Keresés
 
 
Megtekintve: 1138 alkalommal
Alkalmi írások - Búcsús beszédek

Mária Magdalából

Mária Magdolnát a kurtizánok, a megesett lányok védőszentjének tartják. Nagy Szent Gergely pápa az Úr 591. esztendejében, egy prédikációjában szerencsétlen fordulattal egy kalap alá vette a bibliai bűnös asszonyt Simon farizeus házában, Márta testvérét és a Magdalai Máriát, rányomva ezzel Magdolnára a paráznaság pecsétjét. Egybemosta a három bibliai alakot, holott nem indokolt. Ezzel egyrészt ugyan jót tett, mert így az utcanők is védőszentet kaptak, másrészt nem járt jó úton, mert semmi sem bizonyítja ezt a Bibliában. Az ókori, férfiközpontú felfogást ismerve nem szokatlan ez az összekapcsolás. Sikerült azonban elindítania egy lavinát, amellyel „megpecsételődik” Mária Magdolna alakja. Ő lett a Jézus által megmentett néhai prostituált. Ebből indul ki a mai filmipar, és a művészet is ezért „hálás”: a Da Vinci-kód, Jézus utolsó megkísértése-filmek, a Mária evangéliuma-apokrif, Karen King-Mária Magdolna evangéliuma c. könyve., – mind-mind besegítettek abba, hogy a köztudatban ez a parázna-kép róla állandósuljon...

  Holott abból, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki belőle, nem kellene szexuális következtetést levonni. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus ellenfelei előszeretettel vadásztak olyan kétes szituációkra, amellyel majd támadhatták volna, de Urunk Jézus nem esett ilyen csapdákba. Még alkalmat sem adott rá. Bár tanításában szemére veti a farizeusoknak: „Bizony mondom nektek, a vámosok és az utcanők megelőznek titeket a mennyek országában...”(Mt 21, 28-32)

Gondviselésszerű, hogy anyaszentegyházunk rehabilitálta már a II. vatikáni zsinat után, s a tavalyi évtől (2016 – szerk. megj.) Magdolna napját rangban „előléptették”. Ferenc pápának köszönhetően meg végképp piedesztálra került, hiszen a liturgiában saját prefációja lett, emléknapja az apostolokéval egyenrangú ünnepi rangot kapott. Ő az egyetlen nő az Újszövetségben, a Szűzanyán kívül, akit nyilvánosan is szentként tisztelünk.

1. Jézus, mi és a nők.  Bűnbánat-hét ördög... Legyünk mi is Jézus szeretői...

Máriai Magdolna a szívével szeretett.  Botrányosan hangzik ma, hogy Jézus szeretője volt, pedig csak fantáziánk, gondolkodásunk fertőzött. Mert igazi, rajongó, tiszta szeretet volt benne. Jézus Krisztus megszabadította őt a bűnök és szenvedélyek démonaitól. Csak az áttetsző, szenvedélyes szeretet maradt meg benne, amivel teljesen átadta magát Istennek. Mert Jézustól nem kellett tartania. Kedves barátom szerint: „a bűnös asszony bizonyosan többet tudott a bűnről Jézusnál, hiszen benne élt, Jézus meg nem próbálta. Nem is akarta megpróbálni.” És ő sem flörtölni akart a Mesterrel, nem akarta magának megszerezni, hanem megérezte Jézusban a felemelő, emberi méltóságát tisztelő és nem megalázó szeretetet. Ezért nem kell félreértenünk az ő szeretetét. Nem kell minden mögé szexuális vonzódást képzelnünk. A hét fő bűn kisördöge mindannyiunkban benne van. Jézusban azonban nincs hátsó gondolat. Nem azt nézi, ki a nagyobb bűnös: az, aki nyilvánosan vétkezik, vagy aki titokban, férfi-e vagy nő?

Jézus saját érzelmeit illetően is szabad. Nincsenek beteges görcsök benne a nőkkel szemben. Szexualitását minden kétértelműség nélkül, magasabb szinten éli meg, mint mi. Nem úgy néz a nőkre, mint a bűn tárgyára, senkivel szemben nincsenek gátlásai vagy előítéletei. Egyenrangú félként tekint a nőkre, és nem röstelli kimutatni feléjük érzelmeit. A rabbik szerint, aki húsz éves korában nem nősul meg, megszegi Isten parancsát. Tehát Jézus és Mária Magdolna kapcsolatával valo szórakozás azért is morbid, mert Jézus akkor cselekedett volna a kor törvényei szerint helyesen, ha megnősul. De elnézték neki, hogy nem teljesíti Isten parancsát, mert rabbi volt. A rosszindulatúak viszont kárhoztatták. Jézus nem aszkézisből nem nősult meg, hiszen "falánk, borissza" (Mt 11,19), hanem eszkatologikus megfontolásbol. Ő azért jött, hogy Isten országának felszabadító örömét hirdesse, megkülönböztetés nélkül, mindenkinek. Védelmébe veszi a patriarchális rendszer áldozatait, a kisemmizetteket, a peremre szorultakat, és inkább saját „jóhírét” teszi kockára, mintsem az Atyától kapott küldetést.

Két szempontból tekintsük át a férfi-nő viszonyt:

a) Az egyik: titkos bűneink, kivetítéseink, szennyes fantáziánk. Bizonyos mértékig ma is, férfiközpontú világunkban nehezen szakadunk el a tévhitektől, sztereotípiáktól, a bevett kliséktől, közhelyektől - ilyenek a nők, stb. Hatalmi harcként fogjuk fel, hogy egy veszekedésben ki győz, ki az erősebb.

     Férfi-szemmel fennakadunk a nők másságán: merthogy a nők sokat hisztiznek, mindenhol széthullatják a hajukat, érzelmileg milyen kegyetlenek és trükkösek, mennyire kiállhatatlanok tudnak lenni, folyton az első szerelmeinkről érdeklődnek, nem beszélnek egyértelműen, a szexualitást összetévesztik a szerelemmel, beszélgetés helyett inkább csak kérdeznek és vallatnak, finnyásak és nehezen döntenek, folyton meggondolják magukat, bármit mondasz, az ellenkezőjét vallják, birtokolni és kisajátítani akarnak... Sokat csacsognak, közben órákat töltve vásárlással, nem hagyják szabadon a férfiakat, és a szexualitást fegyvernek használják. Nem tudnak hallgatni, mindenbe beleszólnak és irányítani szeretnének..., és hasonlók.

És valóban, ha a múlt század közepén elindult harcos mozgalmat, a feminizmust nézzük, tényleg gyökeresen megfordult a világ. Nem csak olyan szempontból, hogy a nők is úgyanúgy dolgoznak, és ha kell, többet keresnek, mint a férfiak, hanem talán abban is, hogy a nagy egyenjogúságban néha már túllőnek a célon. Ma már mindent csinálnak: babakocsit és autót, háztartást és papucsférjet vezetnek, karriert építenek, miközben a férfiak csak önmagukkal és az élvezeteikkel, hobbijaikkal törődnek, esetleg 30-40 évesen még mindig a mama főztjén kosztolnak, érzelmileg éretlenek, nincs bennük kitartás, elkényelmesedtek, ellustultak, visszaélnek képzelt hatalmukkal és erejükkel, elhíznak és igénytelenekké válnak, és elvárják, hogy a nők legyezgessék önteltségüket... Ahogy valaki frappánsan megjegyezte: a nőt ne is próbáld megérteni, csak szeressed... a férfit meg dicsérjed... Ugyanakkor látjuk, mennyire visszaütött, mennyire balul sült el mára az erőltetett egyenlősdi: a férfiak is kialakították a maguk védelmi stratégiáját, hacsak nem sikerült elanyátlanodniuk. De a nagyobb gond, hogy frusztráltakká, munkamániásokká váltak. Összezavarodtak és dilemmák gyötrik. Képtelenek megfelelni egyszerre a macsó-pasas, a barát, a pénzkereső, jó szerető szerepeknek egyszerre és folyamatosan...(4 elvárás, s az 5., hogy a négy férfi ne ismerje egymást...). Persze ezek csak felületesen összegereblyélt kölcsönös fricskák, de a valóságban mégis akkor van a gond, amikor kihül bennünk a Jézusi, s ebből fakadóan az egymás iránti szeretet. Miközben rejtett vagy túlfűtött szexualitásunkat belopjuk pikáns vicceinkbe, ösztönszerű elszólásainkba, észre sem vesszük, hogy lépten-nyomon az ő szeretetükben szeretnénk fürdeni.

Mi férfiak, elvárjuk a nőktől, hogy jól teljesítsenek, a házimunkában éppúgy, mint a szeretetszolgálatban, de azért pénzt is keressenek. Elvárjuk tőlük a kedvességet, az őszinteséget, de már testiséget, nyomulást, csábítást szimatolunk minden tiszta szó, tekintet mögött. Eközben megalázzuk, kihasználjuk, félreértjük őket, gyanakvással tekintünk hódításnak tűnő megnyilvánulásaikra, és magunkból kiindulva képtelenek vagyunk, hogy a másikban tiszta szándékot feltételezzünk. A férfiak legtöbbször fel sem fogják, hogy a nők mennyire ösztönzik, mondhatni „megtermékenyítik” őket munkájukban, hivatásukban. Mennyire hálásnak kellene lenniük mindezekért. Sok nő nem is véletlenül menekül a templomba, egyházi közösségek megértő légkörébe az otthoni durvaság miatt. Mert ott legalább elfogadják, komolyan veszik, igényt tartanak szolgálataira és nem értik félre.

      A nő érzékenyebb Isten szeretetére, gyorsabban fogja fel, érzi meg azt. A szívével gondolkodik, ösztönösen jót akar, és megnyílik a felé, akiben érzi a szeretet tisztaságát. Mária Magdolna ezért borult Jézus lábához. Sok vétke volt, de Isten feltétel nélküli szeretetét is megtapasztalta. Egész élete, lelke megtisztult: „üde lett, mint a hajnali harmat, mint a napfényben fürdő virág, mint a gyermeki kacagás” – írja Marica Stancovic. A Nő olyan, mint a letépett virág, ha nem teszed vízbe, nem szereted – elhervad... – mondja Kosztolányi. Hányan szeretői egymásnak a házasságban?... Férjem szeretőt tart – mondod... Te az vagy-e neki? Udvarolsz-e minden nap feleségednek? Megvallod-e, kimutatod-e, hogy szereted?

        b) A másik gondolat a bűnbánaté. Mária Magdolna beismerte vétkét. Bűnbánata viszi Jézushoz.

Ma a „legális élvezetek” korában, lassacskán semmi sem bűn. Kiveszett belőlünk a bűnbánat képessége. Hatványozottan érvényes ez a férfiakra, akik sokszor semmibe veszik a nőket, kihasználják, megalázzák és szeretetet hazudnak nekik. És azt nem tartják bűnnek... A gyóntatószékekben is sokkal ritkábban fordulnak meg. Nehezebben ismerik be vétküket. Miért?

          Itt nemcsak a nemiséggel kapcsolatos bűnökről van szó, amelyek közé a hímsovinizmus is tartozik...  Mert legalább ennyire nagy a hazugság, a csalás, a rosszindulat, a kevélység, az irigység, a kapzsiság, az önszeretet, az eltunyuláshoz vezető kényelmesség, meg a többi vétek is. Bűnbánat nélkül mi sem tisztulhatunk meg lelkileg. Ezért naponta meg kell bocsátanunk egymásnak. A szeretetünk fokmérője is az, meg tudunk-e bocsátani, tudunk-e egymástól bocsánatot kérni. Mária  Magdolna akármilyen bűnös  nő volt addig, de a Jézussal való találkozás után felhagyott a régi életével. Élvezeteit és kényelmét föláldozta Isten szeretetéért. Testvéreim! Az „ígéret földje”, ahová Isten kihív bűneinkből, nem hasonlít ahhoz a földhöz, ahonnan kijöttünk. Itt nem élhetünk már úgy, ahogyan ott éltünk, nem élhetünk saját kényünk-kedvünk szerint. Ha találkoztunk a kegyelemmel, ha akarjuk, hogy megváltozzék az életünk, és jobbra forduljon, nem élhetünk pusztán testünk vágyai, ösztönei szerint. Rá kell bíznunk magunkat mindenestől Istenre, mint Mária Magdolna. A mi életünkben megtörtént-e a megtérés? Mert e nélkül hiába vannak elvárásaink bárki felé... Része-e életvitelünknek a gyakori szentgyónás, szentáldozás, a napi imádság, az önmegtagadás? Van-e lelki vezetőnk? Gyűjtjük-e a mennyei kincseket, vagy csak autóra, netán a temetkezési költségekre spórolunk...?  

2. Szenvedés és hűség az imádságban...

Magdolna ott volt a szent asszonyok között a kereszt alatt. Nem lépett le, amikor húzósabb helyzetbe került. Gyenge, védtelen nő volt – gondolnánk, de nem futamodott meg, mint az ún. erős férfi-apostolok. Vállalta az együtt szenvedést. Ő a névtelen, együtt síró nők képviselője Krisztus keresztjénél. Tudta, hogy szeretet nincs szenvedés nélkül. Együtt szenvedett a többi, Krisztus mellett kitartó asszonnyal, s így őket is erősítette. Kérdezhetnénk – mint ahogy szokták is ma oly sokan –: hol van Isten, hol volt Isten nagypénteken? Miért engedi meg a szenvedést? Erre pedig csak a szeretet a válasz, hiszen szabadságunkkal vele jár, hogy megbántjuk azt, akit szeretünk. De szeretetből szenved (he)tünk is, és szenvednünk is kell érte. Ezt tette Isten a bűnös emberért. Sokan azzal vádolják az egyházat, hogy belesulykolta az emberbe a bűntudatot, pedig az ember természeténél fogva igenis jó. ♣ A francia forradalom idején a filozófus Jean-Jacques Rousseau úgy képzelte: talán Óceániában léteznie kell „nemes vadembereknek”, akik úgy élnek, mint a Paradicsomban, mert nem fertőzték meg őket a bűnnel.

– A legszebb harmóniában élnek a természettel.

– Nincs szükségük pénzre.

– Szelídek és ártatlanok.

– Csak szeretetben tudnak élni.

– Nem tudják, hogy mi a bűn és a vétség.

– A hazugság ismeretlen náluk.

– Nincs szükségük senkire, aki uralja vagy irányítja őket vagy ítélkezik fölöttük.

– Makkegészségesek.

– Mezítelenek és szabadok kiélik ösztöneiket.

Rousseau után száz évvel Paul Gauguinnek, a festőnek volt egy álma. 1890-ben azt írta feleségének, Mettének: „Ott majd szabadon, legalábbis nem törődve a pénzzel, szerethetek, énekelhetek és halhatok meg.” És valóban elment a csendes-óceáni szigetvilágba, és onnan leveleket írva áradozott párizsi barátainak: a dzsungelben valóban fölfedezte a nemes vadembereket, akik nem ismerik a pénzt és a gondokat, az életük csupa éneklés, tánc és szabad szerelem... A valóság azonban egészen más volt. Gauguin mélységesen csalódott. A sültgalamb nem repült a szájába. Halászni és vadászni nem tudott, drága import konzerveken élt.. A „nemes vademberek” is számtalan betegségben szenvedtek, kemény küzdelmet vívtak a megélhetésükért, és szigorú erkölcsök szerint éltek. A gyönyörű meztelen lányok, akiket a szifiliszes Gauguin le akart festeni, megtagadták közeledését. Meg kellett elégednie egy prostituálttal, Titivel. Pénzért – természetesen. És, hogy az ötletgazdáról, Rousseau filozófusról se feledkezzünk meg, aki magát az emberiség nagy nevelőjének tartotta –, egyetlen gyermeket sem nevelt. Pedig volt öt gyermeke, de születésük után mindet beadta a lelencházba...

Tehát van bűn, van rosszra való hajlam mindannyiunkban. Krisztus megváltó halála pedig megszabadított minket az illúziótól, hogy magunkat tökéletesnek képzeljük. Inkább álljunk oda a kereszt alá, mint Mária Magdolna, és sirassuk, bánjuk meg őszintén bűneinket, hogy megtapasztalhassuk a szabadító kegyelmet.

Mária Magdolna kitartott az imádságban, és meggyőződésem, hogy a Szentlelket váró közösségben is ott imádkozott az apostolokkal és Máriával az emeleti teremben. Az egyház imádkozó közösségét is a nők fogják össze. Ők hajlítják a rideg férfiszíveket Istenhez. Nem egyszer, csendesen szenvedve végzik kötelességeiket és imádkoznak. Ha kell, kisírják lelküket Istennek, és hűségesen kitartanak. Ott vannak a Mária-társulatban, a takarításnál, az ünnepségek megszervezésében, nagyon jó ügyintézők, találékonyak, a pap minden körülmények között elsősorban rájuk számíthat. Ötleteikkel, kezdeményezéseikkel és segítségükkel rendszeresen élettel töltik meg az egyházat. Ők tanítják meg imádkozni gyermekeiket a családban, ők a tűzhely, akik körül a családtagok melegednek. És még hány és hány (köz)feladatot is ellátnak önkéntesen, szeretetből, amit mi férfiak magától értetődőnek tartunk, az egyházban is... Jobban meg kellene becsülnünk ezért, mindenféle valóságtól elrugaszkodott felhang nélkül...

3. Mária Magdolna a feltámadás tanúja, „az apostolok apostola”- jegyzi meg róla Aquinói Szent Tamás. Első hírvivő. Ugyanabban a prédikációban Nagy Szent Gergely pápa „az isteni irgalmasság tanújának” nevezte. Hrabanus Maurus pedig úgy beszél róla, mint „aki szerette Krisztust, és akit Krisztus nagyon szeretett.”

       A női pletykának sokszor nem hisznek a férfiak. Az apostolok sem vették először komolyan. A nők állítólag háromszor annyi szót ejtenek ki naponta, mint a férfiak. Sok beszédnek sok az alja – tartja a mondás. Meg kell szűrni, mit mondunk és kinek. De van-e, aki meghallgasson? Akinek elpanaszoljuk belső gondjainkat, akivel megosszuk örömeinket, élményeinket? Kommunikálni kell, biztatnak manapság a mobilcégek, és ingyen perceket is osztogatnak.  Meg szoktuk-e beszélni családunk dolgait, közösen? Minden hírről tudnunk kell, legyünk képben, tegyük ki fészbukra, hogy mit főztünk, milyen ruhát vásároltunk, mit hallottunk.  Használjuk a csepűtelefont s a jereváni rádiót... És beszélgetéseinknek mi az alapja? Jézusról, az örömről, az evangéliumról szól? Vagy inkább évődünk mások hibáin, a rossz híreket adjuk tovább? Esetleg ítélkezünk, féligazságokat, ellenőrizetlen információkat osztunk meg egymással és továbbítunk? Mire jó ez?

Mária Magdolna Krisztus feltámadásának elkötelezettje volt. Azzal, hogy elsőként találkozott a feltámadt Jézussal, beavatást nyert egy titokba, de azt nem fojtotta magába, nem eltitkolta, hanem megosztotta, továbbadta másoknak.

Eddig a holtat kereste, mostantól az Élő Krisztust hirdette...

Mi sajnos hamar elakadunk, megtorpanunk a szenvedésnél, a halálnál. Könnyen önsajnálatba, cinizmusba, depresszióba esünk. És innen már egy lépés, hogy kritikánktól, fájdalmunktól elvakultan nem látjuk az életet, a feltámadás fényeit. Vagy még rosszabb, ha csalódásainkra úgy veszünk „elégtételt”, hogy inkább rombolunk, a rosszat, a halált, a negatívumot, a szürkeséget, a kiábrándító önfeladást erősítjük egymásban is... ♣ Néhány hete Olaszországban a milánói Szent Mihály arkangyal és Szent Rita Plébánia falára, valaki a következő graffitit, falfirkát fújta rá egy festéksprayyel: „Szabad abortuszt, Máriának is!” Andrea Bello plébános pedig nyílt levélben válaszolt a feliratra:

„Kedves névtelen falfirkáló!

Sajnálom, hogy nem tudtál pédát venni édesanyádról. Benne volt bátorság. Megfogant téged, várandós volt veled, és megszült téged.. El is vetethetett volna. De nem tette. Felnevelt téged, táplált, mosdatott és öltöztetett. Most ezért van életed és szabadságod. Szabadságod, amelyet most éppen arra használsz, hogy elmondd nekünk, jobb lenne, ha olyan emberek, mint amilyen te is vagy, nem lennének ezen a világon. Sajnálom, de nem értek veled egyet. És nagyon csodálom az anyukádat, mert bátor volt. És ma is bátor, mert mint minden édesanya, büszke rád akkor is, ha csúnyán viselkedsz, mert tudja, hogy van benned jóság, amely csak arra vár, hogy a felszínre jöhessen. (...) Csodálok minden asszonyt, aki számtalan nehézség közepette is elég bátor ahhoz, hogy tovább haladjon. Benned nyilvánvalóan nincs bátorság, hiszen névtelenség fed.

És ha már itt tartunk, szeretném azt is elmondani neked, hogy a plébániánk sok problémán keresztülment már, nincs szükségünk olyanokra, akik összefirkálják a falakat, és lerombolják azt a kis jót, ami még megmaradt. Meg akarod mutatni, hogy bátor vagy? Tedd jobbá a világot, ahelyett, hogy lerombolnád! Szeress, ahelyett, hogy gyűlölnél! Segíts a szenvedőknek fájdalmuk hordozásában! Adj életet, ahelyett, hogy elvennéd! Ilyenek azok, akiki igazán bátrak! Szerencsére közösségünk, amelyet rombolsz, tele van bűátor emberekkel. Akik képesek szeretni téged is, aki azt sem tudod, mit írsz le.

Én aláírom a nevemet: don Andrea(András atya).”

Számunkra Mária Magdolna követendő példa. Arra sarkall, hogyan kell nőként kiteljesedett és boldog életet élni. De követhetik a példáját azok(a férfiak) is, akik családosok, de azok is, akik szinglik, egyedül élnek, vagy tönkrement a házasságuk. Azok is kérjék közbenjárását, akiknek nem lett, nem lehetett gyermekük, és azok is, akik a feleség-házastárs-édesanya-dolgozó nő szerepet nehezen tudják összeegyeztetni.

Nézzünk ma fel mi is Mária Magdolnára, a bátor asszonyra, aki vitte a Feltámadt Úr örömhírét az apostoloknak, és szeretetével épteni kezdte a jobb világot. Hitelveinket ültessük gyakorlatba, vállaljuk a szeretet kockázatát, tegyünk szert lelki intelligenciára, mert csak így válunk igazi Krisztus-követőkké. Ámen.

 

A gyimesközéploki templombúcsún, 2017. július 22-én elhangzott szentbeszéd szerkesztett változata.

LINKEK:

 http://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-maria-magdalabol/#more-15594

 

 




« vissza
 
 





btz webdesign