Hitetlenül

Egyik magyar honlapunk negéd kolumnistája[1] magabiztosan fejtegette minapi cikkében, mennyire sértve érezte magát, amikor a miniszterelnök asszony azt találta mondani, hogy a hívők jobb emberek. Ezt ő harcos ateistaként kikéri magának.

Távol álljon tőlem, hogy magyarázzam „Csilla néni” szerencsétlen elszólását, hisz erkölcsi értelemben ki ítélkezhet és milyen jogon? Ugyebár... Viszont a sebtében összegereblyélt álérvek, amelyekkel a vezércikkíró operál, azok, bizony, mint ítélet: saját magára hullanak vissza. Azzal, hogy kérkedik ateizmusával, szánalmasabbá válik  a hívőségére büszke kormányfőnél.

Említi a sokféle vallási gyakorlatot, az eltérő morális szempontokat, sőt még azt is, hogy a legújabb kutatások szerint még az erdélyi keresztények egy része is hisz a reinkarnációban, (Nb. a halál utáni életben is), és azon sopánkodik, milyen kár hogy az ország nem csatlakozott a felvilágosodáshoz, mert emiatt itt e „langymeleg vidéken” még nem szökkent szárba annyira a szekularizmus, mint amennyire kellett volna. Szerinte. Eszenyi Enikő mondá a minap, hogy: „Úgy látszik, semmi sem változik, csak egyre melegebb lesz...” Egyébként ezt a melegedést jól tükrözte a tavaly a sajtó által is hergelt, családellenes népszavazás is...

No, de maradjunk a cikkíró ateizmus melletti „érveinél”. Merasszongya, hogy sok az ortodox templom, meg a nem hívőket vegzálják, pedig lassan ők lesznek a többség, és amúgyis nehezen megragadható, hol kezdődik a vallásosság és meddig tart. Nálunk meg afféle tabusítás folyik, a vallástalanokat „konszenzuális diszkrimináció” sújtja. (Szép magyar nyelvünk, … „apád-anyád ide jöjjön!”) Nem lehet eldönteni ki morálisabb.

Én sem szeretném eldönteni, hanem visszább mennék. A gyökerekhez. Mert víz, levegő és hit nélkül nem lehet élni. Akik pökhendi kamaszként úgy érzik, hogy a hit, a vallásosság az valami idejétmúlt, avítt mese, és a tudományt vagy az észt istenítik, vagy inkább bálványozzák, azok is hisznek valamiben. A becsületben, a szavahihetőségben, a pénz értékében, abban, hogy jobbá tehető a világ, hogy sok minden megoldható erőszak nélkül, stb.

Milyen érdekes! Ugyanakkor tagadják az Isten létét, megismerhetőségét, a kinyilatkoztatást. Vagy legalábbis azét az istenét, akiről ők hallottak másoktól, de belőle nem kérnek. Az is lehet, hogy nem akarnak elköteleződni. Félnek feladni „szabadságukat”, ugyanakkor meg ők is mások szeretetéből élnek. Ők is hisznek abban, hogy az a jó, amit hisznek. Ez nem hit?

 Ők sem tudják felfogni, milyen és mekkora csoda az élet, a lét titka. És, hogy a tudományos módszerekkel nincs mit kezdeniük, amikor a művészetről, egy élményről, egy zeneműről, egy virágról, egy naplmentéről, vagy a szerelemről, gyermekeik csillogó szeméről kell, hogy beszéljenek. Egy ateista is kerülhet életveszélybe, haldokolhat, vagy éppen megtapasztalhat egy olyan élményt, emberi gesztust, amire az adrenalin, vagy a humanizmus nem ad elégséges választ. Ilyenkor nem mozdul meg benne valami?

Vagy arról hogy számol el magában a cikk írója, hogy mi az élet értelme, merre tart az ember, miért kell megbocsátanom, vagy mi értelme van a szenvedésnek? Honnan az emberi én-tudat, a halhatatlan élek? Miért csak az ember tudja, hogy ő ki? Miért csak az ember tud múltba, jövőbe látni, tervezni és alkotni, emlékezni és szeretni, beszélni és hinni?

Albert Eistein írta le: „A tudomány első kortya az ateizmus, de a pohár alján ott az Isten.” Egy másik helyen így nyilatkozik: „A tudomány vallás nélkül béna. A vallás tudomány nélkül vak...”

Tehát nem is az a kérdés, hogy ki jobb ember: a hívő-e vagy a hitetlen. Ámbár a morális alaptörvény is –, amely szerint minden ember képességet kap, hogy eldöntse mi a jó és a rossz (a lelkiismeret) – Istentől van. Ő az abszolút Jóság és Szentség. Hozzá viszonyítva tudja az ember mi a jó és mi a rossz. És pont az az érv Isten mellett, hogy ez bármillyen kultúrájú emberben benne van, vallástól függetlenül.

No, de akkor mit tehet ehhez hozzá a kereszténység? És itt most nem azt mondom, hogy magasabbrendű, vagy jobb embert farag a hívőjéből, mint tegyük fel a hindu... A kereszténység azt mondja ki, hogy Isten megismerhető. Sőt úgy ismertette meg magát, hogy emberré lett Jézus Krisztusban. Nem csak megmutatta hogyan érdemes élni, hanem kapcsolatba is engedett Önmagával. Ez az imádság. És nemcsak megteremtette a világot, a természetet a maga törvényeivel és rendjével, hanem az ember kezébe adta a használati útasítást is. Erre való a tudomány, hogy ezt felismerje. Kísérletekkel, elméletekkel, bizonyítékokkal. És ez nem teszi fölöslegessé a vallást. Ezt tapasztalta meg egy afrikai misszió alkalmával Francis S. Colins, világhírű természettudós, az emberi géntérkép egyik elkészítője is, aki még a nagy tudományos felfedezése előtt a hit felé fordult.[2]

 Tehát nem kell nagyképű ateistaként cinikusan leírni a hívőket még azon a címen sem, hogy ők moraliter cseppet sem jobbak a deákné vásznánál. De az ateisták sem a hívőknél. Minden ember vétkezhet, semki sem tökéletes. A hívő ember azonban egy másfajta tudás beavatottja is: tudja – nemcsak hiszi –, hogy kilábalhat a bűnből, van megtérés, megbocsájtás, megváltás. A hívő megtalálta az irányt, és a visszakapcsolás módját is, mert amit-akit keresett, az Jézus Krisztusban egész közel jött az emberhez. A hívő tudja, hogy a legfontosabb kérdések a lelkében, a templomban, az egyházban dőlnek el, mert ott derül ki: mit kezdjen az életével. Ettől még nem lesz automatikusan erkölcsösebb, jobb, de több lehetőséget kapott, törekszik az eszmény felé, és persze így felelőssége is nagyobb. A hívő most már tudja, hogy Krisztus a követendő irány, ő a jóság, az igazság forrása, ő írta az ember szívébe a vágyat, hogy keresse, és legyen nyugtalan, míg rá nem talál. Ehhez persze alázatosnak kell lenni és napi „on line-kapcsolatban” Istennel, aki Jézus Krisztusban egészen földig hajolt, hogy felemeljen.

Viszont a nem hívőben is lehetne egy csepp alázat, mert többre megy vele. Hiszen a tudomány sem képes megválaszolni minden kérdést. Főleg az emberi lélek miértjeire nem tud válaszolni. Nem is illetékes abban. A hit nem csupán kultúra, hanem rátalálás az abszolút igazságra. Az első tudományos kutatásokat (és felfedezéseket) is hívők kezdték. Az ész útját is a hit fénye világítja be. Tudomány és hit egymást gazdagítják. Ezért jó, ha szintézisben van a szellemi és lelki élet. Nem fenyegetik, hanem kiegészítik a másikat. A teremtett világban tapasztalt rendben, törvényekben, a gondviselésben a hívő felfedezi Isten fedőnevét, személyiségjegyeit. Az egységes morális törvény, amelyre most szívesen hivatkoznak a klímavédők, szintén a Teremtő Istenre mutat. A morálist, az egyetemes erkölcsöt, amelyben a világ legtöbb vallása is átfedést mutat, nem az emberek találták ki. Inkább felismerték a létadó Isten keze nyomát.

Egy ateistának is érdemes végigjárnia a spirituális útat, talán akkor egy másfajta tudásra is szert tesz, amitől nem bőszebb, hanem szerényebb lesz. Meg fog döbbenni, hogy épp ateizmusa volt összeegyeztethetetlen az ésszel.

Neki is jobb lesz, s hátha ő is.

[1] https://www.maszol.ro/index.php/velemeny/116011-kustan-magyari-attila-bort-iszik-felrepredikal

[2]Francis S. Colins, ISTEN ÁBÉCÉJE Egy tudós érvei a hit mellett, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2018