyertyagyújtás előestéjén vagyunk. Ilyenkor, Karácsonyra készülőben szinte mindannyiunkra rátör az ajándékozás kényszere. Beteges bevásárlási téboly kerít hatalmába, mintha valamiféle gyűjtési, halmozási reflex hajtana. Ámbár tudatosan is vásárlunk, mert azt hisszük, s úgy tudjuk: jót tenni jó. S ez így is van. Jólesik, ha minket megajándékoznak, nekünk is jólesik, ha valakinek örömet szerezhetünk.

         Hirtelen felszabadult és meggazdagodott világunkban vannak, akik egy születésnapra luxusterepjáróval kedveskednek barátjuknak, üzlettársuknak, mások egy délkelet-ázsiai nyaralásra vagy egy Karib-tengeri utazásra fizetnek be. Van, akit a szomszéd  feleségének új bundája versengésre, sőt újabb versenyre késztet, hogy neki még drágábbat és szebbet hozzon az angyal. Van, aki a plázába rohan, hogy a legújabb csillogó-villogó karácsonyfadíszt megkaparinthassa. Olyan is akad, aki otthagyja állását, és egyetlen bankkártyával a zsebében világ körüli túrára indul. Bennük az a közös, hogy tehetik. Pénzzel kibélelt szabadságukban, tele zsebbel másként gondolkodnak, mint azok, akiknek alig telik máról holnapra.

         Ma viszont olyan embereknek adakozunk, akiknek nincs. Akik a mi szeretetünkre vannak szorulva. Azért nincs nekik, hogy mi megmutathassuk rajtuk szeretetünk hősies fokát...

         Tisztelt egybegyűltek, a  világon mindenütt jobb érzés adni, mint kapni, erre jutottak egy kanadai tanulmány szerzői, 126 ország 234 ezer lakosának megkérdezésével. A válaszadók szerte a világban egybehangzóan azt felelték, hogy jó érzés töltötte el őket amiatt, hogy adományoztak. A jelenség éppúgy áll gazdag, mint szegény országokra, ahogy szegényebb és tehetősebb emberre is egyaránt.

         Nincs különbség a demokratikus és a diktatórikus társadalmakban élők között, és nem számít a korrupció elterjedtsége és mélysége sem. A megkérdezett emberek sokkal könnyebben fel tudtak idézni emlékezetükből olyan vásárlást, amikor más számára vettek valamit, mint amikor maguknak - írja a LiveScience tudományos portál.

"Meglátásaink azt sugallják, hogy a lelki jutalom, amelyet mások segítésével kapunk, mélyen gyökerezhet az emberi természetben, mivel megmutatkozik különböző kultúrákban és gazdasági környezetben" - mondta Laura Aknin, a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatója, a tanulmány fő szerzője.

         Mi is ajándékozni, sőt adakozni gyűltünk össze. Egy gyermekotthonnak, ahol a mi segítségünket, szeretetünk konkrét, anyagiakban is mérhető felajánlását várják. Gondoljunk arra, hogy a legnagyobb ajándékot  nem mi adjuk, hanem mi kaptuk mindannyian Karácsonykor: Isten olyan „szeretetcsomaggal” lepett meg minket a Gyermek Jézusban, amit (Akit) azóta sem győzünk kibontani... Gondoljunk arra, hogy életünk igazi, valódi javai nem a mi ügyeskedésünk, munkánk, üzletünk vagy szerencsénk eredménye –, ingyen, ajándékba kaptuk:  egészségünket, hazánkat, a tiszta levegőt, szerető családunkat, a napfényt, a tiszta vizet. 

         Amikor ez a jótékonysági est adakozásra  invitál, ne adjunk hivalkodásból, ne arra gondoljunk, milyen jó befektetés, ne érezzük könyöradománynak, és még azzal se hízelegjünk magunknak: ’milyen ügyes, szolidáris vagyok, lám, mennyit segítettem  a rászorulókon.’

         Adjunk tiszta szeretetből, a közénk születő Jézus iránti szeretetből, számolgatás és hátsó szándék nélkül.

Még az se „kísértsen”, hogy ő majd százszorosan visszafizeti... Egyszerűen lássuk meg ezekben a gyermekekben, az otthon lakóiban  a ránk mosolygó Betlehemi Kisded arcát. Lássuk meg bennük Krisztust, Neki adjunk. Így léphetünk ki az önsajnálatból, a folytonos elégedetlenségből, orrára koppinthatunk kapzsiságunknak, mert rádöbbenünk: az igazi szeretet kész túllátni saját vélt, vagy valós igényein. Akiben együttérző szeretet lakik, az kezdeményez, és ő teszi meg az első lépést a másik  felé. Annál is inkább, mert ezek a gyermekek nem tudják viszonozni. Kincsünk lesz a mennyben, melyet a moly s a rozsda nem emészt meg, a tolvaj nem lop el, melynek nem jár le a szavatossága, és amelyet nem terhel a bankkölcsön záloga... Önzetlenségünk a mi életünket, jövőnket táplálja, és Isten áldása kíséri.

Mindenkinek szeretetteljes adventi készülődést, sok jótettet és adakozókedvet kívánok!

u.i. Elhangzott  2014. november 29-én, az erdőszentgyörgyi Rhédey-palotában a havadtői Gyermekotthon javára rendezett jótékonysági est keretében.