Keresés
 
 
Megtekintve: 1012 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Méhecske

 

Méhecske

 

Dr. Kőműves Zsolt kaposvári professzor egyetemi jegyzetében[1] bukkantam egy szokatlan töténetre. Egy állatiskoláról szól, ahol négy kötelező tantárgy van: úszás, futás, ugrás, repülés. Ezt mindenkinek el kell sajátítania. A kacsa úszásban volt jó, még a tanárnál is jobb. Futásból épphogy kijött az elégséges, az ugrás egyáltalán nem ment neki. Annak érdekében, hogy több időt fordíthasson az ugrásra, elengedték neki az úszást. Hamarosan már jöttek az eredmények, egyre jobb lett ugrásban. De úszásból már csak közepes. Még mindig nagyon jó jegy ez is, gondolták a többiek, így senki sem aggódott emiatt – csak a kacsa.

A sast nagy bajkeverőnek tartották. Ugrásban mindenkit messze túlugrott, de olyan egyéni volt a stílusa, hogy az már ellenkezett a szabályokkal. Meg is fogták és ott marasztották iskola utánra is, majd leíratták vele ötszázszor: „Csalni csúnyí dolog!”.  Ez aztán visszatartotta a szárnyalástól is. Pedig azt nagyon imádta. De, a legfontosabb a tanulás és az iskola szabályai.

A medve megbukott a vizsgán, mert egyszerűen lusta volt. Legalábbis ezt mondták neki – különösen télen lustálkodott sokat. Ámbár neki a nyár lett volna a megfelelőbb évszak, de akkor nem volt nyitva az iskola. A pingvin sosem járt iskolába, mivel nem tudott eljönni otthonról, és ahol ő lakott, ott nem nyitottak (érte) iskolát.

A zebra sokat lógott. Csúfolták is a pónik csíkossága miatta: fehér alapon fehér csíkok, vagy fordítva?... Ettől nagyon szomorú volt. A kenguru kezdetben a legjobb volt futásórán, de később elbátortalanodott. Úgy próbált futni, mint a többiek – négy lábon. Egyre fájdalmasabb volt megütni a szintet. A hal egy idő után otthagyta az iskolát, mert egyszerűen unatkozott. Számára mind a négy tantárgy ugyanaz volt, de ezt nem értette meg senki.  Nem fogták fel a tanárok sem, hogy ő a vízben egyerre mindent képes csinálni. Nem értették, mert ők sose voltak halak...

A mókus tízest kapott ugrásból, de a repülés-tanár azt erőltette, hogy a földről induljon el, ne a fa tetejéről. Így aztán az elrugaszkodás állandó gyakorlásától annyira kezdtek fájni a lábai, hogy hanarosan ketteseket-hármasokat kapott ugrásból, s egyeseket futásból.

A legnagyobb problémát a méhecske okozta. Olyannyira, hogy a tanár elküldte őt kivizsgálásra Bubó doktorhoz. A doki megállapította, hogy a méh szárnyai túl kicsik a repüléshez, s ráadásul rossz helyen is vannak...

Ám a méhecske nem szerzett tudomást Bubó dooktor diagnózisáról, s ki tudja, hogy, de azóta is repül. Én is láttam önfeledten repülő méhecskét, nem is egyszer. Főleg tavasszal...

Akár be is helyettesíthetnők magunkat az állatok szerepébe. Kivetíthetjük a történetet emberi világunkra. Kereshetnénk helyünket a történetben. Vagy talán azt érdemes feszegetni: kell-e az iskola? Kellenek-e a szabályok, törvények? Milyen a jó pedagógus? Mindenkinek meg kell tanulni mindent? Egyáltalán egyformák vagyunk-e?

Nekem elsőként az „ugrott be”, hogy ezzel az erőltetett követelményrendszerrel elrontjuk azt is, ami jó. Hisz nem vagyunk egyformák. Mindenki más területen jó.

Persze, mindenki Isten gyermeke. Mindannyiunkat egyenrangú méltósággal ruházott fel a Teremtőnk, a Mennyei Atya. Ez az istenképiség. Emberi világunk nem alá- és fölérendelt, még ha a hatalmi viszonyok ezt is mutatják. Még sem játszhatunk egyenlősdit. Lehet, hogy ez kényelmesebb a hatalmasoknak, de valójában kényszerzubbony. Isten sem egyformának teremtett minket. Más-más karizmákkal, múlttal, génekkel, képességekkel felszerelve létezünk. De ezek a különbségek szeretetének sokszínűségét jelzik, az egymásrautaltságot, a másik kiegészítését célozzák. Nem ránk erőltetett uniformizmus ez.

Ezzel szemben a bűnös természetű ember még humánusnak is akar látszani, amikor minden különbséget igyekszik elfedni, eltüntetni. Kirekesztésről, szegregációról, mesterséges elkülönülésről prófétál, ha valakik jól felfogott sajátosságaikat, értékeiket meg akarják tartani. A szeretet viszont elég leleményes ahhoz, hogy mindenkit olyannak fogadjon el, amilyen, s ne kényszerítse olyasmire, ami tőle idegen. Mert akkor torz, beteg, korcs lény válik belőle. Vagy egyszerűen elúnja az életét, s terméketlenül elhervad, mielőtt kinyílt volna. Békés egymás mellett élés, életszínvonal, piaci korrektségi elvek, erőviszonyok kiegyenlítődése, mindenkinek adni egy esélyt – mind-mind jól hangzó szlogenek, csak éppen a valóságban nem működnek. Sőt a hatalmi elit meg akad ki, hogy az embereket valójában nem lehet beskatulyázni. Életellenessé válik az oktatás, a pedagógia, célt téveszt a különféle tudományok embernevelő szándéka.

         S közben észre sem vesszük, hogy milyen szép ez a világ, az élet, úgy, ahogyan Isten teremtette. A természet úgy jó, ahogy van. Nem kell belepiszkálni. A halnak nem kell sem járni, sem fésülködni. A mókus elég, ha csak a fáról ugrik, és a kacsának is hagyni kell: ússzon kedvére a tóban. A méhecske meg hadd repüljön.

Mi is szárnyalhatnánk, ha hagynák.

 

[1]Lásd: Aritchmetic Teacher, 1977. december 25., 33.p., in:  Dr. Kőműves Zsolt: Jó vezetőket keresünk, Kaposvár, 2017.

LINKEK: 

 http://hargitanepe.eu/mehecske/

http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/m-hecske

http://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-mehecske-repulj/

 




« vissza
 
 





btz webdesign