Keresés
 
 
Megtekintve: 223 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Karácsonyi performansz négy tételben

 

Karácsonyi performansz négy tételben

 

  1.    A beretva éle

1888 Karácsonyán, a nyugat-franciaországi Arles városkájában, az ún. Sárga házban nagy veszekedés hallatszott ki az utcára. Dec. 23-án este Paul Gauguin és Vincent van Gogh[1] festőművész-barátok azon vesztek össze: emlékezetből jobb, vagy a természetet másolva célszerűbb festeni. Talán az erős gyógynövénypárlat, az abszint is segített az indulatok felkorbácsolásában, de a vége az lett, hogy Gauguin felkapta kabátját, párbajtőrét és kifutott a házból. A pletykák szerint van Gogh már azelőtt előkapta borotváját, hogy felindultságában megsebesítse barátját. Aztán utána futott, kérlelve, hogy jöjjön vissza, mire az a párbajtőrrel lenyisszantotta a művész bal fülét…

Nem tért vissza ebbe a házba, soha nem látták többé egymást. Örökre eliszkolt Arles-ból. Kapcsolatuk is megszakadt. 24-én reggel a rendőrség a már szinte teljesen elvérzett és kihűlt Van Goghot a lakásán találta meg. Kihallgatták Gauguint is, de bizonyítékot nem találtak, így az ügyet lezárták. Van Gogh később váltig azt bizonygatta, hogy ő hazament, és otthon vágta le a saját fülét, így mentve ki barátját, mert nem akarta elárulni. A festőzseni a következő hónapokat különböző elmegyógyintézetekben töltötte, egymás után érték a rohamok, szélsőséges hangulatváltozások, epilepsziás-szkizofréniára utaló tünetei lassan sorsát is megpecsételték, 1890 nyarán egy mezei tájkép festése közben hason lőtte magát, majd nemsokára meghalt. Koporsójához meghatódva özönlöttek ellenfelei is, sírját tengernyi napraforgóval borították be.

Nem volt szent, nem volt erkölcsi példakép, ugyanakkor minden idők egyik legnagyobb festője. Se szeri se száma várandós nőkkel, özvegyekkel, prostituáltakkal való románcainak, de házasság és gyerek nélkül halt meg.  Képeiből alig tudott eladni néhányat, mintegy 300 frankért, egy évszázaddal később pedig műkereskedők és gyűjtők nem sajnáltak egy e-egy festményért mintegy 80 millió dollárt fizetni. (Csak érdekességként: Munkácsy Mihály-Ecce homo vázlatát ma 300 millió forintért árverezik, a Golgotát pedig a tavaly [2019-ben] a magyar állam hárommilliárd forintért vette meg egy magángyűjtőtől… – szerk. megj.)

Van Gogh koszos megjelenésű, rosszul öltözött, hálátlan és udvariatlan vendég hírében járta a kocsmákban, akit mindenki bolondnak tartott. Akivel csak tehette, összeveszett, sokaknál kiverte a biztosítékot. De épp ez az egzotikussága mutatott valami állandó, folytonos belső nyugtalanságot, amivel minden belső történését ki akarta festeni. Maga sem tudta miért, de szüntelenül csak festett. Megfestette a saját papucsát, a tengert, a parasztokat, a cseresznyefát, a bányászokat, a napraforgókat, még saját magát is. Mégsem volt önző, hiszen semmije sem volt, még tisztességes modellje sem, és szüntelenül csak festett, még a bolondok házában is.

Róla írták, hogy a Csillagok a Rhȏne folyó felett című képét a kalapja karimájába tűzött gyertya lángjánál festette a parton. Minden korabeli eszközzel a boldogságot kereste, s úgy hagyta az utókorra, hogy nem tudunk kitérni előle. A mintegy 3000 képben ott a van az ő kifordított élete, boldogsághiánya. Ami talentumot kapott Istentől, mindent feltárt, kamatoztatott az alatt a mindössze 37 év alatt, amely adatott neki.

Ha önarcképét nézzük, egy kétszer annyi idős ember néz vissza. Minden lehetséges betegséget megkóstolt, minden színt kipróbált nemcsak a vásznon, hanem életében is. S bár kortársai között kívülálló is volt, az utókor számára műve és neve mégis halhatatlanná vált. Talentumával jól sáfárkodott.

Miért ne lenne része Teremtő Ura örömében?...

Mondhatjuk, hogy elkárhozott? Nem! Hogy nem tanulhatunk példájából?  Dehogynem! Hiszen Istenboldogító színelátása neki is megadatik… Hisz ilyeneké (is) a mennyek országa. A Rhȏne fölötti csillagok számára is a Megváltó betlehemi fényét sugározták…  

   2. Gitáréj

Salzburgtól alig félórányira található Oberndorf,[2] a kis város, ahol a Szent Miklós templomban két üvegfestmény díszíti a szent teret: Joseph Mohrt és Franz Xaver Grubert ábrázolják. 1818-ban éppen Karácsonyra készülődtek az egyházközség hívei. A templom akkor 26 éves segédlelkésze, Joseph Mohr (1792-1848) nagyon szerette a zenét. Édesapja hivatásos katona, édesanyja költő volt. Gyermekkorában már énekelt a dóm kórusában, megtanult hegedülni és gitározni is. 1815-ben szentelték pappá, 1817-ben helyezték ide. És ezen a télen, épp Karácsony közeledtével az ódon orgona felmondta a szolgálatot. Alig voltak napok hátra az éjféli miséig, és ő nem tudta elképzelni, hogy az éjféli misén ne legyen ének-zene. Nyomban munkához látott: előkereste hat versszakból álló két évvel korábban írt költeményét, és átszaladt barátjához a szomszédos Arnsdorfba, ahol Franz Xaver Gruber (1787-1863) tanítóskodott és kántorkodott, megkérve, hogy zenésítse azt meg Karácsonyra. Franz, egyébként Oberndorfban is ellátta a kántori szolgálatot. Már addig is több dalt és misét is komponált, most is szívesen vette a felkérést. Hogy hamar menjen, gitárra írta a zeneművet.

A szentestén a kis templom egészen zsúfolásig telt hívekkel, akik feszült figyelemmel hallgatták ezt a különös dalt, melynek szövege és dallama is elnyerte tetszésüket. A lelkész gitárjátéka még különösebben hatott. Így született meg a Csendes éj, amely talán a legismertebb, legnépszerűbb karácsonyi dal, szerte az egész világon. Egy évszázad múlva a templomot elvitte ugyan az árvíz, de a helyére épült kápolnát Stille Nacht-kápolnának nevezték el. Mohr lelkész szülőháza pedig azóta emlékmúzeum. Íme, ha hallgat az ember az Ihletadó Lélekre.

   3. Az élet értéke

John elszántan ballagott a hídon.[3]  A Szenteste sűrű ködbe vonta a várost. Nem is látott tovébb két lámpaoszlopnál. Az alatta tátongó mély medret végképp nem láthatta, de érezte. Hónapokig készült elszántan, véget akart vetni az életének. Most is, az utolsó percekben értelmét vesztett élete felett merengett. Magánya még ráerősített a végzetes döntésre. Semmi és senki nem tudta ettől eltántorítani.

Mielőtt átmászott volna a korláton, halk, egyre közelítő kopogást hallott. Megtorpant. A hang irányából egy bottal tapogatózó vak körvonalai élesedtek ki. Az is meglepődött, hogy egy eleven emberbe botlik ilyen későn, a hídon. Elmondta, hogy ez a sűrű, nyirkos köd még a vakokat is összezavarta. Gyakorlatilag teljesen eltévedt, már rég otthon kellene lennie, a háziak aggódhatnak érte.

John, az öngyilkosjelölt arra gondolt, mindegy hogy egy órával előbb vagy később vet véget életének, hát hazakíséri a bajba jutott embert.

A ház előtt, ahol a vak lakott, egy kicsit megszusszantak. Búcsúzáskor a vak megjegyezte: – Ha nem találkozunk, ha nem lett volna, aki segítsen nekem, talán túl sem éltem volna ezt az éjszakát, a néptelen, ködös városban. Hálásan köszönöm neked!

A látók előtt is láthatatlan erők a vak útjába sodorták Johnt. Érthetetlen sorsörvények szippantották be. Ez a vak többet látott belőlük, mint ő. Egy ideig ott maradt a ház előtt…

   4. Váltásban

Mózsi bá áldott jó ember volt.[4] Istent mindig felültette a saroglyára. El-, elbeszélgetett vele. Kipanaszolta magát neki az asszony miatt, és persze mielőtt megpökte a tenyerét favágáskor, az Úr segedelmibe kapaszkodott. Még az árnyékszéken is levette a kalapját, ha Úrangyalára harangoztak. Az esti imádsággal viszont állandóan baja volt. Ülve nem nagyon szerette, s ha kinyújthatta lábait, karját, hosszan az ágyon, már a második tizednél horkolt. Az asszony Üdvözlégyét nem volt ki felváltsa.

Reggel kapott is ezért olykor: – „Te Mózsi, milyen imádság az ilyen, feszt beléaluszol?” Ilyenkor általában azzal vágta el a dolog élét: „Hadd el, Lina, az angyalok folytassák…!”

Aprószentek napján este Mózsi bá fáradtan került elé. A szívét súrolgatta, panaszkodott, hogy nyilall. Az asszony mentőt hívott, s amíg a felcserek megérkeztek, rózsafüzérbe kezdett. Meggyújtott egy gyertyát, és csendesen imádkozott. Fél szemmel férjére pillantott, hátha felváltja. Mózsi bá az ágy szélén mormolt valamit magában, aztán egy nagyot szusszant.

Aztán a Kicsijézusnál újjászületett.

Mire odaát megébredt, az imát az angyalok folytatták.

[1] V.ö. Wikipédia, in. Sánta János: Isten útjai, Jel kiadó, Bp. 2008.

[2]Hitélet, katolikus folyóirat, 58. évfolyam, 12. Szám, 2020. december

[3] V.ö. Pajor András: 111 bekezdés az értékról, KKA, 2020

[4] oral history

LINKEK: 

https://eszm.ro/2021/01/01/karacsonyi-performansz-negy-tetelben/

https://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-karacsonyi-performansz-negy-tetelben/




« vissza
 
 





btz webdesign