Cetlik 24/17: decemberi hú-morzsák

•    Beállított hozzám egy koldus. Azt mondja, három napja nem evett. Felsóhajtottam, bárcsak nekem is ilyen akaraterőm lenne…
•   Két gyergyói székely lovat vásárol télen a szomszédos moldvai megyében. Kialkudják, tenyérbe csapnak, megisszák az áldomást, majd eregelnek hazafelé. Útközben, mivel nagy a hideg, megállnak egy csárda előtt, hadd melegítsék fel a szívüket egy pohár pálinkával. De a ló csak ágaskodik, nyerít, rángatja a kantárszárat, nem hallgat az új gazdára. Habár az mind hangosabban csillapítja: Hó, nye! Mire a koma odaszól: – Te komám, há ez román ló, nem ért magyarul… Erre a koma a ló szemébe néz, megrántja a kantárt, majd azt kurjantja: – Zöpádööö! (hó-zăpadă- románul, szerk. megj.)
•   A Vatikán sok mindenben egyedülálló a világon, (övé a legnagyobb könyvtár, ott lakik a Szentatya, övé a legjobb hírszerzés, stb) de talán abban a leginkább egyedi, hogy neki van a legjobb „légvédelme”: Szent Mihály arkangyal…(Mt 16, 18)
•    Egyik papot áthelyezték és így búcsúzott a híveitől: – Kedves testvérek, ne búsuljatok, mert aki utánam jön, az jobb pap lesz, mint én. Mise végén a gondnok azt mondja neki:
• – Plébános úr, az elődje is ugyanezt mondta… Pár hét múlva az elhelyezett pap találkozott egy volt ministránsával az üzletben. A gyerek így szólt oda neki:
• – Pap bácsi, igaza lett…!

• Tiegelmann Ahasvér boltjában mindent is lehetett kapni. Tiltott könyveket is, amelyekért „súlyos ítéletet szabhatnak ki olvasóra, kereskedőre, íróra.” Ő erre büszke is volt. (…) „Azokban az években ő már nem olvasott. Egyetlen fontos könyv létezett volna számára, a ZOHÁR, de ifjúsága felelőtlen éveiben nem tanulta meg a szent nyelvet, és már késő, úgy érezte… Elvetődött egyszer egy híres, Ogyesszából menekült rabbihoz, aki azt kérdezte tőle: ha betartottad a törvényt, mi a bajod? Érteni, mutatta a könyvet, a Zohár egy régi, díszes, toledói kiadását, vagyont ért. Add el, mondta neki a rabbi, az árából vehetsz száz olyat, amit valóban értesz és hasznodra van. (…) Ezer könyvet is vett azóta, elolvasott sokat, el is adta mindet, hasznára lett, mégsem jó valami. Itt van a tudás ebben, és ő nem tud. (…) Mindent lehet kapni a boltjában, pedig az üzlet sem igazán érdekelte, főleg amióta volt egy segéde, aki helyette gondolkozott, úgy értett a kettős könyveléshez, mintha mindig ezt csinálta volna. (…) Felütötte találomra a Zohárt, mert azt mondta valaki, nem baj, ha nem érti a szöveget, az akkor is azt jelenti, amit, a betűknek önálló jelentésük van, önálló értékük és életük, minden bizonnyal nincs is szükségük ránk. Azt is álmodta egyszer, hogy amint becsukja a könyvet, a betűk megelevenednek, mint egy hangyaboly, és végtelen, bár szabályos vándorútra kelnek, hogy mindenik mindenikkel találkozzék. Az isteni rend szerint… Valahányszor az ember felüt egy könyvet, a betűk megállnak, azután elindulnak megint a titkos vándorútra, lehet is olykor hallani őket, mint egy távoli méhkast. Az lesz majd csak a baj, amikor a betűk, megunván az emberi értetlenséget, leszállnak a könyvek lapjairól, és hosszú sorba fejlődve elgyalogolnak, talán a világ vége felé, talán azon is túl. Nem kellünk mi már ide, mondja az utolsó betű, amelyik eltűnik a hóviharban, bár lehet homok is Azt nem tudta Ahasvér, miután felébredt, hogy csak a héber betűkre vonatkozott az álom, vagy a többi nyelv betűire is”… (Vida Gábor-Senkiháza, regényrészlet)
•   Egy gyergyói egyházközségben nagytakarítást tartottak a templomban. Munka közben a sekrestyében egy óvatlan pillanatban leesett a falról a feszület és a korpusz eltörött. A gondnok sápadtan kérdezte a papot: – Plébános úr, egy rezerva-Krisztusa nincs-e?...? (rezervă-román, azt jelenti: tartalék, szerk.megj.)
•    A halottkultusz egyetlen szép, ősi megnyilvánulása a mécs, a kis lánggá egyszerűsödött egészen elégő áldozat, amely Istent is engeszteli a halott bűneiért, a halottat is kérleli, hogy ne járjon-keljen amott és emitt között, mint kísértet, amely kísér és megkísért. A többi, lázadó öröklét és hivalkodó nagyságbizonyíték, a géniuszok egymás fölé ágaskodnak. A kripták halálvédelmi óvóhelyek, a balzsamozás szemfényvesztés, a panteonok pedig olyan pimaszok, mint a nevük értelemváltozása: az istenek összességének szentelt templomokban ma híres emberek laknak. A maguknak még életükben piramist építtetőktől a nagyokat máig panteonokba konzerválókig ugyanaz a tiltakozás az elmúlás ellen, továbbéltetés minél több anyaggal. Napóleon szarkofágja akkora, mint egy istenkáromlás. Egy amerikai lenézett a kupola galériájáról, és megkérdezte az idegenvezetőt, hogy tényleg benne van-e Napóleon abban az irdatlan micsodában. „C'est la!” — hördült föl dühösen a francia. A Császár jelen van. A régi falusi temetők egyforma fejfái megnyugtatók: a gyülekezet közös a halálban. Láttam még egy olyan második világháborús katonatemetőt is, ahol egyetlen hosszan ívelő csatároszlopban haladtak egy füves erdővágatban valamerre a kicsi kőkeresztek, és a sor beleveszett a sűrű tölgyesbe. A katonák igazán egyformák, mert mind ugyanabba a kórba hal bele, és ugyanabba a sűrűbe vész. Bor Ambrus (1921–1995), (in. Kortárs, 2004/2, Napóleon szarkofágja)
•    A szakadék izgalmasabb, mint a dögkút…
•   A két világháború között dédszüleink rettegtek a hamis pénztől, az árvíztől, a jégtől, a szárazságtól meg az adóhivataltól. Ma rettegünk a világháborútól, a migránsoktól, a mesterséges intelligenciától, a hosszú élettől és a természetes haláltól…
•    Ha a nő beszél, akkor gondolkodik. Amikor a férfi gondolkodik, akkor hallgat.
•    A Gyimesekben még ma is tartja magát az a babona, hogy jobb, ha nem aznap van két esküvő, legalább a két menyasszony nem találkozik. Mert akkor valami szerencsétlenség történik velük. Pl. rövid lesz a házasságuk. Khm. Hevesben meg az a szokás, hogy, ha egyik esküvőt a másik után tartják, a templomból kijövet az új menyasszony odamegy az új lakodalmas menethez, átöleli és megcsókolja a másik menyasszonyt…
•    Rónay György író, még tanárként válaszolt a fiatal irodalmárok, teológusok kérdéseire, verspróbálkozásaikat, írásaikat is szívesen elbírálta. Egyik órán, arra a kérdésre, hogy valaki lehet-e egyszerre költő és pap, azt válaszolta: nem igazán. Mert a költő-író művészi szabadságában, írásaival kimondhatja, ami ő, ami benne van. A pap meg elsősorban pap, és annak kell maradnia. A pap nem mondhat ki mindent. Nem mondhatja ki a Titkot…
•    Mielőtt a gőzmozdony elindulhatna, a kazánfűtőnek tizenkét órán át kell hevítenie, fűtenie, hogy a gőz robbanjon…
•   Az egyik legnagyobb román kereskedelmi rádió betelefonálós műsorában bedobnak egy hírt, miszerint Bakó főteréről nemrég fényes nappal, pillanatok alatt elloptak egy köztéri padot. (2024. augusztusa, szerk. megj.) A kérdés úgy szólt: emlékeznek-e a hallgatók, történt- e náluk valamilyen különleges lopás mostanában, ebben a mioritikus hazában? Nosza, jönnek is a válaszok, az eSeMeSek. A szerkesztő be is olvas néhányat.

     -  Emlékszem, a 90-es évek közepén, a tengerparton voltunk szüleimmel. Egyik nap eltűnt édesapám strandpapucsa. Pár nap múlva sétáltunk a fürdőzők között, édesapám ráismert a papucsra a vendég lábán. Nem merte megszólítani, csak az arca vörösödött el és nagyot nyelt. De édesanyám észrevett valami változást benne (hiszen neki sem merte megmondani) s azt kérdezte aputól:

– Valami gond van, drágám?

     -  A mi városunkban a földszintre bemászott egy tolvaj a fürdőszobaablakán. Ott is pakolt ki mindent, csak a kipakolásnál nem vette észre, hogy elejtette a személyi igazolványát…

      -  Nálunk elvitték a karácsonyfát a ház elől.

     -  Tőlünk a nagyszüleim sírjára helyezett virágot ásták ki november elsején…

     -  Nekem ellopták a kocsikereket.

    -  Nekem elvitték az autó visszapillantó tükrét.

   -  Nálunk elvitték a nagykaput. (Ortodox és protestáns vidékeken szent Andráskor vagy Pünkösd táján szokás az eladósorban lévő lányok nagykapuját leakasztani és arrébb vinni mintegy száz méterrel…szerk. meg.)

   -  Nekem két farkaskutyám tűnt el az udvarról, s kiderült aznap éjjel a kamaraablakba kitett szárazkolbász is…

   -  Nekem ellopták a férjemet…

Aztán a szerkesztő egy friss hírrel zárta a beszélgetést. Rómában úgy kaptak rajta egy tolvajt, hogy épp Homérosz Iliászát olvasta, és elaludt. A 71 éves néni, kinek házát készült kirabolni, felébredt, és úgy találta alva a delikvenst. A tolvaj vadi új divatos ruhában volt, amit azelőtti órákban lopott egy másik helyről. Eliszkolt volna, de a nénike jelentette és elkapták. Mivel így meghatották őt Homérosz írásai, a nénike elküldte ajándékba a könyvet a rendőrségre. Hadd művelődjék a tolvaj. Lesz ideje… Recefice, bumm!

•    Babits Mihály unokaöccse, az akkor nyolcvanhat éves Babits Sándor Ottawában az egyik mise után bejött a sekrestyébe, és azt kérdezte, hogy most már mindig onnan fogok-e prédikálni, ahonnan ma. Mondtam, hogy igen. Erre ő: „Akkor én átülök egy másik helyre, mert tudja tisztelendő úr, ahol most ültem, ott rosszul hallottam, amit mondott. És életemben annyi mindent hallottam már rosszul, hogy azzal szektát lehetne alapítani.” Jól érteni csak azt lehet, aki jól beszél…(Juhász Ferenc nyomán)
•  Sokan felfortyantak, hogy mindek elvenni a mobilt a gyerektől. Erőlködnek, mint a róka holdtöltekor. Ez olyan, mint amikor légpuskát adsz egy IQ20-as kezébe, aztán naphosszat azért ugrálsz a sörétek elől. Nem egyszerűbb nem adni neki légpuskát?...khm.
•    A nyugdíjas lelkipásztort egy idősödő férfi és asszony látogatta meg. Kiderült, hogy volt házastársaik halála okán szabaddá váltak, és egyházilag is össze akartak esküdni. A pap ez válaszolta: – Erre a kicsi időre? ’Má nem érdemes!
•   Isten hiánya abban is tetten érhető, hogy nincs kit felelőssé tenni az emberek aljasságáért…(Kopátsy Sándor)
•   Sokan úgy vannak Istennel is, mint a politikával: ha túl közel vannak hozzá, égeti, ha meg messze, akkor fáznak…(K.S.)
•   Sok férfi számára azért vonzóak az üres nők, mert sokáig keresgethetik bennük a mélységet…(K.S.)
•   A második világháborúban a japán kamikaze pilóta nem térhetett vissza a bázisra, mert egy „instant” kivégzőosztag várta… A baráti tűz melege… A mindent vágó kard és a mindentől védő páncél problémája megoldva…

LINKEK: