Hallottam
Gondolatok az „Egy vers-egy érzés" c. rovat (Keresztény Szó, 2012.január) számára
William Blake: Hallottam
Hallottam hajnal óta,
Egy Angyal ezt dalolta:
„Irgalom, Jóság, Béke
A világ menedéke.”
Szava a most kaszált
Széna közt zengve szállt.
Míg a boglyákra mély
Árnyat nem szórt az éj.
S egy Ördög köpködött
Rekettye s lonc között:
„Irgalom nincs, csak ahol
Szegény van és nyomor;
S Jóság se kéne, ha mint
Mi, boldog a föld fia mind.”
S lehullt a nap sebesen,
S morcosan nézte a menny.
Súlyos eső szakadt,
Verte a magvakat,
A Kínból nő az Égre
Irgalom, Jóság, Béke.
(Kardos László fordítása)
A verset olvasgatva három gondolat motoszkál bennem.
- Most kaszált széna...
Gyermekkorom óta varázslatos számomra a szénacsinálás, a frissen lekaszált fű, a száradó széna illata. Rendet „pallni”, „feltakarni”, boglyák hűvösében megpihenni vagy eső elől a boglya tövébe menekülni... Eszembe jut szüleink, családunk keserves, de felemelő és szabadságot adó nyári, többhónapos, szénacsináló munkája a „hegyen”.
Itt ismertem meg a természet szépségét, hallgattam ámulattal a madárdalt, szűrcsöltem a hűsítő borvizet, szerettem meg a pontos munkát, a fanyelű szerszámok használatát, és a fáradságos munka nyomán Isten áldását. Nem adok igazat az ördögnek, aki a rekettye s lonc között csak nyomort és szegénységet lát(tat). Szegény gyermekkoromat nem cserélném fel a puhány gazdagok felszínes jólétével...
- Az angyal hajnal óta a világosságban dalol az irgalomról, a jóságról, a békéről.
A világosságban úrrá lehetek félelmeimen, a sötétség erőin, sőt még álmaim is másabbak, mint mikor még a sötétségben rettegtem és próbáltam tájékozódni. Az ördög visszahúzó erejét, az önsajnálatra, negativizmusra ingerlő, lesajnáló incselkedését, a kisördög kísértését minden nap érzem testemben, gondolataimban. Minduntalan fúrja oldalamat, próbál kizökkenteni a jóból, lebecsüli az áldozat erejét, bagatellizálja eszményeimet, igyekszik eltántorítani minden értéktől és eszménytől, amiről pedig meg vagyok győződve. El akarja hitetni velem, hogy ő az erősebb, nincs értelme küzdelmeimnek, karmaiból úgysem menekülök. De közben érzem, hogy nem csak a föld fia vagyok. Az ember többre hivatott. A vágy szárnyai repítik. A menny ugyan látszólag morcosan nézi az ördög áskálódó aknamunkáját, tiszteli szabadakaratomat, de ha szükség, Isten átnyúl az emberi szabadakarat felett. A kegyelem és a szeretet ereje akkor is működik, ha a nap sebesen lehull.
- A kínból nő az égre az irgalom, a jóság és a béke.
Ezt nem tudjuk, nem lehet az életből kispórolni. Teher alatt nő a pálma. Szenvedve szeretünk, s a szeretet művei vajúdással, szenvedéssel járnak. Testi-lelki erőpróbák, kudarcok, esések és fájdalmak árán születik az alkotás, a siker, valósul meg az álom, érhető el az életcél. A jézusi paradoxon működésbe lép: meghalni búzaszemként, elengedni a múltat, megbarátkozni a korlátokkal, elveszítve önmagunkat, hogy valami szép, új, isteni szülessék, –irgalom-jóság-béke. Ezért kell a súlyos eső, hogy a mag elázzon, látszólag elpusztuljon, de aztán szárba szökkenjen, miután meghalt... Az én reménységemet is ez táplálja.
Linkek:
http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/sz-naillat
https://eloszekelyfold.wordpress.com/2015/07/21/a-most-kaszalt-szena-kozt-zengve/
http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2012/januar/2.html
« vissza
