Nyájszellem vagy nyájimmunitás?
avagy az alvó oroszlán ébresztése
Szerelmi gyilkosságról szól Mascagni Parasztbecsület című operája. Nem is ez a lényeg benne, hanem a hangulat. Az egész cselekmény a feltámadási mise körül zajlik. Már az induló kép hangi aláfestése is mély érzelmeket megpendítő. Húsvét hajnalán ünnepre készülődnek a szicíliai falu lakói, majd bevonulnak a templomba, és felhangzik a felejthetetlenül gyönyörű, lélekemelő Húsvéti kórus. A két szerető között vívódó szerencsétlen leány, Santuzza hálaéneke igazi hitvallás. Magyar fordításban (Radó Antal) is telitalálat: „Regina coeli laetare (Ég királynője, örvendj)/ Feltámadt, ahogy előre megmondta…/ Adjunk hálát a Jóságos Égnek, ím legyőzte az Úr a halált,/ Mert a sírjáből ő újraéledt, Mint a győztes az égbe szállt…”
Ugyancsak nagyszombat éjjel a kulcsideje Goethe Faustjának is, hiszen a főszereplő ekkor hallja meg a feltámadás harangjait, és nem veszi be a mérget, mellyel megölhetné magát. Elege lesz Mefisztó játékából, és gyermeki tiszta énjének hangja erősebb lesz a kísértőjénél. Ő is a nyughatatlan emberi lelket képviseli, aki minden körülmények között számíthat a halálból is kiemelő isteni kegyelemre. Tudja, hogy lelkének ezen darabja fölött a sátánnak nincs hatalma. Már csak a megváltásból fakadóan sem vehetik el tőle. Ő pedig nem adta oda. A halál és a bűn örvénylő szakadéka szélén is –, ahová Mefisztó incselkedése sodorta – ott az irgalmas Isten, még akkor is, ha a búzaszemnek el kell halnia. Mert már a földi szeretetszolgálatban csatlakozhat az örök üdvösséget adó Istenhez.
Elgondolkodtató ebben a műben, – ahogyan Dante Isteni színjátékában is találunk erre hasonlóságot, – hogy maga a sátán is elcsodálkozik, nincs mit kezdenie azokkal, akik nem hajlandók bűnben élni és neki szolgálni. A tiszta lelkű Margitról egyenesen azt mondja: „Ártatlan gyermek…(…), nem is volt mit meggyónnia. Felette hatalmam nem lehet…”
Világméretű színjátékot űz velünk a Sátán. Bár teremtmény, és ki van rekesztve az üdvösségből, földi történelmünk alatt ebbe nem nyugszik bele. Ezért folyik e nagy szellemi harc a lelkekért. A testi egészség, a mérgezés, a fertőzés, a járvány sem számít, nem baj, ha ritkulnak soraink, hulljanak csak nyugodtan az öregek s a betegek. Lesz több hely a fiataloknak. Nem baj, ha nem találkozhatunk egymással, mobilon megoldjuk, úgyis erre való a városi életmód, a csúcstechnika, hogy szuszogó robotokká váljunk és gépméhecskék zümmögjenek felettünk, mellyel ellenőrzik, vajon hány méterre sétáltatjuk a házikutyát… Nem baj, ha összeomlik a gazdaság, a drágább árukkal, szolgáltatásokkal többet lehet majd kasszírozni. A lényeg, hogy mindez „kondicionálja” az embereket a félelemre. Minél tovább tartson a pánik. Jobb félni, mint megijedni. Kontroll alatt kell tartani őket. S milyen jól jön a kütyük és virtuális meg digitális csodamódok terjedése. Hurrá.
Az egyházban is be jó, hogy on-line többen nézik a misét. Csak ne kelljen senkinek kimozdulnia, templomba mennie. Aki nem alkalmazkodik, az leszakad, mondják a szakértők. Legyenek munkanélküliek a papok. Félelmet kell generálni, elültetni a szívekbe, agyakba, a legfelsőbb állami-egyházi vezetések szintjén is, meg kell fertőzni legalább minden második hívőt, papjával, püspökével egyetemben, hadd kényszerüljenek zárt ajtók mögé, hadd érezzék, hogy immár a szabad akaratod sem a tiéd. Nem a kényelem elvesztése, nem a tömegélmények, vagy a triumfalista középkor megtartása a cél, hanem az az érzet: hogy közben milyen jól felülemelkedtünk a járvány okozta kellemetlenségeken. Milyen jól megtaláltuk a módját, hogy a bezártság ellenére is úrrá legyünk a helyzeten.
Miközben a katonák el is alszanak, később már arra ébrednek, hogy üres a sír. Micsoda varázslat, vagy milyen ellenfél győzte le őket? A zsoldjuk már ott az övükben. Egy kis pluszpénz nekik is jól jött, hisz Pilátus már idejében mosta a kezét: a ti dolgotok, rám nem ragad ez a vírus. És a főtanács mégis talál néhány fegyőrt, akik hajlamosak egy kis túlórára. Sebaj, mi kimentünk titeket, mondjátok, hogy ellopták. Pedig, ha hivatalosan, a hazát szolgálva aludtak volna bele a szolgálatba, fel sem költenék, ott helyben, álmukban szúrták volna le őket.
A sátán nagy követ akart Jézus sírja elé hengeríteni. Amit puszta kézzel négy ember sem lett volna képes elgördíteni. Ide nem elég a társadalmi összefogás. Nem a saját erőnkből győzzük le a vírust. Lehet maszk, lehet karantén, lehet klorokin. Mert az sem csak úgy, hip-hop jelent meg, hogy ellehetetlenítsen.
A feltámadott erején nem fog ki semmilyen sátáni ármánykodás. Őt nem lehet bezárni. Sem kővel, sem félelem-kampánnyal.
A kérdés inkább az: melyik életünket féltjük? Megúszni, túlélni akarunk, vagy megváltott ember módjára, krisztusi szabadságban élni?
És elég-e csak várni, hogy jöjjön már a Feltámadott, és nyissa meg rácsainkat, hatoljon be a zárt ajtók mögé, vagy lesz erőnk ahhoz, hogy a Jó pásztor nyájaként menjünk bátran utána.
Így, tesztelés nélkül is működni kezd a nyáj-immunitás.
Ha Isten velünk, ki ellenünk?
LINKEK:
https://katolikus.ma/nyajszellem-vagy-nyajimmunitas/
« vissza
