Keresés
 
 
Megtekintve: 605 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Melyik áldozat?

Melyik áldozat?

 

Azt gondolod a bikák, borjak áldozata tetszik nekem?

 – Nem, hanem a megtört szív, a bűn beismerése, a bűntől való elfordulás, a szíved megszaggatása, amellyel odafordulsz felém- Ez az áldozat tetszik nekem… -idézhetnénk szabadon a Bibliát.

Ezzel szemben olyan híreket olvasunk mostanában, hogy valakik áldozatnak tekintik magukat, mert az egyház eltussolta a pedofil bűnöket, mély lelki traumát és sebet hagyva az áldozatokban. A varsói Szent Kereszt templomban transz-lmbtq- aktivisták szivárványszínű reverendában az oltár elé vetették magukat és így tüntettek az egyház elnyomása ellen. Kijelentették, hogy az egyház áldozatainak tekintik magukat, mert az egyház a kormánnyal együtt a társadalomra való fenyegető veszélyként, terroristaként állítja be őket. Ennyi erővel én is áldozata vagyok a kornak, a szüleimnek, a természetemnek, a keleti meg nyugati helyzetnek…

És áldozat az egyház is, nem? Amellett, hogy gusztustalan, ez az önsajnáltató, viktimizáló jelenség, mint a lavina, úgy sodorja el a józan észt, a valóság érzékelését, az emberiség évezredes léttapasztalatát, hogy valami ártatlan tiszta fényben tüntesse fel saját magát, és kerüljön a címlapokra.

 Szintén lengyel botrány, a hírforrások szerint, hogy egy amerikai tulajdonú lengyel kereskedelmi tévé Szent II. János Pál pápáról szóló dokumentumfilmet mutatott be, amely a kommunista államhatalom anyagain alapul, s azt igyekszik bizonygatni, hogy a néhai pápa, még krakkói érsek korában eltussolta a pedofil ügyeket. Itt meg akkor a pápa esett áldozatul a tendenciózus szerkesztői vágyálomnak.

Valójában mi vagy ki az áldozat? Ki kinek az áldozata?  Miért lett ilyen divatos az áldozati póz? Hogy mondta a nyuszika: aki engem bántani mer, a medvével gyűlik meg a baja…

Ennyi erővel azt is mondhatnók, hogy mostanság egy fordított áldozat divatja erősödik fel. A hazugság atyja sajnáltatja magát, és a (közösségi) médiának köszönhetően a jónép ezt be is veszi. Ez a globális sátánista mártíromság odáig fajult, hogy nemzetek, országok indulnak el az öngyilkosság útján, mondván, hogy Isten nekem ne parancsoljon. Az ördög ajánlatai kedvezőbbek, mint a természet törvényei, az Isten alkotta rend szabályai és biztonsága. Mintha az általa nyújtott kohéziós alap kamatai kedvezőbbek lennének az örök üdvösségnél, a felelősségteljes szeretet, igazság és jézusi megváltás adta gyümölcsöknél. Úgy tűnik, ez a vírus fenyegetőbb, mint egyéb denevérek meg majmok, sőt kártékonyabb is lesz, de hatásos arra, hogy megtizedelje, netán kiirtsa az emberiséget. Ezek az ún. áldozatok úgy érvelnek, mint amikor egy tolvaj a rendőrség áldozatának tekinti magát, mert a rendőrség figyelmeztette az önkormányzatot és kihirdette a lakosságnak, vigyázzanak értékeikre, mert tolvaj jár az utcákban…

Szerencsénkre és üdvösségünkre, létezik másfajta áldozat is.

Ami nem hibáztató, ami nem sajnálkozik és rombol, hanem ad. Az áldozatkészség, a szeretetből, hitből való áldozat képessége. Nemcsak tárgyként, vagy állatként, áldozati adományként, hanem az élő személy áldozata. És mindenekelőtt Krisztus keresztáldozata. Értünk, a mi üdvösségünkért életáldozatot hozott. Megváltásunkra. Az örök haláltól való szabadulásunkra. És az örök, visszavonhatatlan.  Ez törölte el vétkeinket, ez gyógyította meg az ősbűn miatt megsebzett emberi lelket.

Akiben van áldozatos szeretet, áldozatkészség, az nem tekinti magát áldozatnak. Az nem szenveleg, nem hősködik, hanem kilép önmagából, mert a másikat jobban szereti. És feláldozza saját idejét, tudását, „értékeit”, hogy a másik boldog legyen. Vagyis Istennel maradjon.  Akiben áldozatos szeretet van, az nem méricskél, az nem a hasznot nézi, nem a hiányaival bíbelődik, nem az elvonási tünetekre figyel, nem bonyolódik olyan parttalan vitákba, hogy de miért, és ki kezdte, meg hogy megéri-e nekem, de hát én nem így képzeltem…stb. – hanem teljesen adja önmagát, szívét, akaratát, hogy megmentse a másikat a gonosztól, a(z örök) haláltól.

1971 októberében Rómában volt Páter Maximilián Kolbe, az auschwitzi haláltáborban meghalt lengyel ferences boldoggá avatási ünnepsége. Ez a páter egy családapa helyett vállalta a kínhalált. A halálraítéltek közt utolsóként halt meg a cellában. Kiéheztették. A római Szent Péter téren ott volt az a férfi, akiért Kolbe atya magára vállalta a halált. Ő azóta  azért élt, abból élt, abban a tudatban élt, hogy valaki meghalt helyette. Halálával őt életben tartotta. Úgy élt, mint egy jelölt, nem élhetett csak úgy egyszerűen. Átlagosan. Élete felértékelődött, mert P. Kolbe szülei még éltek Lengyelországban.

Ez a férfi, ez a korábbi fogoly, most szabadon elment hozzájuk a falucskába, meglátogatta őket, és elmesélte fiuk hősies életáldozatát.  El lehet képzelni, az öreg szülők nem elkergették, nem kitagadták ezt a férfit, hanem családtagként fogadták be. Büszkék lehettek a fiukra, felfoghatatlan nagylelkűségére, és nem volt bennük harag a férfi ellen. Nem tekintették magukat áldozatnak, nem irigyelték azokat, akik túlélték a borzalmakat. Fiuknak fogadták ezt a többgyermekes családapát, és megerősítették azt a láthatatlan, de erős szövetséget, amely a fiuk halála és a megmenekült fiatalember között köttetett.

Áldozatvállalásokkal jár az élet. Ezt megúszni nem lehet.

Nem élhetünk folyton csak a napos oldalán.

De ennek az áldozatnak értékét Krisztus keresztáldozata szavatolja. A sátán által elzálogosított lelkünk megmenekült. Szabadon, szeretetből vállalhatunk áldozatot másokért, anélkül, hogy áldozatnak tartanánk magunkat. Hamis az a mártírság, amiből én jól akarok kijönni. A nyilvánosság bevonása meg csak ront a helyzeten.

Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat,[1] - mondja az Úr.

A mi áldozatunknak is csak akkor van értelme, ha belesimul a Krisztuséba.

A nagypéntekibe…

LINKEK:

https://eloszekelyfold.ro/2023/03/12/melyik-aldozat/

https://katolikus.ma/melyik-aldozat/

https://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-melyik-aldozat/

[1] Mt. 6.5




« vissza
 
 





btz webdesign