Vadlesen…

          Vadat lőni talán egyidős az emberiséggel. Az ősember vadászösztöne, amely a vad elejtésére, a táplálék megszerzésére, no meg családja hússal való ellátására késztette, ma is éppoly eleven és meghatározó.

     Erdőszentgyörgyön az idén is farsangbúcsúztató vadászbállal ünnepeltek a környékbeli vadászcsoportok. Minden vadkan meglövése után szokásos az ún. vadászbankett, de ez kifejezetten idényzáró ünnepség volt. Ebből az alkalomból hadd pillantson bele az olvasó is a helyi vadászélet szépségeibe.

         A második világháború előtt Bözödújfaluban csak Veres „tanító úr”-nak volt puskája. Évekkel később pedig Berei Rezső tanító egy vadkan elejtése után a falu közeléig cipelte egyedül az állat tetemét, majd hangos kiáltás kíséretében adta tudtára a falubelieknek, hogy vadat lőtt. Így lett aztán elismert vadász…

        Szentgyörgyön már a húszas évektől megalakult a vadásztársaság. Több-kevesebb megszakítással, a diktatúra idején is működött. Akkor még kb. 400 lej volt egy puska, és vadászengedélyt csak párttagoknak adtak. A lelőtt vadakból csak minden harmadik volt a vadászé, húsáért pedig 3 lejt fizettek kilójáért. Vad is sokkal több volt, mert nehezen lehetett fegyverhez jutni - az csak néhányak kiváltsága volt -, és az elvtársak mindenütt előnyt élveztek. Az orvvadászat sokkal nagyobb kockázattal járt, mint most.

        A 89-es változások után is csak lassan változott a helyzet. Ma az állam szinte korlátlan hatalmat biztosít a megyei vadásztársaságoknak, amelyek majdhogynem önfenntartók, és a jövedelemmel is ők rendelkeznek.

        A helyi vadászcsoport 18 tagból áll, vezetőjük Kacsó Sándor. Találkozásunk alkalmával elmondta, hogy az úniós szabályoknak megfelelően, a szentgyörgyi Vadász-Horgász Sportegyesület önálló jogi személyiséggé válásának folyamata is elindult.  Egyébként a helyi vadászok csoportvezetője fontosnak tartaná, hogy a Sporthorgászok is vegyék kezükbe sorsuk irányítását, induljanak el az önnálló szervezet megalakítása útján. Természetesen a kilövési számot továbbra is a Környezetvédelmi Minisztérium írja elő a vadőrök jelentése alapján, és az ellenőrzéseket is ő végzi. A területet az Erdészet Erdő- és Vadgazdálkodási Hivatalától bérlik.  A fegyvereket háromévente ellenőrzik, ezen kívül pedig törvény írja elő, hogy azokat zárt helyen, vasszekrényben elkülönítve, lakat alatt kell tartani, amelyet szintén évente egyszer a rendőrség helyi képviselőjének is jogában áll ellenőrizni.

        A vadászat szenvedély. De egyben hasznos időtöltés, amelyben óriási szerepe van a természet szeretetének, a fegyelemnek, az egymásra figyelésnek. A vadász nem lehet önző. Figyelnie kell társa jelenlétére, a vadászmester útbaigazítására, komolyan kell vennie kijelölt helyét.

     Vadászmesteri tisztséghez egyébként nemcsak jó szem, fegyver, érzék vagy vizsga szükséges. Vadászmesterré válni kell. Évek tapasztalata, ügyesség és rátermettség eredményeképp. Aki igazi vadász, az sosem cserél fegyvert, legfeljebb helyet… Nem eshet pánikba, nem szabad félnie. Nemcsak azért, mert nála van a puska, hanem mert a félelem elveszi bátorságát, gyengíti összpontosító képességét. A vad fél, a vadász nem félhet. Sokszor épp a megijesztett, vagy sarokba szorított vad támad. Ilyenkor nagyon fontos a vadász lélekjelenléte, mert pl. a vadkan vagy a medve egészen közel, 40-50 méterre is meglepheti a vadászt, és akkor egyetlen biztos találat dönti el az élet-vagy halál kérdését.

        Bármilyen furcsán is hangzik, de a vadász szereti a vadat. Nem élvezi a pusztítást, inkább segít a természet egyensúlyának a fenntartásában. Ezért az sem mindegy, milyen állapotú egyedeket „ítélnek” kilövésre. A vadőrök munkájának segítése, a vadászterület tisztántartása, a vadak téli etetése és élethelyeik zavartalan biztosítása éppen ezért a vadász megkerülhetetlen felelősségéhez tartozik. A vadgazdálkodás fogalma is ezt takarja. A vaddal való találkozás élménye összehasonlíthatatlan. Az igazi vadász ilyenkor mindenről megfeledkezve, minden idegszálával a célpontra figyel. Teste-lelke-pszichéje a közelgő esemény varázsa alatt áll…

        A szentgyörgyi vadásztársulat azzal is büszkélkedhet, hogy az utóbbi évtizedekben számottevő, súlyos baleset, netán tragédia nem történt a környéken. Nyilván volt eset, hogy csak megsebesítették a vaddisznót, vagy éppen egy hívatlan medve sétált el orruk előtt, miközben disznóra hajtottak, de testi épségükben- főleg szándékosan vagy figyelmetlenségből- kárt nem szenvedtek.

        Érdekesek egyébként a vadak vándorló szokásai, területi eloszlásuk is. Környékünkön ritka a farkas, de annál több a róka és a vaddisznó. A kanok általában nem maradnak a családdal, hanem sokat verekednek és kóborolnak. Pengeéles alsó és felső agyaraikkal szempillantás alatt felhasítják a vetélytárs vagy az áldozat hasát, bőrét, amellyel annak, ha nem is azonnali, de óhatatlanul bekövetkező pusztulását okozzák. Id. Farkas Miklós vadászmester például elmondta, hogy évekkel ezelőtt egy olyan kant ejtettek el a környéken, amelynek fülében egy nyilvántartásról árulkodó fémfüljegy volt, és amelyről kiderült, hogy a vadkant Brassó környékéről engedték el kb, 5 éve. De a szarvasoknál is nagy a vándorlási terület. Egy kifejlett szarvas Dicsőszentmárton környékéről akár Atyháig is felvándorolhat. Az őzek viszont nem nagyon változtatják helyüket. A kocák inkább szeretik a családot, sőt több kocás család is együtt marad évekig. A kanok már azt is megérzik, mikor jön a tél, és akkor lehúzodnak a havasról a földek közelébe, de azt is tudják, mikor van jó makktermés, és akkor irány a tölgyes. A róka 4-5 –öt kölykezik, úgyhogy nem csoda, ha szaporodnak, ahogyan a sasok is.  A baj csak az, hogy emiatt környékünkön szinte kihaló félben vannak a nyulak és a fácánok. Ráadásul a sasok és egyéb ragadozó madarak védett állatok. Két évtizeddel ezelőtt még olyan vadászidény is volt, hogy 150 vaddisznóra kaptak kilövési engedélyt. Manapság egy „szezonban”,- amely agusztus 1.-től január 31.-ig tart- „csupán” 25-35 disznót szánnak kilövésre. Jobbára kanokat, de van köztük koca és malac is. Ilyenkor – a kivizsgálás után- az „áldozatot” szétszedik, megkészítik, és egy jó vadászvacsora- mulatság keretében többnyire elfogyasztják. A hús ára a vásárhelyi egyesület központi kasszájába kerül. Nem ritka a versengés sem a tekintély miatt, vagyis hogy ki lőtte le, kié a trófea. Nyilván a golyóvizsgálat ezt hamar megállapítja, de azért nem mindegy, hogy kié a nagyobb disznó. Már a lőállásnál sem mellékes, hogy kit hova osztanak be, hogy melyik vadásznak sikerül jobb szögben helyezkedni a meghajtott vaddal szemben. A hajtók kiabálása, a kutyák csaholása sokszor szó szerint meglepi és kiugrasztja a vadat. Ilyenkor nagyon kell figyelni, és be kell tartani a szabályokat, hogy senkit se érjen meglepetés. Vaddisznónál általában nem a fejre kell célozni, hanem egy kissé oldalra, a füle tövére, a lapockájára. A távcsöves golyós puskákkal már 200 méterről is, egy lövéssel le lehet teríteni egy disznót vagy egy medvét. A jó vadászon ilyenkor látszik meg, hogy „fösvény”, hiszen neki egy golyó elég, nem szokott pazarolni… De sörétessel bizony kénytelen közel engedni a vadat akár 50 méterre is.

        A kilőhető vadak között tekintélyes helyen szerepel a szarvas vagy az őz, de nem ritka a szalonka, a fürj vagy a fácán sem.

     A vadászat egyben kikapcsolódás és fogyókúra, természetszeretet és sport. Ha az ember a hét elején beteg volt, hétvégére, a vadászat napjára meggyógyul. A szentgyörgyiek vadászterülete Havadtőtől Makfalváig, Ravától Nagysolymosig tart. Ezt a területet még autóval bejárni is felér egy kirándulással. Hát még amikor gyalogszerrel, meghódítva az emelkedőket és dombokat, leereszkedve a völgyekbe, meggyorsuló szívveréssel lohol a szagot kapó kutyák után.  Aztán végképp magasra szökik az adrenalin, amikor a vadász már szemtől szembe találja magát a vaddal. Ilyenkor visszafojtja lélegzetét, csőre tölt és vár…

2005, Erdőszentgyörgy