Szükség van-e a szentek közbenjárására?

Kedves Olvasók!

A Pio atyával kapcsolatos cikkre érkezett kérdésekkel, felvetésekkel kapcsolatosan a következőket jó megfontolnunk:

1.    Egyházunk  a katolikus tanítás szerint közösség, amely három részből áll: küzdő, szenvedő és megdicsőült egyházból. A küzdők mi vagyunk, a szenvedők a tisztulás állapotában(tisztítótűzben) várják üdvösségüket, a szentek pedig a mennyországban, Isten színről színre látásában vannak. Vagyis ők már hazaérkeztek. Egyházunk tanítása szerint az ő hitük, érdemeik, életszentségük tapasztalata közkincs. Az nem veszett el. Számunkra nemcsak példák, hanem kegyelemszerző lehetőségek. Ez nem mágia, nem szellemidézés, hanem a végtelen isteni szeretet gazdagságának jele. Kár lenne e nélkül árválkodni, hiszen mi is szentek szeretnénk lenni.
2.    Vagyis az egyház hármas csoportja egymásra van utalva, egymáshoz tartozik. Mi élők rászorulunk az üdvözültek segítségére, ahogyan a tisztítótűzben szenvedők is a mi imáinkra. Emberi tapasztalataink alapján is az ember egyedül nem tud elérni semmit. Édesanyjától, édesapjától, családtagjaitól, közösségétől függ. Egymásra utaltságunkat jelzi a mai idők sikerorientált világának egyik titka, melyet még a közgazdaságban is értékelnek: az emberi kapcsolatok. Kapcsolatok nélkül semmit nem lehet elérni, „elintézni”. Fontos egy ismerős, aki már jártas az ügyekben, tapasztaltabb, feltalálja magát, közelebb segít a megoldáshoz, megkönnyíti „egy papír” beszerzését, stb. És ez nem korrupció, baksis, csúszópénz, hátsó kiskapu kérdése. Attól még igaz, hogy félre kell tenni önző egónkat, és be kell ismerni: „rád szorulok, segíts rajtam!”... Vissza is lehet élni ezzel, de az ugye nem korrekt...
3.    Isten az ő kegyelmét szívesen árasztja azokon keresztül, akik őt szeretik, életszentségben hunytak el, akik már „bizonyítottak”, akik előttünk jártak a hit jelével. Ők a szentek, akik felerősítik bennünk az Isten utáni vonzódást.Természetesen legfőbb közbenjárónk az Atyánál: Jézus Krisztus. De a kereszten már egyházát a Szűzanyára bízta, s a Szűzanyát is az egyházra: „Íme a te fiad, íme a te anyád..!”
4.    A szentek közbenjárása nem akar Isten helyére lépni, csak jelzi, hogy az ő hitük, szeretetük örök érvényű. Nem járt le annak „szavatossága”. Nekünk is mutatják az utat, lehetőséget biztosítanak, hogy elvezessenek Istenhez. Persze mondhatjuk, hogy elég, ha hiszek, vagy „direkt” Istenhez imádkozok, de honnan tudom, hogy hányan imádkoznak még értem, vagy kérik szentek, pl. védőszentem közbenjárását, hogy én eljussak az üdvösségre? Nem kellene nekem is élni a felkínált lehetőséggel? Isten, amikor minket segít, nem rendkívüli csodákat tesz (általában), hanem embereket küld utunkba, embertársainkat használja fel, hogy éreztesse velünk szeretetét. Ezt teszi a szenteken keresztül is. Ha kérjük... Ha  Jézus Krisztus nem lett volna emberré, honnan ismerhettük volna meg Istent? Honnan tudnák, hogy hozzá imádkozunk?  A szentek is épp azért, mert olyan emberek voltak, mint mi, közbenjárásukkal közelebb hozzák számunkra Isten kegyelmét. Isten miért mondaná, hogy „nincs szükségem rátok, majd én elintézek mindent"... Az igazgató sem mindent egyedül intéz, hanem „leosztja” a feladatokat, nemde?...
5.    A szentek közbenjárása nem csodaszer, nem varázslat. Nincs értelme durcásan hátat fordatani Istennek, vagy éppen „kiábrándulni” a szentből, mert nem teljesült a kérésem, nem hallgatták meg az imámat. Az imádság lényege mindig az, hogy  Isten akaratát elfogadjam, azzal azonosuljak, őt még jobban szeressem. Az én kéréseimet csak úgy és annyiban teljesíti az Úr, amennyiben azok örök javamat is szolgálják. De ne okítsuk már ki Istent, hogy mi lenne jobb nekünk. És ehhez nincs értelme „bevetni” a szentek segédeszközét, hátha ő majd meglágyítja Jézus szívét, vagy kilobbizza nekünk valamilyen cél elérését...
6.    A szenteket nem imádjuk. Az ő tiszteletük egyszerű hódolat, amely igenis kijár nekik: érdemeikért, „teljesítményükért”. Elismerjük, hogy vallási tiszteletre méltók, és az isteni kegyelemet kiesdve, minket tesznek alkalmassá arra, hogy Isten ajándékait befogadjuk. Ezért üdvös, ha kérjük közbenjárásukat, élükön a Szűzanyával. Ez a szabály érvényes az ereklyék tiszteletére is. Nem szabad sem babonás, sem más, túlzott formában felnagyítani vagy Isten elé helyezni szerepüket. Latinul cultus duliae- egyszerű hódolat jár ki nekik. Istennek viszont cultus latriae-imádat, imádás.
7.    Tehát a szentek tisztelete nem nélkülözhetetlen eszköz, de nagyban segíthet minket a vallásosság megélésében, életszentségünk elmélyülésében. Hiszen ők már megjárták azt az utat, amelyen mi most járunk. Ötletet, tippet, életszentségi „modus vivendi”-t ajánlanak, lelki kreativitásra serkentenek. Istennel való személyes kapcsolatuk nemcsak megkívántatja velünk is a Krisztus-követést, hanem hathatós égi közbenjárásukat is felajánlják nekünk és latba vetik értünk, hogy mi is a mennyei egyház tagjai lehessünk.

Tisztelettel: Péterpáter+!

LINK:

https://katolikus.ma/most-akkor-hogy-is-allunk-a-szentek-kozbenjarasaval/