Kérsz egy harapást?

Hallgatom a hírekben, hogy a giurgiu-i rendőrőrsről ismeretlen tettesek elloptak egy rendőrkutyát az öt közül. Talán túszul ejtették, vagy egy kolbásszal megvesztegették?... Nehéz ügy. Egyáltalán nem vicces, amikor már ilyesmi is megtörténhet. Mint ahogy az sem, hogy immár egy hete én is az orvosokat járom. No, nem kovid-ügyben, hanem a veszettség elleni oltás okán. Mert én is rosszkor voltam rossz helyen. Barátommal szinte élet-halál harcot vívtunk holmi harci kutyákkal. Ezek az őrző-védő vadállatok szabályosan szétmarcangoltak mindkettőnket. Rajta legalább öt, rajtam három helyen ejtettek mély sebeket. Belénk martak, haraptak, rágtak, levertek a lábunkról. A sürgősségen öt órát ültünk, amíg sikerült összevarrni, megállítani a vérzést, ellátni a sebeket. Férfiasan bevallom, halálfélelmem volt. Önbecsülésemet nagyon megtépázta, szabadon engedett kutyák iránti bizalmamat végképp megszüntette ez a rémálom. Nem kívánom senkinek. Évekkel ezelőtt saját gazdája mellett is harapott meg kutya. Tehát a helyzet nem új keletű. Csak most más szintre tevődött át.

Amikor már emberi segítség nincs, csak a kétségbeesés és az ösztönös élni akarás, akkor döbbensz rá, csak Isten ment meg. Mert csoda, hogy megmenekültünk és ennyivel megúsztuk.

Az élet nagy tanítómester. Le kell, hogy vegyen a lábadról, szét kell zúznia ábrándjaidat, el kell engedned görcsös ragaszkodásaidat. Mert Isten nem bánik kesztyűs kézzel veled: megengedi, hogy zuhanj. Hogy eless. Hogy összetörd magad. Hogy beléd harapjanak. Hogy fájjon. Hogy dönts. Hogy elgondolkodtasson.

Az állati agresszió nem ismer határokat. Ösztönös. Vad. A nevelés, az idomítás valamennyire tompíthatja, de a vérvonal, az ösztön, a vér szaga bármikor kihozza belőle a fenevadat. Ha kell, saját gazdáját is széttépi, akár a vad ragadozó. Mi meg szaporítjuk, házi kedvencnek, fegyvernek használjuk, gondolván, hogy az ember már nem jó társ, hát majd megvéd az állat. A másik embertől. Akkor is, ha az nem támad. Vagy fényes nappal, jó szándékkal lép be a kapudon. Volt olyan ház a híveimnél is, amelyet azért nem szenteltem meg, s azért nem jár azóta az illető a templomba, mert nem volt hajlandó megkötni, vagy bezárni a kutyáját. Hagyta, hogy a papot és a ministránsokat a kutyái vicsorított fogakkal várják…

Másik hívem, – aki a lányukkal lakik – arról panaszkodott, hogy a bestia kutyájuk folyton szabadon van, nem mer kijönni házból, mert már kétszer megharapta. A minap meg azt mondta a lánya: – „Anyu azért harap téged, mert nem voltál együtt eleget kölyökkorában és így nem ismer meg…!!!” No comment…

Vigyázz! Harapós kutya! Románul úgy fordítják „Câine rău”-..azaz Rossz kutya!  Holott csak az embernek van szabad akarata. A kutya nem rossz, csak harapós. Nem lehet az erkölcsi rosszért felelősségre vonni, csak az embert. Igaz, amelyik kutya annak idején otthon minket megharapott, azt azonnal fejbe vertük és elástuk. Amerikában, a nagy szabadság országában is, amelyik grizzly emberre támad, lelövik.

Azt mondják az orvosok, mostanában egyre több a kutyaharapásos sürgősségi eset. És nem lehet, csak úgy szőrével gyógyítani a veszettséget sem. Kutyavilág lett. A gazdiknak s az állatvédőknek meg kutyabaja. Ha meg nincs nálad riasztó vagy kutyaspray, akkor futásra foghatod… a kutyafáját, mert biztos, hogy kapsz egy harapást…

Azon töprengek: vajon a járvány hisztérizálta ennyire a kutyákat is? Vagy épp a gazdáikat?

Próbálnák csak ők megharapni kedvenc állatukat, hadd lám, mi lenne a reakció?

LINKEK:

https://eszm.ro/2021/02/15/kersz-egy-harapast/

https://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-kersz-egy-harapast/

https://eloszekelyfold.ro/2021/02/16/2745/

 https://hargitanepe.ro/hu/kersz-egy-harapast-1613640004937